Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-04 / 103. szám

1998. május 4., hétfő Kultúra „Kikelet” és „Ficánka” Babus Andrea (Új Kelet) ls,ván készítette fel a szereP- ---------------------------------------- lésre. E két csoport képviseli Fe hérgyarmaton rendezték majd Szabolcs-Szalmár-Bereg meg április utolsó két napján megyét a négy megye színját- a hetedik Weöres Sándor Gyér- szóit mérő területi döntőn, me- mekszínjátszó Találkozó me- lyet május 9-10-én rendeznek gyei döntőjét a megyei önkor- meg Debrecenben. Az orszá- mányzat és a fehérgyarmati gos mezőny Tatabányán júni- művelődési központ közös us 5-6-7-én méri majd össze szervezésében. A versenyre ' tehetségét. A fehérgyarmati való nevezés feltételei szerint elődöntőn főként mesedrama­hat-tizennégy éves korú gyer­mekek érdeklődésének meg­felelő, az alsó tagozatos kate­góriában legfeljebb tizenöt, a felsősök kategóriájában maxi­mum huszonöt perces előadás­sal nevezhettek a csoportok műfaji, tematikai megkötés nélkül. A színjátszás iránt érdek­lődők tábora - a versenyre jelentkezők megkétszerező­dött száma alapján - egyre nö­vekszik. —Az idei rendezvény­re összesen huszonkilenc színjátszó kör jött el - állapí­totta meg Sivadó Sándor me­gyei főtanácsos ami közel hatszáz gyermek fellépését je­lentette. Volt olyan iskola, ahonnan két gyermekcsoport is érkezett, így Újfehértóról, Tiszavasváriból, Tiborszállás- ról és Magyról. Az előadások színvonalát a háromtagú zsű­ri - Szakáll Judit, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöke, Nagy István Attila költő, műfordító és Belinszky József tanár - összességében jó közepesre értékelte. Mind­két napon láthattunk kiemel­kedő produkciót, így arany oklevéllel jutalmazták a záho­nyi Kikelet Színjátszó kört Hordós Csaba Mese a lusta fi­úról... című meséjének bemu­tatójáért, valamint a besztereci Ficánka együttest Arany János Bajusz című művének előadá­sáért. A záhonyi diákokat Tóth Gabriella és Nagy Zsoltné, a besztereci fiatalokat Hajnal tizálásokat láthatott a közön­ség, s bár megkötöttség nem volt, külföldi szerző művének feldolgozásával nem is talál­kozott a zsűri. Előfordult, hogy teljes díszletezéssel, jelmez­ben játszottak a csoportok, de egyre inkább tért hódít az a gyarkorlat, hogy csupán jelzé- ses díszleteket és jelmezmeg­oldásokat alkalmaznak a sze­replők. Sivadó Sándor vélemé­nye szerint az lenne a legjobb, ha a jelzéses megoldások „di­vatja” érkezne el, hiszen ez ol­csóbb is - ami nem utolsó szem­pont ugyanakkor az a cél, hogy a gyerekek tanuljanak meg igazán játszani, külső esz­közök segítsége nélkül, hite­lesen alakítsák a megformálan­dó figurát. Továbblépés lenne, ha a pedagógusok nem kész darabhoz nyúlnának, nem csu­pán egy szövegkönyvet jele- níttetnének meg a gyerekekei, hanem vállalkoznának önálló dramatizálásra is. E találkozón remek alkalom nyílt arra, hogy a pedagógusok, a gyerekek ta­nuljanak egymástól, s szakmai tanácsokat is kapjanak a zsű­ritől, valamint olyan élménye­ket szerezzenek, melyekre a tanórákon nincs lehetőség. Sivadó Sándor kiemelte az is­kolák és a helyi önkormány­zatok komoly anyagi áldozat- vállalását, hiszen a gyermek­színjátszás, egy ilyen verseny­re való felkészülés és a hely­színre való eljutás nem olcsó mulatság manapság. Az egyik nyertes, a besztereci Ficánka együttes és felkészítőjük, Hajnal István Címer és emlékpark Munkatársunktól Májusban folytatódik Kék községben annak a tavaly fel­épített négytantermes iskolá­nak a bővítése, mely a tervek szerint többfunkciós kulturá-. lis és oktatási intézménnyé növekszik. Helyet kap benne az iskola, a könyvtár, a házas­ságkötő és a közösségi terem és az ifjúsági klub. A munká­latok az elkövetkezendő idő­szakban a háromszáz személyt befogadó közösségi terem megépítésével folytatódnak. A várhatóan ez év végére befe­jeződő beruházás több mint huszonhétmillió