Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-12 / 110. szám
Krónika 1998. május 12., kedd Fehmi Agani, Ibrahim Rugóvá függetlenség párti albán vezető tanácsadója bejelentette, hogy a koszovói albánok kedden sem jelennek meg a szerb kormány által javasolt rendezési tárgyalások pristinai helyszínén. Hétfői belgrádi lapjelentések szerint Agani közölte, hogy az albánok az „ismert okok” miatt nem vesznek részt a tárgyalásokon. A Szerbiához tartozó, albán többségű tartomány albán vezetői azért utasították el a korábbi tárgyalási javaslatokat is, mert a szerb kormány nem volt hajlandó beleegyezni abba, hogy külföldi közvetítők is részt vegyenek a tárgyalásokon, s hogy a napirendre kerüljön Koszovó függetlenségének kérdése is. A sajtó ügyeivel foglalkozó, a sajtó képviselőiből összeállított különleges bíróság elé állítják hétfőn az iráni ÍRNA hírügynökség vezérigazgatóját, miután több hivatalos és magánszemély panaszt nyújtott be ellene a hatáskörébe tartozó lapok működésével kapcsolatban. Ferejdun Vardinezsád a hivatalos iráni hírügynökség mellett igazgatója az IGP sajtócsoportnak is, amely három iráni, egy angol és egy arab nyelvű napilap, valamint több magazin kiadásával foglalkozik. Az igazgató ellen az iráni rendőrség vezetői és magánszemélyek nyújtottak be panaszt. Vasárnapi lapjelentések szerint az iráni Legfelsőbb Bíróság elutasította Morteza Firuzi újságíró fellebbezését az első fokon eljáró bíróság ítélete ellen, és ezzel szabad utat adott a kémkedés és házasságtörés vádjával elítélt férfi megkövezésére. Helyi idő szerint hétfőn 15 órakor bezárták a szavazófülkéket, s ezzel befejeződtek a Fülöp-szigeteki elnök-, parlamenti és helyhatósági választások. A szavazás napján további 4 személy vesztette életét, s ezzel 44-re emelkedett a rendkívül erőszakos választási kampány áldozatainak száma, és több mint 40-en megsebesültek. A márciusban hetedszerre államfővé megválasztott Suharto indonéz elnök hatalomból való eltávolítását kérik a szigetország fő ellenzéki erői. „Az egész indonéz néphez” intézett felhívásban 39 ellenzéki személyiség arra szólította fel a Népi Konzultatív Gyűlést, hogy nyilvánítsa semmisnek Suharto és alelnöke, Jusuf Habibie kinevezését. Az ENSZ főtitkára „biztatónak” nevezte 8 országot érintő, 12 napos afrikai útjának mérlegét, amikor elhagyta a körút utolsó állomását, az eritreai fővárost. Kofi Annan Kelet-Afrikában és a Nagy tavak vidékén személyesen akart tájékozódni „az afrikai konfliktusok okairól” - írta az AFP. Lassan dereng? Dalmay Árpád (Új Kelet) A Trianonban hazánktól elcsatolt területeket birtokba vett szomszéd országok, illetve népek történészei legendákat teremtettek múltjukról. Mindenki ismeri a dáko-román kontinuitás elméletét. Ennek értelmében Erdély ősi román terület, amelyet elődeink megszálltak, tűzzel-vassal irtva az „őslakosságot”. Ilyen áltörténelmi munkák alapján ősi szlovák terület például Csallóköz, és ősi ukrán föld Kárpátalja. A szovjet történészek készpénznek vették - mert ez volt a kényelmesebb és a birodalmi, valamint a pánszláv érdekek is úgy diktálták - azt a főleg ruszin papok által terjesztett legendát, hogy a ruszinok (szerintük kárpátukránok) ősei a fehér horvá- tok, akik már a VI. század óta lakták e területet. Ádáz honvédő harcot vívtak a honfoglaló magyarokkal, ám a vad túlerő győzött, a betolakodók meggyilkolták Laborcot, az ungvári vár urát, népét pedig a hegyekbe szorították vissza, évszázados küzdelemre kényszerítve szabadságáért. Nem csoda hát, hogy Kárpátalja csatolását a Szovjetunióhoz mind a mai napig „újraegyesülésnek” tekinti az ukrán történetírás. Kezükre játszottak a behódolt magyar történészek is, akik hűségesen szajkózták e meséket Jellemző például, | hogy az Új Magyar Lexikon is ősi szláv területként mutatja be Kárpátalját. Efféle mítoszokra ma már sem a románoknak, sem a szlovákoknak, sem az ukránoknak nincs pedig szükségük. Nem kell újra meg újra igazolniuk fennhatóságuk jogosságát a Magyarországtól kapott területek fölött, mert a világ ezt nem kéri számon rajtuk. Talán ennek is köszönhető, hogy oldódik a korábbi merevség történet- írásukban, kontinuitáselméletet cáfoló írások is napvilágot látnak. Tavaly Lucian Boia bukaresti román történész tanulmánykötete minősítette kitalációnak a dákoromán folytonosságelméletet, ismerte be, hogy a magyarok sokkal hamarabb jelentek meg Erdélyben, mint a románok. Ez év elején pedig Joszip Kobalj ungvári ukrán történész vetette fel a Zakarpatszka Pravda című lapban, hogy ideje szétoszlatni a fehér horvát - „kárpátukrán” kontinuitás mítoszát. Meggyőző adatokkal bizonyítja, hogy a Bíbor- banszületett Konstantin által emlegetett fehér horvá- tok lakóterülete az Elba és az Odera folyók felső folyásánál keresendő, nem pedig a Kárpátok alján. Az a körülmény, hogy román, illetve ukrán történész tört lándzsát a múlt tárgyilagos kutatása mellett, reményt ad egy egészséges folyamat elindulására két keleti szomszédunk történetírásában. Összesített (99,75) választási eredmények Az elmúlt vasárnap, az 1998. évi országgyűlési képviselő-választás első fordulóján a szavazatok 99,75 százalékos összesítését alapul véve, a választásra jogosult állampolgárok 56,27 százaléka vett részt - derül ki a Belügyminisztérium Központi Nyilvántartó és Választási Hivatala internetes statisztikáiból. MTI________ __________ Pu skás Imre, az Országos Választási Iroda helyettesvezetője hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy az adatok az előzetes hivatalos eredménynek tekinthetőek. Az adatok alapján a 8 millió 393 ezer választásra jogosult magyar állampolgár közül 4 millió 523 ezer 500 személy adta le voksát. A legaktívabbak a fővárosiak voltak. Az 1 millió 475 ezer 600 budapesti szavazásra jogosult közül 938 ezer 800 személy, a választásra jogosultak 63,62 százaléka élt szavazati jogával. A második helyen a Vas megyeiek állnak, ahol 62,29 százalékos volt a részvételi arány. A dobogó harmadik helyére Veszprém megye került, 60,65 százalékos voksolási kedvvel. Érvénytelen lett a szavazás az alacsony részvételi arány miatt Szabolcs-Szatmár-Be- reg, valamint Hajdú-Bihar megyében. Előbbi esetében a választópolgároknak mindössze 49,58 százaléka, utóbbinál 48,85 százalék vonult urnákhoz. A hivatal internetes adatközlő oldalairól készült összesítés alapján kiderül az is, hogy a választás első fordulóján a választópolgárok a területi listára összesen 4 millió 460 ezer 854 szavazatot adtak le. Egyéni jelöltekre ennél valamivel kevesebb, 4 millió 455 ezer 499 voksot adtak le. A legtöbb szavazatot - a területi listát és az egyéni jelölteket illetően - egyaránt a Magyar Szocialista Párt kapta. Az MSZP-re, területi listán 1 millió 438 ezer 731, a párt egyéni jelöltjeire pedig 1 millió 328 ezer 841 magyar választópolgár voksolt. A százalékos arányt tekintve az MSZP a szavazatok 32,25 százalékát tudhatja magáénak. A sorrendben második helyen a Fidesz áll, amely a szavazatok 28,19 százalékát kapta. Ez a párt területi listán 1 millió 257 ezer 494 szavazatot kapott, egyéni jelöltjeire 953 ezer 801 választó- polgár adta le szavazatát. A Független Kisgazdapárt 13,77 százalékos választási eredményével a harmadik helyre került. Területi listán 614 391 szavazattal. Ennél valamivel kevesebben, 592 199-en szavaztak a párt egyéni jelöltjeire. Az SZDSZ 7,88 százalékos eredményt ért el az országgyűlési választások első fordulóján. E pártnál az egyéni jelöltekre leadott voksok száma magasabb a területi listára leadott voksoknál. Az SZDSZ egyéni jelöltjeire 454 583-an szavaztak, míg a területi listát illetően 351 335 választópolgár voksolt az a Szabaddemokratákra. Ugyancsak elérte a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékos arányt a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP), 5,55 százalékos eredménnyel. A MIÉP egyéni jelöltjeire 248 515-en szavaztak, területi listájukra pedig 247 528- an adták le szavaztukat. A Munkáspárt 4,07 százalékot ért el a választáson. Egyéni jelöltjeire 164 542-en, területi listájára 181 703-an szavaztak. Azok közül a pártok közül, amelyek nem állítottak területi listát, a Magyar Népjólét Szövetség egyéni jelöltjeire 252-en, a Társadalmi Koalíció egyéni jelöltjeire 756-an, a Zöldek egyéni jelöltjeire 1758-an adták le voksukat az urnák elé járuló, mintegy 4,5 millió választópolgár közül. Kopjafa áll Vorohtán Új Kelet-információ Meghitt ünnepség színhelye volt a napokban az ukrajnai Ivano-Frankovszk (a volt Stanislaw) megyei Vorohta, ahol kopjafát állítottak az egykori honvédtemető helyén. A második világháború idején a község határában honvédkórház működött, amelynek temetőjében sok magyar katona aluszsza örök álmát. A sírok több mint fél évszázadon át jeltelenek voltak. Az emlékjel állításának kezdeményezője Hajdú Géza, a szegedi Bartók Béla Művelődési Ház igazgatója, akinek a nagyapja ott nyugszik. Az avatóünnepségen több százan jelentek meg a közeli településről. Ott voltak a Magyar Hadisírgondozó Szövetség, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusa, Vorohta és Jaremcse község önkormányzata, a történelmi egyházak, a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fóruma, a KMKSZ rahói szervezete, az Ivano-Fran- kovszki Magyarok Szövetsége képviselői is. Fáradt, kimerült? Nyaralni szeretne, de nincs rá pénze? Most megoldódhat gondja, és valóra válthatja álmát! Ha 1998. május 1. és 31. között megrendeli az Új Kelet című napilapot 3 hónapra, sorsoláson vesz részt! A nyertes 1 hetes. 2 személyes GÖRÖGORSZÁGI utazást nyer az olimposzi Riviérára! A szerencsés nyertest hangulatos üdülőhelyek várják Thesszalonikitől délre az Olimposz-hegy lábánál Felejthetelen hetet garantálunk Önnek! 0^---------------------------------------------------------------------------------------------------------------Me grendelem az Új Kelet című Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilapot 1998..................................................hónaptól.................példányban 3 hónapra A megrendelő' neve:............................................................................................................................... címe:. Előfizetési díj 3 hónapra: 1800 Ft. A postai befizetés után az igazolószelvényt és a megrendelőlapot kérjük, küldje el szerkesztőségünkbe. A borítékra írják rá: GÖRÖGORSZÁG. A lap megrendelhető minden postahivatalban, illetve a szerkesztőségben. Bővebb felvilágosítást kérhetnek a42/437-012-es telefonszámon szerkesztőségünkben és a postahivatalokban YEU0W 'TOURS SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI NAPILAP Nyíregyháza, Árok utca 15. Tel./fax: (42) 437-012, 437-013 YELLOW TOURS Utazási I rods 4400 Nyíregyháza, Körte u. 35. «UMu Tel.: (42) 411-327, 404-118 Fül-orr-gége betegségek A fül-orr-gégészet a tápcsatorna felső szakasza, a felső légutak és a hallószerv megbetegedésével foglalkozó orvosi szakterület. A szájüreg, garat, gége, légcső megbetegedései szinte mindennaposak. A kisgyermekkori gyulladások, melyek magas lázzal járnak, felnőtt korra krónikus mandulagyulladássá fajulhatnak. Az ilyen „gócos” mandulák okozhatnak második betegségként vesegyulladást, szívizomgyulladást, ízüleü panaszokat. A dohányzó felnőttek reggeli, szűnni nem akaró köhögésének oka a nikotin által kiváltott krónikus gége-, légcső- és hörghurut. Sajnos az elmúlt években hazánkban ismét emelkedik a légúti rosszindulatú megbetegedések száma. A gégerák, melynek korai tünete a nyeléskor jelentkező, fülbe sugárzó fájdalom és a tartós rekedtség, ma már korai felismerés esetén csaknem 100 százalékban gyógyítható. Igen fontos ezért, hogy minden, három hétnél tartósabb rekedtség esetén feltétlenül forduljunk fül-orr-gége szakorvoshoz. A környezetszennyezés, a légszennyezés növekedése mind gyermek-, mind felnőttkorban egyre gyakrabban okoz légúti allergiás megbetegedést. A szénanátha, melyet nemcsak növényi pollenek, kutya- macskaszőr, hanem az úgynevezett házipor- atka, kémiai anyagok, szerves oldószerek is előidézhetnek, csak tartós, sokszor évekig adott gyógyszeres kezeléssel gyógyítható. Halló- és egyensúlyszervünk egészséges működése elengedhetetlen a társadalmi érintkezésben és munkavégzés során egyaránt. Kisgyermekkorban gyakori a középfülgyulladás, mely magas lázzal, elesettséggel, erős fájdalommal jár. A gyógyszeres kezelés mellett el kell távolítani a dobüregben összegyűlt váladékot a dobhártya felszúrásával. Ha a váladék nem ürül ki a középfülből, szövődményekkel kell számolni. A gyakran ismétlődő középfülgyulladások megelőzése céljából tanácsos a megnagyobbodott orrmandulát eltávolítani. A gyakori gyermekkori középfülgyulladás felnőtt korra krónikus folyamattá válhat, ilyenkor a hallócsontok és a dobhártya elfajulása tartós halláscsökkenést okoz. Ez gépi hallásméréssel, audi- ológiai vizsgálattal nem mutatható ki. Ilyen esetekben a kezelés legtöbbször már csak műtéttel lehetséges. A tartós, intenzív zaj a hallóideg károsodását okozza, első tünete a fülzúgás. Fontos, hogy kerüljük az erős zajokat, ilyen munkakörülmények között feltétlenül használjuk a védőeszközöket, a kialakult hallóidegkárosodás az esetek többségében már alig befolyásolható. A KRYO magánklinika fül-oir-gégészeti szakrendelésén minden hétfőn, szerdán 16-19 óra között lehetséges a fenti panaszok, betegségek szűrése és kezelése. Halláspanaszok esetén audiológiai vizsgáló is rendelkezésre áll minden hozzánk forduló pácinesnek. Dr. Jenei Péter fűl-orr-gégész főorvos KRYO magánklinika