Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-06 / 55. szám

Sport TO 1998. március 6., péntek Amerikából is jöttek Monolith Magyar Nagydíj (Ce)gép-hiba az Alkaloidánál? Kézilabda NB I, férfiak, 21. forduló ICN Alkaloida-Cegép SE Tiszavasvári, péntek, 17 óra. V.: Kékes P., Kékes Cs. Új Kelet-információ A nyíregyházi Zrínyi Ilo­na Gimnázium kollégiumá­ból már csütörtökön kiszo­rultak az iskola diákjai, mi­vel sorra érkeztek a birkó­zóválogatottak a Monolith Magyar Nagydíjra. A Grand Prix-sorozat hét végi hely­színe ugyanis a Bujtosi Szabadidő Csarnok lesz, összesen tizennyolc nemzet képviselőit várják a sző­nyegekre. A csarnokban egyébként három szőnye­gen folynak majd a csaták a nyolc súlycsoportban. Csütörtökön kora dél­után először a koreaiak ér­keztek meg, majd az USA válogatottjának autóbusza fordult be a kollégium elé. Mellékesen, amerikai csa­pat eddig nem nagyon lá­togatott a Nyírség főváro­sába, így úttörőként kö­szönthettük az Amerikai Egyesült Államok birkó­zókülönítményét. Mint megtudtuk, a teljes váloga­tott keret eljött Nyíregyhá­zára. A csapat fiatal birkó­zókból áll, már a sydney-i olimpiára készítik fel fia­taljaikat az amerikai szak­emberek. Ennek ellenére Asztalitenisz NB III Hajdúnánás-Újfehértói SE 7-11 Győztek: Tamási (3), Misák (3), Kovács (2), Szentesi (2), valamint a Szentesi-Misák páros. Egy nyert párost köve­tően fej-fej mellett küz­dött a két csapat egymás ellen, de a megyei színe­ket képviselő gárda a HösNyírtávho Megtáltosodott a Titusz cs a Nyírtávhő, fekete napjuk volt viszont a gumigyári csa­patoknak a városi tekebajnok­ság 12. fordulójában. Taurus „A”-Titász 1-5 (906-960) Pontszerzők: Ta­más A. 257 fa, illetve Cseszlai 257 fa. Asztalos E. 250 fa, Czene 233 fa. Taurus „B”-Közút 2-4 (688-993) Pontszerzők: Andrásyné 241 fa, Domokos É. 226 fa, illetve Jerga 283 fa, Pelenczei 260 fa. Nyírtávhő-Taurus Pál­ma 5-1 (984-883) Pontszer­zők: Sziovenszki 268 fa, Ker­eső 251 fa. Szabó Zs. 233 fa, illetve Kocsis 232 fa. SZÉSE II.-MATÁV 5- 1 (957-853) Pontszerzők: Gáti 252 fa, Hargitai 243 fa, Gyuris 239 fa, illetve Szabó T. 245 fa. több versenyzőjüktől is ér­mes helyezést várnak a nagydíjon az amerikai ed­zők. A versenyzők egyéb­ként az „államok” minden részéből érkeztek, jöttek birkózók a keleti part nagy­városaiból, de nyugatról is. Az „amcsik” után az oro­szok érkeztek a kollégium­ba. Mint kiderült, végül is az utolsó pillanatban meg­változtatták a nevezési lis­tát, és a legjobbjaik nem jöt­tek el Nyíregyházára, he­lyette Bulgáriába utaztak. Igaz viszont az is, hogy a második vonal, a fiatalab­bak is komoly erőt képvisel­nek az orosz birkózásban. Azok a csapatok, amelyek már megjöttek, csütörtökön a Zrínyi Gimnázium torna­termében edzettek. Mint már tavaly is kiderült, ki­egészítő sportként szíve­sen kosárlabdáznak a bir­kózók, nos, most is igény­be vették a tornacsarnok palánkjait, bár megjegyez­zük, a lépéseket kicsit más­képp értelmezik a birkózók, mint például az NBA sztár­jai. Ma este már mérlegel­nek a résztvevők, szomba­ton reggel kezdődnek a küzdelmek. végjátékban jobban sze­repelt, és elhúzott. Az újfehértói gárda vezető­jének, Sipos Sándornak a meglátása szerint re­ménykeltő volt a győze­lem, morálisan helyre­rázta az együttest. Ha ko­rábban belelendülnek a játékosok, abban az eset­ben nagyobb arányú is le­hetett volna a diadal. Új Kelet-információ A Nyíregyházi TK Isobau férfi kosaras csapata ismét hosszú túrára indul, pénteken Sopronban játszanak a helyi egyetemi gárda ellen. A fő­iskolások két hete hazai pá­lyán kikaptak a másik sopro­ni együttestől, és mint az el­múlt hét végén kiderült, ez azt jelenti, hogy a Bl-cso- portban már csak az ötödik helyért harcolhatnak, illetve akkor lehetnének negyedi­kek, ha Sopronban és a Buj- tosiban - Nagykőrös ellen - is nyernek, és a nagykőrösiek Fullajtár András (Új Kelet) Sorsdöntő mérkőzést játszik ma a hazai együttes az ugyan­csak kiesés ellen küzdő rivá­lis ceglédiekkel. Természete­sen a tiszavasváriak részéről, ha bent akarnak maradni, ak­kor csak a győzelem elfogad­ható eredmény. Amennyiben ez nem sikerül, akkor sorsuk megpecsételődött, és minden valószínűség szerint Debrecen mellett ők lesznek a másik kiesők. Munkatársunktól A szerdai kupavisszavágó megrázkódtatásai után nem volt könnyű a kisvárdai lányoknak felkészülni a mai, igen fontos bajnoki mérkőzésre. Mint is­mert, a Magyar Kupában a Bu­dapesti Spartacusszal viaskod­tak, akik az utolsó percben do­bott góljukkal jutottak tovább. Rácz Sándor edző úgy véleke­dett erről a mérkőzésről, hogy a lányok fantasztikusan ját­szottak az első félidőben, de végül a legszörnyűbb „halált” szenvedték el, amikor is végig F. A. (Új Kelet) __ A Kárpát-Hús Nyíregyházi KC legénysége túl van a Pick ellen vívott kupapárharc első mérkőzésén. Mint ismert, a mi­eink a szegedi derbin elég jól állták a sarat. Egy kis szeren­csével szorosabb eredmény is születhetett volna, sőt a győze­lem vagy a döntetlen sem állt messze tőlük. Ez örök rejtély marad, mert a huszadik perc környékén Tóvizi (sérülés) és Habuczki (kizárás miatt) esett ki a sorból. A két kulcsjátékos­sal mindenképpen más ered­mény születik, de még így is van remény a továbbjutásra. hazai pályán kikapnak a mis­kolciaktól. No, de erre nincs sok esély, így a végjátékban a 17-21. helyért küzdhetnek majd. Előtte azonban a nyíregy­háziak még két alkalommal is szeretnének nyerni, annak ellenére, hogy nincsenek könnyű helyzetben. Zogo- vics továbbra is sérült, és könnyen meglehet, hogy már nem is szerepel majd a nyír­egyházi együttesben. Infor­A közel kéthetes mérkőzés­szünetben az Alkaloida próbálta rendezni sorait. A napi edzések mellett három edzőmérkőzést is játszottak, kettőt a fehérgyarma­tiak ellen, és egyet az ugyancsak alacsonyabb osztályú Bogáti SE- vel. Alexa még mindig nem épült fel sérüléséből, valamint Janko- vicsot és Kovács Jánost a klub kölcsönadta az NB Il-es egriek­nek, így ezen a mérkőzésen ők nem játszanak. Kérdéses még Kökény játéka, aki más okok mi­att a héten jóformán nem is edzett. nekik állt a továbbjutás, de az utolsó másodpercekben az el­lenfél volt szerencsésebb. Mind­ezek mellett semmilyen