Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-03 / 28. szám
Labdarúgás 1998. február 3., kedd ] L1 Pirosat kapott a Gyarmat Érkezők-távozók 2-2. És a „meccset” még nem fújták le. A Fehérgyarmat ugyanis tovább kutat a játékospiacon. A kívánságlistán újabb két futballista neve szerepel: kapus s egy „gólgyártásra” szakosodott támadó igazolását szorgalmazza Máté Tibor edző. K. T. (Új Kelet) ________ Ut óbbi jövetele annál is inkább indokolt, mivel a megyei első osztályú egylet nem bővelkedik csatárokban. Márpedig tavasszal nagy feladat hárul az ellenfelek kapuját ostromlókra. Nem kevesebbet várnak tőlük, minthogy „dugóikkal” kihúzzák a csávából az utolsó helyen rostokló gárdát. Ez most a legégetőbb probléma arrafelé. Kiváltképp azután, hogy HadtuU Ferenc elhagyta a csapatot. A magas homlokú fiú leadta szerelését, midőn igennel felelt a Csenger ajánlatára. Vele ment jó néhány gól, ráadásul Osváth Sándor is... Ő szintén a csengenek kötelékébe lépett. Pótlásukra Illák Adrián és Piros István szegődött a gyarmati kompániához. Eleddig mindketten Nyírmeggyesen „szolgáltak”, s tavasszal vezérkolomposai lehetnek a kiesést félő határmenti klubnak. Pekk Jánosra a „ketrec” előtt számítottak volna az elöljárók - de csak volna... A jelenleg Pócspetribe kölcsönadott kapus (amúgy a Nyírbátor tulajdona) azonban meggondolta magái. Helyben maradt, vagyis róla lemaradt a Fehérgyarmat. Mindeközben „húzós” hétvégéje ;volt a társulatnak. A szombati napot „túlélve” a Joma-kupában a legjobb nyolc közé jutott az együttes, ott aztán a Nyíregyházi FC megálljt parancsolt a Máté- legénységnek. A vasárnap reggel elvesztett meccs után rögvest hazaindult az alakulat - a játékosok bckapkodlák az ebédet, délután pedig Penyi- gén léptek „hóra”. Az előkészületi mérkőzést 1-1-re „hozta” a Fehérgyarmat: a látogatók találatát Deák jegyezte.- Biztató, amit ez idáig láttam a csapattól - nyilatkozta Máté Tibor. - A Joma-kupában nem valottunk szégyent, sőt... A mi helyzetünkben minden apró sikernek örülni kell, márpedig a nyolc közé kerülést annak tartom. Nekifeszültünk a munkának: huszonnyolc edzésen vagyunk túl, hál' istennek alig akadt hiányzó. Nem mondhatok mást, dolgozunk tovább, remélem, a játékosok is így gondolkodnak! Fekete, az új fehértói... K. T. (Új Kelet) , Amely csapat nem vigyáz, fekete vasárnapja lesz, ha az Újfehértóval meccsel. Erről Fekete László (is) gondoskodik. Merthogy a csatár egyesületet változtatott: ezentúl a Fehértó számíthat tudományára. Kállósemjénben nem csak az ő elillanását sirathatják. A középpályás Nagy József is vele ment, azaz párban esküdtek fel a Szakács-teamnek. Emígyen felsóhajthatoll Szakács László edző: a megyei első osztályú együttesre ugyanis igencsak ráfért az erősítés. A január idusán kinevezett tréner „belépésekor” azzal volt kénytelen szembesülni, hogy távozási hullám söpört végig a kereten. Tarái Zsolt, Lácza György, valamint Lácza Sándor a Nyíregyházi Kertvároshoz csapódott, miként felkerekedett Minya László is, aki Cziotka kapus társaságában Vásárosnaményban kötött ki. Újfehértón sokáig nyugtalanságot okozott, hogy heves