forintba kerül. A falu pályázatot írt ki Kék cí­merének megalkotására. Az érdeklődők már megkaptak minden történelmi anyagot, s a pályázatokat május 25-éig adhatják le. A pályaműveket külső véleményezőkből - amatőr művészekből - álló zsűri értékeli majd, s az ő bírá­latukat is figyelembe véve, a település képviselő-testülete dönt arról, melyik címerter­vet fogadják el. Augusztus 20-ára emlékparkot szeretné­nek létrehozni, melyet a falu hétszázharminc éves évfor­dulójára avatnának fel. Szentély félúton Utoljára még otthon találkoztunk, Kárpátalján, jó öt-hat évvel ezelőtt. Amikor már itthon, Nyíregyházán megkeresett a szerkesztőségben, hirtelen nem is tudtam, hová tegyem. Nem mintha sokat változott volna, inkább csak az időkiesés sodorta távolabbra az arcvonásokat a beazonosítandó névtől. Aztán hirtelen megvilágosodott: az ungvári Kárpáti Igaz Szónál dolgozó kolléga feleségét, Pá/fy Juliannát in­kább csak hírből ismertem. Negyedik éve laknak itt, a Nagycserkeszhez tartozó Vadasbokorban. Invitáltak, men­jek ki hozzájul, nézzem meg, hogy élnek. Kimentem. Az udvaron hatalmas fehér kuvasz fogad, barátságosan vakkant vagy kettőt, így köszön, no meg jelzi a háziak­nak, hogy vendég érkezett. A gazda kijön az ámbitusra. Jó helyen járok. Felújított, szép parasztház, benne bú­bos kemence, a majdnem egyhektáros „birtokon” két kis erdőben kanadai nyárfák sorakoznak katonás glé- dában, odább fiatal gyümölcsfák nyújtózkodnak elő a nyíregyházi homokhoz szokott szemem számára cso­dálatos fekete földből, emitt zöldségeskert ígér gaz­dag termést. Hát itt él a művészházaspár, itt teremtett magának csendes, nyugodt, új otthont. Dal may Árpád (Új Kelet) Pálfy István Ungváron a Kár­pátaljai Magyar Képző- és Ipar­művészek Révész Imre Társasá­gának alapító tagja és titkára volt. Számos kiállításon vett részt, a nagyközönség főleg a Tárogató című szatirikus lapban közölt karikatúráiról ismerte. (A Jani bácsi vágyálmai című raj­zai miatt meg is gyűlt a baja a hatósággal.) Művészete itt bon­takozott ki igazán. Hivatásos festőművész és grafikus, ebből él. Tiszadobon hetente egyszer ke­rámia- és rajzkört is vezet.- Azt hiszem, Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében már ismer­nek, de az ország más vidékeire is eljutottak a képeim - mondja. - Az én világom a szürrealizmus, s azon belül legújabban a gro­teszk. Ilyennek látom a világot. Korábban is szerettem karikatú­rákat rajzolni, a Ludas Matyiban is megjelentek munkáim. Amikor ecsetet vagy ceruzát vesz a kezébe, soha nem tudja előre, mi lesz a képen. A kompo­zíció általában éjjel, álmában születik meg, de a képre már nem pontosan az kerül. Leül a vászon elé, szinte beszélget vele, felvisz valamilyen színt, az újabb gon­dolatokat ébreszt benne. Ebből a „tárgyalásból”, alkudozásból jön létre végül maga a műalkotás. Ja­vítani nemigen szokott a munká­in, hagyja magát az impressziók­tól vezéreltetni. Képei nem abszt­rakt alkotások, hisz mindegyik­nek van mondanivalója, elme­sélendő saját története. Groteszk művei felnagyítják az emberi butaságot, az élet abnormitásait.- Sokszor logikátlan dolgok történnek - fűzi hozzá magyará­zatul -, fölöslegesen bonyolulttá tesszük a magunk és mások életét. Erre próbálom felhívni a figyelmet. Nagyszerű grafikasorozattal illusztrálta még Ungváron Tár- czy Andor költő és prózaíró sza­tirikus írásainak kötetét. Az apró­lékos pontossággal kidolgozott míves rajzok nagy sikert arattak. Amint közeli ismerősei neve­zik, Putyu nem szereti emleget­ni a múltat. S nem csupán azért, mert Magyarországra költözése miatt - boszorkányüldözéses módszerrel - kizárták a Révész Imre Társaságból. Mint mondja, eleget volt mártír, ..kárpátaljai szegény rokon”. Ma már ország­szerte ismert személyiség: Sza­bolcsban élő magyar művész. Van pedig mire visszaemlékeznie! Otthon voltak konfliktusai, mert a nyugati irányzatok felé orientá­lódott, s ezt sem a hatalom, sem a művésztársak többsége nem vet­te jó néven. Soha nem tudott szocreál képet festeni, mert sze­rinte a művészet nem erre való. Megtalálta önmagát, saját stí­lusát. Az a terve, hogy szinteti­zálja a szürrealizmust a groteszk­kel. Képei nyugati országokba is eljutottak, sokszor otthon ke­resik fel messziről jött idegenek, akik barátaiktól, ismerőseiktől hallottak róla. Jogos igénye, hogy szeretne részt venni külföl­di kiállításainak megnyitóin. Eddig Sopron volt a legnyu­gatibb város, ahová eljutott.