Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-29 / 100. szám
> 1998. április 29., szerda Horizont „Nem hal meg az 111^ Dalmay Árpád (Új Kelet) Döbbenetes, bénító a hír: Kerényi Gyula, Beregszász Pro urbe-díjjal kitüntetett közéleti személyisége, az ottani magyarság szellemi vezére nincs többé. Hetvenhét éves volt, hétfőn kísérték utolsó útjára a beregszászi görög katolikus temetőben. „Jajgat a lélek”, kínoz a lelkiismeret. Ősz óta készültünk egy hosszabb beszélgetésre, hogy bemutassam Őt lapunk olvasóinak, megírjam, mennyi mindent tett a beregszászi és a kárpátaljai magyarságért, mérnökként hány kilométernyi házat épített a városban, egykori Vérke-parti gimnazistaként hány tízezer levelet, képeslapot, fényképet, újságot küldött szét a világba, így tartva a kapcsolatot a trianoni vihar elsodorta barátokkal, diáktársakkal, ismerősökkel, hány elhagyott magyar sírt gondoz a három városi temetőben kisunokájával, hogy harcolt görög katolikus hite elismertetéséért. Mondta, hogy siessek az interjúval, mert kevés az idő. Nem hittem, senki sem gondolta, hogy ennyire kevés. S most az interjú helyett csak egy rövidke megemlékezésre futja. Gyula bátyám, bocsáss meg! Most először és sajnos utoljára tegezlek vissza, bár Te váltig bátorítottál rá. Nem a korom miatt nem tettem, hanem mert Móricz Zsigmond- ra gondoltam, aki valahol azt írta: nem szereti, ha fiatalabb barátai visszategezik. S számomra Te olyan voltál, mint Móricz Zsigmond: bölcs, okos, mindenhez értő és mindenkit megértő. Már nyugdíjas voltál, amikor egy kis csoportnyi beregszászi magyar harcba szállt nemzeti jogainkért, múltunkért és jövőnkért. Vállaltad a szellemi vezér szerepét, pedig nyugodtan pihenhettél volna varázskertedben, ahol csodájára jártunk a smaragdzöld, gondosan nyírt pázsitnak, gyömölcsfáidnak, szőlőtöveidnek. De Te nem pihentél, mert tudtad, hogy nagy szükségünk van tekintélyedre, határozottságodra, bölcs tanácsaidra. Te voltál az, aki látva a Petőfi-emléktábla, Beregszász első magyar emlékműve felavatását megelőző másfél évtizedes huzavonát, éppen tíz évvel ezelőtt bementéi a mindenható járási pártbizottságra, s kijelentetted, hogy márpedig másnap Tompa Mihály-emlék- táblát avatunk, s nem kérünk rá engedélyt, ám jöjjenek el az „elvtársak” az ünnepségre. Nem jöttek cl, de határozottságodnak köszönhetően attól kezdve szinte gond nélkül hoz- _ tűk létre múltunk és kultúránk szentélyeit Beregszászon: négy szobrot, egy kopjafát, mintegy ötven emléktáblát. Te kezdeményezted, hogy örökítsük meg négy történelmi egyházunk, a római, a görög katolikus, a református és az izraelita egy-egy mártír főpapjának, valamint gimnáziumunk egykori híres tanárainak emlékét. Ott voltál minden magyar rendezvényen, megmozduláson, Neked is köszönhető, hogy visz- szapereltük utcaneveinket, hivatalossá tettük falvaink magyar nevét, énekelhetjük Himnuszunkat és a Szózatot, felvonulhatunk nemzeti zászlaink- kal, állandóan ott lobog a trikolór a városházán, a járási ön- kormányzat épületén, a községházákon. Létrehoztad és vezetted a BMKSZ Petőfi Nyugdíjasklubját, ezt a csodálatos, félezer fős nagy családot, amelyre mindig számítani lehetett a megemlékezéseken, emlékműavatókon. Állandóan ott voltál az élet forgatagában, együtt a város magyarságával. Velünk voltál, amikor megvívtuk szélmalomharcunkat a magyar autonómiáért, amikor fellázadtunk a haszonlesés, a szélhámosság és az önző érdekek ellen, s a további küzdelem becsületes útját választottuk. Nem gondoltuk, hogy Te is meghalhatsz. Arany Jánossal hittük: „Nem hal meg az, ki milliókra költi / Dús élte kincsét, ámbár napja múl, / Hanem lerázván, ami benne földi, / Egy éltető eszmévé finomul...” Ha nem is milliókra, de tízezrekre költötted gazdag életed kincseit, bőkezűen osztva szét köztük, köztünk a felebaráti szeretetet, a krisztusi megbocsátást, a türelmet, az elesettek iránti gondoskodást. így finomultál Te is eszmévé, s élsz örökké, amíg magyar él a szülőföldön. Mert ott van a Te helyed Beregszász panteonjában dr. Benda Kálmán, Drávái Gizella, dr. Jantsky Béla, dr. Linner Bertalan, Nádas Anna, Pálóczi Horváth Lajos, Tamás Mihály és más híres emberek mellett, akik beírták nevüket szülővárosunk történelmébe. Hétfő délután egy órakor megállt számunkra, az anyaországban élő beregszásziak számára az élet. Lélekben hazaindultunk, mint Radnóti és nyomorult sorstársai a bori táborból, hogy gondolatban Melletted legyünk, elhelyezzük sírodnál a végtelen szeretet és hála virágait. Árván hagytál minket, s csak az nyújt némi vigaszt, hogy ott fenn a mennyben ezentúl Te is vigyázol ránk, a világban szétszórt beregszásziakra. Utolsó közös fényképünk tavaly készült a beregszászi temetőben, amikor Erdélyi László kedves würzburgi barátunkat kalauzoltuk Baczó József 48-as honvéd tűzmester sírjához. Ez a sötét öltönyös képed marad meg bennem, amíg élek. Isten nyugosztaljon, adjon erőt szeretteidnek és mindnyájunknak a hiányod okozta fájdalom elviseléséhez! Lenin-év£orduló D. Á. (Új Kelet) _________ Is mét elmúlt egy évforduló, szépen, csendben, a kutya sem emlegette, csak a hithű kommunisták emlékeztek meg róla. Pedig még nem is olyan régen nagy ünnep volt a „világproletariátus vezérének” születésnapja. Azazhogy emlegették, ha nem is az emberek, de a sajtó. A 128 évvel ezelőtt született Vlagyimir Uljanovról, alias Leninről egyre több minden derül ki. A lenini eszmék megvalósításának útja hazugságon, terroron, a másként gondolkodók üldözésén, a valóság meghamisításán, milliók legyilkolásán át vezetett, állapítják meg az ukrán újságok. Csupán 1918 és 1922 között Oroszország lakosságának tizede, ezen belül az ukránok egynyol- cada pusztult el. A. Kurganov történész számításai szerint 1917-től 1959-ig a háborús veszteségeken kívül, csupán a bolsevik terror, az éhínség, a tömeges megtorlások és deportálások következtében 55 millióan haltak meg az egykori Szovjetunióban. Alekszandr Szolzsenyicin világhírű orosz író kiderítette, hogy a koncentrációs táborok létrehozója Lenin volt még 1918-ban. Nemcsak az értelmiséget és a papságot irtották tűz- zel-vassal, hanem a parasztságot is. Az 1923-ban agyonlőtt személyek 67 százaléka földműves volt! A koncentrációs táborokban rendszeresen 10-15 millióan raboskodtak. Nem csoda, hogy ha alkalom adódott rá, tömegesen menekült a lakosság az országból. A kárpátaljaiak jól emlékeznek 1944 októberére, amikor a „felszabadító” vörös hadsereg előtt tízezrek - főleg asszonyok, gyerekek és öregek - vonultak át szekereken nyugat felé Ukrajnából a Kaukázus vidékéről, menekültek a bizonytalan idegenbe az otthoni biztos halál elől. A háború végén több millió szovjet állampolgár hagyta el hazáját. Keveseknek sikerült külföldön maradniuk: foglyokként hurcolták vissza őket a gulágokba, ahonnan nem kerültek ki élve. Ugyancsak az évfordulóval kapcsolatban emlegették fel az újságok azt a kevésbé ismert tényt, hogy Lenin szifiliszben halt meg. A betegséget még 1903-ban kapta Párizsban. A harmadlagos szifilisz furcsa kór: a személyiség teljes degradációja előtt szellemileg és fizikailag hirtelen rendkívül aktívvá válik a beteg. Leninnél ez az időszak 1916—1917- re esett, s a forradalom bizonyos mértékben e betegsége következményének bizonyult. 1920- tól a „vezér” teljesen degradálódott. Kevesen tudják, hogy Leninnek van egy fia, aki ma is Berlinben él. A neve Alexander Steffen. 1913-ban születeti Párizsban, Inesse Armand (született Steffen) ismert forradalmár asszony hatodik gyermekeként látta meg a napvilágot. A két forradalmár szerelmi kapcsolatából született törvénytelen gyereket egy osztrák kommunista családjánál helyezték el. 1928-ban Sztálin emberei Amerikába vitték, ahol propagandacélra akarták felhasználni. Alexander Steffen az anyjától tudta meg, hogy ki volt az apja. 1920 tavaszán Salzburgban találkozott az anyjával, röviddel annak halála előtt. (Inesse Armand kolerában halt meg.) Az anyja átadta neki Leninhez írt levelét, s kérte, hogy őrizze meg. Steffen 1959-ben az NDK- ba költözött, ahol azonnal lakást és állampolgárságot kapott. Walter Ulbricht személyesen fogadta, tudta, hogy Lenin fia. 1967-ben a kommunista világmozgalom vezetőinek berlini összejövetelén ta- láikozoULeonyid Brezsnyevvel is, aki a Népek Barátsága-rend- jellel tüntette ki. Előtte sem volt titok Steffen elvtárs származása. Végezetül egy érdekes, vagy inkább tragikomikus hírről is be kell számolnunk. Március 29-én Csapon népszavazást tartottak a Lenin-szobor sorsáról. A referendumon 3973 személy szavazott arra, hogy maradjon meg a helyén a szobor, míg 1160-an javasolták eltávolítását a pályaudvar előtti térről. A szobor tehát marad, kissé módosítva a sokat szajkózott mondást: Csapon „Lenin állt, Lenin áll, Lenin állni fog”. Mint ahogy megvan még a szobra Técsőn is. Betétessors Ukrajnában Munkatársunktól Legnagyobb szomszédunknál rájár a rúd azokra, akik éveken át összekuporgatott pénzecskéjüket bankban, takarékpénztárban helyezték el, hogy nyugodtabb, gondtalanabb legyen az öregkoruk. Kezdődött azzal, hogy a Szovjetunió szétesésekor, a rubel megszűntekor a pénzük szinte egyik napról a másikra semmivé lett. ígérgették ugyan az illetékes hatóságok, hogy majd valamikor kapnak valamilyen kártérítést, de ez egyelőre csak írott malaszt. Született időközben törvény az ukrán állampolgárok tulajdonában levő banki betétek megújításának állami garanciájáról, csak éppen annak gyakorlati érvényesítése várat magára. Az említett törvény értelmében a banki pénzbetéteket szakaszosan, a betéttulajdonos korától, a betét nagyságától és más körülményektől függően olyan keretek között térítik vissza, amilyeneket az állami költségvetés irányoz elő minden évre. A múlt esztendőben pedig arról hoztak határozatot, hogy a 80 éves vagy idősebb betéttulajdonosok betétkönyvenként felvehetnek 48 hrivnyát (ez körülbelül 5700 forintnak felel meg), illetve az elhunyt betéttulajdonos örökösei temetési költségként 150 hrivnyát. Ez utóbbi esetben a többi pénz „természetesen” marad a számlán, amíg az örökös el nem éri a 80 éves kort. Ez azonban csak elmélet, mert valójában nem fizetnek ki semmit, arra hivatkozva, hogy üres az államkassza. Ahhoz, hogy ez évtől érvényesítsék a törvényt, az újonnan megválasztott parlamentnek újabb határozatot kellene hoznia, amitől persze még nem lesz pénz. Ördögi körbe kerültek tehát azok, akik nem a szalmazsákban tartották vagy befektették a pénzüket, hanem bíztak az állami garanciában, hittek a bankok ígéreteinek, reménykedtek a kamatokban. Lehetnek most papíron akár milliomosok is, egyszerűen nem juthatnak hozzá a pénzükhöz, amely eltűnt az államkincstárnak nevezett nagy, feneketlen katlanban. S ha netalán a „milliomos” éhen hal, a „boldog” örökösök esetleg felvehetnek a számlájáról 150 hrivnyát temetési költség címén. Legfeljebb nem most, hanem pár év, évtized múlva... Lövöldözés fényes nappal Munkatársunktól Vadnyugati filmbe illő lövöldözés volt a múlt kedden Turjaremete kárpátaljai falu központjában fényes nappal. Részeg rendőrök (előző nap volt az ortodox húsvét) tűz alá vettek egy teljesen szabályosan közlekedő gépkocsit. Az autót számos találat érte, de az utasok szerencsére sértetlenek maradtak. Mintegy kétszáz falubeli sietett a megtámadott család segítségére, de a rendőrök folytatták a lövöldözést, még támogatást is kértek Perecsenyből, a járási központból. Csak akkor tisztult ki a fejük, amikor magas rangú főnökeik is megérkeztek a faluba. Az ügynek a bíróságon lesz folytatása. Csoda-e, ha Kárpátalján az első negyedévben 12,7 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma, egyre több a szándékos gyilkosság? Merényletet kíséreltek meg a téesői rendőrkapitány helyettese ellen is. Külön gondot jelentenek a fiatalkorú bűnözők, akik az idén már 189 bűncselekményt követtek el. Szívósan, bár lehet, hogy rossz közérzettel, de marad, kapaszkodik az anyaföldbe, melyből élete serkent. Áll büszkén, dacolva mindenféle széllel, edzett gyökereivel tartva meg a hitet, hogy itt élni s halni kell. Hiába, nekik ez a sorsuk: a fák állva halnak meg, hacsak nem láncfűrész végez velük. i
