Új Kelet, 1998. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-07 / 5. szám
1998. január 7., szerda Lapzárta Baleset színhelye volt Nyíregyházán tegnap a Garibaldi-Ószőlő út sarka, ahol személygépkocsi gyalogost gázolt. Az eredmény egy sérült Sötét pillanatok KOS (III. 21.-IV. 20.) A mai napon vigyázzon azzal, mit eszik meg. Könnyen megfeküdheti a gyomrát valami étel, és erre az idegesség is rátehet egy lapáttal, ha éppen összeveszik valamelyik munkatársával. BIKA (IV. 21.-V. 20.) Hiába kedveskedik, úgy látszik, szíve választottját nem tudja magához láncolni annyira, amennyire szeretné. Jobb lenne, ha most inkább várakozna, és hagyná, hogy sodorják az események. IKREK (V. 21.-VI. 21.) Hibát hibára halmoz. Nem tud koncentrálni kellőképpen semmire. Ezzel elég sok galibát okozhat a későbbi időkre is, amit elég nagy feladat lesz rendbehozni. RÁK (VI. 22.-VII. 22. Most összeköthetné a kellemeset a hasznossal. Munkahelyi feladatai végzése közben elintézhet egy pár olyan dolgot is, amelyre úgyis alig marad ideje. OROSZLÁN (vn. 23.-Vin. 23.) Olyan feladatokkal bízzák meg mostanában, amiket nem lenne köteles elvégezni, és nincs is nagyon kedvére. Ha úgy érzi, hogy ebből elege van, beszélje meg feljebbvalóival. SZŰZ (VIII. 24.-IX. 22.) Amit ma megtehet, ne halassza holnapra. Igyekezzen minél többet elvégezni ma az Ön előtt álló feladatokból, így jobban fog boldogulni egész héten. MÉRLEG (IX. 23.-X. 22.) Ne habozzon sokat, ha olyan helyzetbe kerül, amit jónak vél, ugorjon bele. Ha nem tud gyorsan dönteni, azzal elszalaszthatja a kiváló lehetőséget. SKORPIÓ (X.23.-XI. 21.) Partnere könnyen félrevezetheti Önt egy bizonyos kérdést illetően. Ne hagyja magát, járjon utána az igazságnak. Ha hazugságon éri, kérje számon, mi volt az oka ennek a galibának. NYILAS (XI. 22.-XII. 22.) Nagyon rossz híreket kaphat telefonon. Ez az egész eddigi életét felboríthatja talán. Próbáljon ura maradni a helyzetnek. Gondolja végig, mi lenne a legjobb megoldás. BAK (XII. 23.-I. 20.) Próbálja barátait visszatartani a kellemetlen helyzetektől, hiszen az ő problémájuk Önnek ugyanolyan probléma. Ha világosan meggyőzi őket, jobb belátásra térnek. VÍZÖNTŐ (I.21.-H. 19.) Figyeljen jobban oda partnerére. Ha nem osztozik a véleményében, akkor se akarja mindenáron a saját akaratát ráerőszakolni. Neki is vannak saját érzései, és véleménye. HALAK (II. 20.—III. 20.) Különleges terveket szövöget. Ez nem baj. De mielőtt hirtelen döntést hozna, alaposan fontolja meg, megéri-e Önnek feladni eddigi életvitelét. Egészségünk Új Kelet-információ Az Országos Egészségbiztosítási Bizottság fordulatoktól sem mentes tisztújító közgyűlése után dr. Kovács Pál volt népjóléti miniszter, az országos önkormányzat elnöke bemutatkozó- kőrútja során január 15-én megyénkbe látogat. Délelőtt a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár munkájával ismerkedik, majd részt vesz a Megyei Egészség- biztosítási Bizottság soros ülésén. Délután ellátogat a nyíregyházi Jósa András Kórházba, és az intézmény vezetőitől tájékozódik a megye legnagyobb egészségügyi ellátóközpontjának helyzetéről. Vendégek Munkatársunktól A vásárosnaményi Esze Tamás Városi Művelődési Központban kedden megnyílt Vin- cze László esztergomi festőművész kiállítása, amely február 1-jéig tekinthető meg hétköznap 8-tól 17 óráig, vasárnap pedig 14- től 18 óráig. *** Január 22-én 19 órától, 23-án pedig 11 és 14 órától mutatja be a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Tamási Áron Osvigasztalás című színművét a Városi Művelődési Központban. Angolok Új Kelet-információ Az E-Misszió Kömyzetvédel- mi Egyesület pénteki találkozójának vendége január 9-én 17 órától Várvölgyi Gusztáv, a nyíregyházi polgármesteri hivatal kömyzetvédelmi szervezője. A szakember a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság székházában-Nyíregyháza, Széchenyi út 19 - Egy angol környezetvédelmi szakmai út címmel tart előadást. A szervezők egy csésze teával várják az