Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-11 / 35. szám

ingyen! Iraki katonai akció - hivatalos felkérést kaptunk Ara: 28 Ft 2. oldal 5. oldal Gyerekek a biztonságért Kedden délelőtt néhány percre megállt a nyüzsgés a tuzséri általános iskolában, s belopódzott a hétközna­pokba az ünnep hangulata. A Megyei Balesetmegelőzési Bizottság képviselői, a gyerekek és tanáraik egy orszá­gos megmérettetésen első helyezést nyert diákot kö­szöntöttek. Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett, felmenő rendszerű Közlekedési Suli l-ll. elnevezésű versenyen a tuzséri Nagy Kristóf orszá­gos első lett. Új Kelet-információ A megalakulás helyszí­nén, Debrecenben ünnepük február 13-án, pénteken a Kárpátok Eurorégió tagjai a szervezet megalakulásá­nak ötödik évfordulóját. Az eurorégió alapító okiratát 1993. február 14-én Len­gyelország, Magyarország, Szlovákia és Ukrajna határ menti közigazgatási terüle­teinek képviselői írták alá azzal a céllal, hogy segítsék a térségben a gazdaság, a tudomány, az ökológia, a kultúra és a sport területén az együttműködést. A szö­vetséghez azóta Romániá­ból is csatlakoztak, így je­lenleg a tanács tagja öt or­szág 14 megyéje, négy vaj­dasága, két járása és 14 vá­rosa. A régió 132 ezer négyzetkilométeres terüle­tén 14 millió lakos él. A ta­nács székhelye jelenleg a lengyelországi Krosno, el­Bevonulás A honvédségnél szerdán és csütörtökön 7500 fiatal kezdi meg sorkatonai szolgálatát - közölték kedden az MTI ér­deklődésére a Honvédelmi Minisztériumban. Erdélyi La­jos ezredes, szóvivő elmond­ta: a fiatalok többsége a négy kiképző központba, Szombat­helyre, Tapolcára, Kalocsára és Szabadszállásra vonul be. Három hónapos alapkiképzés után a sorkatonák más alaku­latokhoz kerülnek további hat hónapra. Az újoncok havi alapilletménye 3900 forint. Együttműködés Az illegális szoftverhaszná­lat visszaszorításának érdeké­ben együttműködési megálla­podást kötött kedden Budapes­ten a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP), valamint az Üzleti Szoftver Szövetség, azaz a BSA Magyarország. A meg­állapodást A/?io/rí Mihály altá­bornagy, a VPOP országos pa­rancsnoka és Pálos György, a BSA elnöke írta alá. A megál­nöke dr. Zilahi József, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke. Az ünnepi ülést február 13-án, pénteken a Grand Hotel Aranybikában dél­előtt tartják, amelyen a ter­vek szerint részt vesz Hans Beck, az Európai Unió ma­gyarországi nagykövete, Baja Ferenc környezetvé­delmi és területfejlesztési miniszter, a tagországok külügyminisztériumának képviselői. Délután, a szak­mai megbeszélésen egyebek mellett szó lesz a szervezet strukturális és programvál­tozásairól, a tanács és annak bizottságainak szervezeti és működési szabályzatának módosításáról, valamint együttműködési program kialakításáról Maas-Rajna Eurorégióval. Magyar kez­deményezésre megvitatják egy katasztrófaelhárítási munkacsoport megalakítá­sának lehetőségeit. lapodás kapcsán Arnold Mi­hály újságírók előtt kijelentet­te: az egyezmény szerint a szakértelem és a hatósági jog­kör lépett egymással szövet­ségre annak érdekében, hogy a feketegazdaság visszaszorul­jon a számítástechnikai prog­ramok forgalmában. Indulhat Malév-járat A New Yorkba tartó utasok csütörtökön már nagy valószí­nűséggel menetrendszerűen el­indulhatnak úti céljuk felé az­zal a Boeing géppel, amelynek műszaki hibája miatt a Malév eddig három tengeren túli já­ratát törölte - közölte Bencze Miklós, a Malév Rt. szóvivője kedden az MTI munkatársá­nak kérdésére. Mint ismeretes, a Malév két hosszabb távolság­ra használható Boeing 767-es gépe közül az egyiken még a múlt héten kerozinszivárgást észleltek. Emiatt két járatot tö­röltek, az utasok azonban más légitársasággal és más útvona­lon eljuthattak a tengeren túli városba. Babus Andrea (Új Kelet) Gazdag József őmagy, a me­gyei rendőr-főkapitányság köz­lekedésrendészeti osztályának kiemelt főelőadója köszöntő beszédében hangsúlyozta a biz­tonságos közlekedés fontossá­gát, s méltatta az iskola jelentős szerepvállalását abban, hogy a gyerekek megismerkedjenek a KRESZ alapvető szabályaival, Fullajtár András (Új Kelet) Szabadi! Árpád azzal kezdte mondandóját, hogy a tavalyi év­ben történt személyi változások ellenére is főkapitányság munká­ja sikeresnek mondható.- Igen sok időt fordítottam arra, hogy a megyei rendőri ál­lománnyal megismerkedjem. Az a kép alakult ki bennem, hogy a megyében jól szervezett, nagy munkabírású, sikeresen működő rendőrség vezetését vehettem át. A statisztikai adatokból kitű­nik, hogy az ismertté vált bűn- cselekmények száma 18,7 száza­lékkal, 19 514-ről 23 155-re emelkedett. Ezek a számok ne­gatív képet mutatnak a megye bűnügyi helyzetéről, azonban a közbiztonság romlását ez az adat nem támasztja alá. A legtöbb bűncselekményt a megyeszékhe­lyen követték el. A megye fel­derítési mutatója 46,37 százalék, amely a bűncselekmények szá­s természetessé váljon számuk­ra a szabályszerű közlekedés. Ezek után Fülöp János, a Me­gyei Balesetmegelőzési Bizott­ság titkára átadta a nyertes di­áknak járó ajándékot, ami a fiú nagy örömére egy sétálómagnó volt. Az iskolának állandó segít­séget nyújtó felkészítő rendőr, Koncz Pál százados, a Területi Balesetmegelőzési Bizottság tit­kára, valamint a közlekedési is­mának emelkedése mellett a szolgálat erőfeszítését is tükrözi. A nyomozáseredményességi mutató több mint 76 százalék volt, ami országos viszonylatban is jó­nak mondható. A bűncselekmé­nyekkel okozott kár az elmúlt évben 2,8 milliárd forint volt. Az emberölések száma 26-ról 23-ra csökkent. Az összes bűncselek­mények 64 százalékát a tulajdon elleni jogsértések teszik ki, ezek 18,4, illetve 14,1 százalékkal emelkedtek. Több volt a rablás, de többet is sikerült felderíteni. A gazdasági bűncselekményeknél jellemző, hogy 30 százalékkal emelkedett a csalások száma. A közbiztonsági terület munkájára jellemző volt az állampolgárokat meretek tanítására lehetőséget teremtő Újlaki Sándorné, az is­kola igazgatóhelyettese is elis­merésben részesült. Nemes Csaba iskolaigazgató kérdésünkre elmondta, az in­tézményben igen nagy fontos­ságot tulajdonítanak a közleke­dési ismeretek elsajátításának, hiszen Tuzsér területén három olyan közlekedési csomópont van, ahol a gyerekeknek nap mint nap át kell haladniuk a forgalmas útszakaszon. A ta­nárok az osztályfőnöki órák ke­retében, a rendőrségtől kapott segédanyagok felhasználásával ismertetik meg az ifjúságot a biztonságos közlekedés felté­teleivel, a versenyre való felké­szítés pedig délután folyik. (Folytatás a 3. oldalon) segítő, támogató, meggyőző in­tézkedés. A múlt évben és a jövőben is nagy szerepet szánnak Átképzés Új Kelet-információ Egy konnányrcndclct meg­szünteti az átképzésben részt vevő munkanélküliek utazá­si kedvezményeit. Egyes szá­mítások szerint a korábban e célra központilag elkülönített egymilliárd forint megvoná­sa szerte az országban veszé­lyezteti a képzések indítását. A szabolcs-szatmár-beregi helyzetről 7emesfalvi M iklós, a megyei munkaügyi köz­pont igazgatóhelyettese az alábbi tájékoztatást adta. A megyei munkaügyi tanács döntése alapján az elmúlt év­ben a decentralizált foglalko­zási alaprész 18,8 százalékát, 428 millió forintot fordítottak átképzésekre, amelyen 4100- an vettek részt. Ez évre a ta­nács az alaprész 13.1 százalé­kát, 337,5 millió forintot sza­vazott meg c célra, amely közel háromezer állástalan átképzését teszi lehetővé. Ebből az összegből a mun­kaügyi központ magára váll­alja a munkanélküliek utaz­tatási költségeit, ami éves szinten 25-30 millió forint. Emiatt várhatóan kevesebb tanfolyamol indítanak. A szakemberek költségkímélés miatt arra törekednek, hogy a képzések azokban a hely­ségekben és térségükben legyenek, ahol a legtöbb volt az egy-egy szaktanfolyamra jelentkezők száma. Temes- falvi Miklós elmondta, hogy ez évben eddig 12 tanfolya­mot indítottak, amelyeken 235-en vesznek részt. A közeljövőben újabb 11 kép­zési kurzuson 242-en tanul­hatnak újabb szakmái. a körzeti megbízotti szolgálat­nak. Szó esett még megyénk baleseti helyzetéről, az igazga­tásrendészeti tevékenységről és a rendőrség gazdasági helyzeté­ről is, ami 1997-ben alulfinan­szírozott volt. Természetesen ebben az évben javulást várnak. Az egyes területek részlete­sebb elemzésére még kitérünk. Eurorégiós évforduló Elhunyt Török Erzsébet Negyvenkét éves korában elhunyt Török Erzsébet, a Duna Televízió munkatársa - tudatta az MTI-vel közle­ményében a televízó. Török Erzsébet a Szolnok Megyei Néplap és a szegedi Délvilág újságírójaként dolgozott. Négy éve került a Duna Televízióba, ahol a Postabontás című rovatot vezette. Temetéséről később intézkednek. Nem okoztak törést a személyi változások Tegnap a megyei rendőr-főkapitányságon állomány­ülést tartottak, ahol dr. Szabadfi Árpád főkapitány szá­mot adott a rendőrség 1997. évi munkájáról. A munka- értekezleten jelen volt dr. Ignácz István dandártábor­nok, az ORFK bűnügyi főigazgatója is. A tanácskozást követően sajtótájékoztatóra került sor. Foto Bozso Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents