Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-16 / 39. szám
Gazdasági krónika 1998. február 16., hétfő Pályakezdő állástalanok Munkatársunktól A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei több mint 44 800 regisztrált állástalan közül mintegy 5370-en pályakezdő munkanélküliek. A legfrissebb, január végi összesítéseket követően a térségen belüli 12 százalékos részarányuk közel öt százalékkal halad ja meg az országos átlagot. Jellemző, hogy az általánosan kedvezőtlenebb munkaerőpiaci kereslet következtében elhelyezkedésük az átlagostól nehezebb. Ezzel együtt a megyén belül eltérések mutatkoznak például Vá- sárosnamény, Fehérgyarmat, Csenger és az iparilag fejlettebb Tiszavasvári, Nyíregyháza, Kisvárda régió között. Lapunk munkatársának érdeklődésére válaszolva Térné,'rfahi Miklós, a megyei munkaügyi központ igazgatóhelyettese elmondta: a foglalkoztatásuk elősegítésére meghirdetett támogatási elképzelés tavaly Szabolcs-Szatmár-Bereg- ben volt a legsikeresebb. Mintegy 2400 fiatalt alkalmaztak a cégek, vállalkozók, elsősorban a munkatapasztalat-szerző programon keresztül. A pályakezdő állástalanok támogatására felhasználható 230 millió forintnak a 97 százalékát erre fordította a megyei munkaügyi központ. Az állami támogatási lehetőséggel nagyobb, közel harminc százalékos arányban a szolgáltatási szektor kereskedő és vendéglátós munkaadói éltek. Mezőgazdasági támogatás Szaktanácsadáshoz, gazdálkodás segítéséhez (II.) Új Kelet-információ Gazdálkodás eredményességét segítő informatikai szolgáltatások támogatása: olyan informatikai fejlesztésre vagy meglévő informatikai szolgáltatás fenntartásának költségeihez lehet igénybe venni, amelyek következtében megmaradnak a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által koordinált szakmai-informatikai szolgáltatások. Ezt a támogatást az FM által koordinált informatikai rendszerhez kapcsolódó igénylő kaphatja. A támogatás mértéke a fejlesztésekhez kapcsolódó - és a földművelésügyi miniszter által elfogadott — költségvetés összegéig terjedhet. A központi informatika kiépítésére, fenntartására igénybe vehető támogatás összegét a miniszter állapítja meg. A támogatás pályázat útján vehető igénybe. A pályázat részletes tartalmi és formai követelményeit a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítőben megjelenő pályázati felhívás tartalmazza. A pályázatokat az FM-hez lehet benyújtani azt követően, hogy a minisztérium által koordinált szakmai informatikai rendszerekhez kapcsolódás technikai részleteit a pályázó - felterjesztési javaslat formájában — előzetesen egyeztette a minisztériummal. A pályázatot a földművelés- ügyi miniszter bírálja el szakértő bizottság bevonásával. A pályázat elfogadása esetén a minisztérium elfogadó iratot állít ki, és szerződést köt a pályázóval. A szerződés tartalmazza a támogatás folyósításának részletes feltételeit. A támogatás az adóhatóságtól hívható le a minisztériumi igazolások birtokában. Erdészeti szakirányítás igénybevételének támogatása: az erdészeti hatóság által bejegyzett egyéni erdőgazdálkodók, erdőbirtokossági társulatok és a kizárólag erdőgazdálkodási tevékenységet folytató erdőszövetkezetek igényelhetik. A támogatásra jogosult igénylő az erdészeti szakemberrel vagy erdőgazdálkodási tevékenységet folytató - erdészeti szakembert alkalmazó - szervezettel az erdőről és az erdő védelméről szóló törvényben foglaltak szerint kötött szerződés alapján a szerződés szerinti díj 50 százalékát igényelheti támogatásként. A támogatás összege nem haladhatja meg a szerződés időtartamára eső mindenkori minimálbér nagyságát. A támogatást csak azok az erdőgazdálkodók vehetik igénybe, akiknek (amelyeknek) erdőterülete nem haladja meg a 2000 hektárt, valamint a saját és a megbízás alapján szakirányított erdőterület nagysága eléri a 300 hektárt. Az erdésszel megkötött szerződés egy példányát a szerződés megkötését követő 30 napon belül, de a szerződés tárgyát képző munka megkezdése előtt legalább 15 nappal előjegyzés céljából be kell nyújtani a területileg illetékes földművelési hivatalhoz. Előjegyzésbe nem vett szerződés alapján támogatás nem folyósítható. A támogatás iránti kérelmeket a tárgyév október 31-éig az igénylő székhelye szerint illetékes földművelési hivatalhoz kell írásban benyújtani. Átutalással történő kifizetés esetén a fizetést igazoló bankszámlakivonatot is csatolni kell a kérelemhez. Mellékelni kell az erdésszel kötött szerződést, a szerződés alapján fizetett díjról kiállított számla másolatát és az erdészeti hatóság szakvéleményét. Tartós, legalább féléves szakirányításra kötött szerződés tartalmazhat részletfizetési feltételt is. A támogatást a földművelésügyi hivatal igazolása alapján az adóhatóság folyósítja. Munkatársunktól Nyíregyháza egy dinamikusan fejlődő város, amelynek gazdasági ereje, a térségben betöltött szerepe egyre növekszik. A cég vezetősége a megelőző piackutatás során lehetőséget látott arra, hogy a régió lakossága és a vállalkozásai hosszú távon igényt tartanak az iroda szolgáltatásaira. Mindezt dr. Ke rezsi Tibor, a London BróNapi tőzsdeinfó A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexének csúcsa 8000 pont felett is volt, de végül 7997 ponton zárt, mindössze 75 ponttal magasabban a csütörtöki értékénél. A legtöbb vezető részvénynek erősödött az árfolyama, kissé gyengült viszont a TVK. A vegyipari papírok a kereskedés elején még 3500 forint fölött forogtak, zárásra 3450 forintra mérséklődött az árfolyamuk, ami 25 forinttal alacsonyabb a csütörtökinél. A MOL-részvények 100 forinttal drágultak, 5300 forintot értek. Az OTP árfolyama 200 forinttal, 8600 forintra emelkedett. A Richter-papírok ára 22 800 forintra nőtt. Az áram- szolgáltatókat reprezentáló Matáv-papírok szintén együtt mozogtak az általános emelkedési hullámmal. A részvény árfolyama 963 forintra változott. A Rába 3180 forintot ért a hétfői BÉT-nyitást megelőzően. A kárpótlási jegyek ára 900 forintról 925 forintra nőtt. Heti Ipartner Új Kelet-információ kér Rt. vezérigazgatója mondta Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármesterének jelenlétében szombaton, a megyeszékhely ötödik értékpapír-kereskedelemmel és pénzügyi befektetésekkel foglalkozó brókercégének iroda megnyitóján. Dr. Kerezsi Tibor véleménye szerint az előttük álló több mint háromnegyed év alatt kell bebizonyítania az irodának a létjogosultságát. Az értékpapír-keMunkatársunktól A nyíregyházi állatpiacon a mérsékelt érdeklődés mellett jelentős volt a sertések iránti kereslet. Az árak nagyobb mértékű mozgása megállt. A vásárlók továbbra is leginkább a tenyészállatokat keresték. A kissúlyú malacok ára 8-9,5 ezer forint, de volt a kínálatban 10-11 ezres ajánlat is. A 18-25 kilogramm körülieket már a 10-11 ezer forintnál lényegesen drágábban, a 30-50 kilós süldőket 13-15 ezer forintért kínálták a tenyésztők. A reskedelemhez szükséges infrastruktúrával rendelkezik a ki- rendeltség, amely kezdetben öt szakképzett munkatársat foglalkoztat. Aluther-házi iroda apénz- és tőkepiac valamennyi igénybevehető szolgáltatását nyújtani képes, egyénre szabott javaslatokkal szolgálva. A London Bróker Rt. ez évi tervei között az ország további öt-hat vidéki nagyvárosában egy-egy kirendeltség megnyitása szerepel még. hízók kilogrammonkénti ára változatlanul 275-290 forint körül mozgott. A marhapiacon a fiatal, napos magyar fajta üszők 14- 16, az ugyanennyi idős bikák 15- 20 ezer forintba kerültek. A tejelő jószágok árfolyama 90-130 ezer forint körül mozgott. A nagyobb tejhozamot ígérő fríz fajtájúak árfekvése szokás szerint 10-30 százalékkal magasabb volt. A lovak iránti érdeklődés e héten is szerény volt. A hároméves lovak 110-120 ezer forintba kerültek, az öt-hét-éves paripák ára nem haladta meg a 250 ezer forintot. Tények tavalyról Új Kelet-információ A tavalyi év első három negyedévében a beruházások 10 százalékkal növekedtek. AIII. negyedévben a gépberuházások nagyságrendje 17, ezen belül a belföldi gépeké 24, az importgépeké 13 százalékkal gyarapodott. Az összes beruházás 23 százaléka a feldolgozóiparban valósult meg. A feldolgozóipar beruházásai 12 százalékkal emelkedtek, részesedésük 1997 háromnegyed évének átlagában 24,5 százalék volt, amely a versenyképességjavulása szempontjából jelentős tényező. 1997. január-november hónapokban 2211 millió dollár értékű külföldi működötöké érkezett Magyarországra. Az új alapítású, külföldi érdekeltségű gazdasági szervezetek száma tavaly 4396 egység volt. *** A tavalyi év első tizenegy hónapjában közel 35 millió külföldi látogatott Magyarországra. A turizmusból származó hivatalosan regisztrált valutabevételek január-november hónapokban megközelítették a 2,4 milliárd dollárt, és az éves adatok várhatóan elérik a 2,6 milliárdol. Ez 15 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az idegen- forgalom egyenlege 1330 millió dollárral javította a fizetési mérleget. *** Az iparban foglalkoztatottak száma az elmúlt években folyamatosan, de lassuló ütemben mérséklődött. A 10 főnéi többet foglalkoztató vállalkozói körben 1997. január-novemberben mindössze'egy százalékkal volt kevesebb, mint 1996-ban. A gépipar létszáma 9 százalékkal magasabb, a textil- és ruházati iparé változatlan, a többit ágazat létszáma mérsékelten csökkent. Az egy ‘ foglalkoztatottra jutó termelékenység viszont 13,4 százalékkal emelkedett. *** A kiskereskedelmi forgalom tavaly, január és november között folyóáron 14,3 százalékkal nőtt, ellenben nagyságrendjében 1,2 százalékkal csökkent a szektor piaci súlya. Nyíregyházi állatvásár Tavaszi gyümölcsfajta-ajánló Az Ipari. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérum (KIM) által cégvezetők és vállalkozók részére üzemeltetett Ipartner fan- tázianevű telefonszolgálata a héten három alkalommal, február 17-én,kedden, 18-án, szerdán, valamint 19-én, csütörtökön 14 és 16 óra között hívható. A heti tematika vezérgondolata a távhőszolgáltatási rendszer korszerűsítése lesz. Az IKIM szakértői az távhőszolgáltatásról szóló törvényben lefektetett alapvető szabályozó változásokról a lakossági, közületi fogyasztó mérés módosulásáról, valamint a mérés szerinti elszámolásra való áttérésről adnak teljes körű felvilágosítást. Az érdeklődők az 1/311-3669-es, az 1/311-8375- ös, valamint az üzenetrögzítős 1/ 269-3703-as telefonszámokon kaphatnak tájékoztatást. Szabó Zoltán (Új Kelet) Telepítéshez ajánlható köszmétefajták A pallagi óriás a múlt század óta termesztett zöld óriás erősebb, merevebb hajtásrendszerrel rendelkező kiónja. Századunk első évtizedeiben terjedt el Debrecen környékén. Érési ideje július első felében van, de ipari célra korán nem kifejlett állapotban május végétől június közepéig szüretelik. A túlérett gyümölcs lehullik. Termőképessége az alapfajtáénál nagyobb, gyümölcsipari feldolgozásra és friss fogyasztásra egyaránt alkalmas. Héja vastag serteszőröktől mentes, alig észrevehető nemezszőrzettel fedett. Törzses kultúra céljára a legalkalmasabb. Virágzata 1-3 virágú fürtvirágzat. Virágainak majd 70 százaléka öntermékeny. A zöld győztes a pallagi óriásnál mérsékeltebb növekedésű, vesszői rövidebbek, keményebbek, sötétebb színű lombja ellenáll a betegségeknek, és az időjárás kellemetlenségei sem károsítják oly mértékben. Gyümölcse sötétzöld, nemezszőrzettel vékonyan fedett. Féléretten szedve ipari feldolgozásra alkalmas. A piros ízletes a gyöngyösi piros fajta magoncai közül tűnt ki erős növekedésű, laza koronájával, nagyméretű, ízletes gyümölcsével és kiváló tennésbizton- ságával. Húsa sárgás-piros, íze harmonikusan édcs-savany- kás. Éretten érzékeny a szállításra. Elsősorban friss fogyasztásra alkalmas, de korábban szedve ipari feldolgozásra is megfelelő fajta. A köszméte termesztésére éghajlati viszonyaink nem igazán jók. A talajhoz közeli meleg légtérben az erős amerikai lisztharmatfertőzes miatt nagyon nehéz a növény egészséges állapotának a fenntartása, éppen ezért érdemes régiónkban a köszmétét törzses kultúraként termeszteni. Leginkább elterjedt alanya a Ribes aureum Pallagi 2. Pénz, tőke, piac j Koccintás a jövőre - Csabai Lászlóné, dr. Kerezsi Tibor és Sáfrány Péter