külső segítséget nem kaptak. — A rendelkezésünkre álló rövid idő alatt igyekeztem fe­ledtetni a lányokkal a kupapár­harcot. Most már legfőbb cé­lunk, hogy a bajnokság hátra­lévő mérkőzésein azt nyújtsuk, amit a közönségünk elvár tőlünk. A szekszárdiak elleni mérkőzés is azok közé tartozik, amikor nekünk van nagyobb esélyünk a két pont megszerzé­sére. Az ellenfelünk most került Köstner Vilmos edző a mér­kőzés után:- Tudatosan készültünk a szegediek ellen, ami be is iga­zolódott. A City-kupától búcsú­zó Pick sebezhető volt, amit egé­szen a 43. percig jól kihasznál­tunk. Sajnos két emberünk ko­rán kivált a játékból, így a haj­rá a vendéglátóinknak sikerült jobban. Gyakorlatilag hét perc alatt fordított a Szeged, 20-19- es állápnál zsinórban hat gólt lőttek, míg mi egyet sem. Ezzel tönkretették az ötvenperces munkánkat. Ebben az időszak­ban nagy nyomás nehezedett ránk a játékvezetők részéről is. Szinte folyamatosan egy vagy mációink szerint — a szak­osztályvezetőség nem kom­mentálta a máshonnan érke­zett hírt - a szerb idegenlé­giós még az idény vége előtt összecsomagol, és hazauta­zik. Valószínűleg közös meg­egyezéssel következik majd be a válás. Nemcsak Sasa fog hiányoz­ni Sopronból, Herczku már hosszabb ideje sérült, Hutás főiskolai sítáborban volt, és a térde újra megsérült. Mint A ceglédiek elszántságát bi­zonyítja, hogy Ózdon nyerni tudtak, de Tiszavasváriba is az­zal a szándékkal jönnek, hogy pontot vagy pontokat szerezze­nek. Ősszel Cegléden kilenc góllal kapott ki az Alkaloida. Latolgatva az esélyeket, min­denképpen a hazaiak felé bil­len a mérleg, de ahhoz, hogy a végelszámolásnál azonos pont­szám esetén a vasváriak legye­nek jobbak, minimum tíz góllal kell nyerniük. De már egy ke­vesebb arányú győzelemnél is tovább élhet a remény. Minden­esetre a mai mérkőzésen nagy csatára lehet számítani, hisz mindkét csapat a létéért küzd. vissza az NB l-be. Nagyon jó anyagi háttérrel rendelkeznek, ezt bizonyítja, hogy több neves játékos erősíti soraikat. Ilyen például a jugoszláv Suga, Pádár, Csáki vagy Moravec, akik igen gólerősek. De igazol­tak játékost Debrecenből és a Ferencvárosból is. A csapat szaktanácsadója Laurencz László, aki ott bukkan fel, ahol komolyabb szakmai tervek van­nak. A tabellán utánunk van­nak, és pontjaik száma is keve­sebb kettővel, de ez nem téveszt meg bennünket, mert nagy csa­tára van kilátás. Ovtusra to­vábbra sem számíthatok, és fo­hászkodunk, hogy mások ne sé­rüljenek meg az amúgy is kurta csapatból. kettős emberhátrányban ját­szottunk. Az eredménytől füg­getlenül dicsérni tudom Lencsés, Bécsi és Kiss játékát, de a többi­ek is megtettek mindent a siker érdekében. Véleményem szerint a visszavágón egy jól összpon­tosított játékkal a hátrányunk ledolgozható. Bízunk benne, hogy március 11-én zsúfolásig megtelik a Buszacsa, mert nagy harc várható, és elkel a segítség a szurkolók részéről. ' További eredmények, első mérkőzések: Dunaferr SE-Fo- tex Veszprém 25-21, Hort SE (NB I B-s) -Győr 31-32. A Komló-Elektromos mérkőzést hétfőn játsszák. ismert, a fiatal irányító majd’ egy