Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-24 / 300. szám
1997. december 24., szerda Borisz Jelcin orosz elnök meghűléses betegségéből felgyógyulva kedden visszatért a Kremlbe, s már a szokásos munkarendje szerint dolgozik - közölte az orosz államfő sajtószolgálata. Az orosz elnök december elején, stockholmi látogatása idején fázott meg, s december 10-én vonult be a barvihai szanatóriumba. A moszkvai kardiológiai központban pénteken végzett vizsgálatok azt igazolták, hogy a légúti vírusfertőzés nem volt hatással Jelcin szívműködésére. Az orvosok ugyanakkor az újévig még néhány napos pihenést tanácsoltak az orosz elnöknek, aki végül is másként döntött, s visszatért a Kremlbe. A dagesztáni Bujnakszk városa, az itt állomásozó egyik orosz páncélos zászlóalj ellen hétfőre virradóra elkövetett csecsen roham csaknem egymilliárd rubeles kárt okozott: az orvtámadásban a terroristák 5 páncélost, hat páncélozott szállítójárművet, négy teherautót és négy tartálykocsit gyújtottak fel - közölte kedden közleményben a moszkvai védelmi minisztérium sajtóosztálya. A bujnakszki támadásban egy orosz hadnagy megsebesült. Leégett egy transzformátor-állomás is, s több lakóházat is belövés ért. Igor Szergejev orosz védelmi miniszter különbizottságot küldött a Mahacskalától 50 kilométerre nyugatra fekvő városba a támadás körülményeinek kivizsgálására. Az orosz védelmi minisztérium közleménye alaposan előkészített és gondosan kitervelt akciónak minősítette a fegyveresek támadását. Csehországban továbbra is igen alacsony a NATO-csatlakozás támogatottságának a foka. Ha most tartanának népszavazást erről a kérdésről, akkor Csehország csatlakozását csupán a lakosság 42,8 százaléka támogatná, 26,7 százaléka pedig ellenezné, míg 30,5 százaléknak nincs véleménye róla, illetve nem érdekli a téma — derült ki abból az országos felmérésből, amelyet december közepén készített a prágai Factum közvélemény-kutató intézet. A NATO-hoz való csatlakozással leginkább a jobboldali pártok (75 százalék) és a kereszténydemokraták (62 százalék) támogatói értenek egyet, míg az ellenzéki szociáldemokrata párt köreiben a támogatottság csak 38,9 százalékos. . . , Irak határozott hangú közleményben utasította vissza az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) hétfőn véget ért csúcsértekezlete zárónyilatkozatának a bagdadi vezetést bíráló megállapításait. Az iraki kulturális és tájékoztatási minisztérium nyilatkozata szerint a dokumentumon jól látható „Kuvait keze nyoma”, amely továbbra is ellenséges az iraki néppel szemben, és elutasítja Bagdad békejobbját. A keddi iraki lapokban megjelent közlemény megállapítja, hogy a zárónyilatkozatban tükröződő állásfoglalást az Egyesült Államok kényszerítette ki, és az csupán egy ellenséges kisebbség véleménye. Szaúd-Arábia, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Omán és Bahrein vezetői egyebek között arra hívták fel Irakot hogy „bizonyítsa békés szándékait Kuvait és a térség többi állama iránt”. Vigyázat a játékokkal! MTI-Panoráma A különböző játéktárgyak, illetve játékok veszélyeire figyelmeztették a szülőket karácsony közeledtével az amerikai egészségügyi hatóságok. Az elmúlt év folyamán 116 ezer gyermek került a kórházak baleseti osztályaira valamilyen játék közben szerzett sérülés miatt. Megdöbbentő, hogy a balesetet szenvedett gyermekek 56 százaléka 4 éves vagy annál fiatalabb volt, 29 százalékuk 5-9 éves, és csupán 15 százalékuk tartozott az ennél idősebb, illetve a tinédzser-korosztályhoz. A kórházba került gyermekek zömét - 45 százalékát - valamilyen vérző, zúzott sebbel kellett beszállítani. Említésre méltó, hogy 12 százalékot tett ki azoknak a száma, akik valamiféle játék- tárgy beszippantása vagy lenyelése miatt kerültek a baleseti sebészetre. A vérző sebekkel beszállított gyermekek kétharmadának a fejét érte a sérülés - az arcán, a koponyáján, a száján vagy a szemén sebesült meg. Ez nyilvánvalóan azzal függ össze, hogy a gyermekjátékok között igen sok éles, hegyes tárgy található. Az amerikai hatóságok jelentése szerint az elmúlt évben 13 kisgyermek vesztette életét játékkal kapcsolatos szerencsétlenségben, közülük hétnek léggömb tapadt az arcára és megfojtotta őket, két gyermek pedig háromkerekű kis kerékpárral belehajtott az úszómedencébe és belefulladt. Az amerikai egészségügyi hatóságok most ismét arra figyelmezettték a szülőket, hogy a kisgyermekek akkor vannak a legnagyobb biztonságban, ha a felnőtt valamilyen módon részt vesz a játékban, és nem csak távolról figyeli a gyermeket. Világkrónika Maszhadov mindent megtesz... MTI _____ A Csecsen Köztársaság vezetése mindent megtesz azért, hogy a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat két munkatársát, Dunajszky Gábort és Oláh Istvánt élve és sértetlenül juttassa vissza hazájába. Ezt Aszlan Maszhadov, a Csecsen Köztársaság elnöke fogalmazta meg a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat igazgatójáMTI Klaus pártja keddi sajtóértekezletén kijelentette: az ODS azt akarja, hogy Tosovsky határozza meg hány és milyen tárcát kíván adni kormányában az ODS- nek, majd hagyja a párt vezetőségére, hogy kiket is ültet az egyes kormányfői bársonyszékekbe. Az ODS elnöke ezzel magyarázza, miért nem adta át Tosovsky- nak mindeddig a korábban beígért „miniszterjelölt” listát. Tosovsky és Klaus kedden délelőtt húszperces telefonbeszélgetést folytatott, s a hozzáférhető információk szerint Tosovsky elutasította Klaus említett feltételeit, leszögezvén, hogy kormányának tagjait maga kívánja kiválasztani. A volt kormánykoalíció két másik pártja Szerbiai választás MTI ________ A szerbiai központi választási bizottság kedden hivatalosan is bejelentette, hogy Milan Milutinovic, a hatalmon lévő baloldali pártok közös jelöltje nyerte meg a megismételt szerbiai elnökválasztást. A hivatalos végeredmény szerint a vasárnapi második fordulóban az eddigi jugoszláv külügyminiszter 2,181 millió szavazatot kapott, ami azt jelenti, hogy a résztvevők 59,23 százaléka szavazott a szocialista politikusra. Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt elnöke 1,383 millió voksot kapott, ami 37,57 százalékos támogatottságot jelent. A mintegy 7,2 millió választópolgár közül 3,683 millió járult az urnákhoz, s ez azt jelenti, hogy a forduló érvényes volt, mivel a választójoggal rendelkező állampolgárok 50,98 százaléka leadta szavazatát. A szerbiai törvények értelmében Milutinovic öt évre nyerte el a szerb államfői posztot. Seselj pártja továbbra sem ismeri el a választási eredményt, s a radikálisok vezetői azt állítják, hogy a részvételi arány nem érte el az ötven százalékot, így a forduló érvénytelen volt A radikálisok szerint a szocialisták Koszovóban - Szerbia többségében albánok lakta tartományában - mintegy 300 ezer szavazatot „raboltak össze” maguknak, hogy meglegyen az ötven százalékosnál nagyobb részvételi arány. hoz intézett válaszlevelében. Erről maga Lehel László tájékoztatta kedden az MTI-t. A közlemény szerint a lelkész-igazgató ez év november 30-án keltezett levelében kérte a csecsen elnök személyes segítségét a szeretetszolgálat két elrabolt munkatársának kiszabadítása érdekében. Válaszában Mahszadov elnök - kifejezve együttérzését - hangsúlyozza: „Nagyon aggódunk a Kereszténydemokrata Unió - Csehszlovák Néppárt (KDU- CSL) és a Polgári Demokratikus Szövetség (ODA) - már Tosovsky rendelkezésére bocsátotta az általa kért névjegyzéket, s rábízta, hogy abból kiválassza a neki megfelelő személyeket. A Tosovsky-Klaus vita hátterében az áll, hogy az új kormányfő hétfőn pénzügyminiszteri posztot ajánlott fel Ivan Pilipnek, az ODS-en belül alakult Klaus-ellenes platform egyik vezetőjének, aki elfogadta azt. Az ODS jelenlegi vezetése viszont azt szeretné, ha a platform képviselői kikerülnének a befolyásos tisztségekből, s nem támogatja Pilipet, akinek néhány hónap alatt nehéz pénzügy- miniszteri tisztségében is jelentősen emelkedett a népszerűséMT[ Újabb magyar katonák kezdték meg szolgálatukat az SFOR zászlaja alatt, miután a volt Jugoszlávia térségébe vezényelt Magyar Műszaki Kontingens (MMK) 132 katonája feladatainak teljesítése után hazautazott - erről tájékoztatta az MTI-t kedden Mészáros Géza alezredes, az Okucaniban állomásozó magyar SFOR-egység szóvivője. Az alezredes elmondta, hogy kedden magyar katonai vezetők keresték fel a horvátországi Okucaniban kiépített magyar SFOR-tábort a karácsonyi ünnepek alkalmából. Holló József vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar Humán Főcsoportfőnökségének vezetője a honvédelmi miniszMJl Kilenc hónapos önkéntes száműzetés után visszatért hazájába Ramiz Alia. A 72 esztendős egykori kommunista államelnök vasárnap, egy osztrák repülőgépen érkezett meg Tiranába - jelentették a keddi albán lapok. Az egykori állami és pártvezetőnek márciusban, az albániai zavargások tetőfokán sikerült megszöknie a börtönből. munkatársaik miatt, de szeretném biztosítani Önt arról, hogy rendelkezésünkre állnak mindazok az eszközök, amelyek Dunajszky Gábor és dr. Oláh István felkutatásához szükségesek”. Levelének további részében köszönetét mond a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat vezetőjének, munkatársainak és a magyar népnek segítségnyújtásukért, lelki melegségükért és jóságukért. ge. Klaus a Lidové Noviny című prágai polgári lapnak adott interjújában elismerte, hogy a „véleményplatform” léte az ODS felbomlásához vagy pártszakadáshoz vezethez. A parlament alsóházában az ODS-képviselők fele a platformot támogatja. Az új kormányfőt kedden Miloslav LM: prágai bíboros is teljes támogatásáról biztosította. Tosovsky a bíborossal való megbeszélés után megelégedéssel nyugtázta, hogy a katolikus egyház a következő hónapokban nem fog olyan követeléseket a kormány elé terjeszteni, amelyek teljesítése nem reális. Vlk két héttel ezelőtt élesen bírálta Klaust, aki szerinte személyesen is felelős az országban kialakult helyzetért és az erkölcsi értékek semmibevételéért az átalakulás során. Tosovsky kedden folytatta kormányalakítási tárgyalásait. Felkérte Stanislav Voláhot, az ügyvezető munkaügyi és népjóléti minisztert, hogy ismét vállalja el a tárca vezetését. Volák, aki az ODS-en belül szintén a Klaus-ellenes frakció tagja, igent mondott. tér és a vezérkari főnök nevében biliárdasztallal ajándékozta meg az alakulat állományát, míg Nagy Béla vezérőrnagy, a szárazföldi vezérkari főnök helyettese feljebbvalója ajándékaként egy asztali focijátékot adott át. Az egység minden katonája könyvajándékot is kapott, míg Létai Attila ezredes egységparancsnokot 50. születésnapja alkalmából dísztérrel ajándékozta meg a honvédelmi miniszter. A szóvivő elmondta, hogy a mostani váltással érkezett katonákkal együtt 310 fős magyar egység vesz részt az SFOR feladatainak teljesítésében. A magyar katonák egyik csoportja jelenleg Szarajevóban, az SFÖR parancsnokságán erődítési feladatokat teljesít, egy másik csoport pedig jég- és hómentesítési feladatokat végez. Görögországon és Franciaországon át Svédországba utazott, ahol a lánya él. Aliát négy éve hivatali hatalommal történt visszaélés vádjával börtönbüntetésre ítélték, röviddel később azonban amnesztiában részesítették. 1996- ban Aliát ismét letartóztatták, és nem sokkal a zavargások kirobbanása előtt népirtás és emberiség ellen elkövetett bűnök miatt vádat emeltek ellene. Az előrehozott választások után kegyelemben részesítették. Constantinescu Severinről MTI A román Legfelsőbb Védelmi Tanács 12 órás ülése után, hétfőn késő este Emil Constantinescu román államfő kijelentette, hogy Adrian Severin külügyminiszter „sajnálatos hibát” követett el három hónapja tett nyilatkozatával, amelyben azt mondta, hogy kél- három lapszerkesztő és ismert pártvezető a külföld fizetett ügynöke. Severin nyilatkozatával gyanúba kevert minden pártvezetőt és lap- szerkesztőt, és „az így teremtett helyzetért vállalnia kell a politikai felelősséget”. Az elnök nem közölte, pontosan mit ért ezen, másfelől megjegyezte, hogy a külügyminiszter nem sértette meg a nemzetbiztonsági törvényt, mivel nem közölt államtitkokat, és nyilvánosan nem vádolt konkrét személyeket. A külügyminiszter hibája „annál is sajnálatosabb, mivel azokban a konkrét esetekben, amelyeket Adrian Severin a SRI Román Hírszerző Szolgálattal és a SIE Külső Hírszerző Szolgálattal ismertetett, nem talállak olyan elemeket, amelyek bizonyítanák, hogy a szóban- l'orgó személyeket külföldi titkosszolgálatok használják fel”-jegyezte meg az elnök, aki fenntartotta azt a véleményét is, hogy amennyiben a külügyminiszter nyilatkozatai teljesen alaptalanoknak bizonyulnak, be kell nyújtania lemondását. A Legfelsőbb Védelmi Tanács ülésén, ahol hivatalból jelen volt maga a külügyminiszter is, ilyen bejelentésre nem került sor, viszont a tanácskozásról kiadott közlemény azt is tartalmazta, hogy a SRI és a SIE által az elmúlt két hónapban folytatott alapos vizsgálatok „megerősítettek számos, Adrian Severin állal jelzett információt”, és újakat is szolgáltattak. Ezek olyan akciókra vonatkoztak, amelyek arra irányulnak, hogy „lejárassák és aláaknázzák az állam demokratikus intézményeinek és politikai személyiségeknek a tekintélyét, megkíséreljenek feszültséget támasztani az interetnikai (többek között a román és a magyar lakosság közötti - a tud.) és felekezet- közi kapcsolatokban, és ilyen módon külföldön rosszhírét kelteni Romániának”. A titkosszolgálatok azonban ellenőrzik a helyzetet, ezekre a jelenségekre a munkájuk jellegéből következő sajátos eszközökkel válaszolnak - tartalmazza a közlemény, amely szintén beszámol arról, hogy Severin személyre szóló közléseit nem igazolta a titkosszolgálatok vizsgálata, és a miniszternek ezekért vállalnia kell a „politikai felelősséget”. A keddi lapkommentárok az ügyben három megoldás lehetőségét említették: I. Severin lemond, 2. bocsánatot kér, 3. Ciorbea kezdeményezi felmentését és az államfő dönt. Véget nem érő kormányviták Csehországban újabb vita robbant ki a távozó és az új kormányfő között az új kormány személyi összetételét illetően. Václav Klaus ügyvezető miniszterelnök határozottan elutasította Josef Tosovsky azon követelését, hogy az maga dönthessen arról, ki legyen a Polgári Demokratikus Párt (ODS) kijelölt képviselői közül a kormány tagja. Új katonák az SFOR-ban Ramiz Alia hazatért Boldog, békés karács kívánunk kedves olvasóinknak!