Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-30 / 75. szám
1998. március 30., hétfő Krónika Pártkorkép Fidesz-születésnap ,.A mögöttünk álló nyolc évi ellenzéki munka, valamint az elmúlt kétéves kormányzati felkészülés, időszaka elegendő volt ahhoz, hogy nyugodtan várjuk a pillanatot, amikor a polgárok akarata szerint kormányra kerülünk” - mondta Orbán Viktor az MTI-nek nyilatkozva vasárnap, amikor a Fidesz- Magyar Polgári Párt tizedik születésnapját ünnepelte az Alntássy téri szabadidőközpontban, ahol családi programokkal várták az érdeklődőket. A Fidesz elnöke reálisnak ítélte a párt egyre emelkedő népszerűségi indexét mutató közvélemény- kutatási eredményeket. Úgy vélte: a Fidesznek azért van esélye arra, hogy a közelgő választások alkalmával a szocialisták fölé kerekedjen, mert a változás lehetőségéi képviseli. A politikus szerint a polgárok előtt most két választási alternatíva áll. Vagy a jelenre szavaznak, s ezzel a fojtogató korrupcióra, a köz- biztonság hiányára és az emberek. elől a. felemelkedés, lehetőségét elzáró gazdaságpolitikára, vagy a Fideszrc, amely rendet akar, a korrupció megszüntetését és a lét- biztonság garantálását. SZDSZ-felkészülés Az SZDSZ a kedden kezdődő európai uniós csatlakozási tárgyalásokkal párhuzamosan koncepciót dolgoz ki arról, hogy kormányzati szerepben mi módon tudják leginkább elősegíteni Magyar- ország integrációját - közölte vasárnap az MTl-velEörsi Mátyás külügyi államtitkár. A szabaddemokrata politikus elmondta: az általa készíteti előterjesztést hétfőn tárgyalja meg a párt Ügyvivői Testületé. A kisebbik koalíciós párt elsősorban arra koncentrál programja kialakítása során, hogy milyen eszközökkel lehet elérni hazánk mielőbbi csatlakozását oly módon, hogy a csatlakozási feltételek a lehető legkedvezőbbek legyenek. A koncepció másik fontos eleme a társadalom felkészítése az uniós tagságra, illetve a csatlakozás népszerűségének növelése. Az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta: az SZDSZ ném kívánja kampánycélokra felhasználni az Európai Unió ügyét. Álláspontjuk szerint konszenzusra van szükség ebben a kérdésben, és mind a kormánypártoknak, mind az ellenzéknek meg kell találniuk azokat az eszközöket, amelyekkel a maguk módján segíthetik az integrációt. MDF országos lista Lezsúik Sándor pártelnök vezeti a Magyar Demokrata Fórum országos listáját, amelynek első harminchét jelöltjét jóváhagyta a páll országos választmánya - jelentette be Sepsey Tamás a testület szombati ülését követő sajtótájékoztatón. Az országos választmány elnöke elmondta: a testület 68 igen, 8 nem szavazattal módosította a párt választási alapszabályát, hogy Pozsgay Imre képviselőjelöltként az MDF színeiben indulhasson. Az alapszabály szerint a pártelnök írásban tette meg javaslatát, mi- szerint a választmány éljen azzal a kivételes lehetőséggel, amelyet korábban az országos gyűlés javasolt: Pozsgay Imre esetében tekintsenek cl a jelöli MSZMP-s múltjától. Kisgazda-nagygyűlés A választás tisztaságát érintő olyan súlyos magatartásokról szereztünk tudomást, amelyek alapján hétfőn reggel Budapesten rendkívüli elnökségi ülést kell tartani - nyilatkozta szombaton az MTI-nek Tornyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke a bajai választási nagygyűlés előtt. Elmondta: ő személy szerint azt javasolja a párt elnökségének, hogy kérje az Országos Választási Bizottság haladéktalan ösz- szehívását. Torgyán József az elnökségi ülés döntése előtt nem volt hajlandó elárulni, mely pártok követték el az általa kifogásolt cselekedeteket és hogy azok mik voltak. Szabó Zoltán (Új Kelet) A Magyarországi Német Juhászkutya Klub (MNJK) Nyíregyházi Szervezete rendezett vasárnap klubkiállítást Nyíregyházán, a mező- gazdasági főiskola focipályáján. A klub 1987 ben alakult azért, hogy a német juhász fajtának jó gazdája legyen - mondta dr. Tirpák György, a szervezet titkára. Fő céljuk a fajtatulajdonságok felszínre hozása és kihasználása. A Németország ban használt tenyésztési, kiképzési szisztémái követve végzik a német juhászkutyák tenyésztését, kiképzését és törzskönyvezését. Szeretnék, ha a németjuhász-állományunk nem kerülne olyan helyzetbe, mint az ősi magyar pásztorku tya-fajták, amelyeknek a jó tulajdonságai lassan feledésbe merülnek. A nyíregyházi szervezetnek ez a 10. jubileumi klubkiállítása, melyet Felberman Endre, Nyíregyháza város alpolgármestere nyitott meg. Az elmúlt tíz év nem volt gondoktól mentes, a MEOE-vel állandóan harcban álltunk. Nem ismerték el a MNJK-ot, aminek nyilvánvalóan anyagi okai vannak. A német juhászkutyát tartók tábora igen népes, a klub saját maga törzskönyvez, és az ebből befolyó díjak is a MNJK pénztárába folynak be. A közeljövőben várba tóan megváltozik ez az áldatlan állapot, meri valószínűleg még az idén a Földművelési Minisztérium hatáskörébe kerül a törzskönyvek kiadása, tájékoztatott dr. Tirpák György. A megmérettetésen Wolfgang Babilon némel bíró bírálta a felvezetett ebeket. A Magyarországi Német Juhászkutya Klub sokkal szigorúbb követelményeket támaszt az általa minősített egye- dekkcl szemben, mint a'Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete. Az MNJK által minősíteti kutyáknak munkavizsgát és bátorságpróbát is tenniük kell. Tegnap öt korcsoportban versenghettek a német juhászok, a 6-9 hónaposak bébi, a 9-12 hónaposak kölyök, a 12-J8 hónaposak növendék, a 18-24 hónaposak fiatal, a 24 hónaposnál idősebbek mqnka kategóriában indulhattak. A/ utóbb említett kategóriában a munkavizsga mai kötelező követelmény. A 7-8 éves versenyző sem számít túl öregnek, gyakran előfordul, hogy még ilyen korú kutyákat is elindítanak versenyeken. A klubkiállításra összesen 78 „házi kedvencet” neveztek, amelyek nemcsak megyénkből érkeztek, hanem Budapestről, Szegedről, Pécsről, sői Romániából is. A családias légkörű versenyen a négylábúa- kat állásban és mozgásban vizsgálták, a fiatalabbak életkori sajátosságaikból adódóan még nagyon engedetlenek voltak, de akadt köztük 2-3 nagyon ígéretes egyed. Az idősebbek példásan meneteltek gazdáik mellett, könnyedén elviselték azt is, hogy a számukra idegen versenybíró a fogazatukat vizsgálja, néhányan már egyetlen intésre is értették azt. hogy mikor mit vár el tőlük a vezetőjük. ■ Légy hű mindhalálig! Csatlakozási tárgyalások Uj Kelet-információ Szombaton este az Érted- Érted? Alapítvány és a Széchenyi István Ipari Szakközépiskola Szülői Munkaközössége alapit\ an> i bált rendezett az iskola dísztermében. Az est bevételét a hátrányos helyzetű, veszélyeztetett és tehetséges tanulók megsegítésére, az oktatási eszközök fejlesztésére fordítják. A minicg) 2UU vendég a vacsora után tánccal, tombolával múlatta az időt, az önfeledt szórakozásról Pre- gitzer Fruzsina és a Polip együttes gondoskodott. MTI Az Európai Unió tizenöt tagállama, valamint a csatlakozásra váró országok külügyminiszterei együttes ülésen, ünnepélyes keretek között deklarálják hétfőn Brüszszelben a „bővítési folyamat” megkezdését. Másnap, március 31-én megnyitják az EU és a csatlakozásra érettnek minősített öl közép- és kelet-európai ország - köztük Magyarország -, valamint Ciprus között a csatlakozási tárgyalásokat. Ekkor hangzik el a hal tagjelölt ország nyitónyilatkozata. Magyar részről Kovács László külügyminiszter, a tárgyalóküldöttség vezetője mondja cl a kormány március 26-ai ülésén jóváhagyott nyilatkozatot, amelyben a magyar fél várhatóan jelzi majd, megítélése szerint melyek azok a területek, amelyeken átmeneti könnyítésekre lesz szüksége. Az előrejelzések szerint a mezőgazdaság, a közlekedés és a környezetvédelem területén Magyarországnak bizonyosan átmeneti könnyítést kell kérnie. A kormány célja ugyanakkor, hogy minél kevesebb átmeneti szabályozás legyen, hiszen ez a magyar felkészültséget minősíti. Somogyi Ferenc, a Külügyminisztérium Integrációs Államtitkárságának vezetője, a küldöttség főtárgyalója az MTI-nek korábban elmondta, hogy az eredetileg, csaknem 200 átmeneti könnyítésre vonatkozó javaslat mára 120-ra csökkent, de végül várhatóan ennél is kevesebb lesz. Az EU- val tárgyaló magyar delegációban nyolc minisztérium képviselteti magát állandó tagokkal. A Kíilügy-, a Pénzügy- és az Igazságügyi Minisztériumon kívül állandó jelenlétet biztosítanak majd a magyar küldöttségben a Földművelés- ügyi, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi, a Beliigy-, valamint az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériumnak is. Eddig oké! Bürget Lajosjegyzete A választási kampány hangneme és módszere eddig: oké! Nincs nagy handaban- da, nincsenek kirohanások, a személyeskedések sem durvák, a nyilatkozatok is kulturáltak. Ahogy annak lennie kell egy izmosodó demokráciában. Ha az ember az okokat keresi, akkor kiderül: a pártok - a lényegesek - rájöttek arra, hogy most igazán nagy a tét. A politikai helyzet ugyanis sokkal bonyolultabb, mini volt akár ’90-ben vagy ’94- ben. Az akkori dac eleve elrendezte a frontokat, most azonban a választópolgár sokszoros döntés előtt áll. Nem lehelnek nyugodtak a szocialisták sem. Látniuk kell, hogy helyzetük koránlsem hasonlítható az előző választás előtti időkéhez. Ebben benne foglaltatik az. elmúlt négy esztendő kormányzati munkájának számos igen rossz lépése, de az is, hogy ma más politikai ellenfelek vannak a porondon. Egy mai MSZP eleve kénytelen - a legjobb esetben - koalícióban gondolkodni, amihez viszont izmos partner egyelőre nem kínálkozik. "A FIDESZ-MPP mindenképpen jobb helyzetben van, mint négy évvel ezelőtt. Ugyanakkor más gondjai is vannak, hiszen ki tudja, mennyire taszító választói körében az MDF-fel kötött megállapodás. A kisgazdák lassan oda kerülnek, ahol a múlt választások idején voltak, pedig Torgyán taktikái változtatott, igyekezeti új embereket felvonultatni, de lényegében kiugró népszerűségre nem tudott szert lenni. Az SZDSZ, is belső válságát éli, a Kuncze-csoport törekvései mellett a régi liberálisok befolyása is nejtt, ami viszont azt sejteti, hogy ha sikerül elérni a bekerülési küszöböt, a szabaddemokraták aliga lesznek képesek ismételten a mérleg nyelvét játszani. A kereszténydemokraták statiszták, az MDF uszálypárt, a MDNP pedig csak optimizmusával tud imponálni, meg azzal a néhány valóban ' elitnek számító politikusnál';' aki felvállalja a Don Qui- jotc-szerepet. A többi párt - beleértve a Munkáspártot, a MIÉP-et, meg a 180 lobbii - nem sok vizel zavar. Nos, ebből a képletből is látszik, hogy óvatos hangnemre van szükség. A választó körültekintőbb lelt. Sikerre az számíthat, aki értelmileg és érzelmileg oda tud férkőzni a választóhoz, s minél többhöz. Csak a meggondolt beszéd, az érv tud híveket szerezni. Meg az, ha olyan emberek lépnek fel a mandátumokért, akik egy politikai kultúrát is meg tudnak jeleníteni. Mindez persze eldurvulhat. Mert amíg mindenki a nyelésre, a jó eredményre, a jövőbeni befolyásra számíthat, addig a türelem a jellemző. Egy esélyfclborulás viszont ingerlőén hathat. Kérdés, mennyire lesznek lo- leránsok a pártok, mennyire viselik el a győzelmi vagy a bukási kilátásokat. A választó ma elégedett. Még nem öntöttékel reklámokkal. Még nem zúdítják rá a harag és a személyeskedés gusztusia- lanságait. Még élvezheti a pártok játékát, a táncot, amit a kedvéért lejtenek. „Érted-Érted?” bálozók