Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-17 / 40. szám

1998. február 17., kedd Hazai krónika Morvái (eljelentette Torgyánt Magyar diákok szlovákiai ételmérgezése Hétfőn délelőtt még tíz általános iskolást ápoltak a bu­dapesti Szent László-kórházban azok közül, akik előző nap ételmérgezéssel érkeztek haza szlovákiai kirándu­lásukról. Mint Mészner Zsófia, a kórház gyermekgyó­gyász főorvosa az MTI munkatársának elmondta: sokat javult a diákok állapota, közülük senki sincs már súlyos állapotban. MTI Morvái Ferenc, az FKGP frakciójából kizárt ország- gyűlési képviselő rágalmazá­sért feljelentette Tornyán Jó­zsefet, a Független Kisgazda Párt elnökét a Budapesti Köz­ponti Kerületi Bíróságon. Ezt maga Morvái Ferenc hozta hétfőn az MTI tudomá­sára. A feljelentés szerint Torgyán József egy, az MTI- hez korábban eljuttatott köz­leményében, valamint az Össztűz című televíziós mű­sorban becsületcsorbításra alkalmas tényeket állított Morváiról. A kizárt kisgaz­da politikus szerint valótlan Torgyán Józsefnek az az ál­lítása, miszerint ő vállalko­zásokat tart fenn, és nem tel­jesíti a szerződésekben vál­lalt kötelezettségeit, s vállal­kozási ügyei diplomáciai bo­nyodalmat okozhatnak a Be­lorusz és a Magyar Köztársa­ság között. Morvái a bíróság­hoz küldött iratban leszöge­zi: nincs vállalkozása, és semmilyen jogi kapcsolat­ban nem áll a Belorusz vagy csernobili Katasztrófaügyi Minisztériummal, ennélfog­va nem is követhette el a Torgyán József által említett gazdasági visszaéléseket. MTI ___________ Na gy valószínűséggel juhtú­rós sztrapacska okozott étel- mérgezést a Szlovákiában járt magyar diákoknál - tájékoztat­ta az MTI-t hétfőn az Országos Epidemiológiai Intézet megbí­zott főigazgatója. Straub Ilona elmondta: a je­lenleg rendelkezésre álló infor­mációk szerint a gyerekek mindegyike fogyasztott juhtú­rós sztrapacskát, ezért a szak­emberek valószínűsítik, hogy ez az étel a megbetegedések forrása. A fővárosi Szent László-kór- ház és a tisztiorvosi szolgálat közösen vizsgálja, pontosan milyen kórokozó felelős az ételmérgezésért. Ha a vizsgálat során megválaszolatlan kér­désekbe ütköznének, felve­szik a kapcsolatot a szlovák közegészségügyi hatóság­gal. Egyelőre azonban erre nincs szükség - közölte Straub Ilona. A gyakorlat ilyen esetek­ben az - tette hozzá a fő­igazgató hogy a vizsgálatok lezárultával tájékoztatják an­nak az országnak a szakható­ságát, ahonnan a fertőzés ered. Ezután pedig elvárható, hogy a külföldi közegészségügyi szerv tájékoztatást adjon arról: előfordult-e másoknál is fer­tőzés, történt-e helyi vizsgálat, és annak mi az eredménye. Heroincsempészek Heroincsempészek és -terjesztők hálózatát leplez­te le a rendőrség Mosonmagyaróváron. A csoport négy tagja már előzetes letartóztatásban van - mondta el Berényi János őrnagy, városi rendőrkapi­tány hétfői sajtótájékoztatóján. Az ügy előzménye volt, hogy tavaly szeptemberben sorozatos gépkocsifeltörések, kirakatbetörések, lopások tar­tották félelemben a várost. MTI A rendőrség gyanította, hogy a pénzszerzési akciók mögött a kábítószer rejlik, a bűnözők napi adagjuk meg­vásárlásához teremtik így elő a rávalót. A feltételezett drogterjesz­tői kör feltérképezésére a mo­sonmagyaróvári rendőrkapi­tányság a Győr-Moson-Sop- ron Megyei Rendőr-főka­pitányság szervezett bűnö­zés elleni osztályával közö­sen indított nyomozást. A nyomozás során került kép­be egy 30-40 személyből álló csoport, melynek tagjai heroinfogyasztók voltak. A kábítószert a városban lete­lepedett koszovói albánok­tól vették. Az albánok később foko­zatosan átadták az üzleti te­repet - a pozsonyi beszerzé­si forrással együtt - a magya­roknak. A szlovák főváros - mutatott rá a kapitány - Kö- zép-Európa heroinelosztó­központjává vált. A moson­magyaróvári terjesztők egyi­két korábban tetten érték, miközben 23 adag - hozzá­vetőleg 10 gramm - heroint akart értékesíteni az egyik benzinkútnál. Ezután az egész csoportot felszámolták: amikor a ve­zető, a büntetett előéletű N. J. Zs. Szlovákiából hazaér­kezett a droggal, s a kábí­tószerre várók gyors egymás­utánban hatan jelentek meg a lakásán az anyagért, lecsa­pott rájuk a rendőrség. A házkutatás során a cse­répkályhából öt adag előre­csomagolt heroin, egy Egész­ségügyi ABC című könyv­ből, a lapok közé beillesztve 50 gramm tiszta heroin ke­rült elő. Az összes lefoglalt kábítószer értéke közelít az 1 millió forinthoz. Az ügy­ben kihallgatott hét gyanú­sított közül egy fiatalkorú középiskolás, aki szintén a házkutatás idején ment a ká­bítószerért. Szigoritási javaslatok MTI A határőrség a jogsza­bályok szigorításával, a technikai eszközök fej­lesztésével és mintegy 300 új útlevélkezelővel szeret­né javítani a határellen­őrzést. Ezt Krisán Attila ezre­des, a határőrség szóvivője mondta el hétfőn az MTI érdeklődésére annak kap­csán, hogy a kormány meg­bízta a belügyminisztert a határellenőrzés megszigo­rításával kapcsolatos kon­cepció gyors kidolgozá­sával. A szóvivő tájékoztatása szerint módosítani szük­séges az idegenrendészeti törvényt és a Büntető tör­vénykönyvet is annak ér­dekében, hogy az ember- csempészek ellen hatéko­nyabban léphessen fel a határőrség. Jelenleg ugyan­is az embercsempészek többnyire pénzbírsággal megússzák. Nagyobb visz- szatartó erőt jelentene, ha a jövőben elkoboznák tőlük az elkövetést segítő tárgya­kat, például a gyakran hasz­nált mikrobuszokat. Szük­ség lenne a beutazási felté­telek szigorítására is, mert jelenleg a hazánkba érkező külföldinek mindössze ezer forinttal kell rendelkeznie a belépéshez. A rendészeti munka fel­tételeinek javítására 300 új útlevélkezelő felvétele kívánatos, mondta a szó­vivő, hozzátéve, hogy a létszámnövelésen túl a technikai feltételeket is fejleszteni kell. Korszerű számítógépek beszerzése szükséges, amire egyéb­ként is sort kell keríteni, ha csatlakozni kívánunk a schengeni megállapo­dáshoz. A határőrség egyúttal azt is reméli, hogy az orosz adós­ság terhére mielőbb meg­kapja az ígért 960 Niva te­repjárót, mert kerékpárral ma már lehetetlenség a zöld­határ ellenőrzése - mutatott rá a szóvivő.- Na végre, mester! Tudja, mióta várjuk, hogy meghaljon?!... Döntöttek a gázkompenzációról Megállapodás MTI Többéves egyeztetés után megszületett a megál­lapodás a közlekedési tár­ca és a Fővárosi Önkor­mányzat között az M0 észa­ki és keleti szektorának nyomvonaláról - jelentet­te be Lotz Károly, a Közle­kedési Minisztérium ve­zetője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. A miniszter elmondta: az M0 körgyűrű nemcsak ha­zánk közúthálózatának fej­lesztési céljait, a főváros térségi agglomerációs igé­nyeket, illetve Budapest belső közúthálózatának korszerűsítését szolgálja, de az Európai Unió által ki­jelölt tíz közlekedési folyo­só közül két útvonal részét is képezi. A megállapodás szerint az M0 gyűrű északi szektorá­nak építése 1999-ben - az M3 autópálya-2. számú fő­út között - elkészül. A ke­leti szektor megvalósításá­nak határidejét 2004-re tűz­ték ki. A megállapodást a közle­kedési tárca részéről Lotz Károly, a Fővárosi Önkor­mányzat képviseletében Demszky Gábor főpolgár­mester írta alá. A szerződést emellett Schmidt Géza, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke és Baráth Etele, a Budapesti Agglomerációs Területfejlesztési Tanács elnöke is ellátta kézje­gyével. MTI __ Az Energia Alapítvány dön­tött a gázkompenzáció össze­géről a hét végén - nyilatkozta az MTI-nek Kari Imre energe­tikai kormánymegbízott, az alapítvány kuratóriumának el­nöke hétfőn. A jóváírás minimum három­ezer forint, de akik rendszeres önkormányzati támogatásban is részesülnek, ők 3000-7500 forint közötti egyszeri jóváírást kaptak az alapítványtól. A ku­ratórium 398 316 igénylő tá­MTI ____ Kö kény Mihály a tanácsko­zást követően a távirati iro­dának úgy nyilatkozott: az indítványt a javaslattevőn kí­vül a testület többi tagja sem támogatta. Egyetértettek viszont azzal, hogy egy esetleges új gyógy­szerár-támogatási rendszer ki­dolgozásánál fontos szem­pont az idősek gyógyszerter- heinek enyhítése. Az ülés egyik fő napirend­je az idősek egészségügyi el­látása volt, miután az egész­ségügy szolgáltatásait, ezen belül a gyógyszertámogatás jelentős hányadát a 60 éven felüliek veszik igénybe. mogatását tartotta jogosnak, és 35 ezret elutasított a rászorult­ság hiányának igazolása miatt. A gázkompenzációra 1 milliárd 250 millió forint állt rendelke­zésre. Kari Imre elmondta, hogy az alapítvány döntéséről kedden adják át a szolgáltatóknak a dokumentumot, amelyek en­nek alapján folyamatosan írják jóvá a gázszámlán a kompen­zációt. Az alapítvány a jövőben azon dolgozik, hogyan lehet­ne az energiakompenzációs rendszert továbbfejleszteni. A miniszter hangsúlyozta: az új egészségügyi törvény végrehajtási utasításainak ki­dolgozásakor sem ezeket a té­nyeket, sem az idősek egész­ségügyi ellátásának sajátos szempontjait nem lehet fi­gyelmen kívül hagyni. Az Idősügyi Tanácsban javaslatként hangzott el az öregek élet-és kortanával, az úgynevezett gerontoló­giával foglalkozó önálló intézet vagy központ lét­rehozása. Felvetődött az is: a gerontológiai ismeretek­nek a jelenleginél nagyobb szerepet kell kapniuk az orvosi alap- és szakképzés­ben - tájékoztatott a mi­niszter. Ingyenes gyógyszerellátás? A hatvanöt éven felüliek ingyenes gyógyszerellátá­sát szorgalmazta az Idősügyi Tanács hétfői, buda­pesti ülésén a testület egyik tagja. A népjóléti mi­niszter az MTI-nek ezzel kapcsolatban elmondta: erre nemcsak pénz nincs, de egy ilyen lépés szak­mailag sem indokolt. Útvám: 9>50 Berki Antal (Új Kelet) Eldőlt végre, hogy az M3-as autópályán is meg­fizethetjük az útvámot. Ha valaki abban reményke­dett, hogy az M5-ös, de főleg az Ml-es körüli bot­rányok jobb belátásra kész­tetik a kormányt, az súlyo­san tévedett. Hallhatta or­szág-világ: 9,50-be fog ke­rülni egy kilométer, termé­szetesen áfa nélkül. Mire a végső árat (amihez talán nem kell hozzáadnunk az útügyi miniszter születési évszámát) kiszámoljuk, többe kerül az autópálya­sarc, mint az a benzin, amit a gépkocsi elfogyaszt Bu- dapest-Füzesabony között oda-vissza. Boldog népek azok az európai uniós polgárok. Olyan kormányzatot vá­laszthatnak maguknak színre, vallásra, világnézet­re való tekintet nélkül, amely elsődlegesen hazá­juk polgárainak érdekeit védi, legyenek azok anya­giak, vagy csak annyi, hogy nyugodtan kimehes­senek az utcára. Igazságtalan lenne a mostanra kialakult helyze­tet kizárólag az SZDSZ vagy az MSZP nyakába varrni, hiszen az őket meg­előző ciklus kormányzó pártjai is a lakosság kifosz­tásával próbálták megerősí­teni uralmukat. Nota bene: nem jött össze. Bárhová is menjünk Európában, az autópályák díjszabását a lakosság pénztárcájához igazították. Lehet, hogy a külföldieket megsarcolják, de az ottani autós olyan éves összeget fizet, ami nem éri el a Budapest-Kecske- mét távolságra kirótt sarc összegét. Németországban nemrégiben söpörték le az asztalról az autópályadíj­ról szóló javaslatot, míg a szomszédos Ausztriában - írd és mondd! - kettőezer­ötszáz forintot kérnek az éves autópályabérletért. Az M3-as mentén óriás’i ' tiltakozást váltott ki a kor­mány döntése, de minek? Jól tudjuk, kiabáltak a győ­riek és a kecskemétiek is, de csak annyit értek el til­takozó akcióikkal, hogy még többet fizethetnek az utak használatáért. A költ­ségvetési vitában többször elhangzott: ez a büdzsé a választásokra készült. Té­vedtek, akik azt képzelték, hogy legalább a választá­sokra való tekintettel eny­hít valamit a Horn-Kuncze kormány a lakosság terhe­in. Elbizakodottságukban úgy képzelik: nekik min­dent szabad. Ha az ugrás­szerűen megnövekedett gépkocsiforgalom tönkre­teszi Hatvan, Gödöllő tör­ténelmi belvárosát, kit ér­dekel? Egyetlen cél lebeg a kabinet előtt: a költség- vetés éhségét bármi áron, de le kell csillapítani. Mu­száj, mert ellenkező eset­ben miből lehetne sikerdí­jakat fizetni? Miből lehel­ne bankokat konszolidálni, és miből Telne a honatyák végkielégítésére? Májusban választások lesznek. Teljesen mindegy, hogy kire szavazunk. A la­kosság kifosztása folytató­dik. Folytatódik?

Next

/
Thumbnails
Contents