Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-24 / 70. szám

Hazai krónika 1998. március 24., kedd Nukleáris csapások K. Z. (Új Kelet) ________ A nemzetközi NATO-gya- korlatban közreműködtek a BM Polgári Védelem Orszá­gos Parancsnoksága (PVOP) vezetői és szakemberei is az elmúlt hét második felében. A PVOP 35 tagú operatív tör­zsében Szabolcs-Szatmár- Bereget Fekete Gyula őr­nagy, a megyei polgári vé­delmi parancsnokság ki­emelt (vegyész) főelőadója képviselte. A szaktiszt az akcióról az alábbi tájékozta­tást adta. Az Intex ’98-gyakorlatban több mint tíz-ország szakem­berei vettek részt. Á cél az volt, hogy az illetékes veze­tők megismerjék és elsajátít­sák a NATO-elvek szerint egy rendkívüli helyzetben az érintett lakosság időbeni riasztását. A törzsgyakorlást - természetesen csak papí­ron, tényleges erők bevetése nélkül - Svájcból irányítot­ták. A helyzetbeállítás sze­rint hazánkat három nukleá­ris csapás érte. A polgári vé­delmi törzs feladata volt, hogy - szintén elméletben - gondoskodjon a lakosság ri­asztásáról, mentéséről, biz­tonságos elhelyezéséről. A munka része volt, hogy a történtekről Ausztria, Szlo­vénia, Szlovákia és Románia illetékes vezetőit tájékoztas­sák, mivel az időjárási viszo­nyok miatt ezeket az orszá­gokat is elérik sugárzó felhő­rétegek. Szlovákia védelmi szakemberei a magyar kollé­gáikat értesítették arról, hogy az országukat ért nukleáris csapás felhője magyar föld felé is eljuthat. Közreműködött az infor­mációcserében a Német Szö­vetségi Hadsereg szakértője is. A gyakorláson a pv-törzs kipróbálta a NATO egyik helyzetértékelő programját, a jelentéseket a katonai szö­vetség szabványai szerint készítették el a polgári véde­lem vezetői. Porszem a gépezetben Munkatársunktól ________ Fr iderikusz Sándor hétfőn, a budapesti Marriott Hotel­ben tartott tájékoztatón vá­laszolt a sajtó képviselőinek arra a sokszor feltett kérdés­re, hogy lesznek-e Frideri- kusz-műsorok a közszolgála­ti televízióban. A népszerű show-man úgy döntött, egé­szen őszig nem lesz látható a képernyőkön. Öt és fél éve szinte folyamatosan szere­pelt a Magyar Televízió egyes csatornáján, több mint kétmilliárd forint tiszta nye­reséggel. A közszolgálati te­levíziót - mondta Friderikusz Sándor - mostanában hatal­mi harcok jellemzik. Tavaly novemberben kezdtek tár­gyalni a Szórakoztató Stúdió vezetőjével, Bánki Ivánnal a Friderikusz Show és a Más­képpen beszélgetek című programok folytatásáról. De­cemberben Peták Istvánnak, az akkori elnöknek részletes javaslatot nyújtott be, de arra senki nem felelt. Peták Ist­vánt leváltották, a tárgyalá­sok nem folytatódtak. A ki­nevezett ügyvezető elnök, Horváth Lóránt türelmet kért. Babus Andrea (Új Kelet) Vasárnap este a Budapest Kongresszusi Központban rendezték meg - immár ha­todszor - az Arany Zsiráf- Gálát. Az eredményt a lemez­eladási statisztikák és a szak­mai zsűri véleménye alapján hirdették ki. A hangulatos műsort Radványi Dorottya és Búza Sándor vezette. Ma­gyar Bálint művelődésügyi és közoktatási miniszter megnyitójában elmondta, örömmel látja, hogy a gyors ütemben fejlődő magyar hang­lemezpiacon egyre hamarabb megjelennek a külföldi elő­adók hanghordozói is. Az év válogatáslemeze a Best of Communism lett. A díjat átvevő Szigeti Ferenc hang­súlyozta, hogy a daloknak nem a politikai töltése fon­tos, hanem az a nosztalgia­érzés, melyet kivált legtöb­bünkből, akik még énekelték azokat. A gyerek- és prózai lemezek kategóriájában a Törp-parti vittel el a pálmát. Az év felfedezettje egy fer­geteges lánycsapat, a Besti­ák lett, az új irányzatok képviselői közül a Jami- roguai, és a hazai Gangsta Zolee és a Kartell kapta meg a hosszúnyakút. Gangsta Zolee elmondta, nagy fejtö­rést okozott, hogy melyik számukat adhatják elő a •Kongresszusi Központ falai között - ahová elmondása szerint a pincéből jutottak végül a Kezek a tarkón című szerzeményre voksoltak. A legsikeresebb külföldi rock­albumot a U2, a legjpbb ma­gyar rock-korongot Ákos ké­szítette. Ákos bejelentette, hogy várhatóan a piacra ke­rül a Beavatás angol verzió­ja, szeptemberre pedig elké­szül az új album. Popkategó­riában a misztikus Brooklyn Bounce és az Animal Can­nibals vihette haza az Arany Zsiráfot. A tavalyi év legnép­szerűbb kiadványa a Csiniba­ba című film zenéje lett. A szakmai zsűri szavazatai alap­ján a múlt év koncertje Cser­háti Zsuzsáé volt, az esztendő felfedezettje pedig Orsi - aki a Ha lemegy a nap című szá­mát a nézőtérről színpadra invitált Gangsta Zolee közre­működésével adta elő (nélkü­le is sikerült volna, mert a leg­több szám felvételről forgott). A legtöbb hangfelvételt az LGT hangmérnöke, Závodi Gábor készítette a 424-gyel. A külföldi lemezek közül a Chumvawambát díjazták, az év magyar korongja pedig a Quimbyé. Életműdíjat Zorán kapott. Soron kívüli bírósági eljárás Döntés abortusz-ügyben „Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT) hétfőn egyhangú határozattal elrendelte a Bajai Városi Bírósá­gon a kiskorú P. K. méhmagzata képviseletében indított polgári per soron kívüli intézését. Az ügyben másodfo­kon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság jár el.” Mindezt az ÓIT Hivatalának Tájékoztatási és Sajtófőosztálya közle­ményben tudatta az MTI-vel. MTI ___________________ Ba ranyó György, az ÓIT hi­vatalának sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a bí­róságok igazgatásáról szóló törvény alapján az ÓIT a bíró­sági elnökök igazgatási tevé­kenységének irányítása során - többek között - figyelemmel kíséri az eljárási határidők és az ügyviteli szabályok megtar­tását. Kivételesen - bármely tagjának javaslatára - az ÓIT elrendelheti a társadalom szé­les körét érintő, vagy a közér­dek szempontjából kiemelke­dő jelentőségű ügyek soron kí­vüli intézését. A Bajai Városi Bíróság által első fokon ítélt üggyel kapcso­latban Solt Pál, az ÓIT elnöke kezdeményezte a soronkívüli­ség elrendelését. Az OIT-tagok telefaxon közölték álláspontja­ikat a testület elnökével. Az ÓIT hivatala a döntésről értesí­tette a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnökét. Az azonnali ügyintézés - az elrendelést követően - a bírósági eljárás valamennyi mozzanatára vo­natkozik: az elsőfokú határo­zat írásba foglalására, kézbesí­tésére, a fellebbezés alapján az ügyiratok felterjesztésére a megyei bíróságra, a fellebbezé­si tárgyalás kitűzésére és meg­tartására, valamint a határozat- hozatalra. A katolikus egyházfő véleménye A Magyar Katolikus Egyház bíborosérseki hivatala hétfőn nem kívánt állást foglalni a 13 éves dávodi P. Katalin terhességének tervezett megszakításával kapcsolatban. Ugyanakkor értésre adta, hogy az ügy emberi vonatko­zásaival foglalkoznak a püspökök, de elutasítják egyes sajtóorgánumok szenzációhajhász stílusát, mert hátrál­tatja a probléma megoldását. MTI ____________________ Ált alános alapelvként a ma­gyar egyház az élethez való jogot vallja a magáénak - össz­hangban VI. Pál Humanae Vi­tae enciklikájának alaptételé­vel, továbbá azzal az álláspont­tal, amelyet II. János Pál pápa fejtett ki „Átlépni a reménység küszöbén” című interjúköny­vében. II. János Pál szerint jogunk van a világra jönni, és kitartani a létezés mellett mindaddig, amíg természetes módon be nem fejeződik. A megfogant és meg nem született gyermek kérdése ké­nyes, de világos probléma - vélte a pápa. A terhesség megszakításának a törvényesítése nem más, mint hogy a felnőttek a törvény se­gítségével felhatalmazzák ma­gukat arra, hogy megfosszanak az élettől egy olyan embert, aki nem tud védekezni. Ezt a kér­dést gyakran úgy fogják föl, mint a nő szabad választási jo­gát az életről, melyet magában hordoz, pedig - a pápa szerint - nem lehet választási jogról beszélni, amikor nyilvánvaló a „morális rossz”. II. János Pál elutasította a „választási jog” formuláját, egyszersmind kiállt a nő jogai­ért, hiszen a nő fizeti a Iegna- gyóbb árat az anyaságért, még inkább pedig az anyaság meg­szüntetéséért. Egyetlen tisztes­séges viselkedés létezik: szoli­daritást kell vállalni a nővel. Tanácsadói .tapasztalatokra hivatkozva a pápa azt írta, hogy a nő nem akarja megvonni az életet magzatától, ha pedig megerősítést kap ebben, és megszabadul a környezetében megnyilvánuló megfélemlí­tésektől, akkor még hősiesség­re is képes. A pápa szerint ezt bizonyít­ják a leányanyák számára léte­sített otthonok is. Bírálta azo­kat a „csábító jótevőket”, akik úgy kívánják segíteni a nőt, hogy megszabadítják leendő anyaságától. Órisái jelentőségű problémá­val állunk szemben - véleke­dett II. János Pál —melynek megoldásához a legnagyobb felelősségtudatot és éberséget kell tanúsítanunk. Az engedékenység az embe­ri jogok eltiprásához vezethet, S azoknak az értékeknek a megsemmisüléséhez, amelyek nemcsak az egyes ember és családok, hanem a társadalom számára is alapvetőek - han­goztatta a pápa az abortusszal és az élethez való joggal kap­csolatban.. 1 I -.' Vendéglátósok szakkiállítása Kozma Ibolya (Új Kelet) Véget ért hétfőn délután a Hoventa Club kiállítása Deb­recenben, az Aranybika Hotel­ben. A bemutatón vendéglátói­pari gépeket, berendezéseket sorakoztattak fel, s nagyon sok szakmabeli vett részt a kétna­pos rendezvényen. Megyénk­ből az Andretti cég kelet-ma­gyarországi képviselete, a Far- netti is megjelent. Az olasz vál­lalat a budapesti és pécsi köz­pontja után az ország elmaradot­tabb régiójában is letelepedett. Csiszár Benedek, a cég magyar- országi képviseletvezetője el­mondta, Szabolcs-Szatmár-Be- regben dinamikus fejlődés ta­pasztalható, az itt élő emberek­nek fontos a saját boldogulásuk, s mindent megtesznek ezért. A környékbeli szállodák és egyéb vendéglátóhelyek a jó minősé­gű felszereléseket keresik, ép­pen ezért nyitották meg üzletü­ket. Természetesen az sem mellékes, hogy az ukrán és a ro­mán kereskedők és vendéglátó­ipari szakemberek is könynyeb- ben elérik Nyíregyházát. Pásztor István és Piák István, a nyíregyházi cég vezetői el­mondták, a kiállításra szóló meghívót elküldték a nyíregy­házi vendéglátóhelyek vezető­inek, s nagy részük meg is láto­gatta a bemutatót. Tavasszal többen megújítják üzletüket, s ahhoz a debreceni kiállításon kedvükre válogathattak. Védelmet! Kozma Ibolya jegyzete Anyai segítséggel erő­szakoltak meg egy tizen­két éves kislányt. Külö­nös kegyetlenséggel öl­tek meg egy kínai csalá­dot, közöttük egy három­éves kisfiút. A napokban találták meg azt a gyere­ket, aki három héttel ez­előtt, egy veszekedés után távozott szülei házából, s egy idegen férfival járta az országot. „Sanyi bá­csi" a feltételezések és a régi rendőrségi akták szerintpedofil hajlamú, s már volt börtönben kis­korú gyerekek megrontá­sáért, a szökött kisfiú en­nek ellenére nem akarta feladni magát a rendőr­ségen, apukájának nevez­te az idegent. Milyen kö­rülményei lehettek ott­hon, ha inkább ragaszko­dott az ismeretlenhez, mintsem hazatérjen? A három, tragikus tör­ténet csak néhány eleme egy esti tévéműsornak, szinte „ elsiklanak” a rob­bantások, betörések, gyil­kosságok között. Nem vagyunk bizton­ságban. A bankba vagy egy üzletbe belépve azzal is számolnunk kell, hogy szemtanúi, netán áldoza­tai leszünk egy rablás­nak. Az utcán járva mel­lettünk robbanhat egy időzített bomba, s lelőhe­tik a közelünkben közle­kedő autóst. Mi több, elő­fordulhat, hogy hiába várjuk haza csemetéin­ket, akikre cukros bácsik és gyermekkereskedők vadásznak. Száz forintért feltörnek lakásokat, kó­láért és hamburgerért kí­noznak nagymamákat. Közben állatvédelmi törvényeket készítünk, s büszkék vagyunk, milyen szigorúra sikerült, hiszen fel sem érhet hozzá a nyu­gat-európai minta. Ter­mészetesen erre is szükség van, éppen ideje bere­keszteni a felesleges ál­latkísérleteket, megszün­tetni az állatkínzásokat. A nők többsége is kis duz- zogás után bizonyára le­mond a valódi szőrme- bundáról. Ki védi azonban a gye­rekeket, a nagyszülőket, a magatehetetleneket, az asszonyokat, a védtele­neket? Talán nem is csak betarthatatlan törvények­re, megfélemlítést szolgá­ló bírósági ítéletre, erős rendőrségre lenne szük­ség. Emberséget kellene csöpögtetni a „nehézfiúk­ba", a reményt vesztett alkoholista apákba, a munkanélküli anyákba, a félelmet keltő gyilkosok­ba. S a gyerekekbe is. Az erőszakon felnövő, csipo­gó számítógépes játékok­kal alvó gyerekek nem is­merhetik meg a mesék tiszta világát: a szerete- tet, a mosolyt, a barátsá­got és azt, hogy a jónak el kell nyernie méltó ju­talmát. Ha ez elmarad, hiába szeretnénk védel­met a sötétség, a fájda­lom elten. Rendőrökre és törvényekre alig számít­hatunk, esetleg az őran­gyalainkra. Fekete Gyula őrnagy Arany Zsiráf

Next

/
Thumbnails
Contents