Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-07 / 56. szám

1998. március 7., szombat Program, időtöltés ff? JÜI Minden szombaton ezeken a hasábokon újabb és újabb megyei horgászvizet mutatunk be, de itt tud­hatják meg a csendes őrület szerelmesei azt is, hol lehet napijegyet váltani, mikor hol van haltele­pítés, és hogyan áll a rekordlista. Egy csillogó ékszer Egy csodálatos apró ékszer az apagyi kenderáztató. A kristálytiszta víz a nap fényében szinte lángban ég, a töltésről figyelve olyan, mint egy hatalmas gyémánt. Bár a horgászok szerint inkább aranyat ér! A mindössze 3,5 hektáros vízfelület háromnegye­dében „körbeülhető”, kimondottan horgászoknak való parttal. A keleti részen húsz stég nyúlik a vízbe névre szólóan, de míg a gazda meg nem érkezik, bárki hasz­nálhatja. A nyugati part mindenkié, itt nincsenek jelölt helyek. Mégis gondoltak a tó gazdái a kényelemre, pihenőpadok, a szemétnek való hordók, kicsiny fács- kák várják a letelepedőket. (S szükség esetén sem a bokorba kell elvonulni, ami a horgászfeleségeknél nem elhanyagolható szempont.) Ide, a nyugati partra fut ki a frissen épített bitumenes út a faluból. A tervek szerint túl­oldalán víkendtelkeket oszt az önkormányzat. De nézzük a vizet. Nem szeszélyes, nem igényel kü­lönleges szereléket, csalikat. A tavalyi kotrás után a nyu­gati partszélen egy széles árok fut a vízben közel kétméteres mélységgel, így a partszél­ben kitűnő úszózni. A keleti oldalon pedig a stégek kö­zött előretörő nádas kínálja ugyanezt a lehetőséget. Rekordlista BUJTOS ÉS APAGY BAJNOKA Már két vízen keressük 1998 legsikeresebb horgászát. Vajon ki lesz, aki Nyíregyhá­zán, a Bujtosi-tavon, illetve az apagyi kenderáztatón a legna­gyobb halat fogja az idén?. Érdemes tehát a kapitális amu­rokra, pontyokra törni, de ká­rászra, keszegre is, hiszen a rekordméretűeket minden faj­ból díjazzuk. Ahogy tehát ho­rogra akadt a kapitális halacs­ka, máris rohanjon a szeren­csés pecás vagy Nyíregyházán, a Hunyadi utcán található Bujtos Horgászboltba, vagy Apagyon a Horgászbüfébe, ahol lemérik és igazolják a fo­gást. Minden héten ezeken a hasábokon közöljük a két lista első tíz-tíz helyezettjét, míg év végén a teljes lista olvasható lesz. A bujtosi nyerőknek az ajándékokat a Bujtosi Hor­gászbolt és a Nyír-Sorbus Bt. ajánlotta fel, az Apagyon sze­rencséseknek a helybeli Sport- büfé. A büfé vezetői különdí- jat ajánlottak fel annak az egye­sületi tagjuknak, aki a legna­gyobb halat fogja. Az össz- díjazás több tízezres nagyság- rendű lesz! Ki lesz a Bujtos, illetve Apagy bajnoka? Re­kordlistás fogás esetén fény- képfelvétel is készül! A fenekezőknek 60-80 méte­res dobásokat ajánlunk. A leg­kedveltebb hely a nádszigettel szemben található, akkor épp a nádfal elé célozhatunk. A lágy- eleségek (csonti, giliszta) egész évben nyerők, de kukoricából is a csemege a menő. illetve a pufi. Egyszóval, .könnyű” víz. nagy­szemes kukoricával vagy an­nak kifúrt változatával szinte senki nem próbálkozik. Pontyban és amurban gaz­dag, különlegessége az itt őshonos compó, amely szapo­rodik isebben a vízben! Csak tagok foghatják ki, és méret­korlátozás alá esik! Csuka ke­vés van, így a fehér halak szin­te hemzsegnek. Kárászból át­lagos a félkilós példány. Har­csa, törpeharcsa egyetlen egy darab sincs! Tavaly 26 mázsa pontyot telepítettek bele, 2 mázsa ho­rogérett amurt, 3000 darab iva­dékot, 5 mázsa kárászt. Az ál­landó vízszintről egy víz- utánpótló rendszer - vagy ahogy itt hívják a szivor- nya gondoskodik. Amit feltétlenül tudni kell. Az új halászati és horgászati törvény megszüntette az inten­zív víz fogalmát, így jelenleg mindenhol az általános tilalmak élnek. Az Apagyi Horgászegye­sület kérvényezi a Földművelés- ügyi Minisztériumnál, hogy mi­vel tavuknak nincs természetes lefolyása, azaz csak folyamatos telepítéssel tartható benne az egyedszám, ezért ne legyen tila­lom a pontyra. Májusig még van idő, és várhatóan pozitív lesz az elbírálás. A horgászegyesületnek kilenc­ven tagja van, ez a maximalizált létszám, s legalább negyvenen várnak arra, hogy belépjenek. Az új belépő egyszeri 12 ezer forintos halasítási hozzá- járulást fizet. A napijegy 1200, a gyerekeké 600 forint. Etetni nem lehet csak etető­kosárral, azaz a horoggal együtt juttatható be csaloga­tó eleség, a rendszeres etető dobálás is tilos, mint ahogy a csónak használata, valamint a fürdés. Napijegy váltható a kellemes hangulatú, családi­as Horgászbüfében Apagyon, a Petőfi utcán, amely egyene­sen a tóhoz visz ki bennün­ket. Nyíregyházán a HOKÉV boltban (Galéria üzletház) váltható ide napijegy. Vár juk horgászegyesületek, vízkezelők jelentkezését. Minden hírnek, információnak örülünk és helyet adunk. Telefon: (30) 456-535. A rovat szerkesztője: Tapolcai Zoltán co ISI 0 m ba t m árcius 7. KOSSUTH PETŐFI BARTÓK NYÍREGYHÁZI RADIO PB RADIO JONATÁN RADIO-Á\ RADIO- ESTV- MŰSOROK KV MTV1 4.30-8.05 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Kertbarátok 8.06 Kopogtató 8.30 Fúvóm az éne­kem... 8.35 Kerek-perec 9.00 Hírek 9.05 Családi tükör 9.35 Pótkerék 10.00 Hírek 10.05-10.35 Szombat délelőtt - minimagazin 10.35-11.55 Rádiókabaré 11.00-11.05 Hírek 12.00 Déli krónika 12.30 Mezőgazd. műsor 13.00 Hírek 13.05 Új Zenei Újság 13.40 Háló-társ 14.00 Hírek 14.05 Oxigén 15.00 Hírek 15.05 Irodalmi újság 16.00 Hírek 16.00- 17.30 Tizenhat óra 16.55-16.59 Ha­toslottó-sorsolás 17.30 Népzenei portré 18.00 Esti krónika 18.20 Elő­futam 18.25 Szemle 19.00 Hírek 19.05 Sportvilág 19.29 Az ötöslottó nyertes számai 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi leve­lesládája 20.00 Hírek 20.05-21.52 A Rádiószínház Dók.műhelye. Ádám, Éva, gyertyalángból, 1-2. 21.52 Kamarazene 22.00 Késő esti krónika 22.20 A 23. óra 23.00 Hí­rek 23.05 Muzsikáló nagyvilág 24.00 Hírek URH: 9.00-11.00 Körzeti infor­mációs magazinok 18.20 Könnyű­zene 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00 A BBC késő esti magyar műsora 5.50-8.00 Nap-kelte 8.00 Jó reg­gelt adj, Istenem! 8.10-9.05 Cartoon Network: Rajzfilmsztárok parádéja (ism.) 9.05 Ficánkoló (ism.) 9.15 Árgyilus királyfi és Tündér Ilona. Báb­mesejáték (1985, ism.) 10.05 Ernyő 11.05 Szenvedélyek. Olasz tévéfilm- sorozat. 42/9. (ism.) 12.00 McKenna. Amerikai filmsorozat, X1I1/13. Egy év múlva találkozunk (ism.) 12.45 Vála­szolunk... 12.55 Energia ABC. XX/6. Háztartási készülékek 13.00 Híradó 13.10 Amőba 13.30 Zöld béka 13.45 Telesport. Forma-1. Ausztrál Nagy­díj 15.00 FILMMÚZEUM - GÉGÉT GEGGEL. A főfelügyelő. Amerikai filmvígjáték (1949.) 16.50 Körtánc - körkép. Villanások a hazai kisebbsé­gek életéből, XIV/9. Ruszin színek 17.00 Úton 17.30 Zóna 17.55 Min­den, ami zene 18.00 Thalassa, a ten­ger magazinja. Francia természetfilm­sorozat. Hullámok szívében 18.30 Ka­maszkorunk legszebb nyara - Ameri­ka. Bayer Zsolt, Légrádi Gábor és Nemes Tibor sorozata, 6. Nevada- Kalifornia 19.05 Lottóshow 19.30 Híradó 20.00 Új Szeszélyes évszakok 21.00 A HÉT FILMJE. Függő játsz­ma. Amerikai-francia akciófilm (1993.) 22.55-0.35 Szombat este. Minden, ami nő. A Magyar Televízió Rt. Zenei Szerkesztőségének exkluzív zenei klubja - a nőnap előestéjén KV MTV2 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6.35 Sportszombal 8.00 Hírek 8.03 Zenezóna 9.00 Hűek 9.04 Béla angyalai 10.00 Petőfi-kabaré 11.00 Hírek 11.07 Csak a nőkre em­lékezem 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Daráló 13.45 Hang-dominó 14.00 Szívküldi... 15.00 Hírek 15.05 Páraüan óra 16.00 Párkereső 16.55-16.59 Hatoslottó­sorsolás 17.00 Hírek 17.04 Operett­parádé 18.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó mérkőzésekről 18.01 Suli­só 19.00 Hírek 19.03 Varázsnaptár 20.00 Sportkoktél 21.00 Hírek 21.03 Énekszóval, muzsikával 22.00 Rádió­színház. Lacrimosa 23.00 Hírpercek. Benne: Sporthíradó 23.15 Ennyi... 24.00-5.50 Éjfél után... 6.00-6.03 Hírek 6.00-7.58 Mu­zsikáló reggel 8.00 Hírek 8.10 Pódium 9.19 Csipkerózsika. Kolin Péter mesejátéka 10.00 Hírek 10.05 Hangfelvételek felsőfokon 11.08 Liszt: Requiem 12.00 Hírek 12.05 A Bartók rádió kívánságműsora 14.00 Hírek 14.05 Barokk kamara­zene 15.00 Opera-művészlemezek 16.00 Hírek 16.05 Kapcsoljuk a 6- os stúdiót. A Debreceni Bárdos La­jos nőikar énekel 17.00 Népszerű balettszvitek 18.00 Hírek 18.05 Hangraforgó 19.00 Híres előadó- művészek felvételeiből 20.00 Hírek 20.05 Kapcsoljuk az Amszterdami Concertgebouw-t. Thomas: Hamlet. Ötfelvonásos opera kb.23.05 Régi fúvószene 23.15 Zenekari muzsika 24.00 Hírek 5.55-7.20 Reggeli hírmagazin 6.00-7.00 Kossuth Krónika 6.15 Útinform 6.20 Regionális lapszemle 6.30 Regionális krónika 7.20 Agrár­váltó 8.05 Érintés. Magazin látás-, hallás- és mozgássérülteknek 8.35 Hétvége egy csésze kávé mellett 9.00 Hírek 9.05-9.30 Színe-java, váloga­tás 9.30-10.30 Üzenetrögzítős kíván­ságműsor 10.30-11.57 Kabaré 12.00 Kossuth Krónika 12.45 Regionális krónika 13.05 „Mindent bele” - a körzeti stúdiók közös hétvégi maga­zinja 15.05 Bárpult. Sport, szórako­zás, játék 18.00 Kossuth Krónika 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok DUNA DUNA TV 0.00-5.30 Lámpafénynél. Benne: 4.00-5.00: Magnósoknak sztereóban 5.30-9.00 Reggeli információs össze­állítás 8.00-10.00 Dj-slágerlista 10.00- 12.00 Szombat délelőtt sok zenével 12.00-14.00 Jó ebédhez szól a (Ba­logh) Béla 14.00-15.00 Tinimix 15.00-15.30 „Hiteles” 16.00-17.00 Deszka 17.00-18.00 Szabadidős ma­gazin 18.00-21.00 Dance party DJ Fricivel, közben: 19.00-21.00: Rá­dió a tévében! A Jonatán TV és Rá­dió közös műsora 21.00-24.00 Zárock - Huszta Péter HBO Korzikai fivérek 18.30 Tiszta Hollywood 19.05 A mocsarak fejedelme 20.00 Úton hazafelé 2. 21.30 Hazugság - Fehér - Igaz­ság 23.35 Sztárközeiben: Bmce Willis 24.00 A hercegnő és az örömlányok 1.25 Pokolsztráda 3.05 A nagy balek 4.35 Egyszerű emberek 6.20 Sztárközeiben: Em­ma Thompson iV SZÍV TV 5.00 Napraforgó 6.00 Klip há­tán klip 6.30 Testszépítés 7.00 Egészségmagazin 7.30 Benkó Di­xieland Band 8.00 G. I. Joe 8.30 G. I. Joe 9.00 A természet világa 10.00 G. I. Joe 10.30 Új felkíná­lom 11.00 NASA 11.30 Nyugat- Európa kolostorai 12.00 Autósport 12.30 Egészségmagazin 13.00 Celeste 14.00 Sárkánykölykök 16.00 Árulás 1. 18.00 Konyha- show 18 JO Pepsi Show City 19.00 Az orosz vadon 19.30 G. I. Joe 20.00 Színház-tűznéző 20.30 Hívd Andreát! 2130 Testek vonzásában 23.30 Sztárbarangoló 24.00 Rém- seges mesék 1.45 Napra lói".' SPEKTRUM 6.00 Híradó 6.15 Aktuális (ism.) 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó 7.15 Hol-mi? 7.45 Határtól határig 8.00 Túrabakancs 8.30 Magyar Alma Materek. A ciszterek 900 éve, 1. A kezdet 9.00 A hely szelleme. Katona József (ism.) 9.15 Arborétumok, gyűj­teményes kertek. Gödöllői Arboré­tum. Rozsnyai Aladár filmje (ism.) 9.30-12.00 Nemzetiségi magazinok 9.30 Horvát nyelvű magazin (ism.) 9.55 Német nyelvű magazin (ism.) 10.20 Román nyelvű magazin (ism.) 10.45 Szlovén nyelvű magazin (ism.) 11.10 Szlovák nyelvű magazin (ism.) 11.35 Cigánymagazin (ism.) 12.00 Debreceni utcán... Tréfás György nótákat énekel (ism.) 12.25 Nekem ne lenne hazám? Hollókő. Világvé­dett falukép (ism.) 12.40 Klub ’98. 13.00 EURÓPA ABLAK. Összeállí­tás az elmúlt hetek tud. és kuli. műso­raiból - angol feliratokkal 15.00 Gyöngyök 15.30 Járóföld - baran­golások hazai tájakon. Ormánság, III/ 2. (ism.) 16.00 A múzsa csókja. Iro­dalmi dok.játék. Róza (Jókainé - La­borfalvi Róza) 16.30 Telesport 18.30 Anno 18.55 Mesetár (ism.) 19.30 Hír­adó 20.00 Família Kft. 20.30 Revü fekete-fehérben (ism.) 21.10 „Tévés- Négyes” 21.55 Kórház a város szé­lén, XX/8. A fészek 22.50 Bors, XV/ 8. Borban a szabadság, 1971, ism., FF!) 23.55 Mélyvíz 6.45 Teo 7.00 Pufóka 7.30 Egér­fogó 8.00 Nekem nyolc! 8.55 Kö- lyökszínpad 9.50 Klik 10.15 Hét x hét 10.40 Top 10 11.05 Osceola 13.00 Gazdagok és szépek 15.00 Mephisto 16.40 Atlantis 17.30 A hegyi doktor 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.30 Szerelem első látásra 19.55 Mikor felragyog a nap 21.30 Köd 22.00 Mint a villám 24.00 Az éjszaka ritmusa 8.00 A paradicsommadar biro­dalma 9.00 Folyók és népek: az Amazonas 10.00 A bolha 11.00 Kirándulás a jövőbe 11.30 A Föld sebei 12.00 Yin és Yang - test és lélek 