érdeklődőket. Misebort loptak Új Kelet-információ Borra szomjas betörők jártak Nyírcsaholyban, a római katolikus kápolnában. A feljelentés szerint ismeretlen tettesek január 3-án éjjel látogattak oda, de mint kiderült, nem gyónni akartak, hanem értékeket lopni. El is vittek két darab kelyhet, és a misebort is megdézsmálták, egy litert vittek el. A templom kára 115 ezer forint. A Fehérgyarmati Rendőr- kapitányság eljárást indított egy 19 éves túrricsei férfi ellen, aki a falu határában egy 28 éves nővel hajbakapott, majd a sértetett a földre lökte, és a nála lévő, engedély nélkül tartott riasztópisztollyal egy méter távolságról egy, a nő fejére irányított lövést adott le. A lövést követően a fémszilánkok a hölgy arca elé tartott kezét sértették meg. A Nyíregyházi Rendőr- kapitányság őrizetbe vett két ukrán állampolgárt rablás bűntettének alapos gyanúja miatt, akik január 5-én a hajnali órákban Nyíregyházán, a Tokaji úti piacon megverték egy honfitársukat, majd a férfitől erőszakkal elvettek 18 ezer forint készpénzt. Ugyancsak sikerült a Nyíregyházi Rendőrkapitányságnak rablás bűntette miatt elfogni és őrizetbe venni azt a 27 éves bodrogkeresztúri férfit, aki még tavaly decemberben egy 56 éves nyíregyházi nyugdíjas férfit a lakásán megvert, majd tőle aranyat és készpénzt követelt. A bántalmazást követően az eszméletlenül fekvő férfitől 8 ezer forint készpénzt, valamint a csuklóján lévő karóráját erőszakkal elvette. Ismeretlen tettesek az ablakon keresztül behatoltak egy érpataki presszóba, és onnan műszaki cikkeket, valamint édességet és dohányárut vittek el, mintegy 130 ezer forint értékben. Hasonló bűncselekmény történt január 4-ére virradóra Újfehértón. Ott egy presszóba, illetve egy sörözőbe „néztek be” ismeretlen tettesek, és édességet, dohányárut vittek el 30 és 80 ezer forint értékben. Január 5-én éjjel ismeretlen tettesek betörtek egy győrteleki ABC-be, ahonnan a sértett feljelentése szerint 161 ezer forint értékben élelmiszereket loptak el, míg a rongálással további 35 ezer forintos kárt okoztak a sértettnek. Rozsály községben a helyi gázcseretelepet is meglátogatták a zsiványok, és onnan hat darab gázpalackkal távoztak. A kár 70 ezer forint. Viszonylag brutális módszerrel törtek be ismeretlen tettesek hétfőn éjszaka a székelyi postahivatalba. A zsiványok a tetőt kibontva hatoltak be az épületbe, majd a magukkal cipelt lángvágó segítségével a páncélszekrényt kinyitották. Fáradozásuk jutalma a mackóban lapuló 560 ezer forint készpénz volt, amit természetesen magukkal vittek. Az eset felfedezése után a rendőrség forrónyomos csoportja azonnal a helyszínre sietett. A nyomozást nehezíti, hogy a bűncselekmény időpontjában esett az eső, így a külső nyomok használhatatlanok. A START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei megvételre ajánlja az alábbi villástargoncákat DV—1788 3 T. diesel 1 db DV—1661 I T. diesel 1 db DESTA 2 T. diesel 1 db RAK 3 1 T. diesel 1 db EV—490 1 T. elektromos 1 db A targoncák a RAK 3 kivételével javításra szorulnak. Vételár megállapodás szerint. Megtekinthetők a START Vállalat Simái úti telepén a volt Ságvári Tsz. területén, 1998. január 5-étől 8-16 óra között. Érdekló'dni lehet a 42/312-6l4-es telefonszámon Fábián Györgynél. Északnyugat felől átmenetileg csökken, majd szerdán napközben ismét többször erősen megnövekszik a felhőzet. SZALAGFUGGONY, REDŐNY, RELUXA HARMONIKAAJTÓ A gyártótól 1 év garanciával REDŐNY. RELUXA tr 310-435v 402-650 rr V Tóth Katalin vállalkozó, Nyttáza, Kiss Ernő u. 40. > Angol font 335,35 Ausztrál dollár 131,30 Belga frank (100) 548,06 Cseh korona 5,75 Dán korona 29,68 Finn márka 37,31 Francia frank 33,76 Holland forint 100,26 Japán yen (100) 154,27 Kanadai dollár 144,42 Lengyel zloty 58,28 Német márka 113,02 Norvég korona 27,69 Olasz líra (1000) 114,99 Osztrák schilling 16,20 Portugál escudo (100) 110,46 Spanyol peseta (100) 133,41 Svájci frank 139,32 Svéd korona 25,65 Szlovák korona 5,91 USA-dollár 206,18 ECU 223,50 Hangverseny Munkatársunktól Újév-köszöntő hangversenyt rendeznek január 7-én, délután hat órától a nyíregyházi református templomban. A Művészeti Szakközépiskola nívódíjas kamara vegyeskarának repertoárjában többek között Bach Sei nun wieder, Verdi Laudi alia vergine Maria és Mendelssohn Beati mortui című muzsikája is szerepel. Szólót ifj. Tomasovszki Pál református kántor énekel. A oooooooooo KALENDÁRIUM 1998. január 7., szerda A nap kel: 7 óra 31 perckor, nyugszik: 16 óra 10 perckor. A hold kel: 12 óra 30 perckor, nyugszik: I óra 36 perckor. Mottó: "Szeretni annyi, mini igazat adni annak, akinek nincs igaza." (Charles Péguy) ATTILA és RAMONA napja. Az Attila név a világszerte ismert hun vezérhez kapcsolódik, s ebben formájában ismerik mindenhol, igaz, nem használják. A különböző népek ősi mondái egyébként más és más névalakban említik a hun vezért. a sagákban például Atli. a germán mondákban pedig Etzel formában szerepeli. A Ramóna a spanyol Ramon női változata, amely viszont a germánban gyökerezik, s eredeti jelentése okos védelmező. Ma köszönt- sük Ramóna és Melánia nevű ismerőseinket is! Mai évfordulóink Százhuszonöt éve született CHARLES PÉGUY francia költő és író, a modern francia költészet egyik úttörője. Katolikus költő volt, de érdekes, hogy a katolicizmushoz a szocialista eszméken keresztül jutott el. Jól mutatja ezt élete egyik fő műve, a Jeanne d’ Arc. amelynek első változata egy szocialista jövő képét vázolja fel, de később átírta a könyvet, és Jeanne d’ Arc szeretetének misztériuma címmel már katolikus műként adta ki újra. Százhuszonöt éve született ZUKOR ADOLF magyar származású amerikai filmgyáros. A mi vidékünkön nőtt fel, Mátészalkán járt iskolába, ám tizenöt évesen nyakába vette a nagyvilágot, és meg sem állt Amerikáig. Ahol persze legalul kezdte, majd szűcsműhelyt nyitott, ám felismerte az éppen születőben lévő filmben rejlő lehetőségeket, ezért bérelt egy kis bódét, amelyben mozit rendezett be. A nagy ötlet az volt, hogy kibérelt egy farmot, hogy ne csak vetítse, de maga is gyártsa a filmeket, és tíz év múlva ő volt a filmgyártás nagymogulja, ő alapította a Paramount Picturest, ahol kizárólagos szerződéssel olyan sztárok játszottak, mint Pola Negri és Gary Cooper. Nemcsak filmjei, de ő maga is kapott Oscar-díjat. Boldog születésnapot! Ötven éves GOGH KÁLMÁN szlovákiai magyar labdarúgó és edző. Magyar szülők gyermekeként a csehországi Kladnóban született, és a dunaszerdahelyi csapatban kezdett focizni. Később a Slovan Bratislava kétszeres csehszlovák bajnok és kupagyőztes csapatának játékosa volt, és bekerült a válogatottba is. Laptulajdonos: Start Rehabilitációs Vállalat és intézményei Nyíregyháza, Bujtos utca 32. Tel.: 411-433 Balogh Zoltán vezérigazgató Működteti: Új Kelet Média Kft. Felelős kiadó: Palotai István lapigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Főszerkesztő-helyettes: Fullajtár András Szerkesztők: Randa Ferenc, F. Sipos József, Tapolcai Zoltán Sportszerkesztő: Révay Zoltán. Főmunkatárs: Száraz Attila Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok utca 15. Tel.: sportrovat: 42/437-006, titkárság/fax: 437-012, újságírók: 437-013. Hirdetésszervezők: 431-498. Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában, a felvételi irodán, Bujtos u. 32., a Nyírségi Nyomdában, Árok u. 15., valamint a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszü a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4025 Debrecen, Nyugati u. 5-7. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270.) Telefon: 52-431-049. Fax: 52-430-726. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 570 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató A lap az Észak Info Press Regionális Médiakonzorcium tagja. Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közólt saját információk, írások, reklámgrafikák felett kizárólagosan a kiadó és a szerző rendelkezhet, felhasználás, utánközlés csak közös jóváhagyásokkal lehetséges. ISSN 1217-9914