Új Kelet, 1998. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-02 / 1. szám

Csodás ajándék a szeretet A kicsinek is örülni kell Gy. Z._____ Bizonyára ki-ki a saját bőrén tapasztalta'már, hogy az élet váratlan fordulatok , és első pillanatra megoldha­tatlannak látszó helyzetek elé állít néha bennünket, kis földi halandókat. Ezekből a kiutat nekünk, saját ma­gunknak kell legtöbbször megtalálnunk - esetleg külső segítség igénybevé­telével is. A szűkebb család, a ba­rátok, a munkatársak, a szomszédok sokat tehet­nek a bajba jutottak meg­segítésében. Ez (lenne) a természetes emberi csele­kedet, így kellene ennek megtörténnie. A szűkebb és a tágabb környezet nem szabad, hogy a bajban bár­kit is magára hagyjon, le­gyen az betegség,-szegény­ség, vagy akár egy váratla­nul bekövetkezett anyagi krízis, amiről az azt elszen­vedő nem tehet, de akarata ellenére bekövetkezett. Egy nehéz, most még szinte kilátástalannak tűnő helyzetben lévő, gondter­helt, de nem kétségbeesett, a kiutat célratörően kereső és a pozitív megoldást mielőbb váró, a negyvenes éveiben járó asszonnyal beszélgettem a minap egy, a megyeszékhely környéki faluban.- Hat éve, a délszláv há­ború borzalmai elől mene­külve kerültünk Magyaror­szágra. Otthon éppen az ebédet főztem, amikor egy ismerősünk becsöngetett hozzánk, és tömör határo­zottsággal fölszólított ben­nünket, hogy azonnal cso­magoljuk össze a legszük­ségesebb ruháinkat, és a legrövidebb időn belül hagyjuk el az országot... Három utazótáska megtelt az általunk legfontosab­baknak véltekkel, és elin­dultunk Magyarország hoz­zánk legtávolabbi csücské­be, Szabolcsba. Egyhavi ittlétünk után a nekünk szállást nyújtónk testvé­rének köszönhetően a fér­jem Nyíregyházán egy vál­lalatnál elhelyezkedett, ahol ki is tartott az őt ért súlyos balesetig. I- Milyen baleset tör­tént?- Azzal kezdem, hogy a férjem és unokatestvére 30 éve nem látták egymást, mert ők a hatvanas évek végén Ausztráliába költöz­tek. Akkor még mindketten gyerekek voltak. Zoli szü­lei Sydneyben, míg ő a csa­ládjával Canberrában él. Levélen keresztül tartottuk és tartjuk ma is velük a kapcsolatot. Kellemesen meglepődtünk, amikor ar­ról értesítettek bennünket, hogy nagyon rövid időre, de fölkeresnek bennünket, a Föld másik oldalán élő­ket. így került sor a nagy találkozásra, aminek saj­nos majdnem tragédia lett a vége. A nem egészen egyna­pos látogatás után a férjem kocsival bevitte az unoka­testvérét Nyíregyházára, a kora reggel Budapestre indu­ló vonatra. Elköszöntem a kedves vendégtől, de mint mindig, most is a férjemet fél­tettem, a lelkére kötöttem, hogy vigyázzon magára... Telt-múlt az idő, már tűkön ültem, ideges voltam, hiába vártam, nem jött haza az uram. Már mindenre gondol­tam, a rendőrséget, majd a kórházat hívtam telefonon. Ekkor délután tudtam meg a szörnyű hírt, hogy baleset érte. Fölkísérte az unokatest­vérét a vonatra, az pedig el­indult, ő lelépett róla, elesett, és szinte agyonverte magát. Hála egy a közelben tartóz­kodó mentőautónak, még időben beértek vele a kórház­ba. Eszméletlen állapotban volt még, amikor a kislá­nyunkkal együtt megláttuk őt. A fejét roncsolta össze a nagy ütéstől, de a baleseti osztály orvosai megmentet­ték az életét. Később a fül-orr- gége osztályon megműtötték. Egy hónapig feküdt élet-ha­lál között a kórházban. De a jó Isten az orvosok közremű­ködésével megmentette az életét. Tudja O, hogy szüksé­günk van a férjemre, aki egy súlyosan fogyatékos, moz­gáskorlátozott, autista és be­szélni sem tudó kislány sze­rető édesapja. I- Mi következett ez után I az eset után? — Itthon szépen, fokozatosan, de nagyon lassan gyógyult. Egy-két hónapig csak feküdt, majd fölült az ágyban, ké­sőbb támbot segítségével ki­ment az udvarra, a kert kapu­jáig. Nagyon szédült, és még ma is gyakran megtántoro- dik, hiszen az egyensúlyköz­pontja sérült meg. A bal fü­lére nem hall kellőképpen, a látása is nagyon legyöngült. Testének bal fele teljesen le­bénult. Az erre emlékeztető jel mára csak az arcán, a sze­mén és a száján vehető észre. Kezelőorvosai minden egyes ellenőrzésen meglepődve, de örömmel konstatálják a szin­te hihetetlen mértékű gyó­gyulást.- Meddig volt táppén­zen a férje, és mi történt ezután?- Egy évig, ameddig csak lehetett. De mivel még nem gyógyult meg olyan mérték­ben, hogy munkaképes le­hessen, közben márciusban az orvosok ajánlatára „leszá­zalékolták”, az OOSZI orvo­si véleménye szerint harma­dik csoportba tartozó rok­kant. A budapesti Nyugdíj- biztosítási Igazgatóságtól a mai napig csak az erről szóló értesítést kaptuk meg, szep­tember elején. A határozat még nem érkezett meg, mi­vel úgy látszik, nagyon liosz- szadalmas dolog a külföldi megfelelő igazgatósággal történő egyeztetés, a hivata­los ügyintézés. Eddig a bu­dapestiektől annyit sikerült telefonon megtudnom, hogy a férjem magyarországi havi nyugdíjrésze 3700 forint. A külföldről esedékes nyugdíj nagyságáról még nem tud­nak semmit. Azt sem tudják, hogy mikor fogjuk megkap­ni a járandóságot. A bajt még tetőzi az, hogy október 15-ével bezárólag, közös megegyezéssel a fér­jem megszüntette az addigi munkaviszonyát. Mivel ad­dig a fizetésével együtt kap­ta a családi pótlékot is, ezért annak a folyósítása is azóta, mások hanyagsága miatt szünetel. Mivel az uram nem dolgozik, nincs már az eddi­gi biztos kis fizetés, sem pe­dig a beteg gyermekünk után járó családi pótlék.- Ezek szerint pénz, be­vétel nélkül maradtak. Miből tudnak mégis élet­ben maradni?- A helyi polgármesteri hivatal már évek óta folyó­sítja nekem az ápolási díjat, mivel az önellátásra képte­len gyermekemmel otthon vagyok, és csak vele foglal­kozok immár 17 éve. I- Mekkora a kislánya ápolásáért járó havi ösz- szeg?- Alacsony. A hatályos tör­vény szerint a legalacso­nyabb öregségi nyugdíjnak megfelelő 11 500 forintot kellene folyósítania a község önkormányzatának. Úgy lát­szik, ezt ebben a faluban nem tudják, vagy szándékosan nem akarják tudomásul ven­ni, mert én csak 7520 forin­tot kapok kézhez havonta... Amióta itt élünk, mindig jó­val kevesebb volt a nekünk „megállapított” ápolási díj a törvény által előírtnál. Tud­tuk mi ezt, de nem akartunk a szerény-szegényes életünk ellenére sem követelőzni a hivatalban...- Az, hogy eddig nem kérték a törvény szerint járó ápolási díjat, azt je­lenti-e, hogy belenyugod­tak a törvénysértésbe?- Mivel a szükség tör­vényt bont, így hát decem­ber elején megírtam egy kér­vényt, amelyben kértem a teljes összegű ápolási díj fo­lyósítását. A hivatalban az ilyen és a hasonló ügyekkel foglalkozó előadó jogosnak tartotta a kérésemet, de nem vette át tőlem a kérvénye­met. Azt mondta, hogy janu­árban fog határozatot hozni a falu képviselő-testülete a kiutalható összeg emelé­séről, ami előreláthatólag 2000 forinttal jelent majd nekem többet. Tehát, előre­láthatólag a lányom 18 éves koráig, ami a jövő év köze­pén lesz, 9520 forint illet meg engem. Utánna még azt is csökkenteni fogják, mivel nagykorú lesz a lányka. Ha jól jegyeztem meg, a legala­csonyabb öregségi nyugdíj 1998. januárjától 16 000 fo­rint körül lesz. Láthatóan és érezhetően nagy összeget akar megint a helyi önkor­mányzat képviselő-testülete törvénytelenül lefaragni az általuk jóváhagyott juttatá­sokból. Mivel szilárdan elha­tároztam, hogy nem hagyom magam és családomat to­vábbra is megkárosítani, pa­nasszal fordultam a megye- székhely közigazgatási hiva­talához, ahol kérésemet jo­gosnak nyilvánították, meg­erősítettek az igazamban. Hát egyelőre itt tartunk... I- Enniük azért csak kell, és a számlák is érkeznek.- Azt, hogy eddig nem hal­tunk éhen, a férjem kedves munkatársainak köszönhet­jük, akik az amúgy alacsony fizetésükből kisebb összege­ket összeadtak, és azt elhoz­ták, nekünk adták nagy sze­retettel. Nagyon kellemetlen érzés az ilyen „könyörado- mányt” elfogadni, de nem te­hettünk mást. Nem mondhat­tunk nemet azoknak, akik jó szívvel gondoltak ránk, akik nem felejtettek el bennünket, és akik visszavárják a férje­met maguk közé. Nagyon szép és dicséretre méltó cselekedet volt ez tőlük, de azért mindenkinek azt kívánom, hogy soha ne kerüljön olyan helyzetbe senki, hogy az ilyen adomá­nyokra rászoruljon. És hogy ne tudja meg senki, milyen érzés a még oly jó szívvel összegyűjtött pénzt elfo­gadni. A számlák már egy ideje lassan, de biztosan összegyü- lemlettek nálunk. Eddig csak a vizet és az áramot tudtuk kifizetni. Jó, hogy a kará­csonyt nem kellett gyertya­fénynél megünnepelnünk. Vizünk is lesz, moáakodha- tunk, fürödhetünk és főz­hetek is. Örülhetünk annak - és meg is köszönjük az Úr­nak -, hogy kenyér kerül az asztalunkra. A napi fél kiló kenyér ilyen helyzetben so­kat jelent. Én a Felvidéken születtem, soha nem voltunk gazdagok. Édesapám körzeti villanyszerelőként dolgo­zott, télen csonttá fagyott raj­ta a kabát a zoboralji farkas­ordító hidegben. Ha kará­csonykor kiesett az áram, neki akkor is mennie kellett, a téeszek nem maradhattak áram nélkül. Apám volt az egyedüli kenyérkereső. Be­csülettel fölnevelt engem és a nővéremet, mindketten be­fejeztük az iskoláinkat, dip­loma került a kezünkbe. Sze­gényen, de nagy szeretetben és boldogságban éltünk a Csitári hegyek szomszédsá­gában, ahol Kodály is gyak­ran megfordult, a valódi, tisz­ta népi forrás után kutatva. Akárcsak Kodály, mi is ku­tatunk. Kutatjuk a jó embe­reket a szabolcsi faluban, ke­ressük az olyanokat, akik néha-néha szóba állnának velünk, vagy legalább a kö­szönésünket hajlandóak len­nének elfogadni. Itt, sajnos, még ez is nehezen megy... Balogh Csaba A Kárpátaljai Megyei Álla­mi Közlekedésrendészeten már az évi mérlegkészítéssel foglalatoskodnak. A napok­ban sajtótájékoztató kereté­ben számoltak be a testület vezetői eredményeikről, ku­darcaikról. Ivan Pipás, a közlekedésren­dészet helyettes vezetője be­szélt arról, hogy mekkora erőfeszítéseket tettek az évek óta növekvő járműbalesetek számának visszaszorítására. Országos szinten jelentősen szigorították a bírságolás sza­bályait, emelték a pénzbírsá­gok összegét. Ezzel egyetem­ben különböző akciókat szer­veztek, melyek során a kü­lönböző közlekedési kategóri­ákkal foglalkoztak kiemelke­dően. A jelek szerint nem dolgoz­tak hiába, mert az idén vala­melyest csökkent a közlekedé­si balesetek száma. Az idei 609 baleset az