Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-25 / 71. szám
Nyíregyháza 1998. március 25., szerda Megosztják a cigányságot? Lapunk elmúlt heti nyíregyházi oldalában jelent meg a nyíregyházi cigány kisebbségi önkormányzat, illetve a Cigány Munkásszövetség észrevétele, amely szerint a megyeszékhely roma önkormányzata mereven elzárkózik az együttműködéstől, más szervezetek támogatásától. Szóvá tették, hogy több alkalommal nem engedték be őket az irodába, ezzel munkájukat megakadályozzák, a telefonokat nem a kisebbség érdekében használják. Vezetők illetményemelése Pályázatok, pályázatok, pályázatok... Hétfőn lapzártánk után még tartott a nyíregyházi képviselő-testület ülése, amelyen egyebek között pályázatok benyújtásáról, Sóstófürdő fejlesztéséről és vezetői bérkérdésekről tárgyaltak. A városatyák döntése alapján az önkormányzat részt vesz a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Könyvpártoló Önkormányzat 1998. évi pályázatán. Első helyezés esetén egymillió forintot, a második és a harmadik hely megnyerése után 800 ezer, illetve 600 ezer forintot kaphat a Móricz Zsig- mond Megyei és Városi Könyvtár. Munkatársunktól A Nyíregyházi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Harmati Ernő és alel- nöke, Balogh Artúr tájékoztatása szerint az önkormányzat közel 4 éves munkája jegyzőkönyvek sokaságából ellenőrizhető, száznál is több határozatot hoztak. Költség- vetésükhöz mérten támogattak óvodát, iskolát, szociális intézményt, alapítványt, sportprogramokat, gyermek- műsorokat, vetélkedőket, zenés kulturális rendezvényeket, néhány magánszemélyt. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat irodájában mindennap sok a panaszos. Pályázatok sokaságát készítették, és folyamatosan készítik. Az elnök elmondta, hogy egy képviselőtársuk a januári testületi ülésükön kijelentette, hogy csak a magánügyeit intézi az ön- kormányzatban, ezt jegyzőkönyvben hitelesíttette. Sajnos, az ilyen romák miatt túlságosan megosztottak a cigányok. Az önkormányzat vezetői nem értik a CMSZ „sérelmét”. Az ügyről a két vezető meglátása az: lehetséges, egy prominens roma vezető van a háttérben, de az sem kizárt, hogy olyan politikai párt, amelyik mindenáron a politikai paletta élére akar törni, és előnyösebb számára, ha a ro- maság túlságosan megosztott. Munkatársunktól _________ A Szivárvány Idősek Otthona felújítása érdekében a Népjóléti Minisztériumnál pályáznak a város vezetői. A tízmillió forintos saját erő mellé még 15 millió forintra tart igényt az önkormányzat. Az összegből a tervek szerint a mosodát és a vizesblokkot korszerűsítik. A Magyarországi Cigányokért Közalapítványhoz is pályázat benyújtását hagyták jóvá. Az egyszeri, vissza nem térítendő támogatásból cigány közösségi ház kialakítását célozták meg a szakemberek. A megyei területfejlesztési tanácshoz 56 millió forintos pályázat beadásáról határoztak. Siker esetén oktatási és kulturális intézményeket újítanak fel. A Központi Környezetvédelmi Alaphoz is érkezik a közeljövőben egy nyíregyházi pályázat. Az összeg egyelőre még nem ismeretes, de a pénzt a biológiai eredetű allergének koncentrációjának csökkentésére kívánják fordítani. Módosította a testület Sóstófürdő részletes rendezési tervét A dokumentum értelmében a Kemecsei utca és a Nyírség utca sarkán egy vendéglátóhely létesülhet. Egy határozat értelmében 12 millió forintot ad a város ahhoz, hogy a sóstói kádfürdő - amelyet hamarosan átadnak - hideg- és termálvizes ellátása megoldható legyen. Több javaslatot tettek a képviselők az iparűzési adóbevétel egy részének célirányos felhasználására. A testület végül az eredeti előterjesztést fogadta el, így a vállalkozók az említett adónem 3 százalékát gyermekélelmezésre, a diák- és a versenysport városi szintű szervezeteinek támogatására és Sóstófürdő fejlesztésére fordíthatják. Tovább módosította a közgyűlés a polgármesteri hivatal dolgozóinak jogviszonyát meghatározó rendeletet. A jogszabállyal rendezték néhány juttatás kérdését, így az alacsonyabb jövedelmű hivatali dolgozók a jövőben évente többször is anyagi segítséget kaphatnak. A képviselők elfogadták az Országos Tisztiorvosi Szolgálat kérelmét, és a Kórház utcán egy önkormányzati bérlakás egyszeri bérlőkiválasztási jogát átadták a szervezet vezetőjének. Jóváhagyták a városatyák a nem lakás célú ingatlanok elidegenítését meghatározó rendeletet. A jogalkotók célja az volt, hogy a vagyoni bevételek könnyebben tervezhetők legyenek. Az ingatlanok versenytárgyalások útján lakottan is értékesíthetők lesznek, ha a bérlők azokat nem szándékoznak megvásárolni. A testület döntése értelmében az NYVSC ez évben 18,6 millió forintot kap a Városi Stadion, a teniszklub 3,4 millió forintot a teniszpályák, és a lövészegyesület egymillió forintot a lőtér üzemeltetésére. Meghatározta a képviselő- testület a megyeszékhely vezetőinek új illetményét. A polgármester fizetése 5 százalékkal, bruttó 205 ezer forintra emelkedett, az alpolgármesterek és a jegyző illetménye 195 ezer forint. Zárt ülésen döntött a közgyűlés arról, hogy ki kapja a közeljövő egyik ülésén a Nyíregyháza Kiváló Tűzoltója elismerést. A korábbi gyakorlattal ellentétben a javasolt tűzoltó nem volt jelen a tanácskozáson, mert éppen a vörös kakast fékezte meg kollégáival. (A Nyíregyházi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság vezetője, Pernyák Sándor elmondta, hogy e napirendi pont tárgyalásáig 16-szor riasztották hétfőn a tűzoltókat) Ugyancsak a nyilvánosság kizárása mellett jelöltek ki a Debreceni út mellett egy több mint nyolchektáros telket értékesítésre. Az adás-vétel 100 millió forinttal gazdagíthatja a város kasszáját. A városatyák felhatalmazták a polgármestert, hogy az önkormányzat nevében folytassa a tárgyalásokat az ÁPV Rt. vezetőivel a nyíregyházi repülőtér megvásárlásáról. Lyukasóra Új Kelet-információ A héten folytatódik Nyíregyházán, a Magyar Honvédség Helyőrségi Klubjában Lyukasóra elnevezéssel a megyeszékhely oktatási intézményeinek művészeti előadássorozata. A klubban március 25-én, szerdán öt órától az Arany János Gimnázium diákjainak előadását láthatják az érdeklődők. Népi ételek Új Kelet-információ A Nyíregyháza-Sóstói Múzeumfalu pályázatot hirdet hagyományos tirpák népi ételek receptjeire. A pályázat célja, hogy a feledésbe merült régi tirpák ételek receptjeit összegyűjtsék, és idővel megjelentessék. Pályázni lehet egyénileg és csoportosan (nyugdíjasklubok, öregek otthona keretében) egyaránt. A legeredetibb, legjobb ételrecepteket újságokban is megjelentetik. A legjobb pályázatot beküldők tárgyjutalomban részesülnek. Kérik, hogy az ételek receptjeit április 20-áig a Sóstói Múzeumfalu címére küldjék el: 4431 Sóstófürdő, Tölgyes utca 1. A borítékra írják rá: „Tirpák népi ételek”. A pályázat eredményét május 1-jén a Sóstói Múzeumfaluban, a Tirpák majálison hirdetik ki. Milliók... Munkatársunktól _____ A nyíregyházi képviselő-testület hétfő esti ülésén döntés született a város 1998. évi költségvetésében tervezett önkormányzati feladatok megvalósításának részleteiről és azok anyagi vonzatairól. A dokumentum alapján a megyeszékhely közvilágítása 160 millió forintba kerül ez évben. Utak, járdák és hidak fenntartására 156 millió 312 forintot szánt a testület. Belvízelvezetésre 52 100 000 forintot szavazott meg a közgyűlés. Zöldfelület fenntartására, felújítására a városatyák 103 millió 116 ezer forintot, köztisztasági feladatok ellátására 82 milliót terveztek be. Az önkormányzati tulajdonú lakások hasznosításával együttjáró kiadások 1998-ban 127 millió 345 ezer forintot tesznek ki. A képviselő-testület kiadásaira közel 70 millió, a polgármesteri hivataléra 600 millió forintot terveznek. Szociális feladatokra 515 millió forintot irányzott elő a testület. Közhasznú munkások foglalkoztatására és előre nem tervezett kiadásokra 60-60 millió forintot különítettek el a városatyák. A polgármester kerete 3 millió forint. A cigány, a szlovák és az örmény kisebbségi önkormányzat külön-külön 2 millió 655 ezer, a nyíregyházi körzeti polgári védelmi parancsnokság 2 millió 800 ezer forintot kap. Gyerekek a természetért Tisztelt felnőttek! Víz borítja a Föld nagy részét. A vízszennyezés nemcsak az állat- és a növényvilágot, hanem mindannyiunk egészségét veszélyezteti, károsítja. Az emberek növényeket, madarakat, állatokat pusztítanak «1, amikor olyan mérgező hulladékot öntenek a folyókba, tavakba és tengerekbe, mint például az olaj. A szennyvizet gyakran tisztítatlanul zúdítják ki a földekre vagy a vízbe, s ezzel betegségeket, járványokat idéznek elő. Óvatlanságból és tudatosan se szennyezzük vizeinket! Ha most nem védjük meg vizeinket, akkor gyermekeink és azok gyermekei úgy fognak felnőni, hogy a szennyezett víz miatt rengeteg betegségben kell szenvedniük. A víznek nemcsak a védelme fontos, hanem az is, hogy takarékoskodjunk vele. A háztartásokban egy kis odafigyeléssel igen nagy mennyiségű vizet lehet megtakarítani. Időben meg kell javíttatni a csöpögő csapokat, hiszen több száz liter víz veszhet kárba értelmetlenül. A régi vécéöblítő tartályt célszerű víztakarékosra kicserélni. Hatalmas mennyiségű vizet lehet a mezőgazdaságban is megtakarítani, ha olyan öntözőrendszert építenének ki, amelyek a növények tövét locsolják. Védjük meg vizeinket magunkért és gyermekeinkért! „Szupertinik’’ csapata Nyíregyháza, Benczúr Gyula Általános Iskola Kótóczki Krisztina, Süveges Regina, Görgényi Éva, Balázs Petra, Kántor Andrienn, Bőgős Henrietta, Szabó Adrienn, Schinon Beáta, Hirs Katalin, Mikula Barbara, Lipták Janka. *** Féltett kincsünkért Egyik legféltettebb kincsünk a víz. Nemcsak nekünk, de az utánunk jövő nemzedékeknek is szükségük lesz friss levegőre, zöldellő erdőkre, mezőkre és tiszta vízre. Óvjuk hát vizeinket, környezetünket! Ezért kérjük a felnőtteket, takarékoskodjanak jobban a vezetékes víz használatakor; ne pazarolják a közhasználatú kutak és egyéb vízforrások (éttermi, vasúti mosdók, munkahelyi zuhanyozók stb.) vizét sem; a gyárak, üzemek vezetői ügyeljenek még jobban a környezetvédelmi előírások betartására, hogy vegyi anyagok, veszélyes hulladékok ne szennyezhessék folyóink, tavaink vizét; a kerttulajdonosok a nyári nagy melegben tartsák be a vízkorlátozással kapcsolatos előírásokat; az ételmaradékot és a fáradt olajat ne öntsék a lakótelepi WC-k lefolyójába! Végül, de nem utolsósorban, kérjük, hogy jó példával előljárva tanítsanak meg minket arra, hogyan válhatunk mi is környezetünket szerető s azt tudatosan megóvó felnőttekké. Köszönjük: a Jókai Mór Református Általános Iskola 6. c. osztályának „Szélvészek" csapata Bár csak április 25-én adják át hivatalosan a nagyközönség számára a Bujtosi városligetet, de napról napra egyre közelebb kerül végső arculatához. A tórendszer rendbetétele után tegnap került az egyik áteresz fölé a képen látható kis hidacska, amelynek a horgászokon kívül talán a szerelmesek örülnek majd a legjobban