érdeklődés mutatkozott Ku- lánda Tibor személye iránt: a védőt előbb a Nagykálló, majd a Máriapócs kerülgette, végül lecsillapodott a kérők rohama, a játékos továbbra is a Szakács-féle recept szerint folytatja a felkészülést. „ Visz- szamaradl”Mjrgy Béla is, akit a Kállósemjén hívott, ám rövid vendégeskedés után visz- szakozott a klubcserétől. Ezzel - hacsak valaki számára nem postáznak mesés ajánlatot, mert ugyebár minden megeshet, akár az utolsó órákban is - á fehértóiak a maguk részéről lezártnak tekintik a téli átcsoportosítást. Figyelmüket mostantól az edzőmérkőzésekre vetik. Vasárnap mindjárt „bc- kezdtek”, Kálmánházán járva 6-3-ra verték (gólszerző: Tamás (2), Fekete, Ötvös, Úr, Papp Cs.) „megye kettes” partnerüket. Vágner a világbajnokságon M7V ______________ Hét főn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) közzétette azoknak a bíróknak és segéd-játékvezetőknek a névsorát, akik közreműködnek a június 10. és július 12. között megrendezendő franciaországi világbajnokságon. A magyar futballsport képviseletében Vágner László játékvezető utazhat ki a vb-re. Vágner László a következőket nyilatkozta: - Meglepett a döntés, hiszen akármilyen szempontból nézzük is a dolgot, Pulii Sándor a világ egyik legjobb játékvezetője. Nem tudom, hogy a FIFA-nak mik voltak a szempontjai. Legalább húsz-huszonöt fős testület állította össze a névsort. Igazából csak akkor hiszem el az egészet, ha június elején fölszállok a Franciaországba induló repülőgépre. Előtte, március 24. és 26. között egy Párizshoz közeli FIFA-edzőtáborozáson kell részt vennem, utána valószínűleg európai kupamérkőzésen kell dirigálnom. Milosevics: Szerbia! Ciprus? Koncz Tibor (Új Kelet) A Nyíregyházi FC hazaküldte Vladimir Milosevicset. Es várja vissza. A bő egy hete érkezett szerb futballista azért fordult vissza, hogy szülőföldjén beszerezze az átigazolásához szükséges okmányokat. Ha időben teljesíti „küldetését”, résztvevője lesz a piros- kékek közelgő ciprusi portyájának. A klub nevezte a csatárt az utazó keretbe... Szóról szóra ez vonatkozik Petre Nicolae Sorinra: amíg a román kapus hivatalos papírL. Tóth Lajos (Új Kelet) _ Egy éjszakai élménnyel, egy második hellyel, négy győzelemmel, Erdei Csaba gólkirályi címével és tizenöt pár futballcipővel lett gazdagabb az ICN Alkaloida SE mannschaftja a hétvégi 2. Joma-kupán. A címvédő vasváriak a szombati csoportselejtezőkön huszonegy óra húsz perckor (!) fejezték be meccsüket az Ibrány ellen, előtte a Szakolyt és a Vá- sárosnaményt gyűrtek le, így százszázalékos mérleggel kvalifikálták magukat a tegnapelőtti negyeddöntőbe. — Elég vékony volt a játékunk a Kisléta ellen, de legalább nyertünk. A lazaságra majdnem ráfizettünk a Kertvárossal szemben, „túlórázjait (munkavállalási és játék- engedély) nem tartja kezében Kulimár János elnök, addig ő is csak ácsingózhat a szerződéskötésre, no meg a túrán való aktív közreműködésre. Az iratok látványára senki sem kíváncsi Balázsy Zoltánnál jobban, minthogy a fiatal cerberus köztudottan a Videotonhoz készül. Egyelőre csak készül... Az NYFC biztos, ami biztos alapon eddig nem