Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-22 / 94. szám

Gazdaság 1998. április 22., szerda Napi tőzsdeinfó Új Kelet-információ Csökkenéssel indult, végül közel 17 pontot erősödve, 8892 ponton zárt a Budapes­ti Értéktőzsde részvényinde­xe a heti második kereskedői napon. A közel 30 milliárdos rész­vényforgalom több mint felét a Richter-értékpapírok tették ki. A jelentős érdeklődésnek köszönhetően a papír árfolya­ma 23 985 forintos csúcsérték­re emelkedett. A TVK-részvé- nyek is meghatározó forgalmat okoztak. A vegyipari papír ára ennek következtében szintén emelkedett, s 4985 forinton zárta a napot. Ezzel ellentétes hatások érvényesültek az olaj­ipari piacon. A Mol-részvények ára 6645 forintra csökkent kedd délutánra. Szinte a Mol­lal együtt mozgott, de a ten­denciáját mindenképpen kö­vette a Matáv-részvény értéké­nek változása. A távközlési papír árfolyama 1315 forintra esett vissza. A bankpapírok pi­acán tovább folytatódott a stag­nálás, a piac reprezentatív rész­vénye, az OTP is veszített az éltékéből, a nap végére 10 300 forinton zárt. A kárpótlási jegy 950 forintos záróára változat­lan maradt a hétfőihez képest. Agrárkamarai elnökség Munkatársunktól ______ Hé tfőn tartotta elnökségi ülését a Magyar Agrárkama­ra Budapesten, amelyen töb­bek között megvitatták az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. tör­vény végrehajtásának főbb feladatát, és röviden értékel­ték a végrehajtás jelenlegi helyzetét. Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény egyik legfontosabb rendel­kezése az, hogy az ágazat támogatására fordított költ­ségvetési előirányzatot min­den évben olyan mértékben kell növelni, amilyen mérték­ben a bruttó hazai tennék érté­ke egyik évről a másikra nö­vekszik, amelyhez az 1998-as évet kell bázisévnek tekinte­ni. Másik fontos rendelkezése, hogy a támogatásokat fokoza­tosan növelni kell, az Európai Unió agrártermékeinek a támo­gatottságát alapul véve. Ezen­kívül a törvényben több olyan téma is van, amelyek végrehaj­tása már megkezdődött, vagy jó ütemben halad. A Nyíregyháza, Széna téri immissziós mérőállomáson mért talajközeli ózon 24 órás átlagkoncentrációja 1998. 4.13.—1998.4.19. között 100 -+­90 — 80 -- 70 -- 60 — 50 40 -- 30 -- 20 — 10 -- 0 24 órás levegőminőségi határérték 60,8 73,4 77,6 79,4 59,0 • 70,8 63,6 talaj közeli ózon (|ig/m3) hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap A Nyíregyháza, Széna téri immissziós mérőállomáson mért szálló por 24 órás átlagkoncentrációja 1998.4.13.—1998.4.19. között 150 140 + 130 120 -- 110 -- 100 90 80 4- 70 60 -- 50 -- 40 30 4- 20 10 0 39,0 24 órás levegőminőségi határérték szálló por (flg/m3) 43,3 21,9 23’8 hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap A Nyugat-nyíregyházi Mezőgazdasági Termelő-, Értékesítő és Szolgáltató Szövetkezet igazgatósága nemrégiben hívta össze az elmúlt évet záró közgyűlés­ét, ahol Leitner István, a szövetkezet igazgatóságának elnöke értékelte az elért eredményeket, elemezve az ez évi terveket is. Munkatársunktól __________- Tavaly a nehézségek elle­nére 31 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el a szö­vetkezet, amelyből a részje­gyek arányában osztalékot jut­tatnak a tulajdonosoknak, a maradékot tartalékalapba he­lyezik az esetleges problémák kezelésére félretéve. A növénytermesztési ágazat foglalkoztatja a legtöbb dolgo­zót, tavaly 1360 hektáron vetet­tek különféle szántóföldi kultúr­növényeket, amelyekből a leg­jelentősebb a maga 565 hektár­jával a kukorica volt. A termés­átlagok a kedvező időjárásnak köszönhetően viszonylag maga­sak voltak, az előbb említett növényből 7,9 tonna termett egy hektárra vetítve. Az elmúlt évben a jelentős tavaszi fagyok következtében mintegy 53 hektárt kellett ki­szántani, és a tervezettől eltérő Új Kelet-információ Export: Ukrán cég cukrot vásárolna évi 100-150 ezer tonna meny- nyiségben (havi bontásban, 20 000 to). Címe: „A-Save Im- corporated” 252103 Kijev, Ukrajna, tel.: 044/296-10-59, fax: 044/296-12-70; Kontakt személy: Mihail Sevcsenko. Ukrán cég ágynemű-, abrosz-, függöny-alapanyagot vásárolna. Érdekelt késztermékek importá­lásában is. Címe: „Pelli” 252141 Kijev, P.O.B.: 18. Ukrajna, tele­fax: 044/216-92-02, 246-84-77. Ukrán rt. máriatövis-magvak (Silybum marianum) vásárlásá­ban érdekelt. Címe: „Sansz- Dragsztop” 252001 Kijev, ul. Krescsatik 15. Ukrajna, tel.: 044/228-32-49, 229-58-16, 229-83-26, fax: 044/229-75-98. Ukrán rt. saját felhasználás­ra, tojás kiszerelésére alkalmas hullámkartondobozokat vásá­rolna. Címe: „Ptyicefabrika,, 1. Travnya” 258209 Cserkasszi járás, Hutori, ul. Centrálynaja- 2. Ukrajna, tel.: 0472/45-27-85, fax: 0472/63-09-97, 47-24-49. Ukrán élelmiszer-ipari busi- ness-központ felvenné a kapcso­latot vitaminok, aminosavak, ill. premixek gyártóival. Címe: „Business Centr Piscsevoj Pro­növénnyel hasznosítani. Mi­vel a szövetkezet saját tulajdo­nú földterületekkel nem ren­delkezhet - a szövetkezeti tör­vény értelmében -, ezért bérelt területeken kénytelen gazdál­kodni, amiért 1997-ben 6,9 millió forintot fizetett. A sertéságazat még nem he­verte ki az 1996 októberében elszenvedett veszteségeket, a súlyos betegség miatt a Simái úti telep teljes állományát megsemmisítették. A fertőt­lenítés és a karantén 120 na: pos kényszerszünettel járt. Az újonnan betelepített 780 dara­bos állomány súlyos hasmené- ses betegséget kapott a nem megfelelő minőségű takar­mány miatt. A hízókibocsátás elmaradt a tervezettől. Szeren­csére a vajdabokori telep mun­kája problémamentes volt. Nagy hagyománya van szö­vetkezetünkben a baromfitar- tásnak-tojástermelésnek. Ta­mislennosztyi” 252033 Kijev, ul. Vladimírszkaja 68. Ukrajna, tel.: 044/246-61-09, 246-61-10, 246-62-11, fax: 044/246-61-13. Ukrán vállalat saját felhaszná­lásra fagylalt csomagolására alkal­mas, színes csomagolópapírt vá­sárolna. Címe: „Polyusz” 310017 Harkov, ul. Nyezsinszkaja 9. Uk­rajna, tel.: 0572/129-129, fax: 0572/128-652. Ukrán rt. kültéri reklámtáb­lákat gyártó és forgalmazó cé­gekkel keresi a kapcsolatot. Címe: „Kviza” 252103 Kijev, Zseleznodorozsnoje sossze 57. Ukrajna, tel.: 044/295-33-22, fax: 044/295-33-25. Ukrán magánvállalat kukori- cakonzerv-gyártó berendezést vásárolna. Címe: „Juniversz” 252021 Kijev, ul. Grusevszkogo 34/1. Ukrajna, tel.: 044/269-35- 75, fax: 044/269-42-52. Ukrán cég mini-cukorgyárat vásárolna, amelynek cukorré­pa-feldolgozási kapacitása évi 50 000 tonna (cukorrépát dol­goz fel). Címe: „Bumeráng” Zsitomír, ul. Koszmonávtov 10/A. Ukrajna, tel.: 0412/33- 39-56, fax: 0412/33-10-55. Nagy-britanniai cég ukrajnai képviselete (építőipari cég) magyar szakképzett villanysze­relőt keres, aki szerződéses ala­pon Kijevben munkát vállalna. Címe: „ABM Construction valy több mint 175 millió fo­rint árbevételt ért el ez az ága­zat. Összesen 14 millió tojást adtak a tyúkok, ehhez a piac folyamatos ellátása érdekében 700 ezer darabot vásároltak. Idén februárban 66 ezer tojós tyúkot selejteztek és értékesí­tettek, az elmúlt évben 12 szá­zalékos volt az elhullás. Ebben az évben eddig a legnagyobb problémát a frissen betelepített naposcsibék vírusfertőzése okozta, ami 11 900 egyed pusz­tulásához vezetett, mintegy 5 millió forintos kárt okozva. A szövetkezet vezetősége május végére tervezi á pótl ást a saját állományukhoz hasonló korú jércék beszerzésével. Felújították a húsüzemet mintegy 25 millió forintos költ­séggel, ebből 14,5 milliót az épület renoválására, 9,7 milli­ót új gépek beszerzésére fordí­tottak. Turul-hús néven forgal­mazzák termékeiket, amit a fo­gyasztók rövid idő alatt meg­kedveltek. A szövetkezet vezetősége a terveket és a gazdaságossági számításokat figyelembe véve idén szeretne 38 millió forin­tos bevételt elérni. Ukraine” Kijev, ul. Bolysaja Zsitomírszkaja 8/B, kv. 25. Uk­rajna, tel.: 044/247-55-36,247-’ 55-37, fax: 044/229-60-13. Import: Ukrán vállalat érdekelt me­zőgazdasági termények (takar­mánybúza, kukorica, stb.) ex­port értékesítésében. Címe: „Elevátorzernoprom” 286050 Vinnica, ul. Szobornaja 66. Ukrajna, tel.: 0432/52-03-76, fax: 0432/32-66-23. Ukrán cég DAT ukrán-magyar határparitáson max. 1000 tonna napraforgóolajat (nem tisztított) kínál. Címe: „NPP „Dnyipro-K” 252021 Kijev, ul. Inszütutszkaja 25. Ukrajna, telefax: 044/246-36- 99, 246-39-99, 246-40-99. Ukrán tudományos termelési vállalat energetikai gépegységek és kohóművek számára apró- emulziós tüzelőanyag-előkészítő berendezést kínál. Címe: ”NPP ,Ava” 310024 Harkov, P.O.B. 7095. Ukrajna, tel.: 0572/47-99- 61, fax: 0572/47-21-59. Ukrán cég kerámia, cement, gumi, papír, festék és ragasz­tók előállításánál használatos tűzálló anyagokat kínál. Címe: „Ekomedszervisz” 320101 Dnyepropetrovszk, prs. Kirova 43. Ukrajna, telefax: 0562/44- 88-68, 45-51-15. Hideg volt a március Új Kelet-információ A Felső-Tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság hidroló­giai szakembereitől kapott tájékoztatás szerint a téli hónapok enyhe időjárását követően márciusban vi­szonylag hideg volt. A havi középhőmérséklet 3 C-fok volt, ami 1,4 C-fokkal volt alacsonyabb a sokévi átlag­nál. A havi minimum -5,5 C-fok, amelyet 12-én reg­gel mértek. A maximumot, 14,9-C fokot szokatlan módon a hónap elején, 4-én jegyezték fel. Az elmúlt hónapban Sza- bolcs-Szatmár-Beregben a megszokottnál jóval keve­sebb csapadék hullott, a te­rületi átlag 20 milliméter volt. Ez 13 milliméterrel marad el a sokévi átlagtól. A legkevesebb csapadék a Nyírségben (12 milliméter), a legtöbb a Számos-közben (36 milliméter) volt. Márciusban a folyók havi közepes medertelített­sége a .Túrt leszámítva a közepes érték alatt maradt. A felmelegedéssel együtt érkező csapadék miatt március 5. és 15. között a Tiszán 2-4 méteres, a Tú­ron és a Szamoson 2,5-3 méteres kisebb árhullámok vonultak le, de készültsé­get nem kellett az igazga­tóság vezetőjének elren­delnie. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság által üzemeltetett tározókban a víztérfogat 2,2 millió köb­méterrel növekedett, így az összes vízmennyiség 16 millió köbméter, ami 51 százalékos feltöltöttséget jelent. Cukorrépaár Munkatársunktól ______ A Mezőgazdasági Szö­vetkezők és Termelők Or­szágos Szövetsége (MOSZ) legutóbbi elnökségi ülé­sén többek között megvi­tatta a cukorrépa-termesz­tés és piacszabályozás helyzetét, a kormány be­avatkozását sürgetve az ágazat ellehetetlenülésé­nek a megakadályozása ér­dekében. Szükség lenne a termelők kiszolgáltatottsá­gának csökkentésére és a cukorrendtartás meghirde­tésére az európai uniós (EU) szabályozás figye­lembevételével. A feldolgozók az idei pi­aci árat a tavalyival meg­egyezően állapították meg, miközben az infláció több mint 18 százalékos volt. A cukorgyárak által a ter­melőinknek diktált felvá­sárlási feltételek igen hátrá­nyosak, tarthatatlan a cukor­répa tonnánkénti ötezer fo­rintos átlagára hazánkban, míg az EU termelői 48 ECU-t kapnak egy tonnáért, ami 230 forintos árfolya­mon számolva 11 ezer forint. Ha a védővámokat néz­zük, akkor az hazánkban 72 százalék importcukor esetében, a Közös Piac tag­országai 240 százalékos vámmal terhelik a hozzá­juk szállított cukrot. Ukrajnai export és import Csirkepusztulás

Next

/
Thumbnails
Contents