Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-18 / 65. szám
1998. március 18., szerda Hirdetés, információk KRÚDY MOZI: A holló 2. Ea.: 14.00 és 22.15 óra! Lesz ez még így se! Ea.: 15.30, 17.45 és 20.00 óra! MONTÁZS MOZI: A halál és a lányka. Ea.: 18.00 és20.00óra! MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ: 19.00 Ványa bácsi. Mensáros-bérlet (Krúdy Kamara) M BEREGI ÜNNEPI MET rí2^ltlt«es> KxWWWWW« }W///M///Í A jubileumi Beregi Ünnepi Hét mai rendezvényei a beregdaróci általános iskolában és a nagyvarsányi általános iskolában kezdődnek 10 órakor. Bereg- darócon az UngvárLBábszínház ad ja elő A kis tündér című mesejátékot, Nagyvar- sányban pedig a Kelet-magyarországi Szabadelvű Protestáns Kör mutatja be Partium című folyóiratát. Délután két órától a vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskolában táncházat tartanak. Ugyanebben az időpontban lép színpadra a tarpai művelődési házban az Ungvári Bábszínház társulata. Tizenöt órakor vetélkedő kezdődik a gergelyiugornyai ÁMK-ban Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag címmel. A nap folyamán a vitkai Kölcsey Általános Iskolában az alsósok sportvetélkedőn vesznek részt, a felsősök pedig irodalmi és történelmi előadást hallgatnak meg. Hirdessen az Uj Keletben! j i i i Hirdetésfelvétel a Start Vállalat felvételi irodáján, Nyíregyháza, Bujtos u. 32. és a Nyírségi Nyomdában, Árok u. 15., valamint a megye postahivatalaiban. Hirdetésszervezőink telefonszáma: 431-498 A Celsius hűtés-fűtéstechnikai szaküzlet kínálatából Danfoss hűtés-fűtéstechnikai szabályzók, szerelvények, aggregátok, háztartási és ipari kompresszorok, termosztátok, elektronikus vezérlések, hűtőgázok, szerelési anyagok, szerszámok. Légfüggönyök, hőlégfúvók, kazánok, elektromos fűtőberendezések. Cím: 4551 Nyíregyháza-Oros, Kis u. 44. Tel.lfax: 06-42/481-839, 481-992 ORIGÓ-PRINT Kft. Papír-Írószer Bolt Nyíregyházs, Kossuth u. 19. Telefon/fax: (42) 406-706 Nyitva: 9.00-17.00 óráig. Másolópapírok, Leporellók, író- és irodaszerek, Iskolaszerek, Háztartási papíráruk KISZÁLLÍTÁS! Számítástechnika Nyíregyháza, Kossuth u. 19. ■ Telefon/fax: (42) 406-706 Bruttó: Ö • 3,5" Formázott y Mágneslemez 590 Ft X • írható CD 490 Ft ^ • PC Mikrofon 990 Ft A hirdetés felmutatója 10% kedvezményt kap Nyitva: 9.00-17.00 óráig. Tintapatronok, Mágneslemezek, Lemeztartók, CD tartók, CD ROM lemezek, írógépkazetták, Fénymásoló tonerek, Joystick-ok, Mouse-ok 100-as KERESKEDÉS Nyíregyháza, Bercsényi u. 1. Nálunk majdnem minden 100 Ft! Műanyagok, édességek, írószerek, háztartási vegyi áruk stb., stb... És még külön 100 Ft-os könyvesbolttal is várjuk kedves leendő vásárlóinkat. Nyitva tartás: hétfő—péntek 9—18 óráig, szombaton 9—13 óráig. I I I J m KOSSUTH 4.30-9.00 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.38 Falurádió 9.00 Hírek 9.05-10.59 Napközben 11.00 Hírek 11.05 Lemez-játszó 11.35 Degré Alajos: Visszaemlékezéseim (1883) 12.00 Déli krónika 12,40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 Gyülekezeti énekek 13.30 Dicsérjétek az Urat! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 14.55 Első közlés 15.00 Hírek 15.06 Beszéljük meg! 15.55 ’98. Magyarország 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Házimuzsika 17.00 Hírek 17.05 "Magyarországról jövök...” 18.00-19.00 Esti krónika 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 A magyar nyelv hete 20.00 Hírek 20.05 Magyarországi bolgár, ruszin, szerb és szlovén dallamok 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek 21.05 Gyulai Gaál János szerzeményeiből 21.25 Kossuth-klub 21.55 Szóló 22.00 Késő esti krónika 22.30 Mérleg 23.00 Hírek. KENŐ 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek 24.00 Hírek URH: 5.55-9.00 Körzeti információs magazinok 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00 A BBC késő esti magyar műsora Dl PETŐFI 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs 7.38 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtl 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Naprakész 13.15 Zöld jelzés 13.40 Korkérdés 14.00 Nosztalgiadélután kh. 16.30 Könyvről könyvért 15.00 Hírek kb.16.40 Korhatár nélkül 17.00 Hírek 17.04 Apukám világa. Csiszár Jenő műsora 18.30 Délutáni csúcs 19.00 Hírek 19.03 Számít a technika 19.30 Kölyökrádió 20.00 Rádiószínház. Egy nyári nap 20.44 Cseh fúvós muzsika 21.00 Hírek 21.03 Jazzlista 22.00 Más-sáv 23.00 Hírpercek. Benne: Sporthíradó 23.15 Ennyi... 24.00-4.20 Éjfél után... BARTÓK 6.00-6.03 Hírek 6.00-7.58 Muzsikáló reggel 8.00 Hírek 8.10 Pódium 9.10 Nagy mesterek kamarazenéjéből 10.00 Hírek 10.05 Rádiószínház. Kis éji zene 11.08 Durkó Zsolt: Halotti beszéd 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délidőben 13.18 Mascagni operáiból 14.00 Hírek 14.05 Jelenetek a Galavljov család életéből. Mihail Szaltikov-Scsedrin regénye, V/3. 14.54 Zenekari muzsika 15.40 Hitélet és történelem 16.00 Hírek 16.05 Muzsikáló délután 18.00 Hírek 18.05 A magyar zene évszázadai 18.55 Ez van! 19.05 Goar Gaszparjan operaáriákal énekel 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál kb. 21.25 Hangszerszólók 21.52 Petőfi Sándor minden verse 22.00 Hírek 22.05 Összkiadás 22.4 L Éjszakai jazzklub 24.00 Hírek NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 5.55-8.10 Reggeli hírmagazin 6.00-7.00 Kossuth Krónika 6.30- 7J0 Regionális krónika 6.15 Útinform 6.20 Regionális lapszemle 6.45 Mikrofon előtt 7.20 Ügyeleti hírek 7.45 Aktuális 8.00 BBC magyar nyelvű világhíradó 8.10-8.50 A „NAP” délelőtti információs magazin 8.55 Napi műsorajánló 9.00 Regionális hírek 9.05-10.00 Calypso Rádió zenés magazinműsor 10.00 Regionális hírek 10.05-11.57 Tájszólás. A Körzeti Stúdiók délelőtti zenés magazinja 12.00-18.00 Kossuth Krónika 12.45-17.45 Regionális Krónika 13.05-15.00 A Körzeti Stúdiók délutáni zenés műsora 15.05 Civil óra 17.05 Pop-rock zenei újdonságok PB RADIO 0.00-5.30 Lámpafénynél. Éjszakai zenés szórakoztató műsor. Benne: 4.00-5.00-ig: Magnósoknak sztereóban 5.30-9.00 Reggeli információs összeállítás 9.00-10.00 Wurlitzer 10.00-12.00 Gazdasági magazinműsor JONATÁN RADIO 12.00-14.00 Délidőben - Kovács Tibor 14.00-16.00 Kabarészerda - Hadházy László 16.00-19.00 Koszi kívánságműsor Frekvencicával és DJ Fricivel 19.00-20.00 Almárium 20.00-22.00 Rocklegendák - Husz- ta Péter 22.00-24.00 Magyarock - Felföldi Oszkár KV MTV1 5.30 Gazdatévé 5.50-9.30 Napkelte 9.35 Bor és hatalom. Spanyol (katalán) tévéfilmsorozat, 193/70. 10.05-11.05 Még egyszer! 10.05 Nyitott száj (ism.) 10.50 Délutáni rendelés (ism.) 11.10 Második lehetőség. Amerikai tévéfilmsorozat, XVI/1 I. A hálószoba, a hulla és a hálapénz 12.00 Déli harangszó 13.00-13.50 Népzenei összeállítás 14.00 Szí övén nyelvű magazin 14.25 Román nyelvű magazin 14.50 Horvát nyelvű magazin 15.25 ÚJ SOROZAT! Kísértetkastély. Cseh filmsorozat, VI/1. Theo 15.50 Leo és Fred. Magyar rajzfilmsorozat. Krimi (ism.) 16.00 Cimbora. A csók... 16.30 A szerelem jogán. Brazil tévéfilmsorozat, 160/97. 17.00 Alfa szolgálat 17.10 Életjel 17.15-17.55 A körzeti stúdiók műsora 17.55 Útmutató 18.15 Családi csetepaték. Francia rajzfilmsorozat. Dani. az ész- gep 18.35 A pampák királya. Brazil teve filmsorozat. 130/83. 19.30 Híradó 20.00 Mr. Bean bajjal jár. Angol burleszkfilm 20.30 Telesport 22.35 MM 22.40 KENŐ 22.45- 23.15 Aktuális 23.15 Telespon 23.45 Híradó KV MTV2 6.00 Híradó 6.15 Aktuális (ism.) 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó 7.15 Publikum (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Kincsestár 11.00 A Napsugár nyomában. Ism.térj. filmsorozat. A zöld sivatag (ism.) 11.30 Azok a csodálatos állatok. A gila és a nyílméregbéka (ism.) 11.50 Arborétumok, gyűjteményes kertek. Orosháza, Rágyánszki Arborétum. Rozsnyai Aladár filmje (ism.) 12.00 Híróra 13.00 A vidék, ahonnan jövök. Francia film (1956.-ism. 14.35 Hot Jazz Band 15.00 Repeta 17.30 Az ügy még nincs lezárva... 18.00 Kállai István: Robog az úthenger. Tévéjáték-sorozat, 12/7. A háromnapos ünnep 1. (1977.-ism.- FF!) 18.20 Mesterművek. Angol képzőművészeti sorozat. Jean Metzingen A kerékpár-versenypályán. Peggy Guggenheim Gyűjtemény, Velence 18.30 Magyarország ma 18.55 Mesetár (ism.) 19.20 MC (ism.) 19.30 Híradó 20.00 Terra X. Ősi kultúrák nyomában. Német ism.térj. .sorozat, XXV/ll. Csillagváros a Chaco kanyonban. Az anasazi indiánok rejtélye 20.45 _MTV+ 21.00 TS-Extra 21.30 Függetlenek éjszakája. Isten hozott a babaházban. Kanadai film (1996.) 23.05 Mélyvíz tv2 6.00 Nótaszó 6.25 Jelkép-kalendárium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00-12.00 Délelőtt a TV2- vel 10.25 Egy kórház magánélete 11.15 Marienhof (ism.) 11.40 Mindent vagy semmit! (ism.) 12.00 Stádium 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete (ism.) 13.30 Csupa-csupa élet (ism.) 13.55 Cápali és Cápeti 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csípsz 15.50 Frankie 16.15 Magnum 17.05 Marienhof 17.30 Csupa-csupa élet 17.55 Az Aca- pulco-öböl 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.30 Gazdagok és szépek 19.55 Csúcsfejek. Amerikai film 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00—23.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues 23.45 Hajnaltól napestig 0.10 Jó estét, Ma- gyaroszág! (ism.) 0.35 Közvetlen ajánlat DUNA DUNATV 5.00 órától óránként Híradó és Képes Krónika 7.45 A Vatikáni Rádió adása 8.05 Reggeli muzsika 8.05 Olasz nyelvlecke 8.15 A sokarcú kultúra (ism.) 8.45 Oktatási hírek, könyvszemle (ism.) 9.00 Képes krónika 10.45 Héthatár (ism.) 11.20 Gazdakör (ism.) 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.35 „Fiúk. fel a fejjel!” 13.30 Hogyan épült... 14.20 Amerikai magyar életsorsok 15.45 Barátaim Afrikában 16.40 Váratlan utazás 17.25 Mese 17.50 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.20 Újrajátsza- tás 20.05 Régiók 20.40 Esti kérdés 20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 Mr. és Mrs'. Bridge. Amerikai játékfilm 23.40 Híradó 0.10 Régiók (ism.) 0.45 Esti kérdés (ism.) HB® 7.00 Alf 7.30 Egyről a kettőre 8.05 Rinocéroszháború 9.05 Az idő végezetéig 10.40 Káosz Tv 12.20 Oscar 14.10 8 másodperc 15.55 Drágám, add az életed! 17.15 Aludj csak, én álmodom 19.00 Alf 19.30 Egyről a kettőre 20.00 A szerencse zsoldosai 21.40 A holló 23.20 Sztárközeiben: Bruce Willis 23.45 Magányos lány 1.15 A remény rabjai 3.35 A bűnbeesés ideje 5.05 Billy, a kölyök szív tv 6.00 Sztárbár 6.30 Testszépítés 7.00 Lámpás 8.00 Napraforgó 8.30 Tinédzserparti 9.00 R. P. S.-news 9.30 Terhestorna 10.00 Hívd Andreát! 11.00 City - kulturális magazin 11.15 Eurostar kapásjelző 12.30 Nem boszorkányság 13.30 Autósok világa 14.00 Lazítás 15.00 Szilágyi cseveg 16.30 Popdzsungel 17.30 A természet világa 19.00 Egészs^gmagazin 19.30 G., I. Joc 20.00 Celeste 21.00 A II. világháború története 23.30 Popdzsungcl 24.00 Napraforgó VV: SPEKTRUM 13.00 Botrány! 7. 13.30 A sarki fény 14.30 Az Andok. 3. 15.30 Napirenden á Föld 2. 16.00 A víz balett-táncosai 16.30 Lettországi oroszok 17.00 Hajlékbemutató 18.00 A történelem fordulópontjai 18.30 Kalandozások a tenger mélyén 19.30 Yin és Yang - test és lélek 20.00 Titokzatos állatok 21.00 A farmernadrág 22.00 A száguldás mámora TV3 14.30 Cracker (ism.) 15.30 Üres bölcső 17.15 Cinema 17.45 Hegylakó 18.45 Hír3 19.15 Chicago Hope 20.15 A dumagép 20.45 Halálos fegyver, 2. 22.45 Hír3 (ism.) 23.15 Drága testek (ism.) 0.10 Cinema (ism.) //lm M S AT 0.01 Music Box 6.30-8.30 Vekker 8.30 Music Box 13.45 A hekus (ism.) 14.45 Játszd újra... 15.30 High Life Disco Top Ten 15.45 Acélcápák 16.55 Hold lánya, Nap fia 18.00 Benny Hill 18.30 A hekus 19.30 Skorpió Force. Amerikai akciófilm 21.20 Tolvajirtók (ism.) 22.20 Ne bízz senkiben! (ism.) | RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 8.30 100-ból egy (ism.) 9.00 A farm, ahol élünk (ism.) 9.45 Klip Klub (ism.) 10.10 Rajzfilm klub (ism.) 11.45 Az első csók (ism.) 12.10 Knighl Rider 13.00 Híradó 13.15 Recept Klub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klip Klub 14.40 Rajzfilm Klub 16.15 Az első csók 16.40 A farm, ahol élünk 17.30 100-ból egy 18.05 Knight Rider 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Bugs - A cég hullámhosszán 20.55 A halott nő gyermeke 22.35 Nyomul a csatársor (ism.) 0.10 Fókusz (ism.) VTV NYÍREGYHÁZI VÁROSI TELEVÍZIÓ 18.00 TOP 13+1 - VTV slágerlista 18.30 Kamarai Híradó 18.45 Híradó 19.00 Kamera a hátizsákban. Természetfilm 19.30 Sztárrandevú. Sztárok a képernyőn 20.00 Célkeresztben 20.30 Abraham Lincoln. Amerikai életrajzi film SzTv| SZAMOS TELEVÍZIÓ 17.00 Műsorismertetés 17.02 Mese 17.15 Celeste 18.00 Játék 18.27 Szamos Stop 18.37 Főzzünk együtt 18.40 Reklám 18.45 Szamos Híradó 19.00 Reklám 19.05 Vendégváró 19.20 Torna 19.25 Műsorajánló 19.30 Centro film 20.00 ATV 47 Ingatlan, Nyíregyháza Eladó Nyíregyháza-Sóstó. Orsolya u. 19. alalli. itO ban kész, kertes családi ház. Tetőtér-becpítcses. alápincézett, 150 nm alapterületű. Érd.: 42/200-292. (88425) Nyíregyháza, Deák I ti. 3. alatt 160 nm-es családi ház 2 család részére és irodának is megfelel, eladó, kisebb társasházi cserét beszámítok, cs bármi iticgoldás érdekel. Érd.: 42/314-647, 17 óra után. vagy a helyszínen 16 óra után. (88426) Ingatlan, vidék Nagykálló, Akácos ti. 54. alatti régi házépítési leiekkel eladó. Iá.: 500 E Fi. Érd.: Nagykálló, Rózsa u. 34. (88436) Telek Nyíregyházától 5 km-ro. Tokaji út menten 5200 nm- es, építésre is alkalmas le- riilet eladó. Érd.: 20/448- 434. (88434) Építési telek alappal. tc- tőanyaggal és kémcnytéglá- val eladó. Nagykálló, S/.a- kolyi út. 26. alatt. Érd.: 30/ 389-594. (88435) Állat Exportvágóló-vctcl. Minden nap. helyszínen lizélck és elszállítom. Tel.: 42/385- 861. (88430) Négy leválasztod bika eladó. Ugyanitt háromajtós szekrény eladó lbráijyban. Tel.: 42/201-013. (88431) Jármű Ikarus 211 -es. 37 személyes autóbusszal személyszállítási vállalok belföldi utakra. Érd.: 42/490-577. 30/534-687. (88427) Felújított Babélta kismotor eladó. Érd.: 42/475- 374. (88428) MTZ 80-as traktor hármas ekével eladó. Iá.: 650 E ti. Érd.: Málik Pál. Ramocsa- háza, Táncsics u. 14/A. Tel.: 42/352-024. (88429) Állást keres 23 éves tanult, gyakorlattal rendelkező lány sürgősen állási keres. Tel.: 42/ 358-884. (88433) Egyéb Használt szekrények, új franciaágy sürgősen eladó. Érd.: 42/480-317. (88432) Csak márciusban! Feláron lehet törzsvásárlója és forgalmazója egy nemzetközi kozmetikai cégnek. Érd.: 42/475-560. (88437) Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szereteti halottunk, Dalanics György temetésén részt vetlek, mély fájdulmunkban őszintén, együttérzéssel osztoztak. A gyászoló csalóul Fájó szívvel búcsúzik örökös vezetőjétől. Dalanics Györgytől a Szabolcs Táncegyüttes egykori és jelenlegi tagsága. Emlékét megőrizzük, sze I lemet továbbvisszuk.