Új Kelet, 1998. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-13 / 10. szám
1998. január 13., kedd Súlyos összecsapások voltak Burundi fővárosa, Bujumbura közelében: egy katonai szóvivő hétfői bejelentése szerint a harcokban legalább 51 ember vesztette életét. A tűzpárbaj vasárnap reggel tört ki hutu lázadók és a másik nagy néptörzs, a tuszik uralta kormányerők között. A katonai szóvivő szerint maga a lakosság figyelmeztette őket arra, hogy a hutuk a Bujumbura-kömyéki hegyekben gyülekeznek, s a kormánycsapatok ezt követően csaptak le rájuk. Mint elmondta: a harcokban 50 lázadó és egy kormánykatona vesztette életét. A Reuters brit hírügynökség jelentése bujumburai lakosokat idézve arról számolt be, hogy a vasárnap reggel kezdődött tűzpárbaj legalább négy órán át tartott, de egyes jelentések szerint a harcok még a délutánba is átnyúltak. Hétfőre virradóra már másodszor kellett több mint 17 ezer embernek mínusz 20 Celsius-fok alatti hőmérséklet közepette a szabadban éjszakáznia a Pekingtől északnyugatra bekövetkezett, legkevesebb félszáz ember halálát okozó szombati földrengést követően. A dpa jelentése szerint a földrengés sújtotta térség lakói tüzek köré gyűlve, takaróba vagy kabátba burkolódzva, ideiglenes fedezékek alatt vagy szénakazlakban igyekeztek melegen tartani magukat. Újra és újra kisebb utórengések rázták meg a vidéket. Időközben újabb segélyszállítmányok érkeztek a Nagy Faltól északra lévő katasztrófaterületre. Egy németországi börtönben - 50 éves korában - hétfőn meghalt Clyde Lee Conrad amerikai őrmester, akit 1990-ben hazaárulás miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. A magyar és a cseh titkosszolgálat számára kémkedő Conrad szívinfarktus következtében halt meg - jelentette a dpa a diezi börtön igazgatójára hivatkozva. Clyde Lee Conrad 1975-től 1985-ig az amerikai hadsereg Németországban állomásozó Bad Kreuznach-i egységénél dolgozott, ahol titkos dokumentumokhoz is hozzáfért. Egy kémhálózat tagjaként adatokat szolgáltatott ki a cseh és a magyar titkosszolgálatnak a NATO titkos stratégiai terveiről, és ennek fejében 2,2 millió márkát kapott. 1990-ben a koblenzi tartományi bíróság ítélte el. Bagdadban feszült hangulatban kezdte meg hétfőn munkáját az az új összetételű ENSZ-bizott- ság, amelynek feladata ellenőrizni az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését. Bagdad bírálta a bizottság összetételét, mivel abban szerinte túlsúlyban vannak az amerikai és a brit szakértők. „Végezzük a dolgunkat” - jelentette ki a Reuters tudósítójának nyilatkozva Scott Ritter, a vasárnap este Bagdadba érkezett küldöttség amerikai vezetője. Munkájukról nem közölt részleteket. Irak azzal vádolja Rittert, aki az 1991-es Öbölháborúban az amerikai haditengerészetnél századosként szolgált, hogy kémkedik Irak ellen. Világkrónika „Szlovákiasan” kanyarog a Duna A bős-nagymarosi vízlépcső eredeti változatának egyik szlovák tervezője úgy ítéli meg, hogy a hágai döntés végrehajtásáról tárgyaló magyar küldöttség két duzzasztógát felépítésével kapcsolatos javaslata csak látszólag előzékeny lépés. A szlovák kormánynak ezt a megoldást el kellene utasítania - írta a Národná Obroda című lap hétfőn, amikor a Nemcsók János vezette magyar és a Peter Baco vezette szlovák küldöttség Pozsonyban ismét tárgyalóasztalhoz ült. MTI __________________ Na gymarost mint az alsó duzzasztás egyedül lehetséges helyszínét megjelölő Pavol Martinicky a Národná Obrodá- ban kifejtette: a magyar javaslatban szereplő két duzzasztógát megépítésével nemcsak „általában csökenne az áram- termelés, de Bős csúcsrajára- tását is lényegesen korlátozni kellene.” Azt írja, hogy a „kél- gátas” megoldás ráadásul még drágább is lenne, mint az eredeti szerződésben előírt nagymarosi beruházás. A szerző figyelmet érdemlő fogalmazásából úgy tűnik, mintha a Duna már nem a Dunakiliti és a Szob közti szakaszon számítana-határvonalnak, hanem csak Szap és Szob között: attól a ponttól, ahol a - Dunacsúnnál elterelt - folyó (Szapnál) visszatér eredeti medrébe, addig a pontig, ahol az Ipoly torkolatánál a Duna déli irányba fordul, és Magyarország területén folytatja útját. Pavol Martinicky azt írja, hogy a folyó bal oldalán „a Szlovák Köztársaság Szaptól az Ipoly torkolatáig part menti állam, tehát a jelzett folyamszakasz energiájának a fele illeti meg”. Az 1977-es szerződéstől lényegesen eltérő változtatások terve láttán felmerül: melyik felet terheljék a kár, illetve az elmaradt haszon megtérítésével járó költségek, nem szólva arról, hogy „az ilyen megoldási elvek” ellenkeznének a hágai ítéletnek a szerződés érvényességére vonatkozó részével. A szlovák kormánynak nincs mandátuma arra, hogy műszaki szempontból indokolatlan megoldásokhoz közelítsen, és ily módon tartósan károsítsa Szlovákia érdekeit. A magyar küldöttség „kétgátas” javaslata a laikusok szemében „előzékenynek tűnik, csakhogy ez nagy tévedés” - írja Národná Obroda. Castro nem vonul vissza A választásra jogosultak túlnyomó többsége leadta szavazatát a vasárnapi kubai választásokon. Az urnák lezárása előtt három órával, közép-európai idő szerint éjfélkor több mint 97 százalékos volt a részvételi arány - jelentette hétfőn az AFP. MTI A 7,8 millió választóképes kubainak (16 éven felüliek) a parlament, azaz a nemzetgyűlés 601 új tagját és 14 tartományi gyűlés 1192 küldöttjét kellett megválasztania összesen 30 ezer 508 szavazóhelyiségben. A zárás előtt három órával megállapított részvételi arány magasabb, mint a legutóbbi, 1993-as választásokon ugyanabban az órában. 1993-ban a végső részvételi arány 99,57 százalékos volt. Fidel Castro kubai elnök, akinek hazájában vasárnap választásokat tartottak, leszögezte, hogy nem gondol visszavonulásra, mert „a jó harcos nem hagyja el a csatateret, hanem végig kitart”. Castro külföldi tudósítóknak nyilatkozott, miután leadta szavazatát a Santiago de Cuba városa közelében fekvő El Cobre településen, ahol jelöltként szerepelt. A választások - amelyeken 601 parlamenti képviselőre és 1192 megyei gyűlési küldöttre szavaztak a kubaiak, szám szerint pontosan ugyanennyi jelölt közül „választva” - a szokásosan rendkívül magas részvétellel, minden incidens nélkül zajlottak le - jelentette a spanyol El País havannai tudósítójára hivatkozva. A kubai vezető a legutóbbi, 1993-as választások idején azt mondta, hogy hamarosan visszavonul, és nemrégiben több beszédében hasonló célzásokat tett, testvérét, Rault emlegetve esetleges utódjaként. Most viszont úgy nyilatkozott, hogy személyes érdekei vagy vágyai felett áll „a kötelesség és a nép akaratának tiszteletben tartása”. Szavazatának leadása után Castro rövid beszédet tartott El Cobre főterén, amelyben hangsúlyozta a választások jelentőségét, mondván, „arra szolgálnak, hogy bebizonyítsák a világnak, hogy a kubai nép legnagyobb része támogatja a szocializmust és a forradalmat”. „A forradalom nem Castro műve. Castro csak egyetlen a sok millióból. A forradalmat a nép védelmezi és fogja védelmezni” - fogalmazott. Tűzfészek a Paradicsomban II. Palotai István (Új Kelet) Amint arról az előző részben, január 5-ei számunkban szó esett, a nyolcvanas évek elejére már a Napnál is világosabb volt, hogy a Közel- Kelet békéjét az egymással vetélkedő nagyhatalmi titkosszolgálatok óhaja szerint dúlják. A vallási köntösbe bújtatott arab muszlim mozgalmakat a hajdani Szovjetunió és csatlósai pénzelik és támogatják, akárcsak az arab nacionalizmust képviselő iraki Szaddam Husszeint vagy Arafatot, a palesztinok vezérét. Vele szemben a Nyugat Kuwaitot, Fejszált, Szaúd Arábia királyát, Egyip- tomot, Tunéziát, Marokkót tömte fegyverekkel. Az egyetlen, világhatalmi szempontból tisztázatlan ellenségeskedés az iraki-iráni vallásháború volt, ahol az oroszok burkoltan ugyan, de támogatták Irakot, azonban nem törtek lándzsát Irán felett sem. Nyilván arra számítottak, hogy az ajatollah állama lassan kimerülvén, felhagy önállóskodásával, és a szovjethez csapódik. A terv nem vált be. Moszkva megint hoppon maradt, az oly hőn óhajtott déltengeri kijáró álma ismét szertefoszlott. Az iráni-USA túszdráma viszont még inkább elmérgesítette a viszonyt Teherán és Washington között. A világ - akkoriban úgy tűnt — egy USA- iráni háború előtt áll. Szaddam Husszein - a kiszámíthatatlan politikai húzások atyamestere - viszont másként gondolkodott. Nem törődvén a külpolitikai helyzettel, eltökélte, hogy belpolitikai nehézségeit egy katonai kalanddal stabilizálja. Megtámadta, majd egy pár napon belül anektál- ta Kuwaitot, amit Irak szerves részeként olvasztott be az országba. A válasz ismeretes: Amerika, Európa, Ázsia, Ausztrália és Afrika, tehát az összes földrész nemet mond Bagdad agressziójára, és az Öbölháborúban egy emberként semmisíti meg az iraki egységeket. A történelem során ekkor áll közös táborban Izrael először Szaud-Arábiával, Ku- waittal, az Egyesült Arab Emírséggel, Dubaival, Egyiptommal, és még sok egyéb muszlim állammal, legalábbis ami az érdekek közösségét illeti. Tel Aviv, igaz, kemény amerikai nyomásra, de távol marad a katonai eseményektől, és pont ez az önmegtartóztatás válik később a tárgyalásos rendezések alapjává. Irak teljes és katasztrofális katonai veresége elvileg Iránnak kedvezne - pontot tehetne a síita-szunnita vallásháború végére, és beleverhetné a földbe az amúgy is tönkrevert Irakot, de nem teszi. Jordániával egyetemben semlegesen szemléli az eseményeket. Az Öbölháború vége aztán határozott pontot tesz az arab világon belüli ellentétekre. Nem csoda, hiszen a másik tábor teljesen magára marad, nincs, aki fegyverrel tömje, hiszen a Szovjetunió összeomlott. A szovjet védőpajzs a múltté, és amelyik állam nyíltan és tevőlegesen keresztezni akarja Amerika érdekeit, az azonnali kőkemény megtorlásra számíthat! (Lásd a tripoli vegyi üzem amerikai lerombolását, vagy magát az Öbölháborút.) A Közel-Kelet azonban nem lenne az, ami, ha ezáltal csend lenne és nyugalom. Az országos szintű csatározások ugyan ellehetetlenültek, de helyette egy még súlyosabb és még nehezebben kezelhető probléma üti fel a fejét: a tömeges méretekben jelentkező terrorizmus! Az USA - mint a világ csendőre - ugyan mindent megtesz a nyugalom érdekében, például kényszeralkukat köttet Izrael és a palesztinok között, de a teljes békét és nyugalmat nem képes elérni. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a városi gc- rillaharcok ellen nincs úgy felkészülve, mint a frontális háborúkra. Éppen ezért dönt úgy, hogy a közös célú védelmi munkába fokozottabban bevonja a NATO nemzeteit, és fejleszti a világ „békefenntartó” erőinek ütőképességét. Vallási fanatizmus ide vagy oda, a muzulmán fundamentalista terror napjai meg vannak számlálva. Az amerikai tőke piacokat akar, és ehhez békére van szüksége. Ezért ez meg is fog születni. Természetesen a közvetlen beavatkozás az USA közvéleményének nyomása miatt mindig az utolsó „érv” marad, de ha az elviselhetőnél jobban zavarják a köreit, akkor ennek ellenére nem fog teketóriázni. Az iszlám fundamentalista fanatikusok és az őket támogató államok (Szíria, Irak, Líbia) tevékenységükkel egy majdnem kétszázmillió főt számláló piacot tartanak távol az amerikai tőke nyomulásától, így hatalmuk évei megszámláltatlak. Nem lesz sokkal különb elbánásban részük a terrorizmust hazájukban megfékezni képtelen országok uralkodó rétegeinek sem. Vagy - feladván szuverenitásuk egy részét - megengedik az amerikaiaknak a „rendcsinálást”, vagy ilyenolyan módon hatalmukat vesztik, és átadják annak gyakorlását az együttműködésre mindig kész politikai erőknek. Ahogy tehát elmondható volt 1948 és 1990 között, hogy a Közel-Kelet a világhatalmi sakkjátszma egyik fontos táblája, mára már - játszma híján - az USA politikai kísérleti laboratóriuma! Laboratórium, ahol ugyan szétdurran néha egy-egy lombik, kifolyik a sav és a lúg, de az események egy előre megálmodott terv szerint folynak. Az államok nacionalista vezetői (Netanjahu izraeli kormányfő is) csak olyan bábfigurák, akik a demokráciát hivatottak igazolni: „Lám, lám! Szándékaik keresztezik az Egyesült Államok céljait - nevezetesen a palesztin békét -, és mégis birtokolhatják a hatalmat. Nyugodtan hozzátehetjük: addig, ameddig ez az USA kirakatpolitikájának megfelel. Tovább egy perccel sem!”. Ne feledjük: a Paradicsomban paradicsomi állapotoknak kell lenniük... Ki adta el az atomtitkot? MTI John Cairncross, a modern kori brit kémtörténelem leghírhedtebb hálózatának egyik tagja adta át még a II. világháború idején a Szovjetuniónak azokat az értesüléseket, amelyekkel Moszkva megkezdte saját atomfegyver-fejlesztési programját - ez derül ki annak a nagyszabású sorozatnak a hétfői fejezetéből, amelyet a londoni The Daily Telegraph közöl ezekben a napokban a „cambridge-i ötök” tevékenységéről. A Harold „Kim” Philhy, Guy Burgess, Donald Mac- lean, Anthony Blunt és John Cairncross nevével fémjelzett kémcsoport a szovjet hírszerzés leghatékonyabb és legtitkosabb nyugati bástyája volt 1939 és 1951 között. Cairncross maga élete végéig állította, hogy valójában nem is tartozott szorosan az ötös- fogathoz, s csak abban a néhány évben adott át értesüléseket Moszkvának, amikor a sztálini Szovjetunió a Hitler-ellenes szövetség tagja volt. Cairn- crosst azonban maguk az orosz megbízók nevezték az „ötödik embernek”, s a KGB irattáraiból most előkerült, példátlan részletességű archív feljegyzések a legnagyobb konzervatív brit napilap ismertetése szerint igazolják: a kém nemhogy másodhegedűs nem volt a játszmában, de ő volt az, aki hozzásegítette Moszkvát a nyugati atomtitok feltöréséhez, s ezzel az egész csoport legnagyobb dobását hajtotta végre. A The Daily Telegraph által külön engedéllyel Moszkvában kiásott és Londonban tüzetesen átvizsgált dokumentáció szerint Cairncross már 1941 szeptemberében értesítette megbízóit arról, hogy a brit hadvezetés és a kormány „urániumbomba” előállítására alkalmas üzem felépítéséről döntött. Ugyancsak ő számolt be a szovjeteknek először az amerikai atomfegyver kifejlesztését célzó Manhattan-tervezet- ről is, 1941 októberében pedig részletes, 17 oldalas jelentést küldött Moszkvába a brit atomkutatások addigi eredményeiről. A The Daily Telegraph által feldolgozott korabeli feljegyzések szerint maga a szovjet hírszerzés is úgy értékelte, hogy ez az összefoglaló volt a kiindulópontja a szovjet atomfegyver kifejlesztésének. A csoport tevékenységéről a brit elhárításnak csak az ötvenes évek elejére támadt némi fogalma, s ekkor Maclean és Burgess - Philby figyelmeztetésére - Moszkvába menekült. Maga Philby 1963-ban követte őket, amikor az ő lába alatt is forró lett a talaj, de Bluntot csak 1979-ben azonosították hivatalosan is a „negyedik emberként”. Cairncross úgy halt meg két évvel ezelőtt, hogy soha nem ismerte be „teljes jogú” tagságát a cam- bridge-i csoportban.
