Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-06 / 81. szám
1998. április 6., hétfő Autóshow ’98 Az ország második legnagyobb szakvására Évek óta nagy sikerrel rendezik meg így húsvét táján Autóshow névvel az ország második legnagyobb szakipari vásárát. Közkedvelt a forgalmazók körében, hisz Budapest messze van, így az Automobil-kiállításokra csak kevesen jutnak el. Ráadásul azt ősszel rendezik, ez viszont kora tavasszal van. Az idei show az ötödik a sorban, és szerencsére évről évre mind több márkakereskedő érzi úgy, ezt nem szabad kihagyni. Most feltűnő volt, hogy nemcsak a személygépkocsik, tehergépjárművek, motorkerékpárok és kamionok álltak csatasorba a leendő vevők kegyeiért, hanem tartozékokat, extrákat és kiegészítőket is kínáltak a megyeszékhely kereskedői. Könnyített alumínium felnik, gumiköpenyek, elektromos ablakemelők és járműkozmetikai szerek is kerültek a standokra. Újdonságnak számított, hogy a Szabolcs Volán Rt., amelyik köztudottan nemcsak az Ikarus buszok szervizelésével foglalkozik, hanem a Mercedes járműpark márkaszervize is, most eljött a vásárra, és bemutatkozott a szélesebb nagyközönségnek is. Bővült a külső szabad terület látnivalója is. A haszonjárműveken kívül még a legújabb Mercedes kamion nyergesvontatóban is gyönyörködhettek a látogatók. A Westel 900 Rt. egy kiállítóbusszal jelent meg, amiben volt minden, ami szemszájnak ingere. Ráadásul a külső terület megtekintéséért még fizetni sem kellett, de akik eljöttek, már nem hagyták ki a csarnok belső részének megszemlélését. A bejárat mellett két fényesre vikszolt Harley Davidson az ínyencek ízlését is kielégíthetné. A szelíd motorosok című film óta a vándorlás, a szabadság szimbólumává nőtte ki magát ez a motorkerékpár-típus. Ebbe a kasztba tartozni valami olyasmi, mint a bogarasok (a bogárhátú Volkswagen- tulajdonosokat nevezik így) nagy világközösségébe belépni. Szintén az előtérben kaptak helyet az alkatrész- és tartozékforgalmazók is. A gyerekek nagy örömére láthattunk olyan apró motorkerékpárt is, amelyet egy ötéves fiúcska is könnyedén meglovagolhat. A küzdőtéren egymástól nem elválasztva soroltak be a személygépkocsik. Első ránézésre feltűnt, hogy a forgalmazók most jóval több vegyes használatú gépkocsival jelentek meg, mint a korábbi években. A világ járműiparában már erőteljesnek nevezhető az a tendencia, hogy olyan személygépkocsikat állítanak elő, amelyek nemcsak jó segítőtársak a munkavégzésben, de családi autóként is alkalmazhatók. A legfrisebb újdonságnak a Renault Kangoo számított. Újszerű formája, magasított raktere és öszvér karosszériája miatt sokan megcsodálták a „kisteherautót”. A köznyelvben csak púposoknak becézett gépkocsik közül ez az első, amelyiknek csúsztatható oldalajtója van. Körbeüveges változatait személy szállítására alkalmas, és még így is marad hely bőven a csomagoknak. A Nissan a már jól ismert és bevált prototípusokkal jelent meg a vásáron. A Vanettc Cargo csapott orrésze, tágas, kényelmes vezetőfülkéje, meg- magasítotl utastere, tágas raktere lehetőséget nyújt mind napi munkavégzésre, mind családi használatra. A Micra eleganciájával, az Almera szépségével vonta magára a figyelmet. A gyár fejlesztőmérnökei egy középkategóriás konstrukció kikísérletezését tűzték ki célul, és ezekkel a típusokkal sikerült is piacot hódítani maguknak. Az Almera a maga egyszerűségében is ideális „népautó” - a szó tiszta értelmében. Az utastér tágas, de nem hivalkodó, színdinamikájában igyekeztek összehangolni a külső és a belső árnyalatokat. Ma már nem számít extra tartozéknak az ajtókba szerelt oldalsó ütközésvédelem, az ABS fékrendszer vagy a légzsákok sem. Már nem újdonság, de érdemes megemlíteni a hátsó kerekek több csuklópontos, torziórugós, kereszttartós felfüggesztését. Ez nem csak kényelmesebb rugózást ad, de lényegesen megnöveli a kanyarokban a jármű menet- stabilitását is. A legtöbb látogató - nem véletlenül- a vásár legdrágább kocsija körül nézelődött. A tizenhárom és fél millió forintba kerülő, 193 LE-s, 230 kompresszor típus nyitott karosszériájával és valóban sportos vonalvezetésével hívta fel magára a figyelmet. A Mercedes- Benz konstruktőrei híresek újítási kedvükről. A Forma-1 versenyeken kipróbált motor- fejlesztések eredményei közül mind többet alkalmaznak a hétköznapi autóknál is. Ennek eredményeként a Merce- des-motorok károsanyag-ki- bocsátása még a szigorú EU- szabványoknak is mindössze negyven százaléka. Az A-osz- tálynál kimondottan a biztonságot helyezték előtérbe. Harminc olyan felszerelés, konstrukciós megoldás található benne, amelyek nemcsak az utasok kényelmét, de biztonságát is szolgálják. Ma már alapfelszerelésnek számít a kétoldali légzsák, az oldal- légzsákok, a biztonsági övék erőhatárolói vagy a megerősített karosszéria. A stand és a kiállítás egyik legnépszerűbb újdonsága volt az A 140-es. Mintha két autóból rakták volna össze. Az eleje nagyon hasonlított a KA esőcsepp alakjára, a hátulja viszont a jobb légáramlat miatt kicsit fecskefar- kosra megemelve különös egységet alkot. Magyarországon tavaly októberben jelent meg a 140-es, de Nyíregyházán most láthatta először a nagyközönség. Az emeleti részen kaptak helyet az öreg motorkerékpárok. Teljesen természetes módon itt az apukák időztek többet, és talán ifjúságuk megvalósíthatatlan álmát látták viszont ezekben a még ma is gyönyörű masinákban. Az oldalt írta: Fekete Tibor Fotók: Csonka Róbert