Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-19 / 296. szám
Hazai krónika 1997. december 19., péntek Megfúrt benzinvezeték MT[ _________________ A következő napokban derül csak ki, hány köbméter ipari benzin folyt el Me- zőcsát külterületén abból a 400 milliméter átmérőjű vezetékből, amelyet ismeretlen tettesek fúrtak meg vélhetően e hét elején. Az 1,20-1,50 méter átlagos mélységben lévő vezetéket a rongálás helyén ideiglenes csőbilinccsel lezárták a MÓL szakemberei. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség főtanácsosa, Sal- lai Ferenc az MTI munkatársának elmondta: egyelőre azt sem tudják pontosan, milyen nagyságú területet ért környezeti szeny- nyeződés. A szennyezett terület behatárolására próbafúrásokat tartanak. A környezetvédelmi felügyelőség várhatóan pénteken adja át azt a határozatot a MOL-nak, amelyben a környezetet ért kár feltárására, annak elhárítására kötelezi az olajipari társaságot; a MÓL egyébként ettől függetlenül megkezdte ezt a munkát. Sallai Ferenc megjegyezte: a térségben az elmúlt negyed évben már negyedszer csapoltak meg hasonló módszerrel üzemanyag-vezetéket. Véleménye szerint a kár- elhárítás akár hónapokig is eltarthat. Jutalmazások Új Kelet-információ A Magyar Köztársaság belügyminisztere szolgálati feladataik példamutató teljesítéséért elismerésben részesítette Joó Gyula rendőr törzszászlóst, Gazdag József r. őrnagyot, Koncz Sándor r. főhadnagyot, Oláh József r. főtörzszászlóst, Várnagy Károly r. főtörzszászlóst, Maczali Péteri, zászlóst, Török Tibort, zászlóst,Fí/eAr- tila r. főtörzsőrmestert, Varga Tamást, főtörzsőrmestert, Matyó Szabolcs őrmestert és Pappné Gebri Gyöngyi köz- alkalmazottat. A Menekültügyi és Migrációs Hivatal dicséretben és jutalomban részesítette Koós András r. alezredest, 77- hanics József t. századost és Szabó Anikó közalkalmazottat. A belügyminiszter a belügyi bajnokságon elért kiváló eredményeiért „Sportcsomag” emléktárgyat adományozott a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Testnevelési és Sportbizottságának. A jutalmakat dr. Szabadfi Árpád Bürget Lajos jegyzete- Mi az? - kérdezem a gyümölcsárust. —Hurma.-Gyurma?-Nem, kérem, Hurma.-Burma?-Nem, szótagolom urasá- godnak: hur-ma.- És holnap?- Tréfálni tetszik? Ez egy gyümölcs.- Jó, hogy mondja. Szóval hurma.- Pontosan. Ez a sárgabarack és a szilva keveréke.- Vagyis olyan, mintha fütyülős barackot fogyasztanék szatmári szilvával.- Nem, ez, kérem, egy különlegesség. Szégyellni kezdem művelet- lenségemet. Hurmailag képzetlen voltom zavarba ejt. Az árus igen jólnevelt, kedves, készséges. Hamar kiderül, hogy miért.- És mennyi ez az izé. ..ez a hurmagyurma?- Kettőszázötven.- A tálcával?- Nem, darabja.- És hogyan kell ezt enni? - óvatoskodom tovább, mert megyei rendőrfőkapitány adta át. Tegnap reggel Csabai Lász- lóné, Nyíregyháza polgár- mestere jutalmakat adott át. A vezetői munka elismeréséül Hargitai István, a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója, László Gézáné, a Tókuckó Üdülő és Továbbképző Intézet vezetője és Varga János, a Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskola igazgatója kapott jutalmat. Anyagi elismerésben részesült a Nyírségi Osz-rendez-' vénysorozat sikeres lebonyolításáért Bradács Mária, a Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrum igazgatója; sikeres pályázatok készítéséért dr. Bartha Tibor, az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság igazgató-főorvosa, De me Dóra, a Családsegítő Szolgálat igazgatója, Illésné Erdős Judit, a polgármesteri hivatal szociális irodájának vezetője, Kissné Szabó Zsuzsanna, a Szivárvány Idősek Otthona igazgatója és dr. Komjáthy György, a Bölcsődei Igazgatóság igazgatója. Hurma az egész inkább egy recés sárga paradicsomra emlékeztet, ami bizonytalanságomat növeli.- Kicsit, enyhén meg kell hámozni.- És aztán ehető?- Hogyne, azt mondják, egészen kiváló.- Maga már kóstolta?- De uram, ilyen drága gyümölcsöt nem kóstolgat az ember. Eladom, aztán a vevő informál.- Adna kettőt? - kérdezem, és már látom lelki szemeim előtt, hogy családom mint merül el a hurmalében, a hurmahúst ízlelgetve. Mert amit húr ma, azt ne halaszd holnapra - mondogatom saját vigasztalásomra, miközben kifizetem a hur- maadót. A hurmacímke rákerült a konyhai fed csempéjére. A két sárga hurma ott áll az asztal közepén. Még senki nem vállalkozott rá, hogy megkezdje. Mindenki vár. Majd hur- holnap. Autópálya - két évvel korábban A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára, Kovács Kálmán Tokajban a hídavatás alkalmával válaszolt az újságírók kérdéseire is. Itt megtudtuk, az úthálózat rekonstrukciójