Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-20 / 67. szám

Érdekes mesterségek Munkatársunktól _______ A papírmerítők munká­juk során a cellulózros­tokból készül el a min­denki által jól ismert papír egy érdekesebb felületű formája. Kínában már az időszámításunk előtti első évszázadban ismerték a pa­pírkészítés technológiá­ját, akkor, amikor még Egyiptomban is agyagtáb­lákra vésték a hieroglifákat. A papírmerítés - később fehérmívesség - Keletre Koreába és Japánba, vala­mint az iszlám kultúrterii- leten át a Közel-Keletre ju­tott, majd Eszak-Afrikába és onnan Itálián, Spanyol- országon keresztül Euró­pába. Itáliában 1270 körül kezdték a kínai módszerhez hasonlóan készíteni a pa­pírt, de csak a XIV. század­ra válik elterjedtté. A pa­pír ebben az időben már a tudós eszköze, a könyvek anyaga, a korabeli állam- igazgatás felszerelése,a ta­nulók kincse volt. Hazánkban nagyon ma­gas fokon műveli ezt a mes­terséget Vince László Szent­endrén. Műhelyében a több mint 2000 éves hagyomá­nyokat őrző ősi módszerrel készíti a különböző időálló, vízjeles papírokat. A műve­letek viszonylag egyszerű­ek és könnyen követhetők. Egy kádba vizet, papírcellu­lózt (darált papírt) és kétfé­le ragasztót kevernek össze, majd bizonyos ideig állni hagyják. Ezt követően fel­keverik, és megkezdődhet a merítő munka, ehhez keret­re feszített szitaszövetet használnak, amely alulról bordázott azért, hogy a pa­pír egyenletes vastagságú legyen. A kívánt papírvastagság eléréséig a keretet folyama­tosan a cellulózkeverékbe merik. A nyers papírt filcré­tegek között egy napig áll­ni hagyják, és utána egy napig természetesen szárít­ják, majd filcrétegek között préselik, ami kellemes ta­pintású bordázott felületet eredményez. Sz. Z. (Új Kelet) Az 1952-ben Budapes­ten született Benkő T. Sán­dor pályája kezdetén rajzo­lóként, majd sajtógrafikus­ként dolgozott. 1982-ben felvették a Holland Királyi Művészeti Akadémiára, hazajövetele óta aktívan részt vesz művészeti éle­tünkben. Gyakran látogat térségünkbe, tavaly két, a megyénk emlékeit a maga sajátos módján láttató ké­pet festett. Az egyiknek az Elúszó múlt címet adta. Ezen a sóstófürdői falumú­zeumot fedezhetjük fel, az olajfestékkel vászonra fes­tett mű központi témája a tavalyi tűzben félig-med- dig elégett, a kép középső részébe látomásként be­úszó csónak, amelyhez az iskola lépcsője kapcsoló­dik. Úgy látszik, mintha az elüszkösödött szellemla­dik füstfelhőket köpködne magából. A háttérben a ha­rangláb képe sejlik fel, előtte a vesszőből font kerítéssel. A tűzvészre emlékezve, a képen a vörös szín különböző ár­nyalatai dominálnak. A moz­galmas kompozíciót a vörös, barna, fekete színek alkalma­zásával teszi még eleveneb­bé, a lángokhoz hasonló - belül világosabb, kifelé söté­tedő - felépítésben. A kép vo­nalai letisztultak, sallangok­tól mentesek. Az alkotás nem a múzeumfalut szeretné be­mutatni, inkább a művész első reakciója a fontos, azt a pillanatot ragadja meg, amelyben már nem olyan vé­szesek a lángok, de még így is a félelem és a természeti népekhez hasonlatos tisztelet érzésével tölti el. Kultúra 1998. március 20., péntek A nyugdíjaskor küszöbén Szabó Zoltán (Új Kelet) Tegnap ünnepelte 65. szüle­tésnapját Tóth Sándor Munká- csy-díjas szobrászművészünk, aki 1933. március 19-én szüle­tett Miskolcon, ahol a katoli­kus Fráter György Gimnázium­ban érettségizett. 1951-ben nyert felvételt a Magyar Kép­zőművészeti Főiskolára, ahol előszörHincz Gyula, majd Pap Gyula rajz-festés szakos tanár tanítványa lett. A szobrász szak­ra Pátzay Pál vette fel 1953- ban, első mestere Gyenes Ta­más volt. Tehetségét Kisfaludi Stróbl Zsigmond osztályában is elismerik, hiszen 1954-től kezdődően a mester demonst­rátoraként dolgozik és tanul. 1959-ben megnyerte a művé­szeti főiskolák Tanácsköztár­saság Pályázatának nagydíjál, szobrászművész-oklevelet ka­pott. Ezt követően 1961-ben elvállalta a Szegedi Művésze­ti Szakközépiskola szervezé­sét, ahol az ezt követő 14 év­ben tanított is a diákok örömé­re rajzot, mintázást és kőfara­gást. 1974-ben költözik Nyír­egyházára. 1997-ben dajkásko- dik a sóstói nemzetközi érem­művészeti alkotótelep létreho­zása fölött. 1986-ban Egerbe hívják, ahol a tanárképző főis­kola tanszékvezető tanára lesz. Bejárja egész Európát, ha nem is személyesen, de művei által, amelyek szellemiségét min­denhova elviszik. Kontinen­sünk számos országába eljutot­tak alkotásai. Kiállítását láthat­ták a szabadkaiak, ungváriak. Párizsban a Magyar Intézetben, Bécsben a Kunsthistorisches Múzeum éremtárában, Nyír­egyháza testvérvárosaiban, Iserlohnban a Park Színház ki- állítócsamokában és Kajaniban a Megyei Múzeumban volt önálló kiállítása, valamit Co­lorado Springsben az Amerikai Numizmatikai Múzeumban, az Ohio állambeli Toledóban az Owens-Illionis Art Centerben. Toledóban olyan nagy hatás­sal volt az amerikai művészet- pártolókra, hogy 1995-től kez­dődően október 24-ét Tóth Sándor napjává nyilvánították munkássága elismeréséül. A mester különösen vonzó­dik Itália XV. századi művé­szetéhez, életet igenlő forma­világához, ismert személyisé­geit szívesen mintázza. Szin­te minden kisplasztikáján ját­szadozó gyermekeket, kis­dedéről gondoskodó édes­anyát, szerelmespárokat for­máz. Az életről alkotott elkép­zeléseit maradéktalanul képes az anyagba önteni, formái szé­pen kidolgozottak, és némi humorral fűszerezettek. Városunk egyik ékessége a néhány éve felállított Szent Miklós-ivókút, ami nemcsak szomjunk oltására alkalmas, de akinek van ideje, érdemes le­ülnie a mellette elhelyezett padokon, és alaposabban meg­szemlélnie. A máriapócsi bazi­lika is a keze munkáját dicséri, de hazánk sok más táján a na­gyobb múzeumokban és kül­földi gyűjteményekben talál­kozhatunk dombormű veivel, bronzszobraival, érméivel. El­nyerte VI. Pál pápa ezüstérmét, Firenze városának Giorgio Va- sari-érempályázatának 3. díját. Szívesen készít arany és ezüst vertérméket, emlékpénzeket, bronz, ezüst öntött érmeket, pla­ketteket. Munkái biztos ízlésről c tanúskodnak, a stílusa az első I lépésektől kezdődően alig vál- * tozott. Aki szereti és ismeri mun- § káit, az nem fog csalódni, ha i megtekinti az április 5-éig a sze- ö gedi Móra Ferenc Múzeumban látható kiállítását. Szerkesztőségünk munkatár­sai ez úton is szeretnének a Nyíregyházáért oly sokat és szépet alkotó szobrászművész­nek - bár kissé megkésve - boldog születésnapot kívánni. Nyugodt szemlélődés, belső béke Munkatársunktól _________ A HUNGEXPO Art Buda­pest néven rendezett márci­us 12-15. között nemzetkö­zi művészeti kiállítást és vá­sárt a budapesti vásárköz­pont területén, mely jól il­leszkedik a Budapesti Tava­szi Fesztivál rangos esemény- sorozatába. A kiállításon a kortárs képzőművészet minden stí­lusa, törekvése megjelent. Az utóbbi években a nemzet­közi műtárgypiacon is leg­sikeresebben szereplő hazai konstruktivizmus mellett realista, expresszív, lírai, absztrakt, nonfiguratív látás- és kifejezésmód egyaránt előfordult a felvonultatott művek között. A színvonalas környezet és a nyugodt, az elmélyülő ismerkedést min­den tekintetben lehetővé te­vő pavilonok segítették a művészek és a nagyközönség kapcsolatfelvételét. A művé­szek egyedi képző- és ipar- művészeti