Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-24 / 70. szám

Gazdaság 1998. március 24., kedd Napi tőzsdeinfó Új Kelet-információ Jelentős árfolyamemelkedést értek el a Budapesti Érték­tőzsde vezető részvényei az elmúlt egy hét alatt, a BUX- index több mint kétszáz pontot emelkedett az elmúlt hét elejéhez képest. A piacon legnagyobb mennyiségben forgó papírok közül hétfőn a távközlési piac egyetlen szereplője, a Matáv 1257 forintra emelkedett. Az olajipari papír, a Mól 6710 forinton zárt a hét első kereskedői napján. Az OTP megtartotta 10 ezer forint feletti rekordját, s 10 400 forintot adtak érte a brókerek a tőzsdei zárást megelőző utolsó pilla­natában. A gyógyszergyári vezető részvény, a Richter tulaj­donosai rossz hetet zárhattak, mert az elmúlt hétfőhöz ké­pest csökkent az értékpapír értéke. A hétfői utolsó ára 22 705 forint volt. Hétnapos összevetésben a Rába árfolyama is kedvezően alakult, utolsó ára 3440 forint lett. Megmozdult a hosszú ideig tartó állóvíz a TVK piacán is, rövid emelke­dést követően 3935 forint lett a részvény ára. A kárpótlási jegyért 1050 forintot adtak a kereskedők. Értékpapír-piaci hírek Az Állami és Privatizációs Rt. (ÁPV Rt.) hétfőn délután ismertette a MOL-részvények összetett értékesítésének ered­ményeit. A részvények iránt belföldön és külföldön is jelentős az érdeklődés. Az intézményi befektetők a számukra felkí­nált részvénycsomagot ötszörösen, a magánszemélyek hat­szorosan jegyezték túl. A részvényekhez az intézményi befektetők 6330 forintért, míg a magánszemélyek 6100 fo­rintért juthatnak hozzá. A belföldi nyilvános forgalomba hozatal során a hazai magánszemélyek több mint 150 ezer jegyzést nyújtottak be összesen több mint 6 200 000 rész­vényre, ezért az ÁPV Rt. úgy döntött, az eredetileg felkínált 984 000 darabos részvénycsomagot további 1 476 000 rész­vénnyel megemeli. Összesen tehát a MÓL Rt. alaptőkéjének két és fél százalékát jelentő 2 460 000 részvény kerülhet belföldi magánszemélyek tulajdonába, ami fejenként tizen­hat részvényt jelent. Az allokációt követően a visszajáró összegek kifizetése március 30-án kezdődik, e naptól vehetők át a letéti igazolások. A múnkáVállalói részvényértékesítés során 7000 jogosult MOL-munkavállaló jegyzett részvényt. Egy dolgozó legfeljebb 115 darab részvényt kaphat kedvez­ményes, 3050 forintos áron. Intézményi befektetők körében 6 614 000 darab részvényt értékesítenek, s ezt növeli a vételi opció 988 887 darab részvénye; Az allokáció eredménye­képpen a részvények 25 százaléka magyarországi, 38 száza­léka USA-beli, 28 százaléka egyesült királyságbeli, 9 száza­léka egyéb intézményi befektetők számára értékesítendő. Az ÁPV Rt. összetett részvényértékesítésből származó bevétele elérheti a 66 milliárd forintot. A Nyíregyháza, Széna téri immissziós mérőállomáson mért nitrogén-dioxid 24 órás átlagkoncentrációja 1998.3.16.—1998.3.22 között Vethetjük a fejes salátát Szabó Zoltán (Új Kelet) Európában és hazánkban már a középkorban is termesz­tették. Táplálkozási jelen­tősége kiemelkedő, nagyon magas a C-vitamin-tartalma. Általában nyersen fogyasztjuk, ezért a benne lévő tápanyago­kat szervezetünk teljes egészé­ben hasznosíthatja. Csírázásá­hoz 3-4 Celsius-fokos hőmér­séklet szükséges. A fejesedés kezdetéig kedveli a vízzel jól ellátott talajokat, de azt köve­tően különösen ügyelnünk kell az egyenletes vízellátásra, ér­demes 2-3 alkalommal megön­tözni. Akármilyen kis száraz­ság a termés rovására mehet. A szélsőséges talajadottságú te­rületek kivételével szinte bár­hol