Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-21 / 93. szám

fi WM, Labdarúgás 1998. április 21., kedd Eszméletvesztés miatt lendült az esernyő! Nagy volt az ijedtség szombaton Komorón, a me­gyei II. osztályú Komoró-Jéke találkozó hajrájá­ban. Történt, hogy a mérkőzés nyolcvanadik per­cében, 4-3-as hazai vezetésnél a védők között kilépő komorói Sohajda István elől a jékeiek ka­pusa menteni akart, de a labdával a komorói csa­tár arcát találta telibe, aki sokáig eszméletlenül feküdt a füvön. Ezt követően..., de majd a két fél elmeséli a részleteket. Barczi Róbert (Új Kelet) Boros István, a Komoró elnöke: - A vendégek ka­pusa érzésem szerint nem teljesen véletlenül találta el Sohajda Pisti arcát, de ez most már úgyis teljesen mindegy. A lényeg, hogy játékosunk az eset után el­vesztette az eszméletét, s mivel hátracsúszott a nyel­ve, nagyobb tragédia is történhetett volna. Szeren­csére sikerült szétfeszíteni a száját, és időben ki tud­ták húzni a nyelvét. Ez­alatt a támadónk érthető­en aggódó édesapja is be­szaladt a pályára, s bár a jékei kapus felé ütött az es­ernyőjével, nem találta őt el. Ezután a játékvezető folytatni akarta a mérkő­zést, de mivel a vendégek erre nem voltak hajlandó­ak, lefújta a meccset. Kí­váncsian várjuk a fegyel­mi bizottság döntését, de szerintem a három pont minket illet meg.- Milyen az állapota sé­rült játékosuknak?- A pályáról rögtön kór­házba vitték, és megálla­pították, hogy agyrázkó­dást szenvedett. Néhány na­pig még bent tartották, va­lószínűleg ma engedik haza. Az mindenesetre elvárható lett volna, hogy a sérülést okozó kapus legalább elné­zést kérjen az eset után. Medve István, a Jéke gaz­dasági vezetője: - Minde­nek előtt szeretném leszö­gezni, hogy teljesen véletle­nül találta el játékosunk a hazaiak támadóját. Nem is lett volna itt semmi gond, de Sohajda István édesapja be­rohant a játéktérre, és az es­ernyőjével kétszer is meg­ütötte a kapusunkat. A bíró meglepetésünkre folytatni akarta a meccset, de csapa­tunk erre nem volt hajlandó. Nem volt ugyanis megfelelő létszámú rendező és rendőr a pálya környékén, és olyan hangulat uralkodott a néző­téren, hogy akár tragédiába is torkollhattak volna az ese­mények.- Milyen ítéletre számíta­nak ezek után?- Egyértelmű, hogy ne­künk járnak a pontok, de azon sem lepődnénk meg, ha semleges pályán újra kellene játszani a kilenc­ven percet. Egy malomban őröltek! NB II Keleti csoport, 23. forduló Kinizsi Pál anno legyőzte, azaz magasba emelte a malomkövet, a Kinizsi pedig tegnapelőtt felőrölte a hajdúnánási „molnárokat”, akik padlót fogtak. Mitci- comázzuk: a Demecser egy négyest hintett a Nánás Gabonának! Ladányi Tóth Lajos (Új Kelet) Az „előjáték” már szomba­ton elkezdődött, hiszen az addigi listavezető Soroksári TE botlott Miskolcon, a Bor­sod Volán gázt adott, végül 2-1-re nyert. A hír érthetően feldobta a Demecseri Kinizsi játékosait, akik a kieső­pozícióban szerénykedő Hajdúnánás-Nánás Gabona ellen arra törekedtek, hogy győzelmükkel újfent a tabel­la élére masírozzanak. Mivel a Kinizsi-seregét alkotók végig egy malomban őröltek a gabonásokkal szemben, fölényüket az eredmény is tükrözte. Szilágyi, Balogh T., Mérész és Seres találatá­val sikerüli a „négyelés”. A 4-0-val Szilágyiék két pont előnyre tettek szert a sorok­sáriakhoz képest. Erős a gya­nú, hogy e két együttes pár­harca várható az aranyért, ugyanis a Kiskőrös egri ve­reségével lemaradni látszik...- Erre számítottunk, hiszen a táblázaton elfoglalt helye­zések sejtették az erőviszo­nyokat - bizonygatta Esze- nyi Dénes edző. -Úgy érzem, nem tűnik nagyképűségnek, de egyértelműen jobbak vol­tunk. A főleg rutintalan já­tékosokból álló Nánás bun- kerfutballt adott elő, mi en­nek megtaláltuk az ellen­szerét. Jóformán csak raj­tunk múlt, hogy hánygólos győzelmet aratunk. Nem ájultunk el ettől a teljesítménytől, helyére tudjuk tenni az ellenfelet. Annak kü­lön örülök, hogy az első perc­től kezdve mutatós, tetszetős játékkal háláltuk meg lelkes közönségünk buzdítását. Crespo pihen a vb-ért Herman Crespo, az olasz AC Parma és az argentin labda­rúgó-válogatott csatára sérülés miatt nem lép pályára az olasz bajnokság hátralevő fordulóiban. Crespo azért dön­tött a közel két hónapos pihenő mellett, hogy részt vehessen a franciaországi labdarúgó-világbajnokságon. A 22 éves játékosra, aki 12 góljával vezeti a Parma házi góllövőlistáját, felépülése esetén kulcsszerep várhat a vb-n. (MTI) NYFC-ötös miatt sírt a telefon NB I B, 30. forduló Állandóan szólt a „ketyere”. Gazdájának nem volt nyugta. Felmarkolta, a gombokat nyomkodta. És te­lefonba mondta: „1-0, 2-0, 3-0, 4-0, 5-0! Nem ide - oda”. Nagylaki Kálmán csak ült és mesélt. A Sze- ged-Oorozsma elnöke hazabeszélt. A bizonyítványt magyarázta. Merthogy ötöst kaptak Nyíregyházán. Minő boldogság ez a suliban. A prezident mégis elkenődött. Na ja, a futballban másként osztályoz­nak. Szombaton az NYFC-nek írtak be (újabb) há­rom pontot az „ellenőrzőbe”. Koncz Tibor (Új Kelet) A Szpari tehát tartja jó szoká­sát. Ahány hazai meccs - annyi diadal. Őze Ti bor edző szerint igazán „hangosat” dobbant a bika-szív.- A fölényes győzelem annak érdeme, hogy feltaláltuk ma­gunkat az ellenfél kapujánál. Szerdán Csepelen is rendkívül sok helyzetünk adódott, akkor azonban mindet elhibáztuk. Most ezen a téren is nagy ott al­kottunk: pontosan, határozot­tan fejeztük be a támadásokat, íme az eredmény. A játékkal sem volt gond, de az igaz: a csapat az utolsó energiatartalékait mozgósítva futballozott, mivel ,,gyilkos” tizenegy meccs áll mögöttünk, ez a hét pedig külö­nösen „húzósra” sikeredett. így aztán örülök, hogy a srácok nem csak nyertek, hanem szép él­ménnyel ajándékozták meg a közönséget. Capatina első gól­ját például az európai tévécsa­tornákon is többször visszaját- szanák. A tréner mérkőzés előtti fo­hásza meghallgatásra talált. Győzelmet remélt, hogy kifúj­hassa magát az NYFC. Mindket­tő megadatott.- Lélegzetvételnyi szünethez jutottunk, hisz nyolc napunk van arra, hogy felkészüljünk a Dunqferr elleni rangadóra. Rá is fér a fiúkra némi pihenés, mi­vel nagyon ki vagyunk facsar­va - ecsetelte Őze Tibor. ... és megtört a jég! Kirch- mayer Tibor tavasszal körbe- lődözte a kaput - néhány centi azonban mindig hibádzott. Vagy a „portás” védett. A Sze- ged-Dorozsmán aztán már sem­mi nem segített. A középpályás a 21. percben a bal felső sarok­ba küldte a labdát. így hát ez az idény sem múlik el Kirchmayer- gól nélkül.- Hála a jó istennek, már ép­pen ideje volt, hogy betaláljak - nyilatkozta a nyíregyházi kar­mester. - Kicsit zavart, hogy ta­lán elfelejtettem gólt lőni, de vé­gül is addig nincs probléma, amíg nyer a csapat. A folytatás? Járjuk a magunk megszokott út­ját: csináljuk tovább, hajtunk, küzdünk, mindent megteszünk a siker érdekében. Milosevics „bikául focizott: hiába őrizték olykor ketten is, két gólt szerzett Capatina: Tőlem ezt várják Valerij Capatina-Milosevics 2-2. Eme csatárpáros először állt össze, az eredmény: fejenként két „dugó”. Mindenki „Valer- ja” minderre azt hadarta...- Tőlem ezt várják, ezért tar­tanak. Gólt kell rúgni, hisz csak úgy lehet győzni. Engem az nem foglalkoztat, milyen mó­don, csak valahogy menjen be a labda. Ha meg azt mondják, gyönyörű volt, az ilyeft per­sze, hogy jól esik az ember­nek. Remélem, máskor is így kijön a lépés. Nagyon sze­retném, ha valamennyi mér­kőzésen tudnék egy gólt szerezni, ennél csak az len­ne jobb, ha minden meccset megnyerne a csapat. Pláne ekkora különbséggel, mint most... Szarka „radírozott” Érden Megint jól sikerült a vasvári csapat vasárnapi kirándulá­sa. A Szikszai Lajos dirigálta együttes ezúttal Érdről tért haza „pontosan”. Az Érd tavasszal otthonában még gólt sem kapott. Most Elbert kapusnak Kocsis és Gradinariu jóvoltából kétszer is maga mögé kellett nyúlnia. A Tiszavasvári a 2-2-vel megszilárdította 16. helyét, és egyúttal „látótávolságba” került a Paks és a Szolnok. Száraz Attila (Új Kelet)- Bravúros döntetlent értünk el Érden - mondja fáradt hangon, de elégedetten a sikerkovács edző, Szikszai Lajos. - Tavasszal remekeltek a házigazdák. Most mi magunk is meggyőződtünk arról, hogy nagyon jó csapat a Kozma-legénység. Magasak, erősek, dinamikusan játszanak. Abszolút sikerült felkészülni belőlük. Ezért átszerveztem a hét végi győztes gárdát. Jól bejöttek a változtatások.- A tudósítások szerint Önök kezdtek jobban...- Valóban így volt. Az első negyven percben jobbára mi ural­tuk a pályát. Németh mái' a 26. percben megszerezhette volna a vezetést, de a hazai kapusba lőtte a labdát. Szerencsére pár perc múlva Kocsis már megzörgette a hazaiak hálóját. Nagyon érett már ez a gól. —A félidő hajrája mégis a ha­zaiaké lett.- Két buta gólt kaptunk. Olyan helyzetekből, amilyenekre tulaj­donképpen hét közben készül­tünk. Az első gólt az egyik védőnk hibájából kaptuk. A má­sodik találat pedig a negyven­nyolcadik percben esett. Kérdőre is vontam a játékvezetőket, hogy miért hosszabbítottak három per­cet, amire ők azt mondták, azért, mert nincs labdaszedő gyerek a pálya szélén. Furcsa egy helyzet, nincs labdaszedő gyerek a pálya szélén, és ezért tulajdonképpen minket büntetett meg a túljátszás- sal Kéri játékvezető... — Miről beszélgettek a szünet­ben?- Arról, hogy nem szabad ki­kapni! Ebben a meccsben leg­alább az egy pont benne van. Nincs veszve semmi, még akkor sem, ha balszerencsésen zártuk az első játékrészt. A második félidőre tovább javult a színvonal. Küzdöt­tünk az egyenlítésért, ami végül is a 72. percben sikerült. Gradinariu tizenkét méterről kirúgta a bal alsó sarkot. Az egyenlítést követően óriási nyomás nehezedett a ka­punkra. Hősiesen védekeztünk, a szerencsével sem álltunk ha­dilábon. A 88. percben valósá­gos tűzijáték alakult ki a kapunk előtt, Fortuna segítségével meg- úsztuk a meleg perceket.- A mérkőzés előtt nagyon tartottak Dukontól, de a mér­kőzésről készített tudósítások nem emelik ki az egykori Fra- di-focista teljesítményét. Sőt edzője, Kozma Mihály le is cse­rélte játékosát. Miért?- Egyrészt Dukon már sé­rülten lépett pályára, másrészt viszont Szarka Laci teljesen „leradírozta”.-Hétközben nem leszfordu­ló, mire a fordítják a pihenőt?-Nem lesz ez pihenő! Készül­ni fogunk a következő forduló­ra. Hét végén a Salgótarján jön hozzánk. Vigyázni kell nagyon rájuk, mert remekül értik a kont­rákat. Természetesen abból a szempontból örülök, hogy nem lesz forduló, legalább egy kicsit lesz időnk regenerálódni. Nem vagyunk mi hozzászokva a szer­da-vasárnapi mérkőzésekhez. Vízben is jobb a Bátor Ezúttal nem elsősorban az eredmény, hanem a pálya talaja miatt lehet ráfogni a Nyírbátor-Kiskunfélegy- háza NB ll-es találkozóra, hogy vízilabda-mérkőzés volt. A lényeg azonban, hogy a nem éppen ideális körülmények ellenére is Bátorban maradtak a baj­noki pontok. B. R. (Új Kelet)- A bemelegítéskor elkez­dett esni az eső, s bár hatalmas tócsák álltak a játéktéren, a bíró engedélyezte a játékot - mesélte Baracsi János, a Nyír­bátor edzője. - Ezt egyébként a vendégek is támogatták, sőt külön kérték, hogy ne marad­jon el a meccs, mert nem akar­nak még egyszer utazni. A ta­lálkozó elején aztán hamar vezetést szereztünk, és a szü­netben már kétgólos volt az előnyünk. Ekkor már érdekes módon a félegyháziak arra kér­ték a játékvezetőt, hogy fújja le a mérkőzést. Természetesen ez nem történt meg, de az tény, hogy a második félidőben már nem alakult ki folyamatos já­ték, sokkal inkább a küzdelem dominált.-A Kiskunfélegyháza szépí­tő gólja után nem tartott a pontvesztéstől?- Erre nem is nagyon volt idő, hiszen ezt követően Balogh be­dobását Tóth értékesítette, és úgy éreztem, hogy eldőlt a három pont sorsa. Ráadásul öt perccel később a negyedik gólunkat is megszereztük. Végig csúsztak- másztak a játékosok, egy ember­ként küzdött az egész társaság, és sokkal jobban alkalmazkod­tunk a pályához, mint a ven­dégek. Meg kell azonban azt is jegyeznem, hogy érzésem szerint optimális körülmények között is jobbak lettünk vol­na az ellenfélnél.- Tiszafüreden ismét győ­zelmi esélyekkel léphetnek pályára...- Sokat gyengültek télen a fürediek, ezért legalább egy döntetlenre képesnek tartom a csapatot. Azt sem tartom azonban elképzelhetetlen­nek, hogy mind a három pon­tot elhozzuk, hiszen Szabó kivételével már mindenki a rendelkezésemre fog állni. i Fotó: Csonka Robert

Next

/
Thumbnails
Contents