Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-16 / 114. szám

irr, ■ dll*, kiii Röplabda 1998. május 16., szombat 9 Botos Ferenc: „Egymásra találtunk!” Az alapszakasz Az alábbiakban a bajnok csapatról az Új Keletben meg­jelent írásainkból „szemezge­tünk”, illetve felidézzük a leg­fontosabb történéseket. 1997. augusztus 5., kedd: „A röplabdásoknak Drotár György szakosztályvezető tar­tott hétfőn eligazítást. Az első hét augusztusban még köny- nyed munkával telt. Akik a kezdésnél is ott voltak: Bugyi József, Horváth Géza, Horváth László, Pampuch Csaba, Veres Péter, Zádor Zoltán - az előző bajnokságban is Nyíregyhá­zán szerepeltek - és Igor Ab- drahmanov.” Augusztus 9., szombat: , Jósé Alvarez Cutino, a Kubá­ból érkezett feladó bemutatko­zott a nyíregyháziak edzésén.” Augusztus 12., kedd:, .Hét­főn a felkészülés második he­tét kezdte el az együttes. A dé­lelőtti edzést az új edző, Botos Ferenc tartotta.” A mester első megnyilatkozásai: „A játéko­sok még nem tudják, mire vál­lalkoztak!... A kemény munka híve vagyok!... Ki kell alakíta­ni, hogy mi is legyen a csapat erőssége... Azt szeretném elér­ni, hogy az ellenfeleknek kell­jen alkalmazkodniuk hoz­zánk, és ne nekünk hozzájuk... A legfontosabbnak a rendet és a fegyelmet tartom!” Szeptember 27., szombat: NYVSC Szabolcs Gabona- Dunaferr SE 3-2 Szeptember 29., vasárnap: Kecskeméten nyert a csapat hetvenötperc alatt í-ö^ra. A kezdőben annyi változás tör­tént, hogy Zádor helyére Hor­váth Géza került. Veres Péter bizonyította, ott a helye a kez­dőben. Október 2., csütörtök: Győ­zelem a Bujtosiban a Csepel ellen. Október 5., vasárnap: Az első vereség, a negyedik for­dulóban Kaposváron kapott ki a tavalyi bajnoktól az NYVSC 3-1-re. Október 12., vasárnap: Újabb vereség Angyalföldön, a mérkőzésen Abdrahmanov megsérült (3-1). Október 17., péntek: „Ab­drahmanov szerződést bontott! Az ukrán ütőjátékos nem vál­lalkozott sérült térde kezelésére és hazautazott.” A csapat 3-1-re nyert hazai pályán a Kazinc­barcika ellen, Abdrahmanov helyén Zajácz András szere­pelt. Október 25„ szombat: „Szü- linapi meglepetés Zajácznak.” A pénteki bajnoki mérkőzésen a nyíregyháziak új felállásban idegenben is győzni tudtak! Bugyi szorgoskodott a legtöb­bet a két pontért. Október 26., vasárnap: Ha­zai győzelem (3-0) a kecske­métiek ellen, és Cutifio-va- rázslat. Október 28., kedd: Botos Ferenc Pampuch játékáról nyi­latkozott. „Mióta Igor elment, egyre inkább előtérbe kerül nyitásfogadási helyen is. Az el­lenfelek Bugyi Józsit elkerülik, és neki kell a legtöbbet fogad­nia. Egyre inkább megfelel en­nek, és közben a támadójátéká­ra is jobban összpontosít” Október 29., szerda: Vere­ség Csepelen (3-2). November 3., hétfő:, .Hazai bombák és takarók után dön­tés csak Nagybányán lesz.” Az fVYVSC előző nap 3-1 -te nyer­te aÚEV-kupu első mérkőzé­sét a romániai gárda ellen. November 5., szerda: „Nemcsak legyőzték, de le is nullázták a Kaposvárt!” Elő­ző nap ötszáz néző buzdítása közpette az NYVSC 3-1 (9, - 12,0,11) arányban nyert, egy­szerűen lesáncolták az ellen­felet. Zajácz András nagysze­rű játékkal bizonyított. November 10., hétfő: „Ha­tan tizenkettő ellenében!” Az NYVSC Szabolcs Gabona előző nap furcsa bírói ítéletek nyomán 3-0 arányú vereséget szenvedett Nagybányán a CEV-kupa második meccsén, és kiesett. November 11., kedd: „Hő­sies száznegyven perces ve­reség Szegeden.” Előző nap nagyszerű játékkal lepték meg az ezüstérmest a nyíregy­háziak, Horváth Géza nem­csak jól támadott, de nagysze­rűen sáncolt is, a végén a ru­tin a hazaiak javára döntött. November 14., péntek: Hazai győzelem a Vasas el­len (3-0). November 16., vasárnap: Vereség Barcikán (3-0). November 21., péntek: Ha­zai győzelem a Dunaferr el­len (3-0). November 24., hétfő: „Sze­rencsére Veres Péter teljesít­ménye átsegítette a kezdeti a nehézségeken a csapatot.” Előző nap Kecskeméten nyert a csapat 3-1-re. November 28., péntek: „Csütörtökön megérkezett az NYVSC Szabolcs Gabona új játékosa, a kubai Ernesto Rufin Martinez.” December 1., hétfő: ^Tele­víziós” mérkőzéserra Buj­tosiban nyer a Csepel ellen a Szabolcs Gabona. Martinez csereként mutatkozott be. December 9., kedd: Az év utolsó bajnokiján veszített a Nyíregyháza Kaposváron 3­0- ra, Martinez bekerült a kez­dőcsapatba. 1998. január 10., szombat: „Erőben és lelkesedésben múltuk felül a vendégeket. Örülök a jó sáncteljesítmény­nek!” Mindezeket a pénteki, Szeged elleni hazai 3-0-ás győzelemről nyilatkozta Bo­tos Ferenc. Január 11., vasárnap: An­gyalföldön ismét kikapott az NYVSC (3-2). Január 16., péntek: Hazai siker a Grózerrel erősítő bar- cikaiak ellen (3-0). Január 18., vasárnap: Ne­gyedszer is győzelem a Du­naferr ellen (3-0). Január 23., péntek: Negye­dik győzelem a Kecskemét ellen a Bujtosiban (3-0). Január 26., kedd:, JDrámai küzdelemben vereség.” Az NYVSC Szabolcs Gabona előző nap hazai pályán kika­pott a Szegedtől öt játszmá­ban, Martinez nem szerepel­hetett a meccsen, mert halasz­tott mérkőzés volt A negye­dik szett megmentője a ven­dégeket megnyitó Zádor Zol­tán volt. Február 2., hétfő: „Tovább támad a fővárosi Gabona-ví­rus.” A nyíregyháziak An­gyalföldön kaptak ki 3-2-re. Február 4., szerda: Hazai vereség: a Kaposvár nyert 3­1- re. Február 13., péntek: Vere­ség négy szettben Szegeden. Február 15., vasárnap: Ve­res és Martinez nagyszerű já­tékával sima győzelem a Va­sas ellen. Február 22., vasárnap: Ka­zincbarcikán nyert a Nyíregy­háza 3-2-re, a feladó Toronyai Miklós volt a sérült Jósé helyeit. Az már nem újság, hogy az NYVSC Szabolcs Gabona férfi röplabdásai bajnokok lettek az Extraligában. Eddig az év megyei sportmeglepetésének számít a siker. Rá­adásul labdajáték-csapatsportban még nem volt ilyen megyénkben! Az NYVSC röplabdásai nyolc évvel ezelőtt ezüstérmet szereztek, az volt eddigi legjobb helyezésük. Az utóbbi években a tavalyi negyedik hely volt a csúcs. Aztán augusztus elején új edző érkezett, és Botos Ferenc edző nem rejtette véka alá terveit: „Legalább érmet kell szerezni, de az arany sem kizárt!” A csapat fiatal hazai játékosai mellé két kubai is érkezett, és ez az alakulat nyerőnek bizonyult. A mestert arról kérdeztük, mi is a siker titka? Nos, a kulisszatitkokról nem szívesen beszél Botos edző, azért néhányat mégis elárult. Révay Zoltán (Új Kelet)- Az alapszakaszbeli telje­sítményről mi a rövid értéke­lésed?- Meghatározta az a tény, hogy háromszor kellett új csa­patot építeni, emiatt többször is bizonytalanabbak voltunk a kelleténél. Ráadásul még nem volt meg az a hit és tűz a csapatban, ami a rájátszásban jellemző volt rá. A külső té­nyezők gyakran befolyásolták a játékunkat.- Hogyan sikerült az alap­szakasz után összekovácsolni a gárdát?- Ez a munka egész évben folyt. Megpróbáltam olyan hangulatot teremteni a csapat körül, hogy csak a játékkal foglalkozzanak a fiúk. Ezért a szakosztályvezetés és a támo­gatók is rengeteget tettek, amiért ezúton is köszönetét mondok. Már az alapszakasz alatt is volt olyan, amikor egy- egy nevezetes napon próbál­tam feltüzelni a társaságot. Például a Dunaferr elleni ide­genbeli meccsünk Zajácz Ban­di születésnapjára esett. Akkor azt mondtam, egy győzelem le­het az igazi születésnapi aján­dék. Egyébként is minden jeles napot igyekeztünk együtt