Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-23 / 69. szám
Hétínditó 1998. március 23., hétfő Nyelvművelőknek Évente tisztelgünk tavasz elején anyanyelvűnknek. Ez a pár nap van hivatva pótolni azt, amit egész esztendőben elmulasztottunk. A Magyar Nyelv Hete rendezvényeinek keretében próbáljuk menteni ezeréves magyar nyelvi kultúránk értékeit. Strapabíró nyelv a magyar, mint ahogy tűri a gyötrődést a nemzet is. Idegen nyelvi környezetben, rokonok nélkül bírta ki anyanyelvűnk a honfoglalástól eltelt 1100 esztendőt, pedig de sok minden történt ez alatt az iszonyúan hosszú idő alatt. A történelmi megpróbáltatásoktól eltekintve mi mindent kellett kiállni, hogy anyanyelvűnk átvészelje az évszázadok viharait. Átvészelte. Most az ünnepi megemlékezések ideje van, talán egy kicsit jobban odafigyelünk mondandónkra, megpróbáljuk szebben, érthetőbben kifejezni magunkat. Jó lenne, ha ez a figyelem nem csak erre a néhány napra korlátozódna, hanem egész esztendőben és azon is túl, míg világ a világ, a magyarul beszélők kötelességüknek gondolnák az anyanyelv tisztaságának őrzését, és úgy hagyományoznánk anyanyelvűnket utódainkra, hogy azok bárhol legyenek is a nagyvilágban, büszkén, emelt fővel szólalhassanak meg magyarul. V . ... ................ ........J) Ka zinczy és a közgazdaság A néhai Péchy Blanka színésznő, Isten nyugosztalja, messze földön híres volt beszédkultúrájáról. Szerepeinek megformálásakor elsődleges volt számára: hogyan is beszélhet az a drámaíró által megálmodott figura, akibe majd a színpadon neki kell életet lehelnie? A népi bölcsességet, miszerint a szem a lélek tükre, úgy alkalmazta színpadi munkáiban, hogy a beszédstílusán keresztül mutatta meg az általa megformált színpadi alak lelkét, életét, sorsának jobbra vagy rosszabbra fordulását. Művészi ars poeticáját olyan fontosnak tartotta, hogy anyanyelvűnk védelmében díjat alapított, melyet azóta is nagy megtiszteltetéssel fogadnak színészek, bemondók, pedagógusok és azok a diákok, akiket Ilyenkor, tavasz táján tüntetnek ki Kazinczy- díjjal a valamikori színésznő akaratának megfelelően. Timkó Gábor, a Zrínyi-gimnázium diákja, túljutva selejtezőkön, mint megyei első helyezett, április végén Győrbe indul, hogy eredményesen szálljon harcba a Kazinczy-díjért.- Most fogok érettségizni, és eszem ágában sincs olyan szakmát választani, aminek köze van a versmondáshoz vagy a színészethez, de meggyőződésem, hogy sokat segít majd az életben az a tény, hogy mások szerint is szépen beszélek magyarul. Köz- gazdasági területen szeretnék érvényesülni, egészen konkrétan pedig a nemzetközi üzleti kapcsolatok mikéntjét szeretném megtanulni.- A szép beszéd és a köz- gazdaságtan között van valamilyen kapcsolat?- Természetesen van. Mint tudomány, talán tényleg távol áll a közgazdaságtan mondjuk a művészi beszédtől, de a gyakorlatban szorosan összefügg a kettő. Nyilván könnyebb üzletet kötni annak, aki érthetően, pontosan fejezi ki magát, mint egy olyan szakembernek, akinek ugyan a kisujjában van minden, ami az üzleti élettel összefügg, de dadog, hadar, vagy más okból nem lehet pontosan érteni mondanivalóját.- A beszéd művelése csak látszólag egyszerű, ön gyakorolja a szép kiejtést, vagy csak él meglévő adottságaival?- Is-is. Mások mondják, hogy kellemes tónusú hangom van, és ehhez jön az, hogy érthetően fejezem ki magam. Ez már nemcsak adottság, hanem jó adag gyakorlás is van mögötte. Elég sok szavalóversenyen indultam, és az azokra való fölkészülés sokat segített abban, hogy sikerüljön bekerülni a győri döntőbe. Nem új dolog számomra a versenyzés, amióta eszemet tudom, mondok verseket. Nyertem már megyei szavalóversenyt is, és országos versenyen is értem már el helyezést.-Segített valaki felkészülni a megyei döntőre?- Pethő Sándor tanár úr foglalkozik velem, együtt gyakoroljuk a szabadon választott szöveget. Rajtam nem fog múlni az eredményes szereplés, de hogy mi lesz az eredmény, az függ az ottani körülményektől, és attól, hogy milyen szinten leszek képes teljesíteni a helyszínen kapott feladatokat. Mindenesetre nagy megtiszteltetés lenne számomra, ha sikerülne megkapnom a díjat, és azt gondolom, nemcsak nekem, hanem Szabolcs-Szat- már-Bereg megyének is elismerést jelentene a Kazin- czy-díj. Feheruuaru reá meneh hodu utu reá (A Fehérvárra menő hadiútra) Az első írott nyelvi emlékünktől a rendszeresen megrendezett Magyar Nyelv Hete ünnep között irdatlanul hosszú idő telt el. Ráadásul a Tihanyi Alapítólevél nem is magyar, hanem latin nyelvű okirat, melyben András király tudtára adja mindenkinek, hogy Tihanyban bencés apátság alapíttatik. Mégis ez az 1055-ben keltezett oklevél az első, amelyben magyar szavak sokasága található (egyes források szerint legalább száz), és amelytől a magyar írásbeliséget számítjuk. Nehéz ma már megérteni is azokat a kifejezéseket, amelyeket az egykori egyházi személyiség (bencés pap?, püspök?, udvari méltóság?) félig latin, félig magyar megfogalmazásban hártyalapra vetett. Mert ki tudhatná, hogy Tichon Tihanyt jelent, Bolatin Balaton, Fűk Siófok, Thelene Tolna, kues kút köves út és a sár feu kifejezés Sárfő néven korszerűsödött nyelvünkben az évszázadok folyamán. A tihanyi apátság birtoka a fehérvári hadi útig terjedt, és kultúrája - átnyúlva évszázadokon -, nekünk, kései utódoknak mutatja meg az utat visszafelé: honnan jöttünk, kik voltunk és talán azt is: hová megyünk, kik leszünk, vagy mi lehet még belőlünk. Az a réges-régi írnok, aki valószínűleg a cserfagubacs sötét levét használta tintának, kemény munkával körmölte a szerződés szövegét, és talán azért, mert nem is tudott jól latinul, talán azért is, mert földrajzi neveinknek, vagy a monarau bukureának (mogyoróbokor) nem is volt latin nyelvű megfelelője, hol latinul, hol magyarul írta le a szerződés szövegét. Az egykori írástudó-teljesítve mindennapi kötelezettségeit - talán nem is sejtette, hogy munkáját a kései utódok mint a legelső írott magyar nyelvű emléket fogják számon tartani. A gondviselés kifürkészhetetlen akaratából, az évszázadok pusztításával dacolva maradt meg I. András király adományozó levele mostani korunknak. Menekítették tatár elől, török elől. Épségben élte meg történelmünk sok ezer szörnyűségét, hogy aztán megpihenjen a pannonhalmi apátság ódon falai között. A második világháború idején sebesülteket ápoltak Pannonhalmán. Az épületekre annak rendje és módja szerint kikerült a vöröskeresztes lobogó, és lássatok csodát: a szövetséges légierő bombázói tiszteletben tartották a jelképet, és tovább repültek anélkül, hogy bom- baterhüket kiszórták volna Pannonhalma felett. A magyar nyelviség bölcsőjét őrző majd ezeresztendős hártyalap érintetlen maradt. Fiahordó górugrány és társai „Szép Nyelvőbíttés: népsége de lem, s evevittés, Százszaka, müvödelem, és veteményedelem. A gobóts, ifjonczok, a rentze, köröncze, vadonczok, Es a társadalom, könyvecs, Uralkodalom. Tetszitzeség, hadrász, Tábi- rász - már a hideg is ráz - Püspökségedelem - Roszsz falat, el se nyelem!” (Megjelent a Mondolatban 1813-ban) Ezt ugyan milyen nyelven írták? A szavak jó részét nem éltjük, de annyit megéizünk, hogy a „nyelv- bővítésnek” szokatlan és furcsa képzésű szavait igyekszik kicsúfolni a versíró. Annak a forradalmi mértékű változásnak emléke ez a kis részlet, melyet nyelvújítás néven ismerünk, s mely több ezer szóval gazdagította anyanyelvűnket. A tudományos, technikai fejlődés, a XVIII. század végén megindult ipari forradalom s az újjászületett természettudományok ontották az új fogalmakat, melyekre a nyelvnek nem voltak szavai. Ott állt a feladat a kor írói előtt, ám a semmiből mégsem csinálhattak szavakat. A nyelvújítás jótékony hatása kétségtelen, viszont a nagy újítási hévben születtek mulatságos szavak is, de előfordultak tévedések, melyek megragadtak a köztudatban. Nézzük először a tévedésből világra jött szavaink egyikét. A föveg szó mindannyiunk számára azt jelenti, hogy „fejfedő”. Létét annak köszönhetjük, hogy a lyoni francia nyomdászok, akik 1585-benAmbrosius Calepinus olasz hittudós tíznyelvű szótárát nyomtatták, nem tudtak magyarul. A kéziratban szereplő süveg szót olvasták - és nyomtatták - fövcgnek. Léteznek „halva született szavak”, például a testőrök elnevezésére szolgáló belörmész (belső őrizetre rendelt személy), a cselekedni igéből ajellem példájára megalkotott csellem (kiváló cselekedet), a fiahordó górugrány (kenguru), a tevepárduc és a foltos nyakorján (zsiráf). Téves szóértelmezésből keletkezett a veszedelmes szőlőgomba, a perenospóra hangalakjából származó népnyelvi: fenerosszpora. A nyelvi tévedés jellegzetes esete a szóvegyülés, két hasonló hangzású szó össze- tévesztése és összecserélése. így jött létre a mára elterjedt csok- réta, melynek őse egyik részről a csokor, a másik részről a bokréta. A csupa és a kopasz kereszteződéséből alakult ki a csupasz. A borotválkozik mintájára megalkották a „hajatválkozik” igét, ami nem igazán épült bele a köznyelvbe. A grape-fruit magyarítására született a citrom és a narancs szavakból a citrancs. Egy-egy mondat szóvá is dermedhetett, például a nevenincs, a haddelhadd, a mitug- rász, a mihaszna és az eszem- iszom. Ez a néhány példa csupán ízelítő a nyelvújítás alkotásai közül, de így is érzékelhető, mennyivel szegényebbek lennénk, ha akkor nem áll össze a lelkes nyelvújító csapat, akik tettek annyit a magyar nyelv ügyéért, hogy megbocsáthassuk hibáikat, túlkapásaikat, melyek még meg is nevettetnek bennünket. Mit rágnak a szánkba a reklámok? Naponta halljuk, látjuk a reklámokat, s ha akarjuk, ha nem, komoly hatást gyakorolnak ránk, nyelvhasználatunkra, nyelvérzékünkre. Kemény Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének főmunkatársa a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán érdekes előadást tartott a reklámokról. Hogyan lehet frappáns és hatásos reklámszöveget írni? Csupán néhány nyelvi bravúr szükséges hozzá. A figyelemfelkeltő szövegek sokszor felszólító vagy felkiáltó mondatok, például: „Védje meg családját és önmagát!” vagy „Egy kis Párizs Budapesten!”. A figyelemfelkeltés érdekében azonban előfordulnak aránytévesztések is: „Szenzációs hír farmerek, gazdálkodók részére: Az idén is megrendezik a gazdana-, pokat, ahol kiállítást tekinthetnek meg...” Nos, ez a hír legfeljebb akkor nevezhető szenzációsnak-véli Kemény Gábor-, ha az összes kiállított traktort ellopták... Gyakori hiba, hogy már a reklámszöveg elején „lelövik a poént”: „Minősített hegesztő akar lenni?” Mi az olvasó első válasza?, ,Nem.” - s már el is veszett a hirdető számára. Pedig a hirdetés így folytatódik: „Nincs szakmája?...” Tény, hogy szakma nélkül többen vannak, mint akik minősített hegesztők szeretnének lenni... A második kérdés nagyobb tömeget szólít meg, s megfelelő méltatással a továbbiakban kedvet csinálhat a szöveg a reklámozott szakmához. Lám, ilyen sokat számít a szórend, a mondatok egymásutánjának rendje. Játszhatunk a szó alakjával: „Védelem az ár ellen”. Az ár szó az áradatra és az áruk árára egy szóban utal, s egy banknak igen találó reklámszöveg. Találkozunk olyan reklámszövegekkel, melyek szinte „túl jók”: „Hogy a fog jövő idő legyen...” Sikeresek azok arek- lámok, melyek a cég neve és egy köznév hasonlatosságán alapulnak, például: Szuper Közért a közért. Hasonló elven alapul az a plakát, melynek szövege így szól: „Nem bántja a szemét?”, s a szétszórt hulladékra hívja fel a figyelmet ötletes módon. Ilyenek még a „Sínen vagyunk,” az „Építhet ránk”. Divatosak és ötletesek azok a reklámok, melyek belekalkulálják a hatásba a szituációt: „Húzd meg!” - olvassuk egy befelé nyíló ajtón, s miközben hiába rángatjuk azt, rájövünk, a felszólítás egy üdítőt reklámoz. Kemény Gábor előadásában elmondta, számára ízléstelenek az állateledeleket „állati finom” felkiáltással hirdető reklámok. Ezután már csak az hiányzik - véli a nyelvész-, hogy „baromi olcsó”. Többször használnak nyelvi szabálytalanságokat reklámötletként. A nyelv szorgos védője ezeket felírja, kivágja és beküldi az Akadémiára, vagy levelet ír Grétsy Lászlónak. Nem oly vészesek, bár szabálytalanok a „fessték” és a „frisss” alakok. Veszélyesebbek, nyelvérzéket rontok az olyan reklámok, melyek a ví- kendet rövid „i”-vel (a hosszú nem „jön ki”, mondván, ezt elvégre a költőknek is szabad), a „kóstolja meg”-et rövid o-val, a Drehert hangsúlyozott h-val, a Mon cheery-t pedig „söri”-nek mondják. Az utóbbi érthető, ha a magyar sörkedvelők hatalmas táborára gondolunk... Terjed a csúf germanizmus: „A mami egy gondolatolvasó!” Az az „egy” semmi esetre sem kell oda. A „szójáték mindenáron” jelensége nem túl gyakori, de sajnos előfordul: A „legtejesebb élvezet” rontja az ejtésnormát, megzavarhatja a helyesírási érzéket. A „tejminátor” a selypítés reklámozása. S álljon itt elrettentő példának a szinte tankönyvi eset, az a bizonyos szipogó kapus, de az ő történetét mindenki ismeri... Az oldalt Babus Andrea, Berki Antal és Bozsó Katalin készítette