- Nyáron végre megkapom a magyar állampolgárságot - csil­lan fel a szeme -, s akkor én is mehetek majd Nyugatra. Ha nem is emlegeti Kárpát­alját, mégis gondol az otthoni­akra. Az ember nem bújhat ki a bőréből, na meg a gyökerek is erősen kötik az elhagyott szülő­földhöz. Ezért is találta ki a tiszadobi alkotótábort kárpátal­jai művészek számára. Amikor előállt az ötlettel, Tóth István, a Tiszadobi Gyermekváros igaz­gatója személyében támogatóra talált. Nagyon sokat segített Mát földi István, a Szabolcstej Rt. vezérigazgatója és Bán György, a tiszadobi Maladupi STTSZ el­nöke, valamint Legány András tiszavasvári vállalkozó. Nélkü­lük nem valósulhatott volna meg az alkotótábor. Idén már harma­dik alkalommal jönnek át tehet­séges kárpátaljai művészek az Andrássy-kastélyba.- Persze, sok baj van itt, Ma­gyarországon is, de az nagyon jó, hogy az embert a munkája alap­ján ítélik meg -, érezni a hangjá­ból, hogy ismét összehasonlít. - Senkit nem ismertem itt, mégis be tudtam mutatkozni a Városi Ga­lériában, majd Nagycenken, Me­zőkövesden, Szentendrén is. Stílu­somat az utóbbi négy év alatt ala­kítottam ki, már Magyarországon. Közben a ház asszonya, aki nélkül Pálfy István nem lehetett volna az, aki, megjelenik az illa­tos és különlegesen finom feketé­vel. Julika persze nem csupán művészfeleség: ipar- és képzőmű­vész, ezenkívül költő is. A napok­ban jelent meg Itt és Ott című kis kötete, amelyet saját olajképeivel illusztrált. A cím itt is sokat mond. Pálfy Julianna Csapon született, éppencsak odaát. Verseiből ítél­ve ő nehezebben viselte el az át­költözést Képeiben gyönyörköd­hettek a látogatók Ungvártól Nyír­egyházán és Budapesten át egé­szen Ausztriáig és Németországig. Koloristának tartja magát, számá­ra a színek fontosak, valamint a hangulat és a harmónia. Keveseb­bet alkot a férjénél, ami érthető is, hisz nemcsak a háztartás gondjai szorítják korlátok közé szabad ide­jét, hanem eddig a két gyerek ne­velésében is helyt kellett állnia. Büszke is gyermekeikre: lányuk idén végez az Eötvös Loránd Tu­dományegyetemen, fiuk nyíregy­házi gimnazista, kitűnő tanuló. Julika a festés mellett zongo­rázik is. Most arról beszél, mi késztette versírásra.- Mindig közel állt hozzám az irodalom. Otthon tördelőszeikesz- tőként cikkeket is írtam. Úgy érez­tem, hogy versben is kikívánko­zik a mondanivalóm. Gyerekver­seimet az ungvári Bóbita közölte. Komolyabban már Magyarorszá­gon kezdtem írni, amikor a gye­rekek nagyobbak voltak. A lá­nyom biztatására léptem a nyil­vánosság elé kis kötetemmel. Azt is elárulja, hogy mese- könyvet ír, mégpedig olyat, amelyikben semmiféle erő­szak nincs. Már majdnem el­készült vele, szeretné kará­csony táján megjelentetni. Egy verses mese is készülőben van, az a következő terv. — Versek nélkül már nem tudok élni. Az írás létszükség­letemmé vált, olyan számom­ra, mint amikor valaki imád­kozik - vallja. Persze könnyű is imádkoz­ni a festészet és a költészet e parasztházba álmodott temp­lomában, elmerülni az áhítat­ban, elvonulni a külső világ bajai elől belső világunk vá­gyai és gyötrelmei közé. Ez a kis ház olyan igazi otthon, ahol valódi művészi és embe­ri értékek születnek. S ez a szentély képzeletben valahol mintha félúton lenne Ungvár és Nyíregyháza között...

Next

/
Thumbnails
Contents