meg­ünnepelni. Évközben arra kér­tem játékosaimat, hogy ne fo­gyasszanak alkoholt, de az ün­nepnapokon, születés- vagy névnapon feloldottam ezt a til­tást, és egy-egy üveg sört min­denki elfogyaszthatott az ünne­pelt egészségére. Talán ez is hozzásegített a csapat összeko- vácsolódásához. Aztán követ­kezett az alapszakasz utáni szü­net. Akkor nagyon kemény fi­zikai munkát végeztünk. Érez­tem, hogy az egész csapat elfo­gadta azt a programot, amit ki­jelöltem, lelkiismeretesen és be­csületesen el is végezték. Ez is egységesebbé és bizakodóvá tett minket.- A Kazincbarcika elleni meccsre menetből készült az együttes. A meccs előtt néhány nappal még a fizikai munka volt a meghatározó. Ennek el­lenére sikerült kétszer is 3-0- ra nyerni.- Meggyőződésem, hogy a jó fizikai állapot a siker egyik titka. Az alapszakaszban 70- 80 százlékos teljesítményre voltak képesek a csapat tag­jai, ugyanakkor a rájátszásban megközelítőleg százra. Amikor Barcikán idegenben - igaz, szo­ros mécsesén - nyertünk 3-0-ra, akkor már sejtettem a későbbi sikereket is. A rájátszás előtti szakaszban csak egy edző­mérkőzést játszottunk, és emi­att a játékunk még akadozott, de a fizikai felkészültség már akkor átsegített minket a nehéz­ségeken. Utána a fordulók kö­zötti egyhetes szünetekben már a technikai elemek csiszolásá­val foglalkoztam inkább.- Érdekes játék a röplabda. Szegeden az elődöntő első mérkőzésén az első szett na­gyon szorosra sikeredett, de nyerte a csapat. Aztán már - a többi meccset is beszámítva - egy-egy szetten belül nem is vezetett a tavalyi ezüstérmes.- Tény, hogy Szegeden az .első meccsen döntő volt az első játszma kimenetele. Utá­na már a fizikai és a lélektani előny is a mi javunkra döntött. A hazai második találkozón leléptük az ellenfelünket. A harmadik meccsen az első já­tékban még mindent megpró­bált a Medikémia, de akkor sem tudtak for­dítani.- Utána már a döntő követ­kezhetett.- Az első ta­lálkozón kicsit félve léptünk pályára, és en­nek lett az ered­ménye az 1-3. Utána a Bujto­siban megint le­léptük az ellen­felet. A döntő jelentőségű for­dulat a harma­dik meccsen Ka­posváron követ­kezett be. Ott a második játék­ban 17-16 nyer­ni tudtunk. A hazai utolsó ta­lálkozó már igazi fieszta volt, amit egy­szerűen nem lehetett el­veszíteni. Ez a nap egy életre szóló emlék marad.- Három évi szünet után baj­noki címmel tértél vissza a röp­labdaéletbe. Elégedett vagy?- Megnyugodtam. Mindez nem ment volna a játékosok nélkül, akik elfogadtak, és bíztak bennem. Egymásra ta­láltunk, és a végén egyként akartuk a sikert, ez döntött. Most már a jövőt kell építeni. A BEK-ben is lesznek felada­taink, és a bajnokságban is. Azt szeretném, ha jövőre a rajttól az élre állva, és ott is maradva érkeznénk a ráját­száshoz! Nagy értéknek tar­tom, hogy a csapat zöme nyír­egyházi, ebből a szempontból Pampuch, Veres, Bugyi és Horváth Laci mellé sorolom most már Zádort és Horváth Gézát is. A két kubai fiú, akik a legjobb idegenlégiósok a magyar mezőnyben nagysze­rűen beilleszkedtek a csapat­ba, és őket is megszerették a nyíregyháziak.-A hetedik bajnoki aranyat ünnepelhetted. Melyik volt a legszebb?- A mostani, és ezt nem ud­variasságból mondom. Az ez előtti sikereket Budapesten értem el. Ott a győzelem és az ünneplés egy-egy klub és csa­pat belügye volt. Most három­ezer ember a helyszínen ünne­pelt. Aztán egy város köszön­tött minket. Éreztük, az egész város és a megye szurkol ne­künk, és aztán velünk örül. Ez nagyon nagy élmény volt. Rá­adásul a női csapat és az után­pótlás sikereit is ide számít­va, most Nyíregyháza az or­szág legsikeresebb röplabda­városa. Remélem, ez még éve­kig így lesz! Vasárnap a Bemben játszanak A bajnokcsapat tagjai va­sárnap délelőtt Nyíregyhá­zán, a Bem iskola tornatermé­ben már újra pályára lépnek. A megyei röplabdaszövetség egy háromcsapatos tornát szer­vez. Az NYVSC Szabolcs Ga­bona mellett a Kazincbarcika együttese és egy nyíregyházi vegyes csapat lesz a torna résztvevője. A torna célja a nemzetközi szövetség által tervezett új já­tékszabályok kipróbálása. Az elképzelések szerint minden játszma a döntő ötödik játék szabályai szerint folyna. Min­den labdamenetben pontot le­hetne szerezni. Egy játszma - az ötödik kivételével - addig tart, míg valamelyik gárda nem szerez huszonöt pontot. A döntő szettben két ponttal lehet majd nyerni. Ettől azt várják a tervezet kitalálói, hogy egy-egy játékrész ideje tervezhetőbbé, és így a televí­zióban is jobban eladhatóvá válna. • A nemzetközi szövetség sok hasonló próbatornát kíván rendezni az elkövetkezőkben, és ezeknek a tapasztalatai alapján döntenek az új sza­bály bevezetéséről. Másik érdekesség az úgyne­vezett liberó szerepeltetése. Ezt egyébként már az őszi vi­lágbajnokságon be is vezetik. E szerint a hátsó sorba meg­szorítás nélkül cserélhető egy olyan játékos, akinek a me­zőnyjáték, a labdamentés a legfontosabb feladata. A torna vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik az Epreskert utcai Bem iskola tornacsarno­kában. Rájátszás Az NYVSC Szabolcs Gabona kétszer otthon és idegenben (március 26. és 28.) nyert a Kazincbarci­ka ellen 3-0-ra. Aztán jött a Szeged el­leni diadalmenet. Három mérkőzésen (kétszer ide­genben) 3-0-ra nyertek a tavalyi ezüstérmes ellen (április 6., 7. és 9.). A bajnoki döntő első meccsén, április 19-én 3-1- re kikapott Kaposváron a Botos edző irányította együttes. A második meccsen ápri­lis 21-én, kedden hazai pá­lyán alig több mint egy óra alatt a tavalyi bajnok ellen 3-0-ra nyert a csapat. Újabb nagy siker kö­vetkezett április 23-án, Somogybán 3-2 nyert az NYVSC. Ezután április 25-én, szombaton 17 órakor kö­vetkezett a negyedik mér­kőzés a bajnoki címért. Az óra 18.16-ot muta­tott, am ikor Pampuch Csa­ba a negyedik bajnoki labdát értékesítette, az NYVSC 3-0-ra nyert, és átvehették a bajnoki cí­mért járó kupát és az arany­érmeket. A telt házas Buj- tosi Szabadidő Csarnokban fél órán keresztül „pezsgő­fürdővel” ünnepelték az aranyérmes gárdát! Az aranyérmes gárda: Jósé Alvarez Cutino, Pam­puch Csaba, Horváth Gé­za, Veres Péter, Ernesto Rufin Martinez, Bugyi Jó­zsef, Zajácz András, Zá­dor Zoltán, Horváth Géza, Toronyai Miklós. Ünneplés A bujtosi csarnokban a mérkőzés után a város vezetői köszöntötték a bajnokcsapatot. Aztán a győztesek a Barbizonban ünnepeltek. Május else­jén, a Szabolcs Gabona ma­jálisán a névadó szponzor vezetői és dolgozói kö­szöntötték a győzteseket. Másnap Nyíregyháza fő­terén ünnepelték a város vezetői és polgárai a baj­nokokat, utána a Boros­tyán étteremben tartották az évzáró szakosztály­értekezletet. Május 4-én, hétfőn a röplabda baráti kör tagjai a nyíregyházi Vadász vendéglőben ün­nepelték a játékosokat. Másnap Tokaj környéki kirándulásra voltak hiva­talosak a játékosok. Május 7-én sződligeti otthonában Botos Ferenc edző látta vendégül csa­patát. Az edző korábbi hat bajnoki aranyát is ha­sonlóan ünnepelte csapa­taival, és a hetedik alka­lommal is ragaszkodott a hagyományokhoz. A va­csorát a mester készítet­te. Az ízletes birkagu­lyást a csapat a fővárosi napilapok sportújságíró­ival közösen fogyasztot­ták el. Május 11-én, hét­főn a válogatott játéko­sok edzőtáborba utaztak, az itthon maradottak el­kezdték az edzéseket.

Next

/
Thumbnails
Contents