Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-28 / 99. szám
Falujáró 1998. április 28., kedd Nemrégiben megyénk szatmári részén jártunk, Mérket elhagyva, Nagyecsed felé közeledtünk, amikor hatalmas útjelzőtáblán akadt meg a szemünk: Szociális Otthon, Tiborszállás. Ott jobbra fordultunk. Mintegy másfél kilométeres zötykölődés után értünk az öregek nyugalmas kistelepülés képét mutató otthonához. Rövid kérdezősködés után megtudtuk, hogy az intézmény a megyei önkormányzat kezelésében van, igazgatója Fehér Antal, aki végigkalauzolt bennünket az épületeken. Elmondása szerint 1985 decemberében létesült az öregek otthona, előtte a kastély az erdőgazdaság tulajdonában volt, amelyet erősen lelakott állapotban adtak át térítésmentesen a megyei önkormányzatnak.- Sokáig nem lehetett tudni, mi lesz a sorsa a hajdan gyönyörű épületegyüttesnek, amely 1945-ig gróf Károlyi Gyulának volt a kastélya - kezdte a bemutatást az intézmény vezetője. - Van olyan lakónk is, aki személyesen ismerte a földes- urat, és mivel festő volt annak idején, a falakat is festette. Az intézmény adottságai nagyon jók, az erdei környezet, a nyugodt táj, és az, hogy itt csak 100 ember kap helyet, szinte családiasak a körülmények. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy az átalakítás tervezése során a szabványokat nem vették figyelembe. A kezdetekkor a főépületbe zsúfolódott össze 100 ember, mely csak úgy volt lehetséges, hogy 4-5, esetenként 6 ágyas szobákat alakítottak ki. Menet közben éreztük ezeket a gondokat, és próbáltunk rajtuk enyhíteni. Több pályázatot nyújtottunk be működésünk során a Népjóléti Minisztériumhoz. Először az egyik régi gazdasági épületet szerettük volna tíz személyes szállássá átalakítani, az ehhez szükséges pénzt (10 millió forint) meg is kaptuk, így elkészülhetett az általunk panziónak nevezett épület, amelynek a legfőbb cél ja az átmeneti szálláshely kialakítása. Például ha egy családban élő koros embernek megbetegszik a hozzátartozója, aki gondozta, akkor régebben kerestek egy elfekvőrészleget a családtag gyógyulásáig. Talán akit hozzánk hoznak, nem betegszik meg akórházi légkörtől, hiszen mi nem betegnek tekintjük őket. Van olyan lakónk is, aki csak a telel tölti nálunk azért, hogy otthon ne kelljen fűtenie. Ezen túl talán egy előgon- dozási lehetőséget is jelent, tapasztalhatják, hogy az otthonban milyen a légkör, a gondozás, akkor esetleg a későbbiekben, amikor már ténylegesen rászorulnak, szívesebben jönnek majd ide. Tapasztalataink szerint azok nem érzik itt jól magukat, akiket a családtagok szinte rákényszerítenck arra, hogy itt éljenek. Nem szabad az öregeket áltatni. Volt egy idős nyíregyházi bácsi, akit a családtagjai úgy hoztak ide, mintha ez egy kórház lenne. A bácsi úgy érezte, hogy ő már nem beteg, és szeretett volna hazamenni. Közel 10 millió forint költséggel alakítottunk át egy másik gaz- dasági épületet lakhatóvá, amelyben nyolc egyágyas lakószoba készült el, mindegyik külön fürdőszobával, mellékhelyiséggel. Mi ezt apartmannak nevezzük, ez jó az intézménynek és az igénybevevőknek is. Ahhoz, hogy valaki ilyen szobát kaphasson, a beköltözéskor be kell fizetnie 500 ezer forintot, és utána havonként a megyei önkormányzat által megállapított gondozási díjat, amely jelenleg 13 400 forint. Nem mindenki egyforma, többen nehezen tudnak hozzászokni mások társaságához, nekik, ha úgy akarják, lehetőségük van egyedül maradni saját szobájukban, és ami nagyon fontos, a kis rezidenciához tartozó mellékhelyiségeket csak ők használják. Mostanság fogtunk közveüen környezetünk, a parkok rendbehozatalához. Az épületeket körülölelő vegyes erdő nagyon jótékony hatású egyes légúti megbetegedésekre, akik kijönnek, megnyugodhatnak, látják az erdőt, ez különösen a városi emberek számára jelent újdonságot. Tél kivételével minden évszakban madárdalra kelhetnek fel az itt élők. A főépület előtti hatalmas fedett tornácon bármikor sétálhatnak, kiülhetnek az idősek. Ott- jártunkkor is többen süttették magukat a lelket is melengető tavaszi napfényben, néhányan elszen- deredtek, de többen élénk politikai vitát folytattak.- Következő pályázatunkkal közösségi helyiségek, orvosi szoba és könyvtár kialakítását céloztuk meg — folytatta az igazgató.- A főépületet toldalékkal látBékés öregkor, nyugodt falu tűk el, ahol helyet kapott a korszerű fizikoterápiás műszerekkel felszerelt orvosi rendelő, a társalgó és a televízió. Az idős rászorulók kezelésére szolgáló helyiség kialakítása elengedhetetlen volt. Az elmúlt időszakban gyakran előfordult, hogy a betegeknek az 5-10 perces fizikoterápiás kezelés miatt egy egész napot a mátészalkai kórházban kellett cltöltc- niük, így sokan inkább nem is vállalták az azzal járó hercehurcát. Minden pályázati lehetőségei igyekszünk kihasználni, idén az idős korúak otthonai lehetőségei kaplak a konyhahigiénia megteremtésére. Szeretnénk egy korszerű hűtő- és fagyasztókamrát is, a villanysütő cseréjét sem halogathatjuk tovább. Ezekre feltétlenül szükségünk lenne. Négy kocát tartunk, melyek alatt 46 malac van most is, húsból teljesen önellátóak vagyunk, sőt a felét értékesíteni is tudjuk. Sárgarépát, petrezselymet, karalábét, káposztát magunknak termelünk azon a földdarabon, amit a polgármester a használatunkba adott, ebben a tekintetben idén változás várható, vissza kell adni az egyheklá- ros parcellát, pedig nagyon jól jött az is. Tavaly a szemes babot, a mákot teljes egészében megtermeltük benne, és a lakóink közül sokan vannak olyanok, akik szívesen foglalkoznak kertészkedéssel. Enélkül a kis kiegészítés nélkül a napi élelmezési normá- ból (180 Ft) nem futná ilyen bőséges és tápláló ételekre, különös tekintettel arra, hogy van 12 cukorbeteg lakónk, akiket naponta többször kell étkeztetnünk. A megyei önkormányzat támogatásával idén készült el kilencmillió forintos költséggel egy szennyvíztisztító, mellyel teljessé vált a közműellátottságunk. Az intézmény közel 100 lakójából - az országos átlagokhoz hasonlóan - itt is lényegesen több a nő, mint a férfi. Több műszakban összesen 43-an gondoskodnak az itt élőkről. Nagyon magas az átlagéletkor, sokan vannak kilencven éven felül is, akik igénylik a folyamatos gondoskodást. A vállaji háziorvos hetente csak kétszer rendel itt, de nagyon elégedettek vagyunk vele, amikor szükséges, rögtön jön. Programjainkat az öregek szórakoztatására men- tálhigiénia-szakember szervezi, de lehetőség van a részvételre a különféle rendezvényeken is. Gyakran jönnek hozzánk pedagóguskórusok, és mi is szívesen vendégszerepelünk. Hetente bejárnak hozzánk a lelkészek, misét tartanak, gyóntatnak. Szinte észre sem vettük, mennyire elszaladt az idő, lassan indulnunk kell tovább, újra az úton, és újra a zötykölődés, az út valamikor a termelőszövetkezeté volt, de már több éve senki nem törődött azzal, hogy az állapotán érdemben javítson. A községbe érve bármerre nézünk, mindenhol rendezett portákat látunk. Úgy látszik, dolgos emberek élnek ezen a környéken, szinte minden adott a kényelmes élethez. Van vezetékes ivóvíz, gáz és villany, de a telefon sem ritkaság. Egy valami hiányzik, nincs szennyvízcsatorna. Megyénkben már több helyen sikerül az önkormányzatoknak összefogni a közös cél érdekében, talán itt is így lesz majd. A község iskolájában Bíró Sán- dorne. az igazgató volt a beszélgetőpartnerünk, aki büszkén számolt be arról, hogy némi növekedés tapasztalható az elsősök létszámában. — A Nemzeti Alaptanterv bevezetése már nem sokáig várat magára, ha egyáltalán megkezdődik. Sokat dolgoztunk rajta, mindenképpen szeretnénk számítástechnikát oktatni, de ahhoz legalább még két másik számítógépet kell vásárolnunk, és akkor is csak csoportbontásban lesz lehetőségünk a gyerekekkel foglalkozni. Idegen nyelv tekintetében napjainkban még mindig az oroszt okítjuk diákjainknak, szeptembertől áttérünk az angolra, de ebben a térségben továbbra is nagy jelentősége lesz az orosznak. Ahhoz, hogy a gyermekek önálló ismeretszerző képessége növekedjen, szükség lenne a községi és az iskolai könyvtár összevonására. Nekünk sajnos minimális a készletünk, a települési könyvtár pedig mondhatjuk úgy, a rendszerváltási követően folyamatosan zárva tart, az állománya megvan, de nem tudnak az érdeklődők hozzáférni. Talán sikerül elérni a két könyvtár egyesítését, mindenki örömére. Az iskola udvarán van egy kis épület, ami megfelelne erre a célra. Jelenleg 102 tanulója van az iskolának, ez kevésnek tűnik a 8-10 évvel ezelőttihez képest. Az épület jól felszerelt, bár több mint nyolcéves működése során már kissé megkopott. A gyermekek körülbelül fele ebédel az iskolában, jelenleg napi 88 forintért. A végzősök közül mindenki tovább tanult az elmúlt évben, sajnos esetleges lemorzsolódások előfordulnak, ami nem a szülőkön múlik, a legtöbbjük mindent megtesz a nebulók taníttatása érdekében. Az iskolából, hogy a legfiatalabb korosztályról is képet kaphassunk, az óvodába mentünk, ahová jelenleg 57-en járnak hivatalosan, de közülük csak 45-50-ert jelennek meg napi rendszerességgel. Éppen meseolvasás közben zavartuk meg a vezetőnőt, aki elmondta: elvileg csak két csoportban folyik a munka a polgármester költségcsökkentő döntése alapján, de mivel időközben növekedett a létszám, önkényesen visszaállították a három csoportot, de úgy, hogy a dolgozói létszám közben nem változott. — Összesen négy óvónő foglalkozik a gyermekekkel, három délelőtt, és egy délután. Az iskolában az új lanterwel megszűnik egy álláshely, mi szeretnénk azt a pedagógust átvenni, talán hozzájárul a község vezetősége is. A gyermekekre az óvónőkön kívül két dajka is ügyel, de ez kevés lenne, ha a közmunkások nem segítenének. Belső átcsoportosításokkal megoldható lenne a személyi feltételek megteremtése, külön bérkeret nélkül. Gyermekeik háromszori étkeztetéséért naponta 82 forintot kell a szülőknek fizetni - mondta Czele Sándorné óvodavezető. Az óvodából kilépve találkoztunk Bíró Sándorral, aki mindent megpróbál annak érdekében, hogy családját eltartsa. A fiatalember korábban hivatásos katona volt, de két év szolgálata alatt belátta, hogy az a pálya nem neki való. Szerinte mai világunkban, aki nagyobbat harap, az kevesebbet fizet az államnak.- Régebben volt öt hold földünk, de nem igazán értek hozzá, így eladtuk. Napjainkban szállítmányozási vállalkozóként próbálok boldogulni, de ilyenkor, amikor egy héten legfeljebb 2-3 szerelvény sóderre van csak szükség, nem nagyon éri meg, ezt a holt időszakot kellene valamilyen módon elkerülni. Betakarításkor már más a helyzet, akár éjjel-nappal lehetne hajtani. Nem egy leányálom a vállalkozóvá válás sem, a tehergépkocsit még saját erőből meg tudtam vásárolni, de a pótkocsit a szüleimtől kaptam, az ő segítségük nélkül nem tudnék boldogulni. Valamivel arrébb egy idős embert láttunk, aki éppen a templomkertben munkálkodott, az úton kiskocsi állt, mellette szamarak legeltek. A szorgoskodó Szamosvári György már betöltötte a 72. életévét, korábban az Ecsedi Vízgazdálkodási Társulásnál dolgozott. Nyugdíjas korára tudta régi vágyát teljesíteni, újsághirdetésekben régóta keresett egy csacsit, amelyet tavaly november végén tudott megvásárolni. A templomkertbe, ahol éppen dolgozott, kukoricát szeretne vetni, kell az eleség a jószágnak.- Otthon a szamarak mellett két kecskét és malacokat is tartok, úgy megszokták egymást az állatok, hogy ha valamelyik nincs az istállóban, akkor a többiek már sírnak. A kecske tejét általában én iszom meg, néha sajtot készítek belőle, amit a Gyöngyösön élő fiamnak és unokámnak szoktam elvinni, ők is nagyon szeretik. Kis fól- decskémbe mindig éppen azt vetek, amire szükségem van, a szántást idén fogattal végeztettem el, a saját csacsikáim idén még pihentek, nem bírták volna a munkát, majd jövőre. Kellemes nyugalom és belső béke érzésével távoztunk Tiborszállásról, a kis, Kraszna- parti településről. Az ott élő emberek talán nem is értik, mit jelent egy városi ember számára egy ilyen kirándulás. A főút felé haladtunkban ismét találkoztunk a nyugdíjasotthon lakóival, akik már- már barátként üdvözöltek bennünket. Az oldalt Szabó Zoltán írta. a fotókat Lázár Zsolt készítette
