Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-02 / 51. szám

1998. március 2., hétfő Hazai krónika Pártkörkép Jézus és a Szonda Ipsos Kampánykezdet a kereszténydemokratáknál Nyugodt erő Az MDF újra az a nyugodt erő, amely képes a kormány­zásra, szövetségeseivel ké­pes lesz megszerezni a több­ség szavazatát, és leváltani az SZDSZ-MSZP-kormányt -jelentette ki Lezsák Sándor pártelnök a Magyar Demok­rata Fórum XII. országos gyű­lésén vasárnap, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem aulájában. Hangsúlyozta: az MDF-nek van programja, határozott jövőképe, nagy­szerű tagsága, szakmai bázi­sa, van tisztessége, tapaszta­lata, távlata. - Péntek óta kí­sértet járja be Magyarorszá­got, az egypártrendszer, a szocialista diktatúra kísérte- te - mondta. Az előzetes meg­állapodás aláírása, a gátépí­tés terve országos felháboro­dást keltett, megroppantotta a kormány egységét és vá­lasztási reményeit. — Május 10-én mindent meg kell ten­nünk azért, hogy ez a szociál- liberális kormány végképp befejezze tevékenységét. Vízlépcső A dunai vízlépcső ügyében született magyar-szlovák keretmegállapodás-tervezet a Független Kisgazdapárt számára elfogadhatatlan - jelentette ki Tornyán József a párt nagykőrösi fórumán. A kisgazdák elnöke kifejtette: nagyfokú felelőtlenség egy leköszönés előtt álló kor­mány részéről „beleugrani olyan óriásberuházásba”, amelyről még azt sem tudni, hogy valójában mennyibe kerül. A kormány azzal, hogy folytatja a hajdani jogelődje által az előző rend­szerben követett vízlépcső­építési tervet, a mostani szer­ződéssel megköti a követ­kező kormány kezét. E kierő­szakolt megállapodásnak nyilván az lehet az előz­ménye, hogy már jóval előbb titkos szerződést kötött egy­mással a két állam kormánya - így most az ország egyfaj­ta csapdába került. Orbán-Boross A Fidesz és az MDF közös jelöltjeként a kiskunhalasi választókerületben induló Szabó Erika ügyvéd bemu­tatása mellett a két párt prog­ramját, ezen belül a családok terheinek csökkentését, a közbiztonság javítását, a vi­dék és az agrárágazat fejlesz­tését célzó tervek álltak a középpontban azon a szom­bati tompái fórumon, amely­Kézy Béla (Új Kelet) Fennállásának egyéves évfordulóját ünnepelte szom­baton a váci zeneiskolában laptársunk, az Új Pest Me­gyei Hírlap. Az ünnepi hang­versenyt követően dr. Schmidt Géza, a Pest megyei közgyűlés elnöke köszön­tötte az újság születésnapjá­ra összegyűlt vendégeket, a lap vezetőit és munkatársait. Az elnök úr elmondta, hogy a lap szellemisége és információs értéke olyan, amely számot tarthat a Pest megyei polgárok túlnyomó többségének érdeklődésére. nek Boross Péter és Orbán Viktor volt a fő szónoka. Bős- Nagymaros kapcsán Boross Péter ex-miniszterelnök, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke leszögezte: ame­lyik kormány felvállalja a gátépítést, az azt is jelentse be, hogy évekig semmilyen életszínvonal-javulás nem lehetséges ebben az ország­ban. Nemcsak felelőtlen­ségre, de politikai butaságra is vall - mondotta - parla­menti felhatalmazás nélkül aláírni egy ilyen megállapo­dás-tervezetet. Orbán Viktor azt emelte ki: a polgárok szembenállását kifejező de­monstráció megerősíti ab­ban, hogy a következő kor­mány nem idegen érdekeket kiszolgáló, gigantomániá­ban szenvedő kormány lesz, hanem a polgárok kormá­nyának kell lennie. Azzal, hogy ilyen hatalmas tömeg­ben mozdultak meg az ál­lampolgárok, megmutatták: ők már nem a szocializmus rendszeréből itt maradt alatt­valók, hanem öntudatos sze­mélyek, akik tudják, nem vonulhatnak ki a közügyek7 bői. Orbán Viktor leszögez­te: semmilyen kötelezettsé­günk nincs a gát megépíté­sére, a Duna hajózhatóságá­ra pedig van más alternatí­va is. „Vessen gátat” A pénteki pozsonyi jegy­zőkönyvaláírás miatt Bős- Nagymaros kérdése kiemelt szerepet kapott az SZDSZ szombati programadó kül­döttgyűlésén. A három tar­tózkodással elfogadott hatá­rozatban a küldöttgyűlés az­zal bízta meg a szabadde­mokrata kormánytagokat, hogy vétózzák meg az elsie­tett, megalapozatlan kor­mánydöntéseket. A nyilatko­zatból kiderül: a párt küldött- gyűlése osztja azoknak az aggodalmát, akik szombaton tüntetésen tiltakoztak a Duna védelmében. Kuncze Gábor pártelnök beszédében felkér­te Horn Gyula miniszterelnö­köt: vessen gátat a megala­pozatlan megállapodások­nak. A pártelnök megfogal­mazása szerint ez az egyet­len „gát”, amit az SZDSZ el tud fogadni. A politikus p pénteki megegyezést azért is sérelmezte, mert a döntés a polgárok feje fölött született, akik nem tudják: „valójában mire, mikor és miért akarjuk elkölteni adóforintjaik több száz milliárdját”. Mivel az Új Pest Megyei Hír­lap alkalmas arra, hogy kor­rekt tájékoztatást adjon a megye valamennyi települé­sének eseményeiről, ezért a közgyűlés fontosnak tartja a lap létét, erkölcsi és anyagi támogatást ad az újságnak. Az elnök úr ezt azért is szük­ségesnek tartja, mert „a lap újságírói és munkatársai tel­jesítményük felső határát nyújtják igen alacsony bé­rért”. Ezúton kívánunk mi is az Észak Info Press Regionális Médiakonzorcium tagjának, laptársunknak hosszú, sike­res életet. Fekete Tibor (Új Kelet) ___ Ny íregyházán tartotta pénte­ken országos kampánynyitó nagygyűlését a Keresztényde­mokrata Néppárt. Giczy György pártelnök egy bocsánatkérés­sel kezdte beszédét, amelyben elnézést kért a jelenlévőktől és az egész országtól, amiért a par­lament elfogadta az abortusz- törvényt. Bár ő személy szerint ellene voksolt a referendum­nak, a szociálliberális többsé­gű ház végül elfogadta a keresz- tény-konzervatív elvekkel nem egyező törvényjavaslatot. Dal may Árpád (Új Kelet) Szombaton délelőtt ülésezett Nyíregyházán a Magyarorszá­gi Szociáldemokrata Párt me­gyei választmánya. Az egybe­gyűlteket Egyiid János, a párt országos választmányának alel­nöke köszöntötte, aki tisztségét tekintve a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Közgyűlés alel­nöke. Elmondta, hogy az MSZDP mint parlamenten kívüli párt, vállalja a megmérettetést, s a szabadság, igazságosság, szolid daritás jelszavával önállóan in­dul a választásokon. A 110 éves párt célja továbbra is a gondos­kodás az emberről - születésétől haláláig. Oláh Gábor, a párt megyei elnöke a legutóbbi választások óta elért eredményekről, a múlt évben végzett munkáról szá­molt be. Mint mondta, azt akar­ják, hogy a napjainkban tapasz­talt társadalmi igazságtalansá­gok szűnjenek meg. A párt munkájában a hagyományokra A pártelnök ezután a májusi választások tétjéről beszélt. Giczy György szerint'a valódi rendszerváltozás most azon múlik, hogy a nép képes lesz-e elzavarni a politikai és a gaz­dasági életből azokat, akik há­tat fordítanak a magyar nem­zetnek. A kereszténydemokra­ták belátták, hibákat is elkövet­tek az előző kormányzati cik­lusban, példaként a német ke­reszténydemokraták ’45 utáni kormányprogramját említette. Giczy György lehangolóan nyi­latkozott a közvélemény-kuta­tások adatairól. Mint mondta, építkezik, a kisemberekre szá­mít, akik nem országos hírű személyiségek, de saját körze­tükben elismert és köztisztelet­ben álló emberek. A választmányi ülésen bemu­tatták a párt országgyűlési képviselőjelöltjeit megyénk­ből, akik képünkön láthatók:- álló sor, balról jobbra - Kői István vállalkozó (7. sz. válasz­tókerület, Kisvárda), Együd Já­nos, a megyei közgyűlés alel­nöke, a párt országos választ­mányának alelnöke (3. sz. vk., Tiszavasvári), Pál Zoltán, a Szatmár-Beregi Gazdák Szö­vetségének elnöke (8. sz. vk., Vásárosnamény), Bagoly Al­bert szakközépiskolai igazga­tó (5. sz. vk., Baktalórántháza)- ülnek -, Soltész Sándor gaz­dasági igazgató (9. sz. vk., Mátészalka), dr. Szabó László általános iskolai igazgató (1. sz. vk., Nyíregyháza-Nyírpazony- Nyírtelek), Fekete Zoltán ta­nár (10. sz. vk., Fehérgyarmat) és Szendrei József ügyvezető ha annak idején Jézus is a ró­mai kori Szonda Ipszoszra hall­gatott volna, akkor ma nem len­ne kereszténység a világon. A nagygyűlésen bemutatták azt a tíz jelöltet, akik a párt szí­neiben indulnak a parlamenti választásokon. Ennek értelmé­ben: 1. vk.: Seres Antal, 2. vk.: dr. Endreffy Ildikó, 3. vk.: Ko­vács Kálmán, 4. vk.: dr. Szi­lágyiné Császár Terézia, 5. vk.: Molnár Ferenc, 6. vk.: dr. Gál Mihály, 7. vk.: Kovács István, 8. vk.: Kovács Lajos, 9. vk.: Szűcs Zoltán, 10. vk.: dr. Nóta József. igazgató, a párt nyíregyházi városi elnöke, országos vá­lasztmányának tagja (2. sz. vk., Nyíregyháza - Kálmánháza). Képviselőjelölt még a 6. sz. nyírbátori választókerületben Sum Ferenc intézmény igazgató, míg a 4. számú, nagykállói vá­lasztókerületben a Társadalmi Unióval kötött országos és me­gyei szintű választási megálla­podás értelmében ennek kép­viselőjelöltje indul. A választ­mányi ülésen elfogadták a me­gyei listát, amelyen a következő a sorrend: Együd János, Szendrei József, Bagoly Albert, Sum Fe­renc, Pál Zoltán, Fekete Zoltán, Soltész Sándor, dr. Szabó Lász­ló, Kői József és a TU jelöltje. Együd János elmondta: a kö­zelmúltban olyan hírek terjed­tek el, hogy a szociáldemokra­ták a megyei közgyűlésben átülnek más frakcióba. Nincs szó átütésről, hanem továbbra is együttműködnek a választá­si frakción belül, hozzájárulva testület működőképességéhez. \ Hírről hírre N Palotai István (Új Kelet) A kormány „balfele” is­mét képtelen volt a válasz­tási harc küszöbén ellenáll­ni a kísértésnek, és új fent készre akart jelenteni vala­mi olyasmit, ami még jócs­kán távol áll attól. A „nyugdíjasreptetés” jelenlegi ügyeletes édes­testvére, a nemcsóki va­rázslat: íme, milyen ügye­sek vagyunk! Megállapod­tunk! Igaz, csak arról, hogy majd megállapodhatunk, azt is a szinte teljes vissza­vonulás jegyében, és a gá­tat fel kell építenünk, de üsse kő! A lényeg, hogy fel tudtunk mutatni egy „újabb diplomáciai sikert”. Nos, amit Nemcsókék el­értek, az „Nesze semmi, fogd meg jól!” Hiába is pró­bálják meg a választókkal megetetni, hogy a Sziget­köz vízellátásának rende­ződése, a Duna hajózható­ságának helyreállítása és az a tény, miszerint nem kell kártérítést fizetnünk, siker­nek nevezhető. Mindez annak az automatikus kö­vetkezménye, hogy „vala­hol” bizony fel kell építe­nünk a gátat! Pontosan azt a gátat, ami ellen immár las­san egy évtizede megy a húzd meg-ereszd meg. Ak­kor hát hol itt a siker? A si­ker az lett volna, ha nem kell gátat építenünk, és mindez mégis megoldódik! Azonban ezt ma, amikor már kész a bősi monstrum, legfeljebb a Jóistennel le­hetett volna elrendezni, na meg azzal az osztrákok ve­zette nemzetközi pénzügyi csoporttal, amelyik az erő­mű megépítését finanszí­rozta. Tisztelem és becsülöm a környezetért aggódókat, és tudom, a gát által duzzasz­tott vízszint egyéb gondo­kat is okozhat - persze minden más olyan megol­dás is, amelyik a vízszintet emeli -, és nem is különö­sebben épületes látvány, mindazonáltal be kell lát­nunk: a hazánkat veszé­lyeztető környezeti vesze­delmek sorában a Nagyma­rosnál vagy Dunakilitinél felépítendő gát csak har­madrangú kérdés lehel! (Csak a példa kedvéért: a Földművelésügyi Minisz­térium növényvédelmi fő­osztályvezetője pár hónap­ja azt nyilatkozta: az or­szág földjei növényvédel­mi szempontból olyan erő­sen fertőzött állapotban vannak, hogy bármikor be­következhet egy - a teljes növényzetet érintő - ki­pusztulás...) Azt hiszem te­hát, hogy a megoldás egy gondos hatásvizsgálat, majd ennek fényében az esztétikus látványt nyújtó gát felépítése. Éne példa le­het az ausztriai Ybbs-i víz­lépcső, de építhetünk tikár magyaros külleműt is, csak Makoveczet fel kellene kér­ni, hogy „öltöztesse fel”. Az pedig szintén üdvös lenne, ha a kormány a hely­ben futást nem tüntetné fel a maratoni futás világre­kordjának... Egy lap szülinapja Szabadság, igazságosságf szolidaritás

Next

/
Thumbnails
Contents