előző évihez képest ugyan csupán 54 esettel keve­sebb, ám ha hozzátesszük, hogy tizenhat fővel keveseb­ben haltak meg, s a sérültek száma hússzal csökkent, akkor e kis eredmény is figyelemre méltó. Persze, azért nem minden s nem valamennyi járásban ala­kul az átlagosnak megfelelően. A baleseti statisztika ugyanis szebb képet mutatna, ha a mizshirjai, perecsenyi, be­regszászi és téesői járásokban nem növekedett volna a köz­úti szerencsétlenségek száma. Ha részleteire bontjuk a sta­tisztikát, kitűnik, hogy a leg­több baj a gyalogosokkal és a kerékpárosokkal van; 327 bal­esetnek ők voltak a szenvedő alanyai, s minden második al­kalommal előidézői is. A gya­logosok figyelmetlenek, nem figyelik a gyalogátkelők jel­zőlámpáit, sőt gyakran a zeb­rát sem veszik igénybe. A ke­rékpárosok a külön kerékpár­utak hiánya miatt a főutakon közlekednek, kitéve magukat az állandó veszélynek. A ke­rékpárok csak a legritkább esetben vannak kivilágítva, így a járművezetők sokszor késve veszik észre az előttük kerekezőt. Az idén a legtöbb baleset hétfői napokon történt, ponto­san 109. Balesetveszélyesnek bizonyultak a vasárnapok is, hisz 98 szerencsétlenség ekkor következett be. A legveszélye­sebb időszak a közlekedésben a 18 és 23 óra közötti, hisz az összes baleset 40 százaléka ez idő tájra esik. Ivan Piapás milicia-ezre- des elmondta még, hogy kri­tikán aluli közútjaink álla­pota, s ez az egyik legaggasz- tóbb a közlekedésbiztonság szempontjából. Kárpátalja úthálózatának összhossza 4232,5 kilométer, s ennek döntő többsége semmilyen biztonsági előírásnak nem felel meg. Hiányoznak az út­burkolati jelek, a jelzőtáblák mintegy fele sincs kihelyez­ve, s ráadásul a gödrök és kátyúk veszélyeztetik állan­dóan a közlekedők testi ép­ségét. Mikola Liscsinszkij, az ungvári városi közlekedés­rendészet parancsnoka öröm­telinek mondta, hogy sok év óta először a megyeszékhe­lyen is csökkent a közúti bal­esetek száma. Ám szinte ez. az egyetlen pozitívum, amit az ungvári közlekedésről el lehet mondani. A város útjai ugyanis borzasztóan túlter­heltek, mert az utóbbi né­hány év során ugrásszerűen gyarapodott a gépjárművek száma. A megnövekedett forgalmat a jelenlegi útháló­zat már alig képes levezetni. Óriási probléma a járdák rossz állapota és a gyatra közvilágítás. Mindezt több­ször is felvetették, de a város vezetői sem sietnek javítani a helyzeten. Külön problémát jelent, s már számos balesetnek volt előidézője, hogy a gyakori áramszünetek idején a köz­lekedési lámpák nem mű­ködnek. Sajnos, nem tudnak minden egyes veszélyes kereszteződésbe, gyalogát­kelőhöz rendőrt állítani, így csak a közlekedők odafigye­lésén, toleranciáján múlik, hogy ne történjen baleset. Egy éve szervezték át me­gyénkben a közúti járőr- szolgálatot, számolt be erről Volodimir Szlivka őrnagy, a szolgálat parancsnoka. Mint elmondta, emberei számos bűncselekmény, közúti rab­lás tetteseinek kézre kerítésé­ben is részt vettek, de az ő ér­demük, hogy az idén 105 ezer közúti szabálysértőt sikerült felelősségre vonni, köztük 3163 ittas gépjárművezetőt is; 2059 személynek bevon­ták a jogosítványát. A pa­rancsnok elmondta még, hogy új válfaja jelent meg a bűnözésnek. Az autólopások számát ugyan sikerült visz- szaszorítani, ám hódít az ok­mányhamisítás. Egyre több hamisított forgalmi enge­déllyel közlekedő gépjámiű akad horogra. Foto: Racsko Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents