Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-04 / 53. szám
1998. március 4., szerda Az Országházból jelentjük Kábítószer A drogambulanciák és a drogterápiás intézetek finanszírozásáról adott tájékoztatást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) képviselője a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében létrehozott parlamenti eseti bizottság keddi ülésén. Jónás József, az OEP finanszírozási főosztályvezetőhelyettese beszámolójában rámutatott, hogy hazánk tranzitországból egyre inkább a drogok célországává vált. Ezért a megelőzés mellett a gyógyítás területén is cselekedni kellett. A járóbeteg-ellátásban az alkohol- és drogellátás címén kifizetett összeg tavaly mintegy 415 millió forint volt. Az adatszolgáltatás rendszere miatt azonban nem lehet meghatározni, hogy ebből az összegből mennyi vonatkozik a drogbetegek kezelésére. Az ilyen jellegű szolgáltatásokra egyébként hetven egészségügyi intézménnyel kötött finanszírozási szerződést az OEP. Kedvező változást jelent majd a pénzfelhasználás nyomonkövetésében, hogy a járóbeteg-szakrendeléseknek ez év július 1-jétől TAJ- számon történő jelentési kötelezettségük lesz. Ezzel megoldhatóvá válik, hogy nem személyre, hanem diagnózisra visszakeresve felmérjék az egyes betegségcsoportokra fordított összegek nagyságát. A főosztályvezető-helyettes tájékoztatást adott a fekvőbeteg-ellátás finanszírozásáról is. Jelenleg 107 ágy fenntartását fedezik, ágyanként 2000-2000 forintot fizetnek. Az aktív fekvőbetegellátásban a finanszírozás egy speciális kódrendszer alapján történik. A drogbetegek esetében jelenleg csak négy besorolási kategória létezik: kettő az ópium-, kettő pedig a kokainfüggő betegek számára. Ilyen kódokon 1399 esetet jelentettek a betegellátó intézmények. Ennek alapján mintegy 56 millió forintot fizetett ki az egészségbiztosító. Az OEP szorgalmazza, hogy a mostaninál pontosabban meghatározott besorolási kódokat kapjanak a drogbetegségek, ily módon ugyanis hatékonyabban vizsgálható lenne a finanszírozás. A bizottság megállapodott abban, hogy a besorolási kódokkal kapcsolatos észrevételt továbbítja a Népjóléti Minisztériumnak. Állatvédelem Házas József (MSZP) indítványozta, hogy a földművelésügyi miniszter kapjon felhatalmazást egy szakértői testület létrehozására, amely az Országos Állatkísérleti Bizottság szerepét venné át. A kormánypárti képviselő véleménye szerint ugyanis ez a testület szélesebb hatáskörrel rendelkezhetne az ellenőrzések végrehajtására. Kertész Zoltán (SZDSZ) sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a szakbizottság nem támogatta az állatvédelmi bírság kiszabásának eseteit tételesen felsoroló módosító javaslatot. A szabaddemokrata honatya hangsúlyozta: a bírság fizetésének pontos meghatározása elősegíthetné az állatvédelmi feladatokhoz szükséges anyagi fedezet hatékonyabb előteremtését. Gombos András (SZDSZ) javasolta az ügyészség bevonását az állatvédelmi igazgatással kapcsolatos eljárásba. Ezzel szigorodhatnának az állatvédelmi jogszabályok, hiszen az ügyész a Büntető törvénykönyv szankcióit is alkalmazhatja. Szili Katalin úgy vélte, hogy az állatvédelmi bírság környezetvédelemmel összefüggő részletezésének nem ebben a törvényben, hanem például önkormányzati rendeletekben van a helye. Az ügyész szerepének megnevezésével egyetértve az államtitkár elmondta: ezzel a törvényhozók megteremtették a jogszabályjövőbeni betartásának garanciális hátterét. Kedvezményekkel