Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-22 / 298. szám

Sport Kosárlabda NB I, B-csoport, piros alcsoport TFSE-Nyíregyházi TK Isobau 82-85 (38-41) Budapest, 100 néző. V.: Gidófalvi, Scháffer. Nyíregyházi TK Isobau: Oroszvári 19/6, Kozma 17/6, Kamrás 16, Gergely 15, Dunai 12. Csere: Kovács 6, Hu­tás. Edző: Kamarás György, Varga Sándor. Új Kelet-információ A kosárlabda NB I B cso­portjaiban szombaton az utolsó fordulókat játszották. Ezután január tizennyolcadi- kától a piros és a zöld alcso­port első négy helyezettjei a Bl-csoportban folytatják a küzdelmeket úgy, hogy a csoporton belüli eredménye­iket magukkal viszik. Nos, a nyíregyházi csapat­nak ebből a szempontból tét nélküli volt a budapesti mérkőzése, ugyanis már ko­rábban bejutottak a B1-cso­portba, és az, hogy hány győzelemmel, már csak a töb­biek eredményeitől függött. A főiskolások nem jó elő­jelekkel utaztak a fővárosba. Zogovics már hosszabb ideje sérült (a lovaglóizma elsza­kadt), Gergely is betegeske­dett hét közben, Kamrás sem volt teljesen egészséges, La­katos pedig el sem utazhatott a többiekkel. A rossz előjelek ellenére a vendégek már az elején ma­gukhoz ragadták a kezde­ményezést. Nyugodt játékkal a második félidő közepére már 15-16 ponttal is vezet­tek. A sima, mondhatni ké­nyelmes meccs végén a ha­zai egyetemisták még egy­szer megpróbáltak felzárkóz­ni, ami sikerült is nekik, de az eredményt nem tudták megfordítani. A piros alcsoportban nem jól alakultak az eredmények. A Baja, a Salgótarján és a MEAFC kerülhetett tovább. A Baja kikapott, a Salgótar­ján és a MEAFC nyert, így a miskolci egyetemisták lettek a negyedikek. Sajnos, elle­nük egy meccset elveszítet­tek a nyíregyháziak, így csak két győzelmet és négy vere­séget visznek magukkal a B1-csoportba. Ott egyébként (holtversenyben) az ötödik helyen kezdenek. A B1-csoport állása: 1-2. MEAFC, Soproni Ászok 5 győzelem, 1 vereség, 3. Hód­mezővásárhely 4 gy., 2 v., 4. Nagykőrös 3 gy., 3 v., 5-6-7. Nyíregyháza, Szeged, Sopro­ni Med. Hotel 2 gy., 4 v., 8. MEAFC 1 gy., 5 v. A Bl-csoportban nyolc forduló következik, és aztán az első négy az A-csoport 8- 12. helyezettjével játszik osztályozót, míg a második négy a 17-20. helyezések sorsáról dönt. Sportesküvő Új Kelet-információ A karácsonyi ünnepek előtt az elmúlt hét szombat­ján fogadott egymásnak örök hűséget a nyíregyházi házasságkötő teremben Ko­vács Rita és Horváth Géza. Az újdonsült sportoló-há­zaspárt a sport kedvelőinek nem kell különösebben be­mutatni. Kovács Rita az elmúlt években az NYVSC színei­ben halmozta az érmeket a hosszútávúszásban. Horváth Géza szintén az N YVSC-ben sportol, az extraligás röplab­dacsapat centereként. Rövid nászútra készülnek, néhány napot a Bükkben töl­tenek el. Aztán január elejé­től Horváth Gézának már kezdődik a felkészülés... Háború a Béke-kupán MTI Botrányos jelenetek közepette ért véget a Béke-kupa elnevezésű kabuli nemzetközi röplabdatorna. A viadalt az afganisztáni polgárháború okozta károk enyhítésé­ért és az áldozatok megsegítéséért fáradozó nemzetkö­zi segélyszervezetek számára szervezték. A döntőben a Nemzetközi Vöröskereszt csapata legyőzte a hazai kö­zönség előtt szereplő gárdát. A csetepaté akkor kezdődött, amikor a győztes együttes át akarta venni a kupát. A közönség soraiból ugyanis ekkor különböző tárgyak, székek repültek a játéktérre. A nemzetközi csapat egyik játékosa súlyosan megsérült a hábo- rúsodásba torkollott Béke-kupán... 1997. december 22., hétfő 9 A hármas emberelőny is kevés volt... Kis Fiat Kézilabda NB I, férfiak, 13. forduló Százhalombattai VSE-Alkaloida SE Tiszavasvári 26-18 (11-7) Százhalombatta, 900 néző V.: Andorka, Schóber. Százhalombatta: Kerekes - Keresztes 3, Győrffy 6/2, Szalogub, Kosztyuk 2, Molnár 6, Grudmann 2. Csere: Hemela, Novák (kapusok) Kende, Adorján 3/2, Becskereki 2, Lehel 2. Edző: Koller János. Alkaloida: Grandjean-Arató4, Alexa,Fekete 5/3,Pavlovics 2, Jankovics 1, Varga 2/2. Csere: Binda (kapus), Fuják 2, Berényi 2, Kocsis, Hellinger, Kovács. Edző: Uzejrovics Mirzet. Kiállítások: 12, ill. 4 perc., Hétméteresek: 5/4, ill. 8/5. Az eredmény alakulása: 5. p.: 2-0, 10.p.:3-2, 20.p.: 9-5, 40.p.: 15-9, 50. p.: 21-14. Új Kelet-információ Rossz előjelekkel indult el az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzésére a Tiszavasvári Al­kaloida gárdája. Ugyanis Bo- czák és Szrdanovics hét közben lesérült, így ők csak a lelátóról nézhették társaik játékát. Az újoncrangadón már az első percektől jobban játszott a ha­zai együttes. Ők szereztek ve­zetést, és fokozatosan növelték Fullajtár A ndrás (Uj Kelet)- A Bujtosi Szabadidő Csar­nokban zajló karácsonyi vásár miatt elég szaggatott volt a fel­készülésünk az utolsó mér­kőzésre. Gyulaházán, Debrecen­ben, Tiszavasváriban, vagy ép­pen amikor lehetőséget kap­tunk, akkor Nyíregyházán, a Körte utcai általános iskola tor­nacsarnokában edzettünk. A gondjainkat csak tetézte, hogy Tóvizi és Petrusevszkij ezen a meccsen sem játszhatott sérülés miatt. Ez a vegyes felkészülés a előnyüket. A szabolcsi csapat idegesen és kapkodva játszott, és mentek az eredmény után. A Százhalombatta sokkal jobban védekezett, sőt hármas ember- hátrányban sem kaptak gólt, ami nem dicséri a vendégek tá­madójátékát. Viszont a hazai­ak kettős emberhátrányból is értek el gólt. A második har­minc percet is jobban kezdték Molnárék. Az Alkaloida to­vábbra sem tudta felvenni az mérkőzés hajrájában éreztette hatását és buktuk el a számunk­ra egyébként nyerhető meccset. Jól kezdett a Pécs, és az első tíz percben alaposan meglep­tek bennünket. De sikerült ren­dezni a sorainkat, kiegyenlítet­tünk, sőt a félidő végére egy- gólos vezetési is szereztünk. Ebben nagy szerepe volt Bécsi eredményes támadójátékának és Lencsés bravúros védéseinek is. A szünetben kértem a fiúkat, hogy vigyázzanak az ered­ményre, védekezzenek ag­resszívan, és a támadásoknál ütemet. A sorozatos védekezé­si és támadási hibákat még az is tetézte, hogy büntetőket is kihagytak, és volt időszak, amikor tíz percig nem találtak a vendéglátók kapujába. Ez elég volt arra, hogy végleg eldőljön a találkozó sorsa. A játékrész közepén már hét gól­lal is vezettek a battaiak. Kü­lönösen Molnár és Győrffy volt elemében. A vasvári védők tehetetlenek voltak velük szemben. A nyolcgólos százhalombattai győzelem egyértelműen tükrözi, hogy ez­úttal nagyon gyenge teljesít­ménnyel rukkolt ki az Uzej- rovics-legénység. Ezzel a vereséggel a Tisza­vasvári lecsúszott a kieső, 13. helyre. Koller János: - Jó védeke­zésünknek köszönhetjük az igen értékes győzelmet. Uzejrovics Mirzet: - Sérülé­sek és betegségek zavarták a fel­készülésünket. Ezen a meccsen jobb volt az ellenfelünk. keresztbefutásokkal zilálják szét a védőfalukat. Egy ideig még minden jól ment. Bécsi továbbra is jól játszott, és sike­rült neki átlőni az egyébként jól sáncoló és magas védő­falukat. Ám jött egy fordulat, amikor alaposan rákapcsoltak a vendéglátóink. Ez megzavar­ta a játékosaimat. Ziccerek so­rát és büntetőt is hibáztunk. Ráadásul négy, szabályosnak tűnő gólunkat nem ítélték meg a játékvezetők. Ez az 5-8 per­cig tartó zűrzavar elég volt arra, hogy a hazaiak kiegyen­lítsenek és átvegyék a játék irá­nyítását. Amúgy a Pécs a két kubai játékossal jó játékerőt képvisel. A vereség ellenére dicsérni tudom játékosaimat bravúros őszi szereplésükért, hiszen a csapat NB I-es törté­netében rekordnak számít a begyűjtött 17 pont. Schuminak MTI X---------------------------------:----------------------------------------------r A két szeres Forma-1 -es gyorsasági autós világbaj­nok német Michael Schu­macher karácsonyi aján­dék gyanánt egy kis piros, 30 éves, de még üzemké­pes Fiat 500-as gépkocsit kapott csapatától, a Ferra­ritől. A versenyző rögvest ki­próbálta a matuzsálemi korban lévő járművel és két kört ment vele az is­tálló gyakorlópályáján.- Életem első autója ép­pen ilyen volt, ezért mindig is vágytam egy ugyan­ilyenre. Az álmom most valóra vált. A kis Fiat re­mekül megy - mondta az 1994-es és 1995-ös világ­bajnok Schumacher. Emeltek a kölykök Új Kelet-információ Nem sokáig mérlegel­tek, egyből nekidurálták magukat szombaton reg­gel a tizenéves súlyeme­lők. A Tiszavasvári úti csarnokban immáron har­madik alkalommal ren­dezték meg a Kölyök-ku- pát, a nemzetközi versenyt Petrika Ibolya megyei sportigazgató nyitotta meg. Ezt követően a tár­csák vették át a főszerepet. A kora délután befejező­dött versengés után a leg­jobbak tárgyjutalomban és serlegben részesültek. Eredmények II. korcsoport (10-12 évesek). 34 kg: 1. Huszti Zoltán (Nyírtura) 35, 2. Tóth Csaba (Nyírtura) 35, 38 kg: 1. Hajdú Miklós (Nyírtura) 42.5. 2. Pehely Gábor (Nyírtura) 40. 42 kg: 1. Tkács Richard (Kas­sa) 95, 2. Vozár Marék (Kassa) 60. 3. Gyene And­rás (Nyíriura) 57.5.46 kg: 1. Köbli János (Nyírtura) 67.5,2. Tóth László (Nyír­tura) 45, 50 kg: 1. Kővári Gábriel (Kassa) 95,54 kg: 1. Kántor István (Nyírt- ura) 77.5, 2. Sipos Róbert (NYVSC) 45, 59 kg: 1. Béres Tamás (Kassa) 55, 70 kg: 1. Laczi István (NYVSC) 67.5. I. korcsoport (13-14 évesek). 38 kg: 1. Czompa Péter (NYVSC) 70,2. Kan­tár János (Nyíriura) 70,46 kg: 1- Dósa Jakab (Kassa) 82.5,50 kg: 1. Varga Sán­dor (NYVSC) 95, 54 kg: 1. Bavrek Jozef (Kassa) 120, 2. Hlad Milan (Kas­sa) 117.5, 3. Huszti Péter (NYVSC) 112.5, 59 kg: 1. Jerga Jaroszlav (Kas­sa) 147.5, 2. Tóth Gábor (NYVSC) 132.5,3. Kordo­ván Tibor (NYVSC) 90, 70 kg: 1. Nagy Tamás (Nyírtura) 105. Csapat­ban: 1. Kassa, 2. Nyírtura, 3. NYVSC. Czakó hetedszer, Vidrai negyedszer lett első Műkorcsolya és jégtánc országos bajnokság MTI Vasárnap délelőtt és kora délután a Budapest Sport- csarnok edzőpályáján ren­dezték meg az 1997. évi műkorcsolya és jégtánc or­szágos bajnokság második napi küzdelmeit. A nőknél Czakó Krisztina, a férfiak­nál Vidrai Szabolcs meg­védte bajnoki címét. A jég­táncosoknál a Bárány Kor- nélia-Rosnik András kettős lett aranyérmes. A legnépesebb mezőny a nőknél gyűlt össze. A rövid­program után Czakó Krisz­tina állt az élen Sebestyén Júlia és Póth Diana előtt. Czakó lendületesen kez­dett, ám második ugrását, a tripla Axelt elrontotta, el­esett. Az Európa-bajnoki ezüstérmes fiatal magyar versenyzőnő még egy trip­lát rontott. Az utána követ­kezett Póth Diana ugyanak­kor hat háromfordulatos ug­rást mutatott be, mindegyiket sikeresen, Téglássy Tamara tanítványa remek kűrt produ­kált. Érdekesség, hogy a ki­lenc pontozóbíró közül há­rom Póthot tette az első hely­re. Czakó mégis nyert, immá­ron sorozatban hetedik bajno­ki aranyát vehette át. A rövid­program után második helyen álló Sebestyén, aki többször is elesett, végül harmadik lett. A férfiak négyfős mező­nyében már sokkal egyértel­műbb volt a helyzet. Vidrai Szabolcs szinte hibátlanul fu­tott, megérdemelten gyűjtöt­te be negyedik ob-elsőségét. Csak az egyik triplaugrása si­keredett kétfordulatosra.- Tökéletesen elégedett va­gyok magammal, remélem, a januári Európa-bajnokságon minden össze fog jönni. Úgy érzem, hogy jó formában va­gyok - nyilatkozta Vidrai Szabolcs. Eredmények Nők, országos bajnok: Czakó Krisztina (BKE- OTP) 1.5 helyezési szám 2. Póth Diana (Budapesti Spar­tacus) 3.5 3. Sebestyén Jú­lia (Tiszaújvárosi KK) 4.0 4. Pavuk Patrícia (MAC- Népstadion) 7.0 5. Maros Barbara (Axel-Sport) 7.5 6. Szakáll Katalin (Rá­kosmenti KK) 8.0 7. Kiss Orsolya (Jumping Jack) 10.5. Férfiak, országos bajnok: Vidrai Szabolcs (MAC- Népstadion) 1.5 helyezési szám 2. Kőszegi Zoltán (Jéghegy KK) 3.0 3. Tóth Zoltán (Vasas-Silverplast) 4.5 4. Domokos Márton (Újpesti SC) 6.0. Jégtánc, országos bajnok: Bárány Kornélia, Rosnik András (Jumping Jack) 2.8 helyezési szám 2. Szíjgyár­tó Bianka, Sári Tamás (Gol­den Skate) 3.2. Pécsi szezonzárás - vereséggel Kézilabda NB I, férfiak A kézilabdát kedvelők széles tábora nagyon remélte, hogy a Kárpát-Hús Nyíregyházi KC gárdája győze­lemmel fejezi be az őszi szezont, akkor az első négy csapat között várhatták volna a tavaszi folytatást. Nos, ez végül nem jött össze, mert egy tíz perces „rövidzár­lat” miatt kénytelenek voltak fejet hajtani a kiesés ellen harcoló pécsiek előtt. Köstner Vilmos edző a találkozó után így vélekedett:

Next

/
Thumbnails
Contents