Új Kelet, 1998. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-07 / 5. szám

1998. január 7., szerda Program, információ A kör bezárul Forrás: Pannon Világ (A cikkben szereplő árak tájékoztató jellegűek, és nem tartalmazzák a távköz­lési szolgáltatásokra érvé­nyes magyarországi áfát.) A GSM-telefon kétségkí­vül legnagyobb előnye az a szabadság, hogy elvileg bárhol használható. A va­lóságban a használatnak gátat szab, hogy a világban hol, mennyire építették ki a rendszert. így aztán Auszt­ráliában vagy Hongkong­ban előbb használhattuk ké­szülékünket, mint a legtöbb szomszédos országban. De ennek most már vége, a ter­vek szerint a Pannon Világ megjelenésére bezárul a kör körülöttünk. Bármerre is in­duljunk el, az összes szom­szédos országban használ­hatjuk készülékünket. Persze, ez nem jelenti azt, hogy mindjárt tényleg hasz­nálni is tudjuk. Ha a lefe- dettségi térképre nézünk, azt látjuk, hogy hazánkban néhol (Szlovákia, Jugoszlá­via) a fehér volt nagyobb, mint a színes. Ez részben a későbbi kezdéssel magyaráz-, ható, a környező országok többségében csak 1996/97- ben kezdték meg működé­süket a GSM-szolgáltatók. Ok is ugyanazt az utat jár­ják be, mint az összes tár­suk. Először a fővárosokat, a nagyobb városokat, a főbb utakat és a turisztikai célpontokat, így például a tengerpartokat, téli üdü­lőhelyeket, síparadicso­mokat fedik le. Ugyanakkor szomszéda­inknál a domborzati viszo­nyok egyáltalán nem teszik lehetővé, hogy bármikor is Ukrajna Kyivstar (a kijelzőn UA- KS vagy 255 03) Ukrainian Mobile Com­munications (a kijelzőn UMC vagy 255 01) A jelen cikk írásakor még csak az volt biztos, hogy bármelyik pillanatban bein­dulhat a roaming Ukrajná­val. Keleti szomszédunkban három GSM 900-szolgálta- tó is kapott működési en­gedélyt, közöttük az UMC- ésakyivstarJSC. Roaming- kapcsolatra egyelőre csak az UMC képes. Az UMC- nél egy belföldi hívás ára csúcsidőben — hétköznap reggel 9 és este 9 között - körülbelül 110 forint per­cenként, csúcsidőn kívül 60 forint. Magyarország hívása viszont szinte „egy vagyonba” kerül, égy perc díja mintegy 690 forint! (Csak összehasonlításkép­pen, Ausztráliából egy perc hazatelefonálás körülbelül 350 forintba kerül.) A Pan­non Világ lapzártájakor a Kyivstar árlistája még nem állt rendelkezésre. Szlovákia Globtel (a kijelzőn 231- 01 vagy SVKGT) Ügyfélszolgálat: +4217905905905 EuroTel Bratislava (a kijelzőn: 231-02 vagy ET­SK) Ügyfélszolgálat: +4275053333 a Pannonéhoz hasonló terü­leti lefedettség jöjjön létre. Azt ne is várjuk, hogy a Kár­pátokban, illetve az Alpok­ban ugyanúgy használhatjuk készülékünket, mint mond­juk Pesten a Váci utcában. Természetesen a hegyekben is érhet minket kellemes meg­lepetés. Ausztriában például meglehetősen sok helyen, még fent a sípályán is lehet telefonálni, és várhatóan a többi ország síterepein is egyre inkább ez lesz a hely­zet. Szomszédunkban több­nyire két GSM-szolgáltató- val van roaming-szerződése a Pannon GSM-nek. Közöt­tük lefedettségben és árban is jelentős eltérés lehetséges. Ha a lefedettség megengedi, érdemes manuálisan válasz­tani a szolgáltatók közül: jelentős költségmegtaka­rítást eredményezhet. Az országhatár közelében könnyen előfordulhat, hogy a készülékünk még ideát rá­áll a másik országbeli háló­zatra, így már azelőtt is roamingolunk, hogy átlép­nénk a határt. Ez jelentősen megterhelheti a pénztárcán­kat, ezért lehetőleg minél előbb álljunk vissza manu­álisan a Pannon hálózatára. Ennek a jelenségnek a for­dítottja viszont jelentős megtakarítást hozhat, ami­kor a határ túloldalán egyes helyeken még egy darabig használhatjuk a Pannon há­lózatát is. A Magyarországgal köz­vetlenül szomszédos orszá­gokban a hívás fogadása mindenhol egységesen nettó 70 forint percenként. Hívást fogadni minden esetben jó­val olcsóbb, mint Magyaror­szágot hívni. Szlovákiában egy belföldi hívás percdíja csúcsidőben 60-70 forint körül van, csúcs­időn kívül pedig 30-40 forint között telefonálhatunk. A belföldi hívásoknál a Globtel az olcsóbb, míg Magyaror­szág hívása az EuroTel háló­zatából valamivel kedvezőbb. Ez a percdíj csúcsidőben 160-170 forint, csúcsidőn kívül 110-140 forint. Ugyan­akkor a csúcsidő az Euro- Telnél hétköznap 7 és 20 óra között van, míg a Globtelnél csak 7 és 16 óra között. Rö­vid üzenetet pillanatnyilag csak az EuroTel hálózatából lehet küldeni, ennek ára 30 forint körül van. Románia MobilRoin (a kijelzőn: 226-10 vagy RIO) Ügyfélszolgálat: +4012033030 Mobifon (a kijelzőn: 226- 01 vagy ROI) Ügyfélszolgálat: +4013022222 Románián belül a Mo­bifon jóval olcsóbb verseny­társánál, viszont Magyaror­szágot a MobilRom hálóza­táról valamivel olcsóbban lehet hívni. Csúcsidőben (hétfőtől péntekig 8 és 19 óra között) 300-320 forin­tért lehet hazatelefonálni, csúcsidőn kívül 270-320 fo­rint egy perc. Rövid üzene­tet pillanatnyilag egyik há­lózatból sem lehet küldeni, és fogadni is csak a Mo- bilRomnál lehet. KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 9.00 Hírek 9.05 Napközben 11.00 Hírek 11.05 Lemez-játszó 11.35 Petőfi Sándor 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 Gyüle­kezeti énekek tára 13.30 Dicsérjétek az Urat! 14.00 Hírek 14.05 Klasszi­kusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 14.55 Első közlés 15.00 Hí­rek 15.06 Beszéljük meg! 15.55 '98 Magyarország 16.00 Délutáni króni­ka 16.10 Mindennapi gazdaságl6.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Házi­muzsika 17.00 Hírek 17.05 „Magya­rországról jövök...” 18.00 Esti króni­ka 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 19.25 Műsorismertetés 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Kardos G. György- gyel a Bécsi kávézóban 20.00 Hírek 20.05 Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből 20.30 Határok nélkül - a gazdaságról 21.00 Hírek 21.05 A szó­lista 21.25 Kossuth-klub 21.55 Szóló 22.00 Késő esti krónika 22.30 Mér­leg 23.00 Hírek 23.05 Nagy mesterek 24.00 Hírek 0.10 Himnusz 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok 18.30 V materinskom jazyku 19.00 In limba materna 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na materjem jeziku 21.00-22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora BARTÓK NYÍREGYHÁZI radio JONATÁN RADIO MTV1 5.30 Gazdatévé. 