Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-23 / 299. szám
o. ingyen! Ki védi meg a fogyasztókat? 3. oldal Ára: 34 Ft 1 FLJJfalapan'yagra és technikával dolgoznak. IV- évfolyam, 299. szám - 1997. december 23., kedd Felfigyeltek munkatársainkra Révay győzött! E hasábokon (ha a helyzet úgy kívánja) a zsurnaliszta arról is ír, hogy ki vagy melyik csapat nyert, végzett az élen bizonyos versenyen. Természetes cselekedet, hiszen a toliforgatónak ez a dolga. Az a legritkább esetben fordul elő, hogy saját maga győzelmét könyvelheti el. Ráadásul a környezetében, a mindennapjaiban ténykedő sporttársak (a megye szakvezetői, szövetségi elöljárói) döntöttek úgy: őt illeti a „pálma”. Tegnap nyilvánosan adták át Az év sportújság- írója díjat rovatvezetőnk. Révay Zoltán számára. Gratulálunk!... Bronza vasútért A MÁV Rt. kommunikációs- és sajtóirodája pályázatára huszonnyolc pályázó ötven írásművet nyújtott be. Sipos István, a MÁV Rt. vezérigazgatója elnökségével működött a bíráló bizottság, mely megállapította, hogy az alkotók tárgyilagosan, igényesen és közérthetően számoltak be a Magyar Államvasutak munkájáról. Az országos verseny díjazottjai között két megyénkbeli újságírót is találunk. A vidéki napi- és hetilapok, helyi és regionális rádiók kategóriájában harmadik helyezést ért el lapunk múnkatársa, Dalmay Árpád A vasutak együttműködéséért című írásával. Értékes kincsünk, a tehetség Kozma Ibolya (Uj Kelet) Természeti kincsekben szegény hazánkban legértékesebb kincsünk az emberi tehetség. A magyar tehetségek jelentős hányada elveszett a nagyvilágban, s ez bizonyítja, hogy ezzel a természeti kincsünkkel is rosszul sáfárkodunk. A veleszületett adottságok valóra váltását a kedvezőtlen körülmények, a nehéz anyagi helyzet, a biológiai hatások és a „sors-faktor” is nehezíti. Ugyanakkor sokszor a kivételes adottságok sok tekintetben hátrányos állapotnak számítanak, ezért fokozottan pedagógiai, társadalmi és orvosi védelemre szorulnak. Ezt bizonyítja az is, hogy a depresszió, mániás depresszió és az önpusztítás előfordulása gyakoribb a géniuszoknál. A művészek között sok a homoszexuális, s dr. Czeizel Endre szerint ennek genetikai, biológiai és környezeti okai vannak. A napokban megjelent Sors és Tehetség című könyvében a potenciális tehetségek, adottságok egészségi állapotának elemzésével foglalkozik. Bemutatja azokat a valós és méltó lehetőségeket is, amelyek a legnagyobb természeti kincs, az emberi tehetség kivirágoztatására alkalmasak. A könyv a Nyírségi Nyomdában készült. Nyilvános bemutatója december 23-án, kedden lesz délelőtt tizenegy órától az orvos-genetikus jelenlétében a Kossuth téri főpavilonban. Milliárdos bevásárlócentrum Zöldutas zöldberuházás ? V. P. (Uj Kelet) A nyíregyházi képviselő- testület és a Tesco kereskedelmi vállalkozás közötti általános szerződést, valamint az azt kiegészítő megállapodást Nyíregyházajegyzője hétfőn kézjegyével határozatban hitelesítette. Lapunk értesülése szerint a multinacionális vállalkozás a megyeszékhely északkeleti, korábban szántóként hasznosított részén, az új Pazonyi átkö- tőút mentén magánszemélyektől megvásárolt több hektár területet, amelyen parkolóval ellátott, megközelítőleg harmincezer négyzetméteres hasznos alapterületű bevásárló- centrumot s az azt kiszolgáló létesítményeket akar felépíteni. A tervezett több milliárdos beruházás három-ötszáz munkahelyet teremtene a térségben. Dr. Fazekas.János,Nyíregyháza jegyzője munkatársunk érdeklődésére elmondta: az aláírt határozat a beruházáshoz kapcsolódó kiegészítő feladatokat rögzíti, mint például a köz- világítás, a közmű-, s az esetleges közlekedési csomópontkiépítés megvalósítását. Egy korábbi közgyűlésen a megállapodás jóváhagyása mellett a kivitelezéshez szükséges általános városrendezési terv módosítása is szerepelt a napirendi pontok között. A januárin még nem, de a februári közgyűlésen várhatóan döntés születik a területrendezési elképzelé- 'sekről. Nyíregyháza jegyzője kijelentette: a városi döntéshozó testület nem vállal részt a beruházásban, csupán támogatásáról biztosítja azt, s a helyi adórendelet jövő évi módosítása során várhatóan időszakos iparűzési adókedvezményt kap a nagyberuházás. Ha a szabolcs-szatmár-bere- gi javuló piaci lehetőségek mellett a közeli ukrán és román, megyénkbe irányuló úgynevezett bevásárlóturizmuson alapszik a beruházók elképzelése, s emellett megyei alapanyagbeszerzési forrásokat vesznek igénybe, akkor ez jelentős gazdaságélénkítő hatást fejthet ki a régióra. A tudomány elismerése Dr. Hajnal Béla átveszi a kitüntetést K. Z. (Uj Kelet) ___________ A s zervezetektől és magán- személyektől beérkezett 78 pályázatból 74-et méltatott díjazásra ez évben a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Közalapítvány kuratóriuma. Az összeg, amelynek elosztásáról döntöttek, 1 millió 724 ezer forint volt. Tegnap Nyíregyházán, a megyeházán az alapítvány kuratóriumának elnöke, Galó Miklós munkájuk elismeréseként a további kutatáshoz tudományos ösztöndíjat adott át dr. Udvari Istvánnak, dr. Kalapos Istvánnak, dr. Fónay Mihálynak, dr. Szabó Ferencnek, dr. Szabó Antalnak, dr. Iváncsó Istvánnak, dr. Kurdics Jánosnak, Tukacsné dr. Károlyi Margitnak, dr. Iványi Zsuzsannának, dr. Szabó Saroltának, dr. Szalontai Tibornak, dr. Ujj Annának, dr. Juhász Lajosnak és Marik Sándornak. Alapítványi díjat vehetett át dr. Mező András, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanszékvezetője és dr. Hajnal Béla, & KSH megyei igazgatóságának vezetője. Tudományos kiadványok kiadásához támogatást kapott az MTA irodalomtudományi intézete, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszéke, Tóth Sándor szobrász és dr. Szászi Ferenc főiskolai tanár. Tudományos rendezvényekhez nyert támogatást a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszéke. A többi díjazott a támogatást már év közben átvette. A kuratórium elnöke elmondta: a közalapítványt 1994-ben hozták létre azzal a céllal, hogy szervezze és koordinálja a megyében a tudományos kutatásokat, és közreműködjön az eredmények ismertetésében. Az évek során egyre többen kaptak támogatást. Az alapítvány ismertségét, elismertségét jelzi, hogy magánszemélyek 1996. évi személyi jövedelemadójuk egy százalékából 293 ezer forintot ajánlottak fel a tudományos munka támogatására. Január 15-étől tervezi I piacra juttatni a nyíregy- I I házi Szabolcstcj Rt. az | a első, Magyarországon I I gyártandó, hazai alap-1 I anyagból készülő kávc-1 1 tejszínt. Korábban a Bu- 3 I dapesti Tejipari Vállalat, 1 I majd egy szintén főváro-1 fi si magánvállalkozás pró-1 I bált betörni a hat-nyolc I I külföldi, elsősorban né- § a met érdekeltségű impor-1 I tőr uralta piacra. Próbál-1 í kozásukat rövid ideig tar-i I tó minimális siker jelle- | mezte, végül is a gyártás £ I leállításához a termékkel | szembeni minőségügyi í problémák vezettek. % A nyíregyházi közpon- | I tú Szabolcstej Rt. idén j1 I tavasszal a kávétejszín-% I gyártó sort megépítő né- 1 I met cég javaslatát kikér-1 ve megvásárolta a vállal-1 I kozását legutóbb leáll í- jf tolt cég termékelőállító í I sorát, s azt a társaság * mátészalkai üzemében ■? * egy hónapos munkával § kialakított blokkban he- f í lyezték el. A zárt rend- | szerű automata gyártósor I felújítását és üzembe he- í i lyezését a készítő német cég vállalta, s az egyez- ( tetéseket követően idén j ősszel megkezdték a fel- j újítási munkákat. A megközelítőleg száz- , millió forintos beruhá- f zással elkészült gyártó-1 I részlegben ma már az | ? úgynevezett „vizespró-1 bák” folynak, azaz a tíz | milliliteres tejszínes do-1 bozkákba próbajáratkép-1 pen vizet töltenek. Ha- j marosan megkezdődik a í rendszer aszeptikus, azaz í teljesen csíramentesített t , tejszíntöltési technológi- í I újának tesztje, amelynek f i az a célja, hogy a kész-1 I termék eltarthatósága | legalább négy hónapos | legyen. A gyártósor ka-1 pacitása évi 80-100 mil- 1 lió darab kis doboz tej-1 szín előállítására alkal-g más, az alapanyagot cl- * sősorban megyei, kisebb mennyiségben megyén kívüli termelőktől szerzi majd be a vállalat. A Szabolcstej Rt.-től kapott értesülés szerint lesz elegendő mennyiségű, jó minőségű tejalapanyag. Az előzetes elképzeléseknek megfelelően a társaság az egész ország területén tervezi értékesíteni az új terméket, piaci vetélytársainál kedvezőbb áron. Az új, hazai kávétejszín csomagolásával illeszkedik a Szabolcstej Rt. termékeinek egységes arculatához, így a dobozkát fedő fólia piros pöttyös lesz. Révay Zoltán I Dalmay Árpád