Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-29 / 302. szám
Megyei krónika ■ÍULiLl A halál kétezer órája A családi ünnepség kellős közepébe toppant be fáradtan. Korcsolyáját a helyére rakva csak néhány szót szólt a debreceni versenyről, s máris a hatalmas oroszkrémtorta felé kacsingatott. A tejszínhab örömtáncot járt ajkain, olyan jóízűen habzsolta a csemegét. Hajnalban lett rosszul. A gyors vizsgálatok azonnali műtétet követeltek. Estére feketén-fehéren ott állt a kórlapon a diagnózis. Vastagbélrák. Menthetetlenül. Tizennégy évesen. Pénteki Bulvár (tapolcai) Mónika történetét ajándékba kaptam. Csak „forgatom a kezemben”, nézem, s miközben öröm költözött a lelkembe, a döbbenet fojtogat. Igazi meglepetés ugyanis a bizalom, amely a majd húsz éve történt tragédiáról - most és nekem - szólásra indította az édesanyát, akinek hetente többször köszöntem úgy, mint ahogy egy közéleti személyiségnek paroláz egy újságíró. De most megosztotta velem keresztje terhét. Elsőszülött gyermeke, Mónika velem lenne egyidős, azaz most léphetné át a harmincadik évét. Milyen egyszerű és milyen kegyetlen kimondani, hogy léphetné.- Ennyi évnek kell tehát eltelnie, hogy végre eljöjjön a nyugalom?- O dehogy, Zoltán! Remélem, sohasem tudja meg, mit jelent megtanulni együtt élni egy ilyen tragédiával. Nincs nyugalom. Csak a harc, a hosszú harc, amelyben végül megtartjuk magunkat, ha már...- Miért őrli magát még mindig? Ez csak a tehetetlenség keserűsége!- Igen, az, de mennyire az! Hány éjszakán át kerestük magunkban a hibát és a választ amiértekre,..- Semmi előjele nem volt?- Életvidám lányka, aki sohasem beteg, akiről a tanárai csak legekben beszélnek. Két nyelvet tanult, Dallos Sanyiéknél versenyszerűen úszott, de korcsolyázott is. Fáradékonyságnak a legapróbb jelét sem láttuk, hihetetlen energiával szervezte iskolai dolgait. Tanáraival olyan bensőséges kapcsolata volt, hogy egy tanító nénije nemrégiben az utcán megállított, és a következőket mondta: most már elérkezettnek látja az időt, hogy nekem ajándékozzon egy olyan kazettát, amelyen a kislányom hangját őrzi. Közel húsz éve rögzítette egy iskolai ünnepségen.- Mi akart lenni?- Kutatóorvos vagy régész. Világban gondolkodott, szeretett volna valamit felfedezni, amit csak ő és egyedül ő találhat meg. Ma már ezt az elvágyódás első jeleinek látom.- Tudta, hogy meg fog halni?- Az utolsó pillanatig nem tudtam neki megmondani. Hát hogyan, amikor ott, abban a sötét szobában, a kettesben töltött hosszúhosszú órák alatt egyetlenegyszer sem utalt arra, hogy látja, érzi a szörnyű véget. Naplót vezetett, készült a gyógyulásra, az életre... Lett volna hozzá jogom, hogy..., hogy azt mondjam...-Pedig...- Tudtuk, hogy csak három hónapja van hátra...-Mi segíthet?- Tudom, mire gondol, és biztos megdöbbenti majd, amit mondok. Betegágyánál nagyon sokat kértem az Istent, könyörüljön meg rajta, mentse meg szenvedéseitől, és hagyja köztünk. Amikor meghalt, elfordultam az Istentől, mert úgy éreztem, hogy igazságtalan volt ehhez a kicsiny teremtményéhez, aki annyira élni akart, olyan gyönyörű vágyai és álmai voltak, miért nem segítette hát?! Úgy kértem, hogy tartsa köztünk őt, lássa meg küzdelmét, akaratát, tegyen csodát a kérlelhetetlen kórral szemben. Úgy éreztem akkor, hogy Mónikát és bennünket is cserbenhagyott. De ott volt a fiunk, meggyötört kicsinyke leikével, és akkor újra hozzá fordultam, hogy adjon erőt; erőt felnevelnem azt, aki megmaradt nekünk. Több, mint egy év kellett ahhoz, hogy szívemmel, lel- kemmel elfogadjam döntését, belássam, hogy tovább élnem kötelező, hiszen van egy csodálatos fiam.-Az utolsó nap...- Még megünnepeltük névnapját. Eljöttek kis barátai, keserves volt látni, hogyan hervadnak a bimbózó szerelmek. Ma, ha összefutok az azóta meglett férfiakká nőtt fiúcskákkal, akkor is az ő arcát látom... A halála előtt két nappal Mónika maga kérte, hogy hívjunk mentőt. Nagyon rosszul volt, a testében felgyülemlett folyadék elviselhetetlen fájdalmakat okozott. Kérte, hogy vigyük a kórházba, ott majd a hasáról leszívják a vizet, akkor megint jól lesz, és jöhet haza. A fájdalom annyira elhatalmasodott rajta, hogy nem volt mit tenni. Ölbe vittem ki, még beszélgettünk. Ráparancsolt a mentősökre, hogy várják meg, míg a kezelés tart, ő jön nemsokára, nehogy eltűnjenek a sok beteg miatt. Az infúzióban már akkora adag morfium volt, amitől mély álomba zuhant.- Felszaladt a láza negyven fok felé. Vizesruháztam, mert nem akartam elhinni... A férjem felváltott. Hazaérkeztem, és egy óra múlva már csengett is a telefon...- Mindent megőriztem. Könyveit, játékait, ruháit. Újralapozom és olvasom kedvenc könnyveit, és mindennap elmondom neki, hogy mi történt velünk.- Az emléke kötelez. Szeretnem kell az apját és az öccsét. Helyette is. 1997. december 29., hétfő hírre Palotai István (Új Kelet) Talán csak én vagyok érzékenyebb az átlagnál, ha kulturális intézmények, színházak, iskolák, múzeumok fosztogatásáról esik szó; lehet, másnak édesmindegy, hová törnek be, és kiket rabolnak ki, én azonban leginkább arról írhatok hitelesen, amit én magam érzek! A karácsonyi ünnepek alatt betörtek a budapesti Katona József Színházba, az ország egyik legjobb teátrumába. Elvitték a műszaki berendezéseket, a fény- és hangtechnika mozdítható elemeit, sőt az irodába behatolva eltulajdonították a számítógépeket is - magyarán a színház szellemi raktárát! A műszaki berendezések - ha valahonnan kerül rá pénz - pótolhatóak (nyilván a többi pesti színház is kisegíti őket, kölcsönadja éppen nélkülözhetetlen berendezéseit, ha ugyan van olyan), de a számítógépekben és a lemezeken lévő meglovasí- tott szellemi tőke már az ebek harmincadjára került... A betörés mellesleg roppant furcsa, hiszen aki ismeri a Katona József Színház fekvését, az tisztában van vele, hogy az ország legforgalmasabb pontján található - a pesti belváros szívében, a Petőfi Sándor utcában, a Váci utcától egy lépésre. Ott akkora éjjel-nappal a forgalom, hogy lehetetlen nem észrevenni a gyanús mozgásokat. Persze lehet, hogy pontosan ez segítette a bűnözőket, és erre alapozták „módszerüket”. Végül is mindegy. Tettük a magyar nemzetet nyíltan szembeköpte! (Ráadásul ez a színház fél évszázadát a Nemzeti Színház kamara- színházaként élte le.) Ha pedig valaki arra vetemedik, hogy saját nemzete oltárát fosztogassa, az nem méltó a magyar névre! Az nem ismeri sem a betyárbecsületet, sem a „bűnözői normákat”, a csibészvilág íratlan törvényeit! A magyar színházak - mint tudjuk - halálos küzdelmüket vívják. A felsőbb „szakmai vezetés” - fütyülvén a realitásokra és a gondok tengerére - leginkább saját haveri pecsenyéjét sütögeti, a teátrumok pedig lassan elkorcsosul- nak. A színházak vezetői magányosan vívják szélma- lomharcukal, és sikereik netovábbja ma már a puszta fennmaradás. És mindezek ellenére „él nemzet e hazán”! A gazdasági lobby fojtogató „szeretete” ellenére mégis születnek csodás előadások, amelyek áttörik a mesterségesen épített „cél-közöny” kínai nagy falát. A magyar színház él. Nem virágzik, de cl. Mint „mag hó alatt”, várja a tisztesség tavaszát. És akkor jön egy szakadt büdös csöves, egy bedobott tollú digó, egy szoláriumbarna úriember, vagy éppen egy izomagyú kopasz bunkó, és fosztogat. Remélhetőleg nagyon hamar megfogják, és „megkapja a Tschiból” - a legtöbbet, ami adható! Önállóságot szeretnék tanulni Liturgia és zsolozsma K.l. (Új Kelet) ___________ „Sz erintem az lenne ésszerű, ha a háztartásökonómia két dologra épülne: a takarékosságra és a környezetvédelemre. Megtanítana minket arra, melyek azok a tárgyak, amelyek fölöslegesek, mert egy másik, ugyanolyan jól használható és azon felül még takarékosabb nem szennyezi a környezetet. ” (Keresztessy Tünde) „Én a háztartástanórákon az önállóságot szeretném megtanulni, hogyan lehet kölni, varrni, főzni, gazdálkodni, helyesen táplálkozni és még sok mást. Szeretném tudni azt is, milyen ruhákat hordtak régen.” (Lakatos István) „Meg szeretnék tanulni szőni, mert ez közel áll az emberekhez. A háztartástanórákon szeretném elsajátítani a háziasszonyi teendőket.” (Szokira Teodóra) Az alábbi idézetek a nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola diákjai fogalmazásaiból valók, melyeket a Gyermely Rt. pályázatára készítettek. Az rt. szeptemberben hirdette meg a „A háztartástan oktatásáért” című akcióját, s a nyertesek között volt a szabolcsi megyeszékhely egyik iskolája is. A pályázatnak tartalmaznia kellett, mióta és milyen eredményességgel oktatják a háztartástant intézményükben, s mire szeretnék fordítani az elnyerhető kétszázezer forintot. A győztes Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolába hatszázhatvan gyerek jár. Háztartástant 1993 óta tanítanak. A tanulók a terítékekkel foglalkoznak, az ünnepi és hétköznapi terítéssel, végül egyéni elképzelés alapján ünnepi asztaldíszt is készítenek. A nebulók szerint ez az óra más, mint a többi, újszerűsége miatt közkedvelt, sőt elősegíti néhány tanuló pályaválasztását is. A tantárgy bevezetését követően a szülők zömé örömmel számolt be a fogadóórákon arról, hogy gyermekeik otthonosabban mozognak a konyhában vagy átrendezik szobájukat az órán megbeszélt szempontok szerint. A tantárgy rendkívül sokoldalú és összetett ahhoz, hogy a munkát megfelelően elsajátítsák és megszeressék a gyerekek, a háztartást mint kerek egész tevékenységrendszert kell megismerniük. A háztartástan oktatásában a pedagógusok elsősorban a tudatosítás, ésszerűség,tervszerűség, pontosság, tudatosság, rendszeresség elveit tartják szem előtt. Emellett környezetbarát életvitelre szoktatják a gyerekeket. Az ötödikesek népszokásokat Minden hívő lélek dicsérje az Urat, és örvendezzen a Megváltó születésének, mondja az írás, és a hívők a názáreti jászol felé tekintve, a betlehemi csillag fényében várják Isten egyetlen fiának világrajöttét. így van ez immáron kétezer esztendeje a világ összes keresztyén gyülekezetében, és így volt ez az elmúlt héten a kertvárosi görögkeleti templomban is. Az egyszervolt szerzetesek által hagyományozott ősi és különböző népek zenéit ismerik meg, hatodikban a tanulás tanítása szoftverrel szerepel a tananyagban, továbbá a gyűjtőmunka feldolgozása számítógéppel. A hetedik osztályosok viselkedéskultúrát, kert- és konyhatervezést, táplálkozást és könyvnyilvántartást sajátítanak el. Nyolcadikban gazdálkodást tanulnak, textiltechnikát és gépesítést. A jövőben gazdálkodási, vállalkozói ismeretek és költségszámítás is szerepel a tanulniva- lók között. Galgócziné Paszternák Erika,. az Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola háztartás-ökonómia tanára a kapott kétszázezer forintot az eszközpark bővítésére, a tanterem világításának korszerűsítésére, energiatakarékos izzók vásárlására, a fagyasztószekrény feltöltésére, fonalak, textíliák vásárlására és új textileljárás model-. lezésére fordítja. Nem mindegy, hogy gyermekeink felnőve, a saját bőrükön tanulják meg a háztartásvezetés és a sütés-főzés fortélyait, vagy már az iskolában megszeretik azt, és otthon is bátran próbálják ki a tanultakat. Sok kisdiák még a szülőket, nagyszülőket is átformálja, hiszen a modem eszközök hamarabb érnek el a fiatalabbakhoz, mint a hagyományokhoz ragaszkodó idősekhez. liturgia nem csak karácsony este, de napközben is megdobogtatta a hívők szívét, a kisded, a Megváltó születésének szentelt énekek által megtisztult lelkek örvendeztek Jézus Krisztus születésének.