5.50-9.30 Nap­kelte. 9.35 Bor és hatalom. Spanyol (katalán) tévéfilmsorozat. 192/30. rész. 10.05-11.10 Még egyszer! 11.15 Második lehetőség. Amerikai tévé­filmsorozat. XVI/l.rész: Add nekem az utolsó táncot - II/l. 12.00 Déli ha­rangszó. 13.00 Magyar mennyegző. 1. rész (ism.). 14.00 Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin. 14.25 Román nyelvű nemzetiségi magazin. 14.50 Horvát nyelvű nemzetiségi magazin. 15.25 Bor és hatalom. Spanyol (kata­lán) tévéfilmsorozat. 192/30. rész (ism.). GYEREKEKNEK. 16.00 Cimbora. 16.30 A szerelem jogán. Brazil tévéfilmsorozat. 160/58. rész. 17.00Alfa szolgálat. 17.10 Életjel. 17.15 Körzeti magazinok. 17.45 Kör­zeti híradók. 17.55 Örök lakoma. 18.15 Kisebb-nagyobb gyerekeknek! Családi csetepaték. Angol rajzfilmso­rozat. A bébicsősz.18.35 A pampák királya. Brazil tévéfilmsorozat. 130/43. rész. 19.30 Híradó. 20.00 Szívem höl­gye. Francia tévéfilm. 21.30 Bohózat album.21.45 MM. 21.50 KENŐ. 21.55-22.55 AKTUÁLIS. 22.55 FÜG­GETLENEK ÉJSZAKÁJA. Arcok. Amerikai film. (1968.). 1.00 Híradó. MTV2 .□I PETŐFI 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dallamok 5.55 Állomáskereső 6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs 8.00 Petőfi-délelőtt 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Zöld jelzés 13.45 Korkérdés 14.00 Nosztalgia-délután 17.00 Hírek 17.04 Petőfi-délután 18.30 Kerengő 19.00 Hírek 19.03 Ze­nezóna 19.30 Kölyökrádió 20.00 Rá­diószínház 20.43 Vanessa Mae lemezeiből 21.00 Hírek 21.03 Zene­zóna 22.00 Dorg-ér(i)a 23.00 Hírper­cek 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után...' 6.00 Muzsikáló reggel 8.00 Hírek 8.03 Műsorismertetés 8.10 Pódium 9.16 Zenekari muzsika 10.00 Hírek 10.05 Kalamáli, aki hitt a balszeren­csében 10.33 Huzella Elek műveiből 1053 Operaslágerek 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hírek 12.05 Hang­verseny délidőben 13.22 Romantikus muzsika 14.00 Hírek 14.05 így látták 14.54 Schubert operáiból 15.40 Hit­élet és történelem 16.00 Hírek 16.05 Muzsikáló délután 18.00 Hírek 18.05 A magyar zene évszázadai 18.55 Ez van! 19.05 Rafael Arié operaáriákat énekel 19.35 Kapcsoljuk a Zeneaka­démia nagytermét kb. 21.30 Operafi- . nálék 22.00 Hírek 22.05 Handel: Vízizene — szvit 23.00 Éjszakai jazz­klub 24.00 Hírek. Időjárás. Szózat. 5.55 Részletes műsorismertetés 6.00 Kossuth-krónika 6.15 Utinformációk 6.20 Regionális lapszemle 6.30 Regi­onális krónika 6.45 Mikrofon előtt 7.00 Kossuth-krónika 7.15 Ügyeleti információk 7.20 Aktuális 7.30 Regi­onális krónika 7.40 Műsorelőzetes 7.45 Előzetes a mai nap programjai­ból 8.00-8.10 BBC Világhíradó 8.15­9.00 A nap. Tájékoztató magazin 9.00- 12.00 Zenés délelőtt. Benne óránként hírek 12.00 Kossuth Déli Krónika 12.45 Tiszántúli krónika 13.00- 15.00 Középkor, Rocksarok, Zenevonat 15.00-16.00 A nap. 16.00 Regionális krónika 16.15-16.55 Köz­életi és háttérmagazin 17.05-17.45 Koktél 17.45-18.00 Regionális kró­nika 18.00 Kossuth Esti Krónika 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok gS PB RÁDIÓ 0.00-5.30 Lámpafénynél 5.30- 8.00 Reggeli információs összeállítás 8.00-9.00 Wurlitzer 9.00-12.00 Gaz­dasági magazinműsor DUNATV 12.00-14.00 Délidőben - Kovűgs Tibor 14.00-16.00 Kabarészerda - Hadházy László 16.00-19.00 Kíván­ságműsor Frekvencicával és DJ Frici- vel 19.00-20.00 Almárium 20.00- 22.