járult hozzá a játékos távozásához, hisz nem akar két szék között a pad alá esni (se Petre, se Balázsy...). Erdei Csaba nyolc találattal lett a 2. Joma-kupa gólkirálya nunk" kellett a döntőbe jutásért. Ott aztán a Nyíregyháza simán megvert bennünket. Hamar kaptuk a gólt, reális Egyébként nincs Camara- ügy! A pontban egy esztendeje először jelentkező guineai égimeszelő a hét végén újfent felbukkant Nyíregyházán, s csütörtökig a „Szparival” tréningezik. Erre engedélyt kapott, ám semmi több. A vezetőség nem tárgyal az átigazolásáról. A csapattal kapcsolatos a hír: miután az Olimpia Satu Maré lemondta a szerdára tervezett edzőmérkőzést, az NYFC a „beugró” Gávavencsellő ellen lép pályára e napon. volt a különbség. Az előtte öt gólt szerzett Bohács az elődöntőben megsérült, nem kockáztattuk meg a játékát. Kocsis, Havelant, Szarka és Lenkei igazoltan hiányzott. Jelenleg huszonegy fős a keretünk, nagy' a gyanúm, hogy így is maradunk. Távozni senki sem akar... — foglalta össze az aktuális híreket a csapatról Tamás Géza szakosztályvezető. A mai pihenőnap utáni edzéseken kívül a közelben mozgolódnak a héten Szemánék, szerdán Tiszalökön, szombaton Tiszaújvárosban játszanak tesztmeccset. Az utóbbi érdekessége, hogy a rivális kapuját bizonyos Szabó László őrzi majd. A néhány hete még alka- löidás hálóőr most először igyekszik lehúzni a rolót egykori társai előtt... Focisuli Máriapócson Barczi R. (Új Kelet) i Úgy látszik, a megyei másodosztály sereghajtói minden követ megmozgatnak a bennmaradásért. A tarpaiak mellett a mária- pócsiak is új edzővel és megerősített kerettel vágnak neki a bajnokságnak. A változásokról Póddi Sándor, a Máriapócs szakosztályvezetője számolt be.- Feltétlenül el akarjuk kerülni a kiesést, ezért megerősítettük a csapatot. Darai Kemecséről, Nyisz- j tor. Kovács és Lipcsei Kál- | lósemjénből került hoz- j zánk. Rajtuk kívül még ! egy kapusra lenne szükségünk! Néhány játékostól ugyanakkor megváltunk, így Sós. Lillik és Kulánda szabadlistára kerültek. Czeczeli Károly irányításával dolgozik a gárda, és örömteli, hogy a huszas keret minden tagja részt vesz az edzéseken! Szerencsére nincsen sérültünk, úgyhogy nagyon bizakodóak vagyunk. Elárulta még a máriapó- csi szakosztályvezető, hogy olyan ütőképes csapatot szeretnének kialakítani, amelyik néhány év múlva egy osztállyal feljebb léphet. Ezért a vezetők a jövőre gondolva egy focisuli megszervezésébe kezdtek, amelyben Andrejcsák Róbert vezetésével három korosztályban folyik majd a képzés. „Huszonegyezik” a Vasvári! Vencsellő: csak egy nagy név Koncz T. (Új Kelet) _______ Va ttai Pál megpróbálta. Aztán... Elváltak szépen csendben. Az Ibrányból elvágyódó kapus beöltözött Gávavencsellőn, megmutatta magát az edzéseken - „házasság” mégsem köttetett. Mert bár a felek tárgyaltak, tovább nem jutottak... S minthogy nem született megállapodás, a hálóőr ügye lecsengett „Gáván”. Amiként „lezongorázott” história Baka Csaba története: a védő kivált a Farkas-csapatból, hogy Rakamazon kezdjen új fejezetet. A megyei első osztályú alakulat sem maradt tétlen: Kassai Zsoltot édesgetve soraiba gondoskodott a keret frissítéséről. A kéki gólfelelős, Somogyi szintén közel áll ahhoz, hogy hivatalosan is a Gávavencsellő játékosává avanzsáljon, míg a nagyhalászi Nagy Attilát tovább méricskéli a szakmai stáb. Az ifjú üdvöske tesztelése mellett egy NB Ill-as futballistával egyezkedik a vezetőség...- A híresztelések ellenére nem a nagy nevek dominálnak nálunk, egyáltalán nem arra törekszünk, hogy sztárokat igazoljunk - szögezte le Karakó László egyesületi elnök. — Miért is tennék ezt, amikor összeszokott, jó csapatunk van. A saját posztján mindenki igyekszik a legtöbbet nyújtani, ami rendre sikerül is. Felesleges tehát mélyebben „belenyúlni" a keretbe, hisz bizonyítottan megfelelő erősségű a játékosanyag ahhoz, hogy elérjük bajnoki célunkat, az ötödik helyet. Kupahétvége Új Kelet-információ A hétvégén a kisvárdai sportcsarnokban Farsangkupa teremlabdarúgó-tornát rendeztek. Az egész napos eseményen 15 csapat küzdött a dobogós helyezésekért. Végeredmény: I. Mesko Adidas, Kisvárda, 1. Kerekes Tiizép. Ajak, 3. Lövő- petri. Kiilöndíjak: A torna legjobb játékosa: Csernyu Szabolcs (Kerekes Tüzép) Legjobb kapus: Virtás András (Mesko Adidas) A torna színvonalára jellemző, hogy a döntőben egyenlő erők küzdöttek, hiszen a végső helyezéseket csak büntetőrúgásokkal tudták eldönteni. Újfehértón is pattogott a labda az 1. Sz. Általános Iskola tornatermében. Ezúttal is a maratoni futó Csuhán Mihály rendezte meg a Horex teremlabdarúgó-tornát. A több mint egy tucat csapat részvételével lebonyolított viadalt a Vámosi Haladás Előre gárdája szerezte meg a Zöld Sasok és a Robogó csapata előtt. A torna gólkirálya Szeműn György, míg a legtechnikásabb játékos Kiss László lett (mindkettő a Vámosi Haladás játékosa). Vattai bosszankodik és vár Vattai Pál nagyon el van keseredve. A huszonhat éves hálóőr nyolc évig hűségesen „szolgálta” az ibrányi csapatot, és ezután egyik napról a másikra feleslegessé vált. Egyelőre ajánlatra vár, mert ha nem tud elhelyezkedni, befejezi a pályafutását. Barczi Róbert (Új Kelet)- Az utolsó két őszi mérkőzésünket elveszítettük, és a vezetők szerint mindkét meccset miattam vesztettük el - kesergett Vattai Pál. - Ezek után nem lepett meg, hogy leigazolták a nyírlugosi Baloghot. Ekkor viszont már hárman voltunk kapusok, és nagyon rosszul esett, amikor az elnök azt mondta: próbáljak meg a kispadra kerülni! Ezt én sértőnek érzem, mert egyrészt a nyolc év alatt jóban- rosszban kitartottam a csapat mellett, és úgy érzem, ezalatt az idő alatt bizonyítottam is, másrészt tartom magam olyan jó kapusnak, mint Balogh.- Más egyesülettől nem kapott ajánlatot?- De igen. Megkeresett a Gávavencsellő, és két hétig ott is edzettem. Sajnos azonban nem tudtunk megegyezni, mert bár nincsenek túlzott igényeim, az ajánlatuk nem volt megfelelő számomra.- Akkor végül is hol fog védeni tavasszal?- Ezt még én sem tudom. Egyelőre nincs csapatom, mert a vencsel- lőiekkel nem tudtam megállapodni, Ibrányba pedig valószínűleg nem megyek vissza. Két hét múlva lejár az átigazolási időszak, és ha addig nem találok magamnak csapatot, akkor egy időre biztos, hogy leállók.