alkotásokat vo­nultattak fel, melyek a mára teljesen ellaposodó (ameri- kanizálódó) és számunkra teljesen idegen világban lehetőséget adtak a nyugodt szemlélődésre, a belső bé­kénk keresésére, vagy éppen az alkotók fájdalmát átérez­ve a gyötrődésre és a szinte reménytelen kiút keresésére. Nem maradhattak ki a szí­nes és érdekes palettáról a fontos és a témába illő szol­gáltatók sem. Jelen voltak a festékgyártó cégek, a mű­vészellátók, képkeretezők. Főleg a festőművészek érez­hették úgy, hogy minden igényt kielégítő kínálattal állnak szemben: különböző minőségű papírok, rövid és hosszú szőrű ecsetek, papír­vágók, puha- és keményszén- darabok, ceruzák, több ezer keretlécminta. Meghatározó volt a vásár nemzetközi jellege, hiszen hazánkon kívül 11 országból érkeztek jeles művészeti ga­lériák, művészeti társulások, esetleg egyéni kiállítók. Összesen 20 galéria és 53 egyéni kiállító képviselte (képviseltette) magát. A kiállítás rendezői sze­retnének hagyományt te­remteni. Véleményük szerint rajtunk múlik, hogy rátalá­lunk-e a művészet igazi ér­tékeire, valódi mondaniva­lójára. Anyanyelvűnk Berki Antal (Új Kelet) Ilyenkor, tavasz elején minden esztendőben hosz- szan tartó rendezvényekkel ünnepeljük anyanyelvűn­ket, hogy aztán az év többi részében megfeledkezzünk karbantartásáról. A piacgazdaságra való áttérés olyan pusztítást végzett szókincsünk álla­gában, hogy ismételten szükség lenne azokra a nyelvújítókra, akik egyszer már egy, a maihoz hasonló európázás után, közös neve­zőre hozták a magyar szó­készletet azokkal az ideák­kal, technikai újdonságok­kal, amik a reformkori Ma­gyarországot óhatatlanul hatalmukba kerítették. Magánügy lett az anya­nyelv szeretete. Minden­napjainkat elözönlötték a- legfőképpen angol - jö­vevényszavak. Még csak nem is kárhoztathatunk a mostani állapotokért sen­kit. A számítógépek, az Internet, a banki műveletek- és még sorolhatnánk - szakszavakat igényelnek. Olyanokat, amik nyelvünk­ben nem léteznek, és csak körmönfont körülírással lehet az egyszavas angol nyelvű utasításokat ma­gyar nyelven kifejezni. Európába tartunk, olyan szókészlettel, ami meglévő elmaradásunkat nemcsak konzerválhatja, de tovább is mélyítheti. Mert hiába ismerik a kiválasztottak egy-egy modern szakma teljes idegen nyelvű szó­készletét, ha az nem terjed el társadalmunkban olyan közérthetően, mint az anya vagy a hazaszeretet kifeje­zésünk, akkor korszerű esz­köz ide, korszerű eszköz oda, bizony megmaradunk a fütyülős baracknál, meg a bő gatyánál. A technikai fejlődés ak­kor ér valamit, ha a csoda­masinákat egy adott ország polgárai gondolkodás nél­kül képesek kezelni, és a legtermészetesebben, anya­nyelvűkként használják a gépek működtetéséhez szük­séges kifejezéseket. Ettől még messze vagyunk, de már valami megkezdődött. A modernkori nyelvi labo­ratóriumainkban megkez­dődött anyanyelvűnk kor­szerűsítése, megkezdődött a nyelvi rendszerváltás. Nem lesz rózsákkal díszí­tett útjuk a mai Kazin- czyknak, mint ahogy sok esetben kinevettetés jutott osztályrészül a múltbéli kísérleteknek is, de éppen Kazinczyék példája adhat erőt mai követőiknek, hogy az elkerülhetetlen nyelv­újítást a harmadik évezred kapujában, korszerűségünk érdekében elvégezzék. Mostantól két héten ke­resztül anyanyelvűnket ünnepeljük országszerte. Kazinczy-díjakat osztunk, nyelvészeket tüntetünk ki, és talán arra is odafigye­lünk, hogy a rádókban, te­levíziókban, a színpado­kon legalább a Magyar Nyelv Hetében szép, ért­hető, választékos magyar­sággal beszéljenek az arra hivatottak. Elúszó múlt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents