Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-13 / 61. szám
Megyei krónika 1998. március 13., péntek Ovodabetörés Új Kelet-információ _____ Va ndál pusztítók látogatták meg tegnap hajnalban Nyíregyházán a 11-es számú, Búza utcai óvodát. A fosztogatók a betört ablakon keresztül hatoltak be az épületbe, majd minden helyiség ajtaját feltépték, és kutatást végeztek. A gyors leltár szerint rádiósmagnót- és videomagnót, valamint készpénzt vittek el. A kár több mint 100 ezer forint. Árubörze Coop*módra F. A. (Új Kelet) A Nyír-Pro-Coop Kft. üzletpolitikáját dicséri, hogy az ellátási körükbe eső' ÁFÉSZ-eknek havi rendszerességgel árubörzét szerveznek. A tegnapi árumustrára ezúttal is Nyíregyházán, a Primom Vállalkozói Inkubátorház különtermében került sor, amikor is számos szállító- partner mutatta be kínálatát. Az áruhalmaz széles skálája - élelmiszerek, vegyi árúk, üdítők, fűszerek, édességek - már a húsvét közeledtét jelezte. A rendezvényen természetesen jelen voltak a megye ÁFESZ- einek vezetői, kereskedelmi szakemberek és az ABC-ék, Coop-üzletek képviselői is, akik időben feltölthetik az ünnepre szánt árukészletüket. Az eseményt a szállító- partnerek és megrendelők kö/ötti üjáhdekstfrsólásszínesítette. Szoboravatás, istentisztelet Új Kelet-információ Március 14-én délután 17 órától a tiszalöki református egyház ökumenikus istentiszteletet tart, ahol prédikál Sipos Kund Kötöny nyíregyházi esperes, majd ünnepi megemlékező beszédet tart dr. Kávássy Sándor ország- gyűlési képviselő. Ezután a Kossuth-szobor- nál szoboravatásra, majd a református gyülekezeti házba szereletvendégségre várják az érdeklődőket. Hirinformáció Dalmay Árpád (Új Kelet) Hallgatom csütörtökön délelőtt a Nyíregyházi Rádió adását. Struccne- velésről, zebratartásról van szó. Különösebben nem érdekel a dolog, de azért figyelek. Hirtelen egy mondat üti meg a fülemet. „Magyarország állatfaunája szegényes” - ' mondja az interjúalany, aki alighanem szakértője a kérdésnek. Jól hallok? Számomra ez újdonságnóvum. Mármint az állatfauna. Ez utóbbi szegényessége pedig elkeserítő hírinformáció. Ki is kapcsolom a rádiót. Most már bánom. Biztosan érdekes volt az eszmecsere az ország növényflórájáról, sőt növényfaunájáról és állatflórájáról is. Te jó ég! Talán még kis hazánk emberfaunájáról is szó esett! Hogy én mit mulasztottam! Fizessen az állampolgár? Polgári társadalom a cél K. Z. (Új Kelet) ____ A kormányzat és Fidesz-Ma- gyar Polgári Párt elmúlt négy évi munkáját értékelte tegnap Nyíregyházán Pokorni Zoltán, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője, a párt alelnöke. A Fideszről elmondta, hogy az Országgyűlés legkisebb ellenzéki képviselőcsoportjából a legnagyobb lett a ciklus végére. A kormányzati munkát úgy értékelte, hogy az állam működésének egyensúlya felbomlott. Feleslegesen beavatkozott a gazdasági életbe, az oktatást, az egészségügyet és a közbiztonságot indokolatlanul mostoha- gyermekként kezelte. Pokorni Zoltán - adataira hivatkozva - elmondta, hogy Magyarországon a legnagyobb „hadsereg” az őrző-védő szolgálatok 70 ezer tagja. Vagyis, aki meg tudja fizetni, az biztonságban tudhatja életét, vagyonát. A bős-nagymarosi ügyről úgy nyilatkozott, hogy a kormányzat magánügyének tartja e kérést, ezért titkolódzón. Ez érthető, hiszen a tárgyalóbizottság által készített keretmegoldás 500 milliárd forint, azaz családonként 250 ezer forint kiadással járna. Az állampolgárnak nincs más feladata, mint hogy fizesse e költségeket. A frakció- vezető szerint a Bokros-csomag által „lefojtott” magyar gazdaság tavalyi 4 százalékos növekedése egy szűk réteget, 15 multinacionális céget érint. A volt pénzügyminiszter kísérlete nem vált be: a magyar kis- és közép- vállalkozók nem jelentek meg a nemzetközi piacokon, hanem tönkrementek. A politikus reális esélyt lát arra, hogy a gazdaság ebben az évben 7 százalékkal növekedjen, de ebbe a magyar gazdálkodóegységeket is be kell vonni, a következő kormányzatnak pedig gondoskodni kell az adók csökkentéséről. A Fidesz-MPP célja a magyar polgári társadalom kialakítása. A fejlődés a kistérségeké A Bokros-csomag bevezetésének harmadik évfordulóján március 12-én beszélt a reformokról, a gazdaság élénküléséről Nyíregyházán az MSZP irodájában Lampert Mónika, az országgyűlés szocialista frakciójának helyettes vezetője. K. Z. (Új Kelet) __________ El mondta, hogy a kormány betartotta választási ígéreteit: rendbe tették az ország gazdaságát és pénzügyi helyzetet. Ezt a tényt az ellenzék sem utasítja el, sőt egyes pártok még nagyobb gazdasági növekedést ígérnek a koalíciós pártoknál. Az ország vezetői megreformál- ták a nyugdíjrendszert, amely hosszabb távon kedvezően rendezi e szférát. Több terület, amelyre nem jutott idp, — átalakítása a következő kormányzat feladata. A képviselő utalt az önkormányzati törvény módosítására. A politikus úgy látja, hogy az önkormányzatok fejlődésének útja, tekintettel az európai uniós tapasztalatokra a kistérségi társulási forma, a feladatok vagy azok egy részének a közös megoldása. Kertész István képviselő a nevelőszülők helyzetére hívta fel a figyelmet, akiknél a megyei közgyűlés 13 milliárd forintos költségvetéséből az emelt juttatások kifizetése kétséges. A honatya szerint az állami gondozott gyermek után járó évi 400 ezer forintos normatív támogatás elég, ha nem nagy intézményekben, hanem családiházas nevelőszülői rendszerben helyezik el a gyermekeket. A képviselő elismerte, hogy ennek kialakításához egyszeri nagyobb összeg szükségeltetik. Megszüntetik a dögkutakat Megoldódni látszik az állati hullák ártalmatlanításának problémája. A 90-es évek kezdetéig a jogi szabályozás egy-két kivételtől eltekintve az állati hullák feldolgozással történő hasznosítását tette kötelezővé, ezúton a debreceni ATEV által dolgozták fel a megyénkben keletkezett melléktermék mintegy 90 százalékát. Minimális nyereséggel Munkatársunktól Munkaértekezlet tartottak tegnap Nyíregyházán a Nyírségvíz Részvénytársaság tulajdonosai, azaz a megyeszékhely és a környező 29 település vezetői, valamint a magyar állam képviselője. A tanácskozáson elfogadták az rt. ez évi üzleti tervét, amely alapján 1 milliárd 467 millió forint bevételt terveznek, a kiadás pedig az elképzelések szerint 1 milliárd 463,5 millió forint lesz. A részvénytársaság vezetői minimális, 3,5 millió forintos nyereséggel számolnak. A tanácskozáson szó volt arról is, hogy a Nyírségvíz működési területén 1998- ban 200 helyen 250 millió forintért a régi, gazdaságtalanul üzemeltethető vezetékszakaszokat kicserélik. Amennyiben a pályázatok eredményesek lesznek, elkezdik Nyíregyházán az I. számú szennyvíztisztító telep iszapkeze- lőjének megépítését. A közel 800 millió forintos beruházás a tervek szerint 1999- ben készül el. Szabó Zoltán (Uj Kelet) A megyei önkormányzat, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás, valamint az ATEV már több mint két éve szorgalmazza egy új begyűjtő rendszer kiépítését, mely megvalósulni látszik. Tavaly 16 település önkormányzata készített cl pályázati tervét az ártalmatlanításra váró állati hullák begyűjtésére. Az érintett önkormányzatok nem csak a saját településeiken keletkező állattenyésztési melléktermékeket gyűjtik, hanem a vonzáskörzetükben tartozó 3-20 faluból is oda szállíthatják azokat. A szállítás teljes egésszében a debreceni cég dolga, a keletkező alapanyag meny- nyiségétől függően naponta, vagy két naponta végzik majd. Amint megkezdi a működését az új rendszer a régi dögkutakat és az állati hullatemetőket várhatóan megszüntetik. A régi-új ártalmatlanítási rendszer kialakításához és működtetéséhez szükséges költségeket pályázatos formában szeretnék megszerezni a begyűjtést vállaló önkormányzatok. A polgármesterek remélik, hogy a szükséges beruházásokhoz segítséget kapnak a területfejlesztési alapból. Emléktúra Új Kelet-információ Beregben nyugvó. 1848- as szabadságharcosok sírjait keresik fel és koszorüzzák meg a megemlékezés résztvevői március 13-án a vásá- rosnaményi Beregi Múzeum által szervezett cmléktúrán. Délelőtt 9.30 Lánci Kiss Lánczy József honvédőrmester Vásárosnamény ban, a Beregi Múzeum emlékparkjában lévő síremlékénél, 9.50-kor Vásáros-naményi báró Eötvös Tamás és Eötvös Mihály szülőházánál az Eötvös-kúriánál, 10.15-kor Nagy Sámuel honvéd főhadnagy Jándon lévő sírjánál, 10.45-kor Fazekas Gedeon sírjánál, Gergelyiugornyán 11.20-kor Horthy Gyula tiszaszalkai sírjánál a temetőben, 12.10-kor Cscngcri Ecsedi Károly síremlékénél a lónyai temetőben, 13.40- kor Fazekas Dániel tákosi sírjánál, 14.20-kor bori Horváth István sírjánál a hetei temetőben és 15.20-kor Baksay Antal csarodai sírjánál helyezik el koszorúikat a kirándulás résztvevői. Az emléktúra Bcrcgsurány- bari fejeződik be délután fél négy körül, amikor a résztvevők megkoszorúzzák Vásáros-naményi báró Eötvös Tamás márvány tábláját a beregsurányi református templom falánál. A megemlékező körutazást Felhőimé dr. Csiszár Sarolta, a Beregi Múzeum igazgatója vezeti. Csoportos tréning K. Z. (Új Kelet) Tegnap fejeződött be az a háromnapos továbbképzés, amelyen Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg szakszervezeti konföderációjának közel száz tagja vett részt Nyíregyházán. A rendezvényt a Friedrich Ebert Alapítvány támogatta. A két megye érdekvédelmi vezetői, aktivistái a szemináriumon a kommunikációs eszközökről és technikákról, a szervezetfejlesztésről és a tagszervezésről, a beszédek és írásos anyagok szerkezetéről kaptak tájékoztatást. Az elsajátított anyagot csoportos tréningen gyakorolták. A térség helyzetéről, a fejlődés lehetséges útjairól dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke, a nyugdíjreformról és a magánnyugdíj-pénztárak szerepéről Virág Gyula, a nyugdíjbiztosítási igazgatóság megyei vezetője tartott tájékoztatót. Pokorni Zoltán ESEBB Új Kelet-információ Képek és dokumentumok az országgyűlési és az ön- kormányzati választások történetéből címmel nyílik kiállítás a Várszínház és Művészetek Háza aulájában 1998. március 13-án, péntek délután öt órakor. A kiállítást dr. Tóth Zoltán helyettes államtitkár, a Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal vezetője nyitjamcg. Köszöntőt mond dr. Oláh Albert, Kisvárda polgármestere. Közreműködik a Weiner Leó Zeneiskola furulyaegyütlese, a Szivárvány kamarakórus és Angyal Andrea gimnáziumi tanuló. A kiállítás 1998. április elsejéig tekinthető meg. I Kiállítás Kisvárdán