évig hiányzott a csapat­ból térdműtéte miatt, és most sérülése a síelés közben újra kiújult. A fiatalok közül Záczói is sérült, így csak ki­lencen tudnak elutazni a nyír­egyháziak közül Sopronba. Kamarás György edző a rossz előjelek ellenére is azt várja, hogy csapata nem vall szégyent a határ menti ko­sarasváros egyetemi csarno­kában. Amennyiben a rutinos nyíregyházi játékosok, Ger­gely, Kozma és Dunai hozzák a formájukat, idegenből is el­hozható a két pont. düi lüjict­Volt keletje a Keletnek Új Kelet-információ Kelet, Kelet, Kelet, és negyedszer is Kelet! Eddig akárhányszor rendezték meg az országrészek kö­zötti röplabda-válogatót, a hozzánk közelálló régió végzett az élen. Ezúttal Paks adott otthont a sereg­szemlének, ahol Kelet mel­lett Közép, Nyugat és Bu­dapest néven indultak csa­patok. A győztes alakulat edzője Moravszki Gyulá- né, segítője a debreceni Nagy Lászlóné volt. Az Örökösföld BSE keretéből Hudáik Ildikó, Moravszki Eszter, Méhész Edina, Ma­jor Gyöngyi, Bodnár Ne- rina, Gyulai Krisztina és Barabás Szilvia járt Tolná­ban. Meghívták a nyíregy­házi bemesekel is, akik far­sangjuk miatt lemaradtak az eseményről. Egyébiránt Paksra Bartha László köz­benjárásával az Egészség- ügyi Főiskola buszával utaztak, amely nagy segít­séget jelentett. A magyar gyermekválo­gatottba Hudák, Moravsz- ki.^/Iéhéáz, Major, vala­mint Bodnár kapott meg­hívót. Április közepén egy nagyszabású nagybajomi nemzetközi tornán vesz­nek részt a „címeresek”, majd májusban Ausztriá­ban vendégszerepeinek. *** Nemrégiben Izsákon a Farsang-kupán próbáltak szerencsét a nyíregyházi hunyadisok. A tizenkét együttest felvonultató tor­nán a Hunyadi I. szerezte meg a győzelmet az Éget­és a Hunyadi II. előtt. Kii- Töndíjban részesült Mo­ravszki Eszter, illetőleg Major Gyöngyi. Még tovább­juthatnak... Új Kelet-információ El sem kezdődött a párharc, amikor már nyolcpontos hátrányba kerültek! Karcagon a kisterületi döntőbejutá­sért birkózó bökönyiek két súlycsoportban nem tudtak kiállítani verseny­zőt, így aztán mi mást te­hetett az ellenfél - elhú­zott. Sikerült csökkente­ni a különbségen, a vége 25-20 lett, tehát van esély a továbbjutásra. A diák- csapat-bajnokságban a következő, döntő Bö- köny-Karcag mérkőzés­re egy hét múlva, csütör­tökön kerül sor. Radócz. János tanítvá­nyai szombaton a Bujtosi Szabadidő Csarnokban lépnek szőnyegre a Mo­nolith Magyar Nagydíj keretében. Tizenhárom órától a megyei váloga­tott Szatmárnémeti ifjú birkózóival méri össze erejét. A huszonkét kiló­soktól a hetven kilósokig, a hétévesektől a tizen­nyolc esztendősökig szé­les lesz a paletta az egy­órásra tervezett prog­ramban. Ha (elpörög a gárda... Csak kilencen utaznak a hűség városába Kosárlabda NB I, B1-csoport, férfiak, 13. forduló SMAFC Pannónia Med. Hotel-Nyíregyházi TK Isobau Sopron, 18.00. V.: Porpáczy, Feczku. Szomorkodnak a „Laurencz-lányok”? Kézilabda NB I, nők, 17. forduló Kisvárda-Papp Kér KC-Szekszárd SE Kisvárda, péntek, 17 óra. V.: Belső, Marosi. Szegedi nyomás... továbbjutás? Kézilabda Magyar Kupa, férfiak

Next

/
Thumbnails
Contents