1230 A lemúrok csatája 13.00 A történelem fordulópontjai 1330 Létérzések. életünk az állatok sze­mével 14.00 A delfinek magánéle­te 15.00 A mocsár hercegei 1530 Fangio, az autóversenyző 16.30 Szingapúr 17.00 az éjjeli nap nyo­mában 18.00 A repülő banánok 1830 A lapátfülű 19.00 Francia- országi arabok 1930 Korok és borok 20.00 A pápák története 21.00 Botrányos Benetton 22.00 A vörös maffia TV3 4.30 NBA: L. A. Lakcrs-San Antonio Spurs 9.20 Zöld Pont 9.45 72 óra 10.10 Cinema 10.40 National Geographic 1135 Tiny Toons 12.00 A hóbortos Twist család 12.25 Alf 13.25 Az Angyal 14.20 Star Trek 15.15 NBA 17.15 Profitvadász 17.45 Beverly Hills 90210 18.45 Hir3 19.15 Az igazság ereje 21.30 Egy rém rendes család 2130 Wyatt Earp 1.05 Melrose Placc 1.55 Beverly Hills 00210 Úi7| M S AT 5.00 Óránként: Híradó és Képes Krónika 6.45 A Vatikáni Rádió adá­sa 7.00 Hírek 7.05 Reggeli muzsika 7.40 Szimba, az oroszlánkirály 8.05 Copperfield David 9.35 Bert, a ka­maszok kamasza 10.05 Tarkabarka 11.05 Provence színei 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó 12.20 Tánc­ház 12.55 Mezei próféta 14.20 Pro­testáns világ 1435 Dunakorzó 16.05 Pop-sa-rock 16.30 Magánterület 17.10 Szökött fegyenc 17.40 Mese 17.50 Műsorajánlat 18.00 Híradó 18.20 A nagy szlalom 19.45 Herbie Hancock Budapesten 11/2. rész 20.30 Anna és Bella 20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 Elveszett gyerekek városa 23.25 Híradó 24.Ó0 Szeretők és egyéb idegenek 1.40 Protestáns vi­lág 1.55 Pop-sa-rock 2.20 Magán- terület (ism.) 1.10 Music Box 10.05-11.35 Maszal 10.05 Mosó macik 10.35 Mosó macik 11.05 Popeyc 11.35 Parti sétány, Ausztrália 12.05 Parti sétány, Ausztrália 1235 Bulivonal 13.05 Rocktükör 13.35 A feleség férje 15.20 Szelep 16.20 A farkas­hegy legendája 18.00 Mit les. Mr. Beadle’s? 18.30 Tolvajirtók 19.30 Forráspont 21.15 Minden lében két kanál 22.15 Rideg mennyország (ism.i 0.05 Electric blue ,5n2n2r' RTL KLUB 7.00 Kölyök Klub 11.05 Lassie 11.35 Mágusok 12.05 Ha mcuszó- la! a víziló 13.00 Híradó 13.10 Bravo tv 15.00 Gyilkos sorok 15.45 Zárt tárgyalás 17.15 Dokumentum- film 17.45 Hetedik mennyország 18.30 Kész átverés 19.00 Híradó 19.30 RTL Sport Klub 20.00 Egy gazember halála. Francia film 22.05 Bosszúvágy. Amerikai film 23.35 A pacák (ism.) 5 PB TELEVÍZIÓ 17.00-ig Kábelkom képújság 17.00-től PB TV műsora. Pop" box. Molnár Árpád zenei összc- 'állítása 17.30 Hétvégi magazin, telefonos játékok 18.00 A hét nap hírei 18.30 Rock koktél (a 60-as, 70-es évek zenéje). Farkas Tibor műsora 19.00 Film vTvlB SEE J33j HB® 7.00 Sztárközeiben: Tim Robbins 730 Sima száj 9.05 A Dumbo had­művelet 11.00 Melrose Place 11.45 Hókuszpókusz 13.40 Tűzparancs 15.30 Bundesliga-forduló 17.35 16.00 Péntek délután a KINGS- szel, programajánló 16.45 Sztár­randevú 17.30 Szemfüles 18.00 Lelátó Extra. Benne: NYFC-Érd labdarúgó mérkőzés 19.40 Klip- tipp 20.30 Rideg menyország. Amerikai thriller SzTV| SZAMOS TELEVÍZIÓ 9.00 A pénteki adás ismétlése 16.0(1 Családi album 20.00 ATV 47

Next

/
Thumbnails
Contents