Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-14 / 87. szám

1998. április 14., kedd Kultúra „Szerencsés ember vagyok” A zalaegerszegi születésű dr. Németh Péter az ELTE történelem­régészet szakán végzett, s kis veszprémi kitérő után 1965-től a nyír­egyházi Jósa András Múzeum régésze, majd 1974-től a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője. Ku­tatási területe a magyar honfoglalás és az Árpád-kor.- A megyében talán a legrégeb­ben kinevezett vezető vagyok. Én értem el, hogy a múzeum most ezen a helyen található. A hetve­nes évek elején megüresedett épü­letre sok intézmény pályázott, így a múzeum is. Akkor - még nem igazgatóként - egy farsangi bálon táncra kértem Orosz Ferencnét, a megyei tanács akkori elnökének feleségét. így kerültem a vezetőség asztalához, s ha már ott voltam, szóltam néhány szót intézmé­nyünk érdekében. Szavaim meg­hallgatásra találtak: beköltöztünk.- Hogyan tekint vissza igazga­tóságának huszonnégy évére?- Szerencsés embernek tartom magam, hiszen erre az időszakra esett a Szabolcsi Zsinat 900. és Szent László halálának 800. év­fordulója, valamint a millecente- nárium. Ezeket mind megünnepel­hettük.- Manapság nincsenek könnyű helyzetben a múzeumok. Ón érzé­keli ezt?- A rendszerváltás után úgy ál­lapították meg a költségvetésün­ket, hogy belekalkulálták: a meg­gazdagodott réteg majd áldoz a kultúrára, akárcsak Nyugaton. Té­vedtek. Persze van néhány támo­gatónk, s a költségvetés elég a működésre, a munkabérekre.- Érdeklődnek az emberek a múzeum iránt?- Főként iskolások és idősebbek jönnek, a „rohanó korosztály”, a 30—50 évesek ritkábban. Fontos, hogy jelentős kiállításokat rendez­zünk. Ilyen volt két éve az Ikon és liturgia, tavaly a honfoglalással kapcsolatos kiállítás. Ezekkel csak az a baj, hogy drágák.- Milyen tervei vannak a közel­jövőre nézve?- Most zajlik az emléklezés az 1848—49-es eseményekre, s ha min­den jól megy, az államalapítás 1000. és a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulóját is üdvözölhetem igazgatóként, s szervezője lehetek a programoknak. Lassan elkészül a szabolcsi régészeti kutatások ered­ményeit tartalmazó könyvem. A szakma már nagyon várja... A mú­zeum életében nagy változás törté­nik: elértük, hogy nemsokára „társbérlők” nélkül birtokoljuk az épületet.- Költözik a levéltár...- Igen. Az újabb ötéves ciklus­nak ez a legelső mozzanata. Rend­kívül kicsi a kiállítási lehetőségünk, amit a Széchenyi utcai szárnyon szeretnénk bővíteni, s ezzel meg­valósulna az a régi vágyunk, hogy bemutatóinkat mozgássérültek is látogathassák. Eddig sajnos markos legények állandó készenlétére lett volna szükség, hogy az első eme­letre feljussanak a sérült emberek.- Milyen feladatok elé néz a megyei múzeumok igazgatóságá­nak vezetőjeként?- A kulturális örökségek vé­delméről szóló új törvény beveze­tésével új kategóriákat alakítanak ki a múzeumok számára. A ma kö­rülbelül ötszázötven, „múzeum” nevet viselő intézmény közül - a szigorú kritériumok figyelembevé­telével — szerintem úgy százötven maradhat valóban múzeum. Szeret­ném, ha a megyében lévő tájmú­zeumokból minél több megkapná ezt a minősítést. A feltételeket egyelőre - a végrehajtási utasítá­sig - nem ismerem... Nemrégiben több megyei intézmény igazgatójának lejárt a megbízatása. A megyei közgyűlés márciusban döntött a tisztségek betöltéséről. A megyei múzeumi szervezet élére továbbra is dr. Németh Pétert, a megyei levéltár vezetési feladatainak elvégzésére is­mét dr. Nagy Ferencet választották meg, a Bujtosi Szabadidő Csarnok igazgatója pedig újra Tompa Andor lett. További bizalmat szavazott tehát a testület - ellenszavazat és tartózkodás nélkül - azoknak, a vezetőknek, akik eddig is sikeresen irányították a rájuk bízott intézményeket. Dr. Németh Péter Dr. Nagy Ferenc „Szeretnék többet publikálni” Magyar-történelem-filozófia szakos tanár dr. Nagy Ferenc, 1984 óta megyei vezető, s 1993 novemberétől igazgatja a megyei levéltár ügyeit. — Vargabetűkkel tűzdelt pálya­futásomat az ibrányi általános is­kolában kezdtem, s közben törté­nelem-szakfelügyelő is voltam. Részt vettem a helyi művelődési ház programjainak szervezésé­ben, s basszusgitáron játszottam egy zenekarban. Mindig érdekelt a múlt cmlékanyaga, Ibrányban kis helytörténeti múzeumot ren­deztem be. A gyerekekkel feltér­képeztük az egész határt, ástunk, s amikor leletre bukkantunk, azonnal rohantam vele a múze­umba... így ismerkedtem meg Né­meth Péterrel, aki 1984-ben fel­kért a megüresedett igazgatóhe­lyettesi állás betöltésére. Három év múlva kineveztek a Váci Mihály Művelődési Központ vezetőjévé, aztán megbeteged­tem, s csendesebb munkahelyre vágytam. A levéltárban 1991 óta dolgozom. — Mennyire játszik szerepet az emberek életében a levéltár? — Az utolsó öt esztendő válto­zást hozott, hiszen a kárpótlási és a hadigondozási ügyek inté­zésével gyakorlati segítséget tudtunk nyújtani azoknak az embereknek is, akik szinte a hí­rét sem hallották a levéltárnak, de a hagyományos levéltári ku­tatók száma is megnőtt. Kezd le­omlani a köztudatban az az ele­fántcsonttorony, amibe belekép­zelték a „sárga papírok közt bú­várkodó öregurakat”. Ma már megtalálhatnak bennünket az Interneten, immár öt éve szervez­r zük a Nemzetközi Levéltári Na­.O 0 pokat, folyamatosan nő kiadvá- ! nyaink száma, s látogatottak a S levéltári esték. Ezzel együtt még 1 mindig nem elég ismert az intéz- £ mény.- Milyen feladatok várják az újabb ciklusban?- A múzeum melletti épület egy részét megvásárolta a megyei ön- kormányzat, s ezt mi vesszük bir­tokba. Az idén megtörténik a kor­szerűsítés, jövő tavasszal pedig néhány hónap alatt elköltözünk, így mindkét intézmény jelentős fej­lesztési lehetőséghez jut. A másik épületben ezerötszáz négyzetméte­res területet kapunk, melyet korsze­rű, tömör polcokkal rendezünk be a legjobb térkihasználás érdekében. Önálló munkaszobák lesznek, s modem biztonságtechnikai és klí­maberendezésekkel is felszereljük az intézményt. Raktározási gond­jainkat sajnos csupán néhány évre oldjuk meg, mivel az új törvény szerint a harmincéves helyett már a tizenöt éves papíroknak is a levél­tárban a helyük, így 1983-ig be kell gyűjtenünk az iratokat.- A költözéskor szünetel az ügy­félszolgálat?- Minimális időszakra szorítjuk a szünetet. Kétezer-négyszáz irat­folyómétert kell átszállítanunk - szerencsére csak a szomszédba. Úgy szervezzük a költözést, hogy a lehető legzavartalanabb marad­jon a kutatás.- Milyen tervei vannak magán­emberként?- Magánemberként is ez a köl­tözködés foglalkoztat, a tervezés­nek minden pillanatát figyelem­mel kísérem. Emellett szeretnék többet publikálni, mint az elmúlt években, s jó lenne pihenni is... Hat évvel ezelőtt építettem egy lakó­hajót, mellyel a Tiszát járom. A katamarán nyolc-tíz kilométeres sebességgel halad, s minden szük­séges dolog megvan rajta, le sem kell szállni róla egy hétig. Tiszta szívvel Népdalköreinket, népzenei együtteseinket bemuta­tó sorozatunkban olvasóink olyan énekes és hang­szeres előadók tevékenységével ismerkedhetnek meg, akik szabad idejük nagy részét a népzene kin­cseinek őrzésére fordítják, hagyományaink ápolá­sának szentelik. Tiszta szívből énekelnek és muzsi­kálnak a maguk örömére, mások gyönyörűségére, átmentve a következő generációknak a magyar kul­túra ősi örökségét. Munkatársunktól Lapunk felhívására elsőként a tiszavasvári Napraforgó Asszonykórus nevében Papp Lászlóné számolt be az együt­tes megalakulásáról, történe­téről, közös élményeikről és céljaikról. Elöljáróban kifej­tette, nagyon jónak tartják, hogy az újság nyilvánosságot ad a még létező népművészeti csoportoknak, az előítéle­tektől vissza nem rettenő, zö­mében idős embereknek, akik a színpadi fellépések varázsát főleg a pávakörökben ismer­ték meg.- Mi is így kezdtük. A tiszavasvári Napraforgó Nyug­díjas Klub asszonyai körében 1991-ben előbb belső szóra­kozás volt a közös éneklés, ami felemelő, jó érzés, ezért mindenki örömmel járt, és jár a klubba. Eleinte a nyugdíjas­klubok Ki mit tud?-jain spontán módon szórakoztat­tuk társainkat, majd az idő múlásával kezdte kiforrni magát ez a kezdeményezés. Egy idő után már átgondol­tabban foglalkoztunk azzal, hogyan tovább a siker érdeké­ben, Akkor nyolcán voltunk, s hozzáfogtunk a magunk egyszerűségével, szakembe­rek nélkül kórust alapítani. Az első ilyen alkalommal úgy érezték, fellépésük ered­ményes. „Egyenruhájuk” még nem volt, ezért megközelítően azonos, saját öltözéküket hasz­nálták. Később saját magukkal szemben is, s a közönség meg- tisztelése miatt is követelmény­ként állították fel, hogy forma­ami a kórustagságnak köszön­hető.- Hosszú listát sorolhat­nánk, hol léptünk fel, csak a legemlékezetesebbet említem. 1996. június 17-én részt vet­tünk Budapesten az I. Európai Idősek „Eletet az éveknek!” találkozón. Felléptünk 1996. október 17-én az Idősek Vi­lágnapja rendezvényen a nyír­egyházi sportcsarnokban, ahol három csoport volt a szín­padon: a mándoki asszonyok, a fegyveres erők néhány fia és mi. Szívesen említem szerep­lésünket a nyíregyházi Alvé- gesi klubban. Nagyon jó ve­lük a kapcsolatunk. S most kövesse a visszapil­lantást az előretekintés. Leg­újabb tervük az, hogy az ének­lés mellett megpróbálnak rö­vid, arra alkalmas verseket, párbeszédeket, monológokat színpadra átdolgozva előadni, megjeleníteni. Ehhez persze bizonyos pénzügyi fedezet is szükséges.- Bízunk abban, hogy mint eddig, ezután is megkapjuk a támogatást további munkánk­hoz - fogalmazza meg remé­nyeiket Papp Lászióné - hi­szen eddigi sikereinket is az önkormányzatnak köszönhet­jük. ígérjük városunk veze­tőinek, magunknak pedig cél­ként kitűzzük, hogy hírne­vünket megőrizzük, remélem, valamennyiünk örömére. (Várjuk más népdalkörök hasonló terjedelmű beszá­molóját, melyet lapunkban közreadunk, hogy minél többen megismerhessék ezeknek az értékőrző csopor­toknak a tevékenységét.) A tiszavasvári Napraforgó Asszonykórus ruhának pedig lenni kell. Megra­gadták a kínálkozó lehetősége­ket, s pályázatokat adtak be a Tiszavasvári Városért Alapítvány Kuratóriumához, amelynek ered­ménye a ma látványos, szép fellépő formaruházat. Időközben nőtt a létszámuk, jelenleg tizen­két tagja van a kórusnak. Vezető­jük hálásan szól patronálóikrói, nélkülük talán nem tudtak vol­na kijutni a városból, így viszont a megyében, az országban, sőt a határokon túl is jártak.- Ezúton is szeretnénk meg­köszönni a kuratórium tagjai­nak segítő jóságukat. Ahány­szor beöltözünk, annyiszor gondolunk rájuk. Városunk önkormányzatá­nak támogatása is igen fontos számunkra. Mi ezekkel büsz­kélkedhetünk, mert a feltételek mellett a pénzügyi fedezet is adott volt az utazásra és más költ­ségekre is. Az önkormányzat döntése alapján, jó munkánk el­ismeréseként finanszírozták el­utazásunkat a Székelyföldre. 1996. június 6-10-ig Kovászna- Hargita-Csík megyei baráta­inknál vendégszerepelhettünk. Ez külön élmény volt. Jártunk Ungváron és Munkácson az ottani barátainknál is, rövidebb ideig a szojvai járásban is, ahol csodálatos volt a látvány, amíg szálláshelyünkre érkeztünk, majd egy kellemes estén át szó- rakozhattuk. Tiszavasváriban élve termé­szetesen minden meghívásnak eleget tesznek. Ott vannak vala­mennyi városi rendezvényen, ahová felkérést kapnak. Elma­radhatatlan az év végi karácso­nyi koncert, a fellépés a szociá­lis otthonban, amikor a Népze­nei Együttessel összedolgozva karácsonyi műveket adnak elő. Jelentős esemény az életükben, hogy immár rendszeres résztve­vői a megyei rendezvényeknek, örömmel találkoznak a régi ba­rátokkal, és ismerkednek újak­kal, ami mindig jó alkalom a szakmai tapasztalatcserére. Az évenkénti, korábban Nyírbélte- ken, újabban Taipán zajló Me­gyei Népzenei Fesztiválnak is ré­szesei, tavalyi minősítésük ered­ménye „ezüst” fokozat lett. A fel­lépések újabb helyszínei, az új tájak és városok, az utazások, a közösen eltöltött idő _ mind megannyi feledhetetlen emlék,

Next

/
Thumbnails
Contents