Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-16 / 63. szám
s 1998. március 16., hétfő Ünnepi városlátogató „Magad uram, ha szolgád nincs” A szabadságharc 150. évfordulójára emlékeztek Nagyecseden Mindig is szabadságszerető, rebellis népek lakták az Ecsedi-láp fővárosát, Nagyecsedet. Itt már a honfoglalás idején földvár volt, hogy aztán az Anjou-király, Károly Róbert idejében igazi kőerődítmény védje a város önállóságát. Ostromolták törökök, labancok, de a vár kibírt minden ellenséges támadást, egy ízben még a magyar szent koronát is falai közé menekítette Bethlen Gáborérdélyi fejedelem. Az ecsedi vár vesztét nem háború, hanem békekötés okozta. A Rákóczi-szabad- ságharcot lezáró Szatmári béke után az elvakult császáriak földig rombolták Nagyecsed büszkeségét. Sokáig tartott, amíg az 1608-ban megszerzett városi rangot sikerült visszaszereznie a településnek. 1997 szeptemberétől ismét városlakók élnek Nagyecseden. Az idén első ízben ünnepelnek az itteniek március idusán úgy, hogy elmaradt nevük mellől a levakarhatat- lannak tűnő nagyközség jelző. Kora reggel fúvószene ébresztette a városka lakóit. A Nyírbátori Koncert Fúvószenekar zenészei fújták az ébresztőt Nagyecsed utcáin. Huszárok köröztek fel s alá az utcákon, példázva, hogy éppen a huszárság volt a 1848-49-i szabadságharc legvitézebb fegyverneme. Tóth Miklós ecsedi vállalkozó: - Saját lovainkon lovagolunk. A többségük igás- ló, de van közöttük olyan, amit kifejezetten lovagláshoz tenyésztettek. Nem először vonulunk fel Ecseden. Már a városavató ünnepségen is szerepeltünk, igaz, akkor voltak fogatosok is, most meg csak mi, huszárok veszünk részt az ünnepségen. Kora reggel óta járjuk a város utcáit, mindenütt örömmel fogadtak bennünket. A ruhákat Pestről hozatta a polgármesteri hivatal, sajnos nekünk nincsenek ilyen egyenruháink. Szépen öltözködtek a negyvennyolcas katonák. Visszük a városi zászlót meg a nemzeti lobogót, kicsit jelképezve azt, hogy az itt élők mindig is szívükön viselték a haza sorsát. Lassan véget ér a református templomban az ünnepi istentisztelet. Ma az Isten házában is március 15-éről esik szó. Egyház és szabadságharc elválaszthatatlan egymástól. Sok lelkész vett részt a forradalomban, sokan áldozták életüket a hazáért, értük is mondanak egy-egy mi- atyánkot a kései emlékezők. Az utolsó ámen elhangzása után felkerekedik a hívők serege, hogy a fúvósok és a huszárok vezetésével az ünnepség helyszínére vonuljanak. Szól a „Fel-fel vitézek a csatára”, és menetelnek az ecsediek a Nyírbátori Koncert Fúvószenekar muzsikájára, kicsit úgy, mintha akkor, 1848-ban lépkednének a főutcán. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy Hazában, hiszek Magyarország feltámadásában”, áll az Országzászló emlékmű talapzatán. Valahogy itt maradt a felirat, az emlékmű, a koronás címer, itt maradt, és 1921-től dacolt természeti csapásokkal. háborúkkal, diktatúrákkal, hogy talán egyetlenként az országban, eredeti szépségében élje meg a rendszerváltást. Rejtegették a zászlótartót az ecsediek, idegenek nem nagyon láthattak be a sűrű bokrok mögé, ahol átvészelte a diktatúra napjait. Mindig is szabad téren állt, de csak az itt élők tudták, mit rejt az iskola előtti díszcserje. Az első szabad választások óta itt emlékeznek meg a helybéliek a szabadságharc eseményeiről. Szűcs Giwztóvpolgármester: - Először ünnepeljük városként a szabadságharc évfordulóját. Külön szerencsénk talán, hogy ennyire kerek évszámra emlékezhetünk. Ebben a városban mindig is nemzeti érzelmű emberek éltek, nagyon oda kellett figyelnünk, hogy méltó ünnepséget sikerüljön szerveznünk. Azt hiszem, nem kell szégyenkeznünk. Itt van a város apraja- nagyja. Nem csak a fiatalok, az idősebbek is eljöttek ide, a zászlótartó emlékműhöz. A templom is tele volt emberekkel. A lelkész úr és a református gimnázium tanulói mindent megtettek, hogy szép emlékeket hozzon ez a mostani, 150. évforduló.- Úgy hírlik, indul a választásokon, Torgyán Józseffel szemben próbálja kivívni a képviselőséget...- Én nem vívni akarok. Másképpen gondolkodom erről a kérdésről. Itt születtem, minden ehhez a térséghez köt. Én valóban ezeknek az embereknek az ügyes-bajos dolgait akarom képviselni. Közöttük lakva, együtt sírva, nevetve velük, mint ahogy most már nyolcadik esztendeje, hogy polgármesterként is ebben a szellemben intézem a város dolgait. Ha az itt élők megtisztelnek bizalmukkal, akkor pontosan fogják tudni, mire számíthatnak velem kapcsolatban. Nem fogok kétségbe esni akkor sem, ha nem választanak meg ország- gyűlési képviselőnek. Jól ismerem választókörzetem gondjait, az oktatási problémáktól egészen az égető szociális helyzetig. Van itt munka nem csak a parlamenti, a helyi képviselőknek is. Meggyőződésem, hogy Budapestről nem lehet érdemi munkát végezni. Csak az tud hatékonyan politizálni egy terület érdekében, aki nemcsak térképről ismeri választókörzete településeit, hanem kis túlzással személyes ismerőse mindenkinek, akiknek megbízásából szószólóként bekerül a Duna-parti palotába.- Egyik hetilapunknak nyilatkozva azt mondta, hogy a lakosság szorgalmának köszönhetően itt, Nagyecseden jobban élnek az emberek, mint bárhol máshol a térségben...- Nagyecseden is érezhető az ország bármelyik részében meglévő szociális bizonytalanság. de nálunk azért nem érzékelhető a szegénység, mert az itt élők nem a sült galambot várják, hanem - él ve a szerénynek mondható lehetőségeikkel - keményen dolgozva igyekeznek egyről a kettőre jutni. Az embereknek nem szociális segély kell, hanem meg kell teremteni számukra az értelmes munka lehetőségét. Ezért dolgozunk itt városi vezetők, és ez a szemlélet az, amelyik évszázadokra meghatározta a térség arculatát, és ennek köszönhető, hogy megmaradtak itt az emberek, és ha valamivel jobb körülmények között élnek, mint máshol, azt csak kizárólag a maguk szorgalmának, életrevalóságának köszönhetik. Lassan elcsendesedik az országzászló előtti tér. A fúvósok hangszerein méltósággal szólal meg a Himnusz. Az ünneplők együtt énekelnek a zenekarral. 1998. március 15-én Nagyecsed népe a forradalom és szabadságharc kirobbanásának 150. évfordulójára emlékezett. Az oldalt Berki Antal írta, fotók: Bozsó Katalin iütiLiL-i Nagyecsed Gyermekek március 15-éről Bujáki Kálmán: - Óvodás korom óta ünnepelem március 15-ét. Sokat mesélt erről édesapám is. Kár, hogy az idén nem tanítási szünet ez az ünnep, de azért így se rossz. Anyukámtól kaptam kokárdát, de úgy emlékszem, hogy az mindig volt a mellemen ezen a napon. Alig várom, hogy elkezdőd jön az ünnepség. Már reggel óta muzsikálnak a füvosok, meg egy csomó lovas is van a városban huszáregyenruhában. Imre Mónika: - Ma az 1848-49-i „szabadságit arc forradalmát” ünnepeljük. Petőfi Sándorra és Kossuth Lajosra emlékezünk. Nemzeti színű szalagot tűzünk a szívünk fölé, az én kokárdámat édesanyám varrta. Nem is tudom, mikor hallottam először erről az ünnepről. Az biztos, hogy az irodalom- meg a történelemórákon sokat tanultunk róla, de valószínűleg már az óvodában is mesélt erről azóvonéni. Csaholczi Gusztáv: - Amióta az eszemet tudom, mindig tudtam március 15-éről. Otthon nem nagyon szoktuk ünnepelni ezt az ünnepet, de az iskolában minden évben megemlékezünk róla. Zászlókat készítünk meg kokárdákat. Itt van nálam ez a kis papírzászló. Ötéves voltam, amikor csináltam. Ennek már öt éve. Azóta minden évben előveszem, és azzal megyek ki az Országzászló térre. Azt mondták, hogy 11 órakor kezdődik az ünnepség, én már 10-kor itt voltam, mert nem akarok elmulasztani egyetlen percet sem a műsorból.
