Új Kelet, 1998. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-11 / 86. szám
Húsvét <&> t&Liü----------mm Ü nnepi gondolatok Palotai István (Új Kelet) Ilyenkor, húsvét, valamint és karácsony táján a HIT által bármilyen fokon is megérintett emberek amellett, hogy ál- talában teljesítik vallásuk alapvető egyházi elvárásait, templomba mennek, betartják a nagypénteki böjtöt—egyben nemzeti tradícióikat is folytatják. Összejön a nagy család ap- raja-nagyja, az asztalra sonka és tojás kerül, majd hétfőn a locsolkodás következik... Ilyenkor az emberek „megfizetik lelkűk és testük esedékes járandóságát”, majd ismét beállnak a taposómalomba, és ugyanott folytatják szürke hétköznapjaikat, ahol abbahagyták. A húsvét üzenete ennél azonban sokkal több, sokkal magasztosabb, csak éppen mintha nem lenne igazán „fülünk és szívünk” rá, hogy meghalljuk, pedig bizony nekünk szól, személyesen nekünk... Akadnak persze olyan mélyen vallásos emberek is, akik ilyentájt meg-megállnak egy- egy pillanatra, és szomjas szívüket az Isten Báránya felé kitárják, csendben hálát adván az egyetlen örök és igaz áldozatért, ami érettük is esett... De valóban „csak” ennyi lenne az „áldozat”? Nem hiszem... Az értünk hozott örökkön érvényes áldozat ugyanis kötelez! Minden húsvét nemesebbé, értékesebbé kéne hogy tegye az emberi nemet, hiszen az áldozat nem kizárólag hálára, hanem tettekre is kellene hogy sarkalljon, mert létünk nem lehet cél csupán, hanem eszköz is! Szívünk hálája, lelkünk öröme azért kevés, mert szellemünket ez még nem gyarapítja! Az emberi nem többre hivatott, mintsem hogy csak visszatükrözzön valamit, amit „ingyen” kapott! Csak akkor élünk az ünnepek lehetőségével, ha „beépítjük magunkba a fényt” és - akár a növények - felhasználjuk azt, és növekszünk, fejlődünk, hogy valóban méltóak lehessünk egyszer majd az örök életre! Az áldozat csak akkor fo- gantatik meg, ha magunk is merjük vállalni a húsvéti bárány szerepét, és létünket nem önnön hasznunkra, hanem mások szolgálatába állítjuk. Pontosan ez a szolgálat segít minket a felismeréshez: csak így épülhetünk. Mert ha bármit is ezen a Földön ingyen — ellenszolgáltatások nélkül - elfogadunk, az értékarányosan pusztítja lelkünk szellemi bázisát. Mert bizony felnőttként is gyermekek vagyunk, és egy életen át kell tanulnunk a leckét: csak azt képes igazán megbecsülni az ember, amiért valóban megdolgozott... Isten azért teremtette önmaga képére az embert, hogy maga is a teremtés részévé, eszközévé váljon, és ha más vonatkozásban is, de szintén alkotó, teremtő legyen! A feladat egészen nyilvánvaló: először önmagunkat kell tehetségünkhöz képest felemelni, „felépíteni” - azaz élni a kapott lehetőségekkel majd pedig kitárni ezt az „építményt” azoknak, akik „bebocsátásra várnak”. Isten „ingyen való” áldozata tehát nem feltétel nélkül jelenti a megváltást, hanem „csak” lehetőséget nyújt arra! A vallási és egyházi követelményrendszerek formális betartása nem lehet cél, legfeljebb csak út, amelyika célhoz vezet, ha megértjük a cél lényegét, és aszerint is cselekszünk. A naponta a templom padlóján csúszkáló és „mikénként gyónó” ember „automatikusan” világos, hogy nem üdvö- zül. Sőt! Ha élete és tettei permanensen más jegyeket viselnek, a forma üres „használata” nem más, mint az áldozathozó Isten arcul csapása! Nem lehet bűneinket néhány „vállrándított mialyánkkal” eltörölni, az igazi bűnbánat nem tűr rendszeres ismétlést, a formális „mea culpa” pedig a legsötétebb bűnök egyike. Szentek persze mindannyian nem lehetünk, de erre kéne törekednünk. Nem aszkézissal, és nem vértanúsággal, hanem a saját eszközeinkkel, a saját léptékeink szerint. Valahogy úgy, hogy boldogságunkat a mások boldogsága szökkentse virágba, hogy hitünk erejének mások lássák a „hasznát”, hogy a mi áldozataink is ingyen valók legyenek, és a többiek tetteiben nyerjenek jutalmat. Szeressük ezt az oly nagyon nehezen szerethető világot, hiszen megváltásának záloga csakis ez lehet. Mert az Isten Báránya ugyan megváltott minket, viszont a világ megváltása már a mi feladatunk! „Igaz lelkünket, akárcsak ünneplő ruhánkat gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre”... MTI Kölnivíz és sonka, hímes tojás és locsolkodás, passiójáték és körmenet: a tél szorításából kiszabadult ember hús- vétkor a feltámadás jegyében megbocsát, vállalja a megújhodást, kezet nyújt. Idehaza szentmisékre várják a hívőket, s ünnepi szertartásokat tartanak szerte az országban és határainkon túl is. Jeles rendezvénynek számít az ezeréves magyar kultúrát átfogó kiállítás, melyet Kerekes Károly ciszter apát nyit meg Budapesten a Regnum Mananum Templomban és Közösségi Házban húsvét hétfőn Kari Josef Räuber érsek, vatikáni apostoli nuncius miséje után. Húsvéttól egyetemes kultúrkincsnek is örvendhet a világ: Milánóban újra láthatja a közönség Leonardo de Vinci mester restaurált freskóját, az Utolsó Vacsorát. Húsvét kapcsán a római katolikus világegyház a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetett a párbeszédre és a jövőbe mutató kapcsolatkeresésre más egyházakkal, felekezetekkel. II. János Pál pápát pár héttel ezelőtt bűnbánása a katolikus egyház nevében a zsidósággal szemben a második világháború alatt elkövetett bűnökért, egyesek szerint bizonyosan segít annak a történelminek ígérkező találkozások előkészítésében, amelyet Róma a 2000. jubileumi évre tervez Jeruzsálemben a zsidó egyház és az iszlám vezetőivel. 1998. április 11., szombat Húsvét ünnepe 2000 felé A bűnbánatnak lelkünk mélyéről kell jönni Berki Antal (Új Kelet)- Az evangélikus vallásban milyen helyet foglal el húsvét ünnepe?- A húsvét az evangélikusok legnagyobb ünnepe. A húsvét maga a keresztyénség. A keresztyén hit alapja, tartalma maga a feltámadás. A hitről sokféleképpen beszélünk. Keresztyén, nem keresztyén, vallásos, nem vallásos ember is azt mondja, hogy amikor baj van, akkor hinni kell. Mi, evangélikusok, egyetlenegy hitet tartunk olyannak, ami erős lehet életünk legnehezebb körülményei között is, és ez a feltámadáshit, a Krisztus feltámadásában való hit.- Van valami különbség a keresztény és a keresztyén megnevezés között?- Ökumenikus érzékenység szempontjából nem sok. A katolikusok a kereszt szóból nevezik magukat keresztényeknek, a reformátusok pedig a Krisztianosz szóból vezetik le a maguk keresztyén elnevezését. Ez pedig annyit jelent, hogy valaki hasznos, mindenben megtalálja előbb-utóbb a megoldást, és nem esik kétségbe.- Gyerekkorában volt valami olyan, húsvéthoz kötődő élménye, ami pályaválasztásában is befolyásolta?- Nem mondhatnám. Nagyon korán, tízévesen kerültem el szülőfalumból, Felső- szeliből, és csak nehezen illeszkedtem be a nagyváros, Pozsony mindennapi életébe. Hosszú időbe telt, amíg megszoktam, hogy én Pozsonyban legyek gimnazista. Kicsit úgy éreztem magam, mint Nyilas Misi a Légy jó mind halálig című Móricz-re- gényben. Három nagy gyülekezet volt akkoriban Pozsonyban. A legnagyobb természetesen a német, aztán a magyar és végül a szlovák. Ott is voltak húsvéti szokások, de az ünnepekre rendszerint hazautaztam, és otthon töltöttem a húsvétot. Az osztályunkban hárman voltunk evangélikusok, és rendszerint jártunk a magyar istentiszteletre. Az evangélikusoknál a húsvéti istentisztelet szinte semmiben sem különbözik más istentiszteletektől, legfeljebb annyiban, hogy ilyenkor sokkal többen voltak a templomban, mint más alkalmakkor. Érdekes, hogy a katolikusok nem tartották olyan fontosnak nagypéntek napját, mint magát a feltámadást, A huszadik század vége felé, túl a testet-lelket megnyomorító diktatúrák uralmán, a közép-kelet-európa- iak nagy többsége ismét a hitben keresi a nyugalomhoz, a boldoguláshoz vezető utat. Húsvét ünnepén megtelnek a templomok, és katolikusok, protestánsok Krisztus példája nyomán imádkoznak megtisztulásért. Ismét divat lett templomba járni. Endreffy Zoltán nagytiszteletű úrral, nyugalmazott lelkésszel beszélgettünk bűnbánatról, a feltámadás boldogságáról és arról, hogy nem létezik a világban sem kollektív bűnösség, sem pedig kollektív bűnbánat. pedig szerintem elválaszthatatlan a kettő egymástól. Az élet és halál, a keresztre feszítés és a feltámadás egységét nem lehet megbontani. Amikor már teológus hallgatóként én tartottam odahaza a nagypénteki istentiszteleteket, akkor láttam, hogy „egyesek” ilyenkor is dolgoznak a földeken, „kettesek” pedig nagypénteken is ünnepelnek. Ebből aztán meg lehetett állapítani, hogy mifelénk ki a katolikus és ki az evangélikus.- A holocausttal összefüggésben a pápa bűnbánatra szólította fel a keresztényeket, arra is hivatkozva, hogy a Krisztus keresztre feszítése körüli eseményeket évezrededig ágy magyarázta az egyház: Krisztus kivégzése miatt elsősorban a zsidó főpapokat terheli felelősség...- Meggyőződésem, hogy az evangéliumban leírtakat nem lehet megváltoztatni, és azzal nem nagyon lehet vitatkozni. Véleményem szerint az evangélium történelmi dokumentum, és azt nem lehet így vagy úgy magyarázni. Én nem hiszek a kollektív bűnbánatban. A bűnbánat minden embernek egyéni dolga. Közösségi bűnbánat nincs. Közvetlenül a második világháború után is voltak bocsánatkérések. A németek bocsánatot kértek más népektől a nácizmus bűnei miatt, hogy aztán ennek lett-e valami kézzelfogható eredménye, nem tudom. Valószínű, hogy nem. A bűnbánatnak csak akkor van értelme, ha azt minden ember egyénileg végzi el, ha saját maga cselekedeteinek bűnösségét felismerve bánja meg elkövetett tetteit. A második világháború idején Újvidéken teljesítettem lelkészi szolgálatot. Ott voltam az újvidéki razzia idején, és láttám, amint zsidókat kísértek hosszú sorokban, aztán láttam, amint a németeket viszik ugyanúgy, és azt is látnom kellett, amikor magyar hadifoglyokat kísértek fegyveresek ugyanazon az utcán. A háború borzalmai minden embert egyformán érintettek. Bácskában voltak szerbek, horvátok, magyarok, még szlovákok is. Én nem csak a magyar gyülekezetnek, de a szlováknak is lelkésze voltam. Egyik is szélsőséges nacionalista volt, és a másik is az volt. Nekem kellett a kettő között egyensúlyt találnom. Azt mondja Pál apostol a bibliában: A görögnek görög, a zsidónak zsidó! Ebből kiindulva én úgy éreztem, ha szlováknak hirdetem az istenigét, akkor nekem szlovákká kell válnom, és ha magyaroknak tartok istentiszteletet, akkor magyarnak kell lennem. Együtt kell érez- nem mind a két nép problémáival, örömeivel, bánataival. Ezt manapság sokan nem értik meg, de szerencsére egyre többen vannak, akik átlátják ennek a fajta empátiának a fontosságát. Visszatérve az eredeti kérdésre, én magam nem hiszek a kollektív bűnösség elvében, és úgy gondolom, hogy a kollektív bűnbánatnak sincs semmi értelme.- Mostani korunkban lehet-e húsvét ünnepe valamiféle mankó...- Én nem mondanám mankónak, hanem azt mondom, hogy a huszadik század emberének egyetlen lehetősége a továbbéléshez és a megújuláshoz. Olyan nagy mértékben haladunk a megsemmisülés felé erkölcsi értelemben, hogy ebből az állapotból visszafordulni más módon, mint a Krisztus halálának és feltámadásának hitével, csak igazi bűnbánattal lehetséges. Az embernek el kell jutni a bűnbánat szükségességének felismeréséhez, ami nem más, mint az önismeret. Krisztus halála és feltámadása győzelem a bűn hatalma felett. Ez befejezett tény, ezen nem lehet vitatkozni. Aki ezt hiszi, az képes lesz úrrá lenni a saját magában lévő gonosz felett. A harmadik évezred küszöbén ilyen értelemben hozhat megváltást húsvét ünnepe az emberiségnek. Pápai szentmise a Vatikánban MT[ ___ A római kúria bíborosaival, valamint a római egyházmegye papjaival közösen mutatta be nagycsütörtök délelőttjén II. János Pál pápa a katolikus húsvét ünnepi rituáléjának kezdetét jelentő krizma misét a vatikáni* Szent Péter-bazilikában. A misén a pápa megáldotta a kereszteléshez, a bérmáláshoz, a betegek felkenéséhez és a papok felszenteléséhez használt szent olajakat. Szentbeszédében a papi szentséggel foglalkozott a katolikus egyházfő. Amikor a püspök megkeni a felszentelt pap kezét a szent olajjal „a Szentlélek hatalma kiárad ránk, s mindörökre megváltoztatja létezésünket. Ez az isteni hatalom velünk marad, végigkísér halálunkig” - mondta. Az In Coeni Dominini, az úrvacsora miséjét, Róma püspökeként a lateráni Szent János-székes- egyházban celebrálta a pápa. A mise az oltári szentség megalapítására emlékezik, s ennek keretében - az evangélium után - a pápa a hagyományok szerint megmossa 12 paptársa lábát. Ezzel a katolikus egyházfő Krisztus gesztusát ismételi meg: Jézus az utolsó vacsorán az alázat és a testvériség jeleként megmosta a 12 apostol lábát. Az idei úrvacsora mise sajátossága volt, hogy a Vatikán bejelentette: II. János Pál pápa úgy határozott, hogy a mise alkalmával összegyűjtött adományokat a kubai katolikus egyház támogatására fordítják. A pénzből gyógyszert vesznek,s azt küldik el a karibi sziget- országba, amelyet az év elején keresett fel II. János Pál. JS. Feltámadás, megújhodás