(Ml Rocklegendák - Huszta Péter 22.00—24.00 Magyarock - Felföldi Oszkár HBO játszma (amerikai akciófilm) 23.40 Portyán (amerikai film) 1.20 Sánta­kutyák (amerikai vígjáték) 2.55 Maurice (angol film) iy szív tv 10.00 Hívd Andreát! 11.00 City kulturális magazin 11.15 Kapásjelző 11.30 „Párosán szép...” 12.30 ’’Nem boszorkányság” 13.00 Divatház 13.30 Kamilla 14.30 Más 15.00 Szilágyi cse­veg 16.00 Teenager party 16.30 Pop­dzsungel 17.00 Broadway Melody (am. zenés film) 19.00 Egészségma­gazin 19.30 Action Man (amerikai so­rozat) 20.00 Celeste (argentin soro­zat) 21.00 Szökés Sobiborból (ameri­kai akciófilm) 23.30 Pop-dzsungel Ä SPEKTRUM 6.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.00 Híradó. 7.15 Pub­likum. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tu­dóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 Azok a csodálatos állatok. 11.20 Mérföldkö­vek a magyar technika történetében. X1I/2. rész: Ybl Miklós (ism.). 11.50 MTV+. 12.00 Derrick. Német bűnügyi filmsorozat. Az élet ridegsége. 13.00 Híróra (ism.). 14.00 Frankenberg-kas- tély. Német tévéfilmsorozat. XII1/7. rész: Késő bánat 14.55 Magyarok cse­lekedetei. Szent László leánya (ism.). 15.00 Repeta. 17.30 Izom-láz. 18.00 Az Onedin család. Angol tévéfilmso­rozat. 182/156. rész: Szabadon szár­nyalni. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Meseszalon. 19.30 Híradó. 20.00 Terra X. Német ismeretterjesztő filmsorozat. XXV/1. rész: Tengeri bolyongás Odüsszeusszal. 21.00 TS-extra. 21.30 Dzsessz-szerda. 22.00 Európa mozija Mario és avarázsió. Német film (1994.). 24.00 Mélyvíz. 13.00 Számítógépes bankrablók 14.00 Állati helyeken A hosszúszár­nyú bálna 14.50 Clive James: Képes­lapok - Buenos Aires 15.50 Vad vi­szonyok (ausztrál sorozat) 16.30 Val­lások és próféták 17.00 Légi harc Az európai hadszíntér 17.55 A történe­lem fordulópontjai Harc Kanadáért 18.20 National Geographic: Vadócok A repülés elbűvülő mesterei 18.50 Rendhagyó útikalauz Boston és Wa­shington DC 19.40 Benyovszky Mó­ric és a malgasok földje (magyar so­rozat) 20.10 Az eltűnt cetek nyomá­ban (ang. dók. film) 21.05 A flipper története (ang. dók. film) 22.05 Hasfelmetsző Jack (ang. dók. film) TV3 7.00 Jó reggelt, Magyarország! (reggeli információs magazin) 9.25 Délelőtt a tv2-vel Életmódmagazin 10.25 Egy kórház magánélete (ame­rikai sorozat) 11.15 Marienhof (né­met sorozat, ism.) 11.40 Mindent vagy semmit! (ism.) 12.00 Stádium. A tv2 üzleti híradója 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete (amerikai sorozat, ism.) 13.30 Csupa- csupa élet (német sorozat, ism.) 13.55 Willy Fog utazása a Föld középpontja felé (spanyol rajxfdmsorozat) 14.25 Nekem nyOlc! (bolondos "műsor ka­maszoknak) 14.55 Csípsz (gyermek­es ifjúsági magazin) 15.50 Áki bújt, aki nem (kanadai sorozat) 16.15 Remington Steele (amerikai sorozat) 17.05 Marienhof (német sorozat) 17.30 Csupa-csupa élet (német soro­zat) 17.55 Az Acapulco-öböl (mexi­kói sorozat) 18.25 Szerencsekerék (vetélkedő) 19.00 Tényleg? 19.30 Gazdagok és szépek (amerikai soro­zat) 19.55 Botcsinálta angyal (ameri­kai vígjáték) 21.40 Mindent vagy semmit (vetélkedő) 22.00 Tények - Jó estét, magyarországi Tényező - a tények hátterében, Emberi tényező, Szemtanú, Sport, Európa 23.00 Zsarublues (amerikai sorozat) 23.45 Hajnaltól napestig 0.10 Jó estét, Ma­gyarország (rövid ism.) z'Äx. DUNA 15.30 Kiszasszony (brazil sorozat) 16.00 Ki a főnök? (am. sorozat ism.) 16.30 Fejvadász (am. sorozat, ism.) 17.30 Cinema 18.00 Egy rém rendes család (am. sorozat) 18.30 Hegylakó (am. sorozat) 19.30 Hír3 20.110 Di­nasztia (am. sorozat) 21.00 Hullámok hercege (am. film) 23.40 Hír3 (ism) 0.10 Hegylakó (am. sorozat, ism.) M S AT 0.15 Music Box 6.30 Vekker 8.30 Music Box 13.10 Játszd újra... 13.40 Parti sétány, Ausztrálisa (ausztrál so­rozat) 15.10 A hekus (német sorozat, ism.) 16.10 Békaváros (amerikai film) 18.00 Benny Hill (sorozat) 18.30 A hekus (német sorozal) Elárulva és el­adva 19.30 A szenvedély színe (am. erotikus thriller) 21.20 Murder One (angol sorozat, ism.) 22.20 Sárkány­virág (am. film, ism.) rtawrir RTLKLUB 6.30 Jó reggelt! 8.30 100-ból egy (ism.) 9.00 Klip-klub 9.30 Borostyán (olasz sorozat, ism.) 1030 Dragon Ball (francia rajzfilmsorozat, ism.) 10.55 A pálya ördöge (francia fajzfilmsorozat, ism.) 11.20 Candy, Candy (ism.) 11.45 Sweet Valley (am. sorozat, ism.) 12.10 Knight Rider (am. sorozat, ism.) 13.00 Híradó 13.10 Randevú Edittel 13.30 Borostyán (olasz filmsorozat) 14.30 Klip-klub 15.00 Rajzfilm-klub 16.15 Sweet Valley (am. sorozat) 16.40 Knight Rider (am. sorozat) 17.30 100- ból egy (játék) 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Falcon crest (am. filmso­rozat) 18.55 Meri vagy nem meri?19.00 Híradó 19.30 Fókusz 19.55 Meri vagy nem meri? 20.00 Zsaruzsenik (német sorozat) 20.50 A balfácán (francia film) 22.30 Szexy Lissy (német film, ism.) 24.00 Fókusz (ism.) Időjárás 9.00 Képes krónika 10.45 Hétha­tár (ism.) 11.20 Gazdakör 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.35 Kína törté­nelmi városai (kínai ismeretterjesztő film) Baoding, Builin, Bozhou, Chaozhou, Nanjing 13.30 Taxis, rá­adásul olasz (olasz vígjáték) 15.40 Győztesnek születtek (francia sorozat, ism.) Jim és a thai-box 15.55 Váratlan utazás (kanadai sorozat) 16.45 Felelet az éleinek 17.25 Babar: A régi szép idők 17.50 Műsorismertetés 18.00 Hír­adó 18.20 39 Lépcsőfok (angol film) 20.05 Régiók 20.40 Esti kérdés 20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 A csalók (francia­olasz film) 23.35 Híradó VTV| NYÍREGYHÁZI VÁROSI TELEVÍZIÓ 18.30 Szemfüles - 30 perc alatt a Rocky körül 19.00 Kamarai híradó 19.15 Híradó 19.25 Sztárrandevú 20.00 Napirenden 20.30 Film SzTV| SZAMOS TELEVÍZIÓ 9.00 Faluképek, a vételkörzet tele­pülései képekben 10.00 Képújság 17.00 Mese 17.08 Számos-stop 17.30 Barangoló 17.45 Zenés bemutatkozás 18.10 Rovataink 18.42 Reklám 18.45 Szamos Híradó 19.00 Reklám 19.05 Vendégváró 19.20 Szamostoma 19.27 Lapszemle, műsorajánló 1930 Szivár­vány (biztonsági zóna) 20.00 ATV 47 22.30 Szamos Híradó Hidasok MTI _____ A M atáv hibabejelentő telefonján ismeretlen tettes hétfőn este bejelentette, hogy 21.45 órakor a Petőfi- hidat és az Erzsébet-hidat is felrobbantja, mert robba­nóanyagot helyeze-tt el rajtuk. A rendőrség azon­nal intézkedett, a tűzszeré­szek kiszálltak a helyszín­re és mindkét hidat tüzete­sen átvizsgálták, ám robba­nóanyagot nem találtak. A vizsgálat során a Petőfi-hí- don háromnegyed 9 és fél 10 között szünetelt a for­galom. Az Erzsébet-híd le­zárására nem került sor. A Petőfi-hídi bombaria­dó idején hétfőn este egy 23 éves fiatalember, buda­pesti lakos kíváncsiságból felmászott a Lánchíd bu­dai hídfőjének pillérére. Ezért mintegy negyed- órárig szünetelt a forgalom a hídon. A tűzoltók sértet­lenül lehozták a hídmá- szót a pillérről. Rendőrkék MTI 1998 szeptemberétől rendőri fakultációt indíta­nak a hevesi Eötvös József Középiskolában. A Heves Megyei Rendőr-főkapi­tányság szakmai segítségé­vel szervezett képzést a ter­vek szerint 30 diákkal, egy gimnáziumi osztályban kezdik meg. A jelentke­zőknek a felvételin fizikai alkalmasságukat is bizo­nyítaniuk kell. Mint azt Svóbné Lénái t Agnes, a szakközép- és szakiskolát, valamint gim­náziumot is magában fog­laló intézmény igazgatóhe­lyettese az MTI tudósítójá­nak elomondta: a rend­őrség kezdeményezését örömmel fogadták, hiszen tapasztalataik szerint nö­vekszik a rendőri pálya népszerűsége. Végzős diák­jaik közül igen sokan tanul­nak tovább a Rendőrtiszti Főiskolán, vagy rendőr­szakközépiskolában. Az induló fakultáció óraterve szerint a képzés az első két évfolyamon csu­pán heti két különórát, elsősorban kondicionális felkészítést jelent, illetve plusz óraszámban tanítják a számítástechnikát és az idegen nyelvet. A harma­dik és negyedik osztály­ban viszont már rendőr­pedagógusok is oktatják a gyerekeket. A tantárgyak között szerepelnek a kri­minalisztikai és jogi alap­ismeretek, a büntetőjog, az elsősegélynyújtás. Emel­lett gyakorlati képzést is kapnak a tanulók, részt vesznek rendőri akciók­ban, helyszíneléseken, raz­ziákon, megismerkednek a kapitányságok mindenna­pi munkájával. HB® 5.30 Tanmesék a szexről (magyar vígjáték) 7.00 Alf (amerikai sorozat) 7.30 Egyről a kettőre 8.05 Állati élet 9.00 Ébredések (amerikai film) 11.00 A rút kiskacsa karácsonya (amerikai rajzfilm) 12.15 Zűrös manus 13.55 Dr. Ottó (amerikai vígjáték) 15.30 Barátom, Joe (ír-német film) 17.10 Porunk hőse (angol vígjáték) 19.00 Alf (amerikai sorozat) 19.30 Egyről a kettőre 20.00 Szenvedélyek vihará­ban (am. filmdráma) 22.10 Tiszta fxV Krúdy mozi: Összeesküvés-elmélet. AttS Ea.: 16.00, 18.30 és 21.00 óra! S h Béke mozi: Bean. Ea.: 16.00, 18.00 és 20.00 óra! o< Montázs mozi: Hatalmas Aphrodité. S Ea.: 18.00 és 20.00 óra! Móricz Zsigmond Színház: 19.00 Mágnás jkj Miska. Kölcsey-bérlet. 19.00 Arzén és le­HP* vendula. Bérletszünet (Krúdy Kamara)

Next

/
Thumbnails
Contents