Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-28 / 99. szám
Magyar kis papokat szenteltek diakónussá Rómában pénteken - adta hírül hétfőn a Magyar Kurír katolikus sajtóügynökség. Fernand Franck luxemburgi érsek két luxemburgi és egy svájci mellett négy magyar kispa- pot részesített a diakónusi szolgálat elnyerésében: Gruber Lászlót, a szeged-csanádi, Győry Bélát az esztergom-buda- pesti, Merkli Ferencet és Molnár Szabolcsot a szombathelyi egyházmegyékből. Valamennyien a Német-Magyar Kollégium növendékei voltak. A diakónus-szentelést a római Szent Ignác templomban tartották. Két, feltehetően második világháborús bombái találtak Debrecenben, a Plaza bevásárlóközpont építkezésénél hétfőn. A szerkezeteket időben észrevették, és azonnal értesítették a rendőrséget. A debreceni városi rendőrkapitányság munkatársai lezárták a belvárosi építkezést, s mindaddig őrzik a két fel nem robbant, élesnek tűnő szárnyasaknál, amíg a budapesti tűzszerészek megérkeznek a helyszínre. Elhunyt Szeberényi Lehel. A háromszoros József Attila-díjas írót 76 éves korában, váratlanul érte a halál. Temetéséről később intézkednek - tájékoztatta az MTI-t a Magyar írószövetség. Szeberényi Lehel több lapnak, folyóiratnak volt a munkatársa, szerzője. Dolgozott a Nők Lapjánál, a Kortárs című folyóiratnál és a Magyar Nemzetnél is. Első könyve, a Fehér arany című kisregény 1950-ben jelent meg, s e művét számos követte. Utolsó kiadott kötete, A történelem szélén című kisregény 1982-ben látott napvilágot. 1951-ben, 1953-ban és 1983-ban József Attila-díjat kapott. Három évre szóló kisebbségkutatási programot indít májustól a Magyar Tudományos Akadémia. Szarka László, a program egyik vezetője hétfőn, az Akadémiai Kisebbségkutató Műhely budapesti megnyitóján az MTI-nek elmondta: a társadalomtudományi intézetek egyebek között a határon túli magyarok, a Magyarországon élő kisebbségek témájú közös programok megvalósítását segítik elő. Ismeretlen fegyvereseké embert öltek meg vasárnap éjjel Kasmír pakisztáni részében. A támadók automata fegyverekből tüzet nyitottak egy távoli kis falu-két házára, lemészárolva 12 férfit és 9 nőt. Hárman megsebesültek, köztük egy rendőr, aki az egyik házban aludt, illetve egy tanár - közölte hétfőn a rendőrség. A támadás, amelynek indítéka egyelőre nem ismeretes, Bindala faluban történt, Muzaffarábád tartományi székhelytől 160 kilométerre délkeletre, a Kasmír indiai részével határos Bhimber körzetben. Hétfőn kórházba vitték a három utolsó tibeti éhségsztrájkolót is, aki 49 napja ilyen módon tiltakozott az ENSZ újdelhi irodája előtt szülőhazájuk kínai megszállása ellen. A hat sztrájkoló közül az első hármat még vasárnap szállították kórházba a rendőrök - a tüntetők szerint érőszakkal, a hatóságok szerint anélkül - az elgyengült emberek „saját érdekében”. Az AP jelentése szerint egy tibeti, aki vasárnap csatlakozott az éhségsztrájkolók sátra előtti virrasztáshoz, hétfőn felgyújtotta magát, tiltakozásul amiatt, hogy az akció résztvevőit akaratuk ellenére kórházba vitték. A többi virrasztó lepedőkkel eloltotta a tüzet; a megégett férfit ugyanabba a kórházba szállították, ahova az éhségsztrájkolókat. A legfrissebb jelentések szerint tizen kilencre emelkedett a legutóbbi tádzsikisztáni áradások és földcsuszamlások halálos áldozatainak száma. A természeti csapást a múlt heti özönvízszerű esőzések okozták a közép-ázsiai köztársaságban. A halottakon kívül tizenhat sérültet is nyilvántartanak. A földcsuszamlások következtében 400 ember hajléktalanná vált. Három albán meghalt, négy pedig megsebesült a jugoszláv—albán határon szolgálatot teljesítő jugoszláv határőrök ellen intézett legújabb, hétfő hajnali támadásban - jelentette be szerb forrásokra hivatkozva a pristinai média- központ. A közlemény szerint a támadók célja az volt, hogy újabb fegyvereket juttassanak be Albániából a Szerbiához tartozó Koszovó tartományba. Az összecsapás helyszínét átvizsgáló nyomozók jelentős mennyiségű fegyverre és katonai felszerelésre bukkantak. A szerb illetékesek arról is beszámoltak, hogy albán fegyveresek hétfő hajnalban megtámadták egy nyugat-koszovói vasútállomásnál az ott szolgálatot teljesítő rendőröket. Az akció során két rendőr megsebesült. Szlovákiában folytatódnak a csernobili katasztrófa évfordulójára és a Mohi Atomerőmű közelgő üzembe helyezése ellen szervezett tiltakozások. A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái hétfőn elállták a mohi atomerőmű bejáratát, mert úgy tudják: ezen a napon helyezik el erőmű reaktorában az első fűtőanyagot. Róbert Holy, a Mohi Atomerőművet üzemeltető Slovenské Elektrámé cég tájékoztatási osztályának vezetője az MTI érdeklődésére megerősítette: a fűtőanyag behelyezése hétfőn a délutáni, kora esti órákban várható. Hazai és világkrónika A nemzeti identitás tisztelete Ukrán külügyminiszter hazánkban MTI _____ Ma gyarország és Ukrajna egyaránt biztosítani kívánja valamennyi kisebbsége számára a nemzeti identitás tiszteletben tartását - hangzott el azon a megbeszélésen, melyet Göncz Árpád köztársasági elnök és Borisz Taraszjuk ukrán külügyminiszter folytatott hétfőn Budapesten. A találkozón - melyről Faragó András elnöki szóvivő tájékoztatta az MTI-t - a felek szót ejtettek a készülő ukrán nyelvtörvényről. Göncz Árpád reményét fejezte ki, hogy a Szász* Anhalt MTI___________ A Szász-Anhalt tartományi választások hétfő hajnalban közölt előzetes hivatalos végeredménye szerint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) 35,9 százalékos szavazataránnyal végzett az élen (1994-ben 34 százalék), és 47 mandátummal (+9) a tartomány legerősebb pártja lett. De voksnövekménye elmaradt a várttól. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) teljesítménye több mint 12 százalékponttal, 22 százalékra zuhant vissza, s mandátumainak száma 28-ra csökkent (-9). A Zöldek mindösze 3,2 százalékot kaptak, így kiestek a tartományi törvényhozásból. A Szabaddemokrata Pártnak (FDP) ezúttal sem sikerült áthágnia az ötszázalékos küszöböt. A keletnémet reformkommunista Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) szinte változatlan teljesítménnyel, 19,6 százalékot könyvelhetett el és 25 mandátumot (+4) szerzett. A szélsőjobboldali Német Népi Unió (DVU) 16 mandátummal került be a magdeburgi parlamentbe, megdöbbenést keltve a vok- sok 12,9 százalékának megszerzésével. A Landtag ezentúl 116 tagú lesz az eddigi 99 helyett. megszülető jogszabály megfelel majd azoknak a haladó hagyományoknak, melyek a kisebbség védelme terén az elmúlt időszakban jellemzőek voltak Ukrajnában. Borisz Taraszjuk példamutatónak nevezte az 1991-ben megkötött magyar—ukrán alap- szerződést, mely kedvezően befolyásolta a két országban élő kisebbségek helyzetét. A kijevi diplomácia új vezetője átadta a magyar elnöknek az ukrán államfő üzenetét. Ebben Leonyid Kucsma arról biztosította magyar partnerét, hogy az ukrán külpolitika MTI __ - • ' ~_______ Ma gyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter hétfőn levélben arra kérte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorát, hogy küldje meg a tárcának az intézmény teljes-a felvételekre vonatkozó-szabályzatát - közölte az MTI-vel az oktatási tárca sajtóirodája. A távirati irodához is eljuttatott miniszteri levél szerint a felvételi szabályzat vizsgálatának célja annak megállapítása, hogy az egyetem továbbra is többlet felvételi pontokkal kívánja-e ,jutalmazni” a hitoktatásban részesült - nem hitéleti szakra - jelentkezőket. A miniszter leszögezte: amennyiben az említett dokumentum tükrözi az intézmény állam- és jogtudományi kara dékánjának - a „többletpontozás idei gyakorlatának fenntartására irányuló”-helytelen álláspontját, akkor a felsőoktatási törvény ez év január 1-jétől hatályba lépett előírásai alapján a vonatkozó szabályokat meg fogja semmisíteni. Magyar Bálint úgy fogalmazott: levelének célja az, hogy garanciát biztosítsairányvonala változatlan marad, s Kijev továbbra is a kétoldalú kapcsolatok bővítésében érdekelt. Borisz Taraszjuk megerősítette, hogy Leonyid Kucsma októberben hivatalos látogatást tesz Magyarországon. A találkozón témaként szerepelt a közép-európai államfők jövő évi találkozója is. Faragó András tájékoztatása szerint Ukrajna szeretné megrendezni a valószínűleg jövő májusban sorra kerülő rendezvényt. Borisz Taraszjuk meghívta Göncz Árpádot a balti és fekete-tengeri államok elnökeinek szeptemberi találkozójára. nak a felvételi eljárás törvényes lefolytatásához, és ezzel elejét vegyék annak* hogy a jelentkezők-jóhiszeműen-olyan többletpontot várjanak, amelynek megszerzését a felsőoktatási törvény nem teszi lehetővé. Mint arról az MTI beszámolt, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium \e-> zetője múlt heti sajtótájékoztatóján teljesen érthetetlennek és bizonyos értelemben méltánytalannak nevezte az Alkotmánybíróság nemrég született határozatát, amely szerint a tárca megsértette a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ön- kormányzati jogát. Az Alkotmánybíróság ugyanis azt rótta fel az MKM-nek: tavaly októberben megtagadta az 1998. évi felvételi tájékoztatóban annak közzétételét, hogy az egyetemen jutalompontok járnak a vallásoktatásban való részt- vételért. Az említett tájékoztatón Magyar Bálint hangoztatta: nem bocsáthatták ki tavaly december 15-én olyan tájékoztatót, amely a felvételi időpontjában már ellentétes lett volna az érvényben lévő törvényekkel. Magyar Bálint levele a Pázmány-egyetemnek Diplomatagyilkosság Új Kelet-információ Az egész országot megrázó gyilkosság történt a múlt héten Kijevben: hat pisztolylövéssel valósággal kivégezték lakóháza liftjében Vadim Hetyman ismert ukrán diplomatát és vezető pénzügyi szakembert, az Ukrán Bankközi Valutatőzsde elnökét. A kiváló gazdaságpolitikus karrierje akkor kezdődött, amikor 1992-ben kinevezték az Ukrán Nemzeti Bank elnökévé. Nevéhez fűződik az ukrán nemzeti valuta, a hrivnya bevezetése. Az áldozat tagja volt az előző ukrán parlamentnek, s képviselőként hazánkban is járt. A márciusi választásokon nem került be ismét a parlamentbe, annak ellenére, hogy tavaly őt választották meg az év képviselőjévé, idén pedig az év pénzügyi szakemberévé. A gyilkosság okára egyelőre nem találnak magyarázatot, mint ahogy a gyilkos személye is ismeretlen. Az újságírók egyelőre csak feltételezésekbe bocsátkoznak a merénylet okát illetően. Nemigen lehet szó politikai gyilkosságról, hisz Hetyman nem jutott be a parlamentbe. Igaz, hogy a választások eredményét megfellebbezte, de ez nem elég ok likvidálására Az sem valószínű, hogy valamilyen korrupcióba keveredett volna, mert a nagyon szerény körülmények között, emeleti bérlakásban élő hatvanhárom éves bankembert mindenki becsületesnek ismerte. Az esettel kapcsolatban Leonyid Kucsma kifejezte azt az aggodalmát, hogy-az alvilág képviselői már az ukrán parlamentben is helyet foglalnak. A diplomata halála csorbát ejthet Ukrajna amúgy sem nagy nemzetközi presztízsén, az ország teljes elszigetelődéséhez, a válság elmélyüléséhez vezethet, állapítják meg az ukrajnai újságok. A gyilkosságot a Kijevben megrendezendő európai bankártalálkozó küszöbén követték cl. Az Ukrán Bankközi Valutatőzsde százezer dolláros jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A lapok azt is megemlítik, hogy Ukrajna függetlenségének hét éve alatt ez már a sokadik olyan bérgyilkosság, amelynek áldozata országosan ismert személyiség. Nem mind arany ••• Fekete Tibor jegyzete Kínálati piac van, és ma már a vásárló diktál. Ez jó nekünk, vevőknek, hiszen mi dönthetjük el, melyik bolt ajtaján lépünk be, és talán az árak sem tudnak oly mértékben elszabadulni, ahogyan egyes kereskedők szeretnék. Kínálati piac van a közvélemény-kutatásban is, de ez már cseppet sem jó nekünk, szavazópolgároknak. A baj nem a választékbőséggel van, hanem némelyik közvélemény- és piackutató cég etikátlan viselkedésével. A minap a televízió nyilvánossága előtt derült erre fény, és a kutatócégek vezetői egymás fejéhez vagdosták, melyik társaság melyik párthoz áll közel, és hogyan manipulálják a közvélemény-kutatási adatokat. A módszer roppant egyszerű. Egy párt megkér egy országos napilapot, ugyan mérje már fel, hogyan állnak ők a népszerűségi listán, és milyen eredményre számíthatnak a választásokon. A szerkesztőség megbíz egy kutató céget a felmérés elkészítésére, de ahhoz nincs elég pénze, és nem is áll érdekében, hogy a gyakorlatban legitimnek számító több ezer honpolgár válaszaiból készítsen összesítést, hanem mindössze ötszáz ember adataira alapozva mond ki tévedhetetlennek hitt végeredményeket. Lehetőség szerint olyat, amilyen a megbízó párt szakértőinek is tetszik, hisz ha kiderül a valós helyzet, nem biztos, hogy legközelebb is őket kérik fel a munkára. A mechanizmus innen már pofonegyszerű. A napilap - lehetőleg az első oldalon - közzé teszi a „végeredményt”, majd a párt vezérszónokai úton-útfélen hivatkoznak a sajtóban is megjelent „semleges” közvélemény-kutatási adatokra. Nincs ebben semmi humbuk, gondolhatnák, hisz május 8-án és 22-én úgyis megmutatkoznak a valós arányok, de nem így van. A szociológusok már régen bebizonyították, hogy a választók többsége inkább az erős pártokra szavaz. Akik már eleve eldöntötték, melyik névhez húzzák be az ixet, azokra nincsenek hatással az ilyen felmérések, csakhogy ők vannak kevesebben. A többség vagy el sem megy szavazni, vagy csak az utolsó pillanatban dönt voksáról. Ezeket az igen nagy számú ingadozókat lehet ezekkel az enyhén szólva is elferdített, de mondhatnánk, meghamisított adatokkal rávenni arra, hogy a legerősebbeknek kimondott pártok valamelyikére szavazzanak, így lehet a magyar embert - rossz kifejezéssel élve - manipulálni. Jómagam több mint egy évtizedig voltam kérdezőbiztos, és jól ismerem azokat a módszereket, hogyan lehet ugyanabból a felmérésből egészen más végeredményt kihozni. Először is olyan kérdéseket kell feltenni, amikre nem adhat más választ az illető, csak az adott pártra kedvezőt. Azután jön az összesítés. Köztudott, mióta nem kötelező elmenni szavazni, azóta egyszer sem érte el a megjelenési arány a száz százalékot. Ha azonban a teljes körre vetítik ki az ötszáz ember válaszát, lehet, hogy éppen ez lesz a kedvező végeredmény a megbízónak. A harmadik, hogy ugyanazokat a számokat lehet teljesen eltérő módon magyarázni. Például, ha egy vízparti üdülőhelyen az egyik évben egy ember fullad a vízbe, a következőben pedig kettő, akkor lehet azt a következtetést levonni, hogy kétszeresére nőtt a vízbe fúltak aránya, de lehet azt is mondani: mindössze eggyel nőtt a halálos kimenetelű fürdőzések száma. Ugyanaz és teljesen más. Lehetne még sorolni a technikákat. Nem azt mondom, hogy ne higgyenek a közvélemény-kutatóknak, csak fenntartással fogadják a végeredményeket. Nem mindegy, hogy melyik közvélemény-kutató cégnek melyik lapban jelenik meg a felmérése. Én csak akkor szoktam érvényesnek tekinteni egy ilyen felmérést, ha ugyanazok az adatok több, teljesen más pártérdekeltségű lapokban ugyanúgy jelennek meg. Ilyenkor már hihetőbbek.