vasúton Munkatársunktól __________ Má r megszokhattuk, ha egy nagy országos rendezvényt szerveznek valahol, akkor oda a MÁV Rt. 50 százalékos alkalmi célkedvezményt ad a látogatók számára. Kava- lecz Imrétől, a MÁVINFORM Sajtóiroda vezetőjétől kaptuk a tájékoztatást, mely szerint legközelebb a március 5-8. között megrendezendő AGRIA Savaria ’98 elnevezésű Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakvásárra, Szombathelyre lehet igénybe venni ezt a kedvezményt. Március 6-ától 15-éig Bőr- és Cipőhét szakkiállítást tartanak Budapesten, a Körcsarnokban, az Olimpiai csarnokban és a Sátorpavilonban. Majdnem ezzel egy időben a Budapesti Vásárközpontban zajlik az AGRO+Mashexpo. Mindkét helyre kedvezménnyel utazhatnak a látogatók. Március 13-ától 29-éig rendezik a fővárosban a Budapesti Tavaszi Fesztivált, míg 25-étől 29-éig az Utazás ’98 Kiállítást. Ezekre a vásárokra is igénybe vehető a félárú kedvezmény. Ebben a hónapban vidéken is tartanak országos hírű vásárokat. Március 13-15. között Zalaegerszegen a MOBIL ’98 kiállítást, míg 20-ától 22-éig Tatabányán a Tavaszi Vásárt tartják. Ezekre is akkor érvényesek a félárú menetjegyek, ha a kiállítások vagy vásárok helyszínein érvényesíttetik, vagy igazoltatják az utasok a jegyeket. A kedvezményes jegyek bármely vonat első és másodosztályára érvényesek. Ezekkel a félárú jegyekkel az odautazást a rendezvény előtti nap nulla órájától lehet megkezdeni, míg vissza a zárást követő nap 24. órájáig lehet utazni. Fél lábbal az unióban Horn Gyula és Jürgen Trumpf megbeszélése Hazai krónika Magyarország azt szeretné, ha már az Európai Unióval folytatandó csatlakozási tárgyalások első, helyzetértékelő szakaszakában sor kerülne érdemi konzultációkra a két fél között a problémamentesnek nevezhető területeken - mondta Horn Gyula miniszterelnök kedden, amikor az EU Tanácsának főtitkárát fogadta Budapesten. MTI ___________________ A kormányfő Jürgen Trumpf előtt úgy fogalmazott: erre azért van szükség, hogy a teendőket időben össze lehessen hangolni Magyarország fejlesztési terveivel. A brüsszeli tisztviselő támogatásáról biztosította a párhuzamos tárgyalásra vonatkozó gondolatot. Horváth Tamás, a miniszter- elnök külpolitikai főtanácsadója az MTI-nek elmondta: Horn Gyula tájékoztatta az Európai Tanács főtitkárát arról a törekvésről, mely szerint Magyarország minél kevesebb átmeneti kedvezményt fog kérni a tárgyalások során az Európai Uniótól. Jürgen Trumpf úgy fogalmazott, hogy Magyarország a csatlakozási tárgyalások március 31-ei megkezdésével fél lábbal már az ÉU-ban van. A magyar vezetés tudatában van annak, hogy az EU-n belüli reformok nem könnyítik a csatlakozási tárgyalásokat. Horn Gyula ugyanakkor reményét fejezte ki a találkozón, hogy nem is akadályozzák. A kormányfő értelemszerűnek és fontosnak nevezte, hogy a teljesítményen alapuló differenciálás az EUbővítés első körében érintett hat országon belül is érvényesüljön. Jürgen Trumpf ezzel kapcsolatban elvi egyetértését fejezte ki, hozzátéve: a végső döntést a tagállamok véleményének ismeretében alakítják ki. Horn Gyula a megbeszélésen felvetette, hogy az EU segítséget nyújthatna egy olyan rendszer kiépítésében, mely a szomszédos országokban élő magyarság igényeit is figyelembe venné a schengeni egyezmény követelményeinek bevezetésekor. Horn Gyula végül beszámolt az Európai Tanács főtitkárának arról, hogy a kormány olyan megállapodás aláírását tervezi az ötven legnagyobb Magyar- országon beruházó külföldi céggel, melynek nyomán fokozottabban vonnák be a hazai kis- és középvállalkozásokat tevékenységükbe. Pénz miatt ölt a kínai MTI ____________ ’ Mi nt kiderült, 120 ezer forint miatt ölte meg két honfitársát hétfőn hajnalban az a kínai férfi, aki későbbi áldozataival együtt bérelt lakást a XV. kerületi Páskomliget utcában - tájékoztatta az MTI-l kedden Gergelics Zsóka, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke. A húsz éves W. Y. álmukban szurkába össze adósait, a 30 éves Z. Y. P-t, majd ezután a 28 éves Z. Y. L-t. Az egyik áldozat a helyszínen, a másik pedig kórházba szállítása után halt meg. A támadó a lakásban élő két kínai nőt is fojtogatta, illetve megverte. Ők könnyű sérülést szenvedtek. A szurkáló kínai a rendőrség őrizetében van. Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt indítottak ellene eljárást. Fenyő János búcsúztatása Éjszakai képtárlátogatás Munkatársunktól___________ Ne m mindennapi sajtókonferencián nem mindennapi bejelentést tett a Matáv PR-vc- zetése tegnap. Lapunk munkatársa Debrecenben vett részt azon a videokonfercncián, amelyen egyszerre öt helyszínen - Debrecenben, Miskolcon, Budapesten, Pécsett és Győrben - látták és hallották egymást a résztvevő újságírók és Matáv-vezetők. Igaz, a technika ördöge kissé megtréfálta a szervezőket, mert a pécsiek áramszünet miatt csak késve kapcsolódtak be, Győr pedig csak a „végére érkezett”. Ezt azért érzi fontosnak hangsúlyozni e sorok írója, mert örömmel - mi többj némi kárörömmel - tapasztalta, hogy míg az ország elmaradottnak kikiáltott felében a cég műszaki gárdája kiváló feltételeket biztosított, addig a „fejlett nyugat” ezúttal nem igazán remekelt. Az bizonyára természetes, hogy egy kommunikációs cég a legfejlettebb technikát veti be a célból, hogy különösen fontos bejelentéseit az írott és elektronikus sajtó segítségével megossza a közvéleménnyel. Az viszont már nem volt annyira természetes, hogy kultúrával kapcsolatos bejelentéseket különösen fontosnak tekintsenek cégek. Ezúttal viszont ez történt. A Matáv - úgy is, mint a magyar kultúra legjelentősebb szponzora - a zenei rendezvények után ezután a képzőművészet támogatását is igen fontosnak ítéli. Bizonyára a zenei rendezvények adták az ötletet a képzőművészeti és zenei terület összekapcsolására. Ezért viseli most meghirdetett képzőművészeti pályázat a Zene szemeinknek címet. Amint az ötlet egyik gazdája, Pincehelyi Sándor grafikusművész, pécsi galériaigazgató elmondta, a februárban meghirdetett pályázaton hivatásos képzőművészek vehetnek részt. A festők és szobrászok (kisplasztikákkal) külön kategóriában versenghetnek a kategóriánként 750 ezer forintos első, a 400 ezer forintos második és a 250 ezer forintos harmadik díjért, illetve azért a közönségdíjért, amely a Hewlett Packard által felajánlott 250 ezer forintos számítástechnikai- eszköz-vásárlásra fordított bonért, illetve a Matáv-Net- (Internet) hozzáférési lehetőségért, melynek értéke 30 ezer forint. Amint azt a Matáv Rt. vezetői, dr. Nagy Bálint PR- igazgató, Tálos Zoltán PR- menedzser és Szabó Gyula szponzormenedzser elmondták, a zsűri által kiválasztott képek a sajtótájékoztató városaiban mutatják be, és minden tárlathoz egy igen színvonalas komolyzenei rendezvény is kapcsolódik majd. A tárlatok azonban nemcsak az adott városokban élők,vagy /az odalátogatók tekinthetik meg, hanem az ország legtávolabbi zugaiban is lehet majd látni az alkotásokat az Internet segítségével. Miután ez a tárlatnézés éjszaka a legolcsóbb, bizonyára - az országban először - sok éjjeli látogatója lesz majd a kiállításnak. Ezekre a látogatókra nem figyelnek gyanakvó teremőrök, viszont éppúgy leadhatják majd szavazatukat a közönségdíjra, mint azok, akik „élőben” nézik meg az alkotásokat. Örömmel vennénk, ha az 1998. június 22-23-24-i beadási határidőre számos megyénkbeli művész is nevezne. Bár az alkotásokat Pécsre kell eljuttatni, a Matáv Debreceni Igazgatósága Debrecenből díjmentesen Pécsre szállítja a műveket, szerkesztőségünk pedig szívesen ad részletes felvilágosítást az érdeklődő alkotóknak, de szakmai konzultációt a Pécsi Galériával érdemes folytatni. Fazakas Szabolcs tárgyalása MTI A magyar-finn kereskedelmi kapcsolatokról, illetve a tervezett finn elektronikai beruházásról tárgyalt Fazakas Szabolcs ipari miniszter Henry Sjö- mannal, az elektronikai termékeket gyártó finn Elcoteq cég elnökével, kedden Budapesten. Az Elcoteq 30 millió dolláros magyarországi beruházás megvalósításáról írt alá szerződést január 15- én. A Pécsett felépítendő, elektronikai részegységeket és végtermékeket előállító gyár az első ütemben 10 ezer négyzetméteren, ezer alkalmazottal indul, s a második szakaszban további 7 ezer négyzetméterrel és ezer alkalmazottal bővül. Az építkezési a napokban kezdik meg a pécsi ipari parkban. A város három évi adómentességgel és további kedvezményekkel honorálja, hogy az északi partner idetelepül. A termelést már október elsején szerelnék elindítani, s a termékeket elsősorban exportra szánják. A magyar—finn kétoldalú áruforgalomban 1990-ben még jelentős volt a magyar aktívum, de ez a finn és a magyar gazdaság recessziója során hamarosan el tűnt. A későbbiekben a szabadkereskedelmi megállapodásból eredő előnyök kihasználása cs a finn beruházási hitel biztosította lehetőségek, jelentősen növelték Finnország exportját Magyarországra. Emiatt 1994-ben a magyar export értékének már több mint háromszorosát, 1995- ben pedig csaknem négyszeresét tette ki. Megbeszélés a pótlékról MTI Kökény Mihály népjóléti miniszter kedden megbeszélést folytatott a Közegészségügyi Szakszervezet vezetőivel és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat képviselőivel az ÁNTSZ laboratóriumaiban dolgozók pótlékigényének rendezéséről. A tárgyalásról a tárca sajtóosztálya által kiadott közlemény úgy fogalmaz: a lélek megpróbálják „a visszamenőleges igények miatti vitákat előremulalóan, konszenzus alapján rendezni, még akkor is, ha ezen igények szakmai és politikai megalapozottsága vitatható”. Egyetértettek abban is, hogy két héten belül újabb megbeszélésen tesznek kísérletei az ellentét feloldására. A találkozót követően Miriszlai Éva, az érdekképviselet titkára az MTI munkatársának elmondta: a veszélyességi pótlékról rendelkező, négy évvel ezelőtt született miniszteri rendelet csupán a közalkalmazottak számára biztosítja ezt a juttatást. MTI Fenyő Jánost, a Vico Rt. elnők-vezérigazgatóját pénteken, 10 órakor búcsúztatják a Kozma utcai temetó'ben - tájékoztatta az rt. igazgatósága kedden az MTI-t. A temetésen bárki részt vehet, ám a gyászoló család a várható érdeklődés ellenére is magáneseménynek tekinti azt. Ezért - kegyeleti okokból, a szertartás szabályaival összhangban - a temetéssel kapcsolatban film, video- és fény- képfelvétel készítéséhez és nyilvános közléséhez nem járul hozzá-tudatta az rt. igazgatósága.