Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-14 / 112. szám
Falujáró 1998. május 14., csütörtök I---------------------------------------------------------------------------------1 E gy teljes napon át úgy érezhettük magunkat, mint i azok a teherhordók, akikről Csűri Lajos refor- . I mátus tiszteletes beszélt. A nehéz csomagokat ci- ■ I pelő emberek, ha elfáradnak a hosszú úton, leül- I | nek, pihennek, és beszélgetnek néhány percig. Azt | ■ mondják, bevárják, amíg utoléri testüket a lelkűk. Ha- ■ J sonló találkozást érezhettünk át magunk is Nagy- J ■ szekeresen, abban a Fehérgyarmathoz közeli pa- I | rányi faluban, ahol megfordul a fél világ. Nincs eb- | ■ ben semmi túlzás, aki egyszer erre jár, az nem fe- i 2 lejtheti a Gőgő patak csöndes csörgedezését, a szi- . I get és a templom különös varázsát és az itt élő em- ■ I berek kedvességét. A városról jött ember számára | | megfoghatatlan az a nyugalom és harmónia, mely- | ■ ben a szekeresiek élnek. Ez nem egy álmos, fáradt ■ * település, ahol áll a levegő, nem az a falucska, mely- 2 I ben tehetetlenség telepszik az emberek lelkére. Itt ! | halk szépség és csöndes békesség lakozik a szí- | ■ vekben. Minden ember egy kis sziget, olyan, mint i 2 ahol a csodaszép templom áll. Sziget, melyet patak ! ■ ölel körül, mely véd, óv a betolakodók elől. I ________________________________I Óv atosan csoszog Kovács Anti bácsi a kapu felé, kutyája rendíthetetlenül csahol az ismeretlen vendégekre. Az idős ember a szobába tessékel, kissé porosodott könyvek, újságok közé. A legtöbb hírlapot, levelet ide hozza a postás, Tóni bácsi szeret olvasni, művelődni. A szekrény tetején fából faragott madarak sorakoznak, mintha élnének. — Gyermekkoromtól vonzódom a madarakhoz - magyarázza. - A társaim kiszedegették a tojásokat a fészekből, aztán egy idő után hozták hozzám, hogy segítsek a kicsinyeken. Mit tehettem már akkor? - néz kérdőn a szépen beszélő öregúr. - Már felnőtt voltam, amikor egy alkalommal eltörtem a bordámat. Feküdnöm kellett, s ezt egy idő után meguntam. Az ágyban terveztem el, hogy madarakat fogok faragni. Volt egy olyan elképzelésem, hogy kifaragom a környék összes madarát, de sajnos mással is kellett foglalkoznom, nem csak ezzel a számomra nagyon kedves foglalatossággal. Pénzügyőrként dolgoztam, noha asztalosmesterséget tanultam. Legjobban szeretem a kicsiny madarakat, de most egy életnagyságú túzokot készítek. Megrendelésre. Találkozások a szigeten Nem Tóni bácsi az egyetlen nagyszekeresi, aki különleges a maga nemében. Az iskola igazgatója, Pálur Endre leginkább „bungalójában” tölti szabad idejét. Ez nem valamiféle kerti lakot vagy üdülőt jelent, az igazgató úr és barátai így hívják azt a kis mini videostúdiót, amely sok örömet okozott már a szekeresieknek. Nincs olyan esemény a faluban, melyet ne örökítene meg. A videofilmeket be is mutatják a Szamos Televízió segítségével. Korábban az iskolában vagy a művelődési házban gyűltek össze az emberek, s nézhették meg a róluk készült filmkockákat. A karácsonyi istentisztelet, az iskolai rendezvények, felkérésre a családi események, mind-mind szalagra kerültek a tanár úr jóvoltából. Számtalan díjat, pályázatot nyert már kis csapatával.- A közelmúltban a szomszédos falu egyik lakójáról készítettem portréfilmet - idézi fel az egyik történetet. - A süketnéma cigányember kilenc gyermeket nevel egyedül. Soha nem felejtem el, amit ott láttam... A iskolaigazgató meglett, erős férfiember, mégis megérinti a szívét a nehéz sorban élő emberek élete. Azt vallja, a pályázati kiírások erősen behatárolják, hogy miről készítsen filmet. Ha ideje, lehetősége engedné, feldolgozná, hogyan néz a jövőbe az, aki kilencezer forintos jövedelempótló támogatásból, vagy esetleg anélkül él. Milyen a jövőképe annak, akinek kenyérre alig futja a segélyből? Sajnos, az élet eme nehézségeivel egyre több embernek szembe kell néznie a környéken, de hogyan kezdi a holnapot az, akinek mára sincs elég? Másik kedves filmje a kikerics egy napját mutatja be. Az errefelé honos növényt a harmatos hajnali bimbózástól egészen sötétedésig kísérték figyelemmel. A filmek mellett informatikával is foglalkozik a kis vidéki iskola vezetője, sőt a múlt értékeinek megőrzését is felvállalta. Birtokukban van egy levél, melyet Kossuth Lajos írt a családjának, valamint az egyik aradi vértanú néhány utolsó sora is, melyben elköszön szeretteitől, s büszkén vallja, hogy emelt fővel távozik a vesztőhelyre. Ezekre a kedvtelésekre szinte lopja a perceket Pálur Endre. Idejét nagy mértékben leköti az iskola, ahová négy falu diákjai járnak. A 177 gyerek számára a lehető legjobb körülményeket akarják nyújtani. A Suli-Net programból egy szerencsés pályázattal jelentős támogatást nyertek, az önkormányzat és a szülők is segítették az intézményt a számítógépek megvásárlásában. Ha terveik az elképzelések szerint alakulnak, minden egyes gyereknek jut egy számítógép, noha a NAT két gyerek számára ír elő egy gépet. A pedagógusok többsége tanul, néhányan már szakvizsgára készülnek. A lehetőségek és a tudás átadásával is szeretnék erősíteni a gyermekekben, hogy a nagyvárostól való távolság legyőzhető. Az Internet- csatlakozással, a gyerekek iránti szeretettel és lelkesedéssel leküzdhető a fizikai messzeség. Ebben a csodálatos falucskában nagyon is meg kell küzdeni az élet adta nehézségekkel. A szegénység, a pénztelenség kínzó fájdalmát néhányan a nap minden órájában, percében átélik. Van, akinek bizonytalan az ebédje, attól függ, hívják e napszámba reggel vagy sem. A bolt alkalmazottja, Varga Csaba előtt nem maradhatnak rejtve ezek a dolgok, noha a fájdalmakat nem szokás kiteregetni itt sem. Többnyire tejet és kenyeret vásárolnak az emberek, inkább a fehérgyarmati diszkontboltokból szerzik be a többi szükséges árucikket. Az erejük teljében lévő nyugdíjasok többször is utaznak a szomszédos kisvárosba, hiszen a néhány forintos megtakarítás is sokat jelent a hónap végén. Hitelt egyre kevesebben ugyan, de kémek. Mivel a boltos „csak” alkalmazott, könnyebben mondja azt: nem, hiszen nem ő a tulajdonos. Kivételes esetekben beleegyezik a későbbi fizetésbe, de előfordult már, hogy őt is becsapták. Azt vallja, lassan őt is megedzi az élet, már nem tud minden ígéretet elhinni az embereknek. Kávét és cigarettát elvből nem ad hitelbe, noha ő is erős dohányos. A falu délutáni csendjét az iskolából hazatérő gyerekek zsivaja töri meg. A patakban kuruttyoló békák énekét és a madarak dalát talán nem is veszi észre az itt élő, annyira természetes. Csak az autók füstjéhez, a városi dübörgéshez szokott fülek számára különös ez a zene. Itt hallja az ember saját léptének hangját, ahogy végigkopog a templom felé vezető deszkapallón. Érzi a fák, a virágok illatát és a szekeresi ember egyszerűségét, tisztaságát. Az egyházközség gondnoka, Károlyi Gyuláné kertje végéről indul vissza az udvarra, amint megérkezünk. A tisztséggel néhány hónapja bízták meg, de javaslatait máris elfogadta a presbitérium.- Összefogásra, szeretetre van szüksége a falu lakóinak - mondja. - Az együttes munka, a hit, a közös célok nemcsak az egyházközséget fogják össze, hanem a falu összes lakóját. Fiataljaink sajnos hit nélkül nőttek fel. Feladatunknak tekintjük, hogy bevonjuk őket az egyház életébe. Családias légkörben szeretnénk nevelni, formálni az ifjúságot, hogy megtalálják helyüket a faluban és a világban. Az iskolában alig akad egy-két gyerek, aki nem jár hittanra. A szekeresi iskolában nem volt hadakozás a hittan bevezetése miatt, sőt az intézmény vezetősége külön termet adott kölcsön az egyházközség számára, ahol nyugodt körülmények között tarthatja óráit Csűri Lajos tiszteletes és a felesége, CsürinéJoó Anna. A saját maguk készítette könyvből tanítanak, amit együtt terveztek, írtak és illusztráltak. A lapokról is ugyanaz a harmónia sugárzik, mint ami a lelkészcsalád házában érezhető: a gyerekek, az emberek szeretete és a mindenség tisztelete. A gyönyörűen festett képeken fel-feltűnik egy kis fehérre meszelt templom, fiatomyas haranglábbal. A városi életet cserélte fel a Fehérgyarmatról Nagyszekeresre költöző Kiss Gábor és családja. Mindkét fia is itt él feleségével és gyermekeivel. Földet és állatokat vásároltak, szépen rendbe hozták a portát, amit kinéztek és megvettek a faluban. Kissék dolgos emberek, talán ezért is sírják el magukat mind a ketten, amikor fiatalságukról beszélnek. Gábor bácsi és neje is hatan voltak testvérek, szülői segítségre nem számíthattak. Mióta összekerültek, azóta álmodoznak egy hintóról. Több mint negyed évszázadon át dolgoztak, és vártak az álom megvalósulására. A négy unoka is apja és nagyapja körül sürög-forog, amikor befogáshoz készülnek. Mindannyian szeretnek hintózni a faluban. Gábor bácsi versenyekre, bemutatókra is jár a fogattal, sőt a faluba érkező turistákat is megkocsikáztatja. Az oldalt Kozma Ibolya írta, fotók: Lázár Zsolt