termeszthető,, a hűvösebb talajokon még nyáron is. Ked­veli a tápanyaggal jól ellátott talajokat. A tenyészideje alatti egy-két fejtrágyázást meghá­lálja. Arra vigyázzunk, hogy 3- 4 évig ugyanarra a területre ne vessük. A most elvetett saláta­magból kedvező körülmények között május közepére kapha­tunk piacos termést. Egyhek- táros terület bevetéséhez 2-2,5 kilogramm vetőmagra van szük­ség, ellenben ha drazsírozott vetőmagot használunk, vagy van szemenként vető gépünk, akkor sokkal kevesebb is ele­gendő. Amint a kis növény eléri a 2-3 leveles állapotot, egyel­nünk kell a vetést. A sortávolsá­ga 40 centiméter körüli legyen, a tőtávolságot az előbb említett művelet elvégzésével 20-30 centiméter körülire kell beállí­tani. Vetés előtt a magját érde­mes csáváznunk a palántadőlés kórokozói ellen. Alkalmazható készítmény a TMTD, ne feled­kezzünk meg a talaj fertőtlení­téséről sem. Erre a célra a kaptán hatóanyagú növényvédő szerek a megfelelőek. Költségek A vetőmag csávázásához használt TMTD-készítményből a 20 dekagrammos csomagolá­súért 700-800 forintot kémek a kiskereskedelmi forgalom­ban. A csávázószerből minden kilogramm maghoz elegendő három grammot keverni. A ta­lajfertőtlenítésre kiválóan megfelelő kaptán hatóanyagú készítmények közül az Or- thocid 50 WP-ből 20-30 gram­mot kell kiszórnunk négyzet- méterenként, amiből 50 deka­gramm 865 Ft. A vetőmag a faj­tától függően igen eltérő áron kapható. A Május királyából, a Majálisból és a Juniálisból 100 grammot mintegy 450- 500 forintért adnak. Ezekből a fajtákból egy hektár bevetése a leggondosabb munka mellett is belekerül 10 ezer forintba. A Votánból 100 gramm vető­magot 14 ezer forintért árusíta­nak, az Ericából ugyanez a mennyiség 19 ezer forint. Fajták A fajták közül most a ko­rai, viszonylag rövid tenyészi­dejűeket célszerű elvetni. Ilyen a Május királya. Ha­zánkban 1951-ben ismerték el államilag, Németországból származik. Levele világos­zöld, barnás színeződéssel futtatott. A feje közepesen nagy (250-300 grammos), jól záródó, finom levélzetű. Ko­rai szabadföldi termesztésre nagyon sok helyen használ­ják, az egyik legelterjedtebb fajta hazánkban. A Majális 1987-ben elis­mert magyar fajta. Levele tompa sötétzöld, kissé hólya­gos felületű. A feje közepe­sen nagy, de az előbb emlí­tett fajtáétól nagyobb (300- 350 gramm). A levelek jól zá­ródnak, szállításra is alkal­mas. A betegségeknek elég jól ellenáll, felmagzásra nem hajlamos. A Hajtató gigant 1989- ben elismert magyar fajta. Fűtött, fűtetlen fóliás hajta­tásra és korai szabadföldi ter­mesztésre alkalmas. Gyorsan és kiegyenlítetten fejlődik. Levelei sárgászöld színűek, feje tömör, átlagsúlya 200- 230 gramm. A Juniális 1985-ben elis­mert, termesztésre engedélye­zett magyar fajta. Levelei kö­zepesen zöld színűek, gyen­gén hólyagos felületűek. A fejek jól záródnak, általában 350-400 gramm súlyúak és kemények. Korai szabadföl­di termesztésre alkalmas. Fel­magzásra nem hajlamos. A Votan tavaszi és őszi ter­mesztésre egyaránt jó. Ül­tetésétől számítva 4-5 hétre szedhető, ha addig kedve­zőek az időjárási feltételek. Az Erica feje kemény, 500 grammosra is megnő. Leve­lei világoszöld színűek, az alsó levelek szélesek, ha pia­con értékesítjük, akkor a lá­dát jól kitöltik, mutatósak. Ez a fajta a salátamozaik-vírus- sal szemben toleráns. Nagy kihívás a csatlakozás Új Kelet-információ _______ Az ausztriai Stájer Gazdasá­gi Kamara Külgazdasági és Európa Integrációs főosztályá­nak képviseletében Nyíregy­házán tartózkodott dr. Heinz Rabussay és Wilfried Leitgib. A szakértők a megyei keres­kedelmi és iparkamara vezető­ségével folytatott megbeszélé­seket követő tájékoztatójukon kifejtették: hibás, ha a térségi vállalkozások túlzott reménye­ket fűznek az uniós csatlakozás­hoz. Az ugyanis nem lesz leány­álom, hanem kőkemény ver­senyhelyzettel fog együttjámi. Ausztria ezen már túljutott. Azok a kis- és középvállal­kozások, amelyek felkészül­ten, megfelelő technológiai színvonallal és alacsony költ­ségszintet elérve kerülnek kapcsolatba az unióval, je­lentős nyereségre és piacnye­résre tehetnek szert. Ä csatla­kozás ugyanis komoly kihí­vást jelent. Az uniós országok természetes módon üzleti le­hetőséget fognak látni Ma­gyarországban, de ugyanez a lehetőség a hazai vállalkozá­sok előtt is nyitva fog állni. A leendő csatlakozás továb­bi jelentős tényezője, hogy az unió — mintegy egységes el­vek alapján - működő gazda­sági tömörülésként létezik. Emiatt a törvényeihez, eljá­rásrendjéhez kell illeszteni a magyar szabályzókat, amely­nek folyamata már megkez­dődött. Az uniós alapelvek egyike, a regionális elosztási elv ma­gában hordozza, hogy a fejlet­lenebb térségek hosszú távon megkapnak mindennemű pénz­ügyi és gazdasági segítséget a felzárkózáshoz. Stájerország szlovén és horvát kapcsolata­ihoz hasonlatosan Szabolcs- Szatmár-Bereg megyének is megvan a lehetősége arra, hogy az ukrán és román határ menti együttműködésből pro­fitáljon. Tervezhető törvényeket Új Kelet-információ Valamennyi pénzügyi és gazdasági döntéshozó fó­rumon jelen kell lenni, s a tagság véleményét és aka­ratát határozottabban kell képviselni. Mindezt Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPÖSZ) elnöke hangoztat­ta a hét végén megyei kőr­útjának nyíregyházi, fehér- gyarmati és csengeri állo­másán! A hétszázezer egyéni és kisvállalkozó érdekeit kép­viselő IPOSZ vezetőjének meglátása szerint a parla­mentben ugyanúgy szük­séges a tagság érdekeit elő­térbe helyezni, mint a tele­pülési képviselő-testüle­tekben. Ennek oka egysze­rű: amennyiben megfelelő vállalkozásbarát ösztön­zést kap a szervezet tagsá­ga, abban az esetben több százezer munkahelyet hoz­hatnak létre akkor is, ha csak minden második vál­lalkozás foglalkoztat egy- egy új munkavállalóval többet. Erre semmilyen más szervezet, tömörülés vagy multinacionális vállalat- csoport nem képes. Az elnök meglátása sze­rint bővíteni kell a vállal­kozásélénkítés címén fel­osztható támogatásokat úgy, hogy az egy-két al­kalmazottat foglalkoztató mikro- és kisvállalkozások is érdemben hozzájuthassa­nak. A fejlesztési lehetősé­gektől elzárt magánzók az uniós csatlakozás pillana­tában életképtelenné vál­nak a külföldi cégek magas technológiai színvonalá­val és versenyképes terme­lésével szemben. Ezzel párhuzamosan lé­nyegi probléma, hogy a törvénykezést tervezhető­vé és kiszámíthatóvá szük­séges tenni. Megengedhe­tetlen, hogy évről évre vál­toznak az adózási és társa­dalombiztosítási szabá­lyok úgy, hogy az életbe lépésüket követő néhány hónapon belül az alkal- mazhatatlanságuk miatt módosítani kell azokat. Az ipartestületek megyei szervezetének képviselői az elnöki konzultáción ki­fejtették, hogy céljuk a tér­ségi iparosság szakági szer­vezetei közötti munka ha­tékonyságának növelése, az együttműködés új ala­pokra helyezése, valamint az érdekképviselet megerő­sítése. Wmmwmm Dr. Heinz Rabussay B Wilfried Leitgib Szűcs György A Nyíregyháza, Széna téri immissziós mérőállomáson mért szén-monoxid 24 órás átlagkoncentrációja 1998.3.16.—1998.3.22. között

Next

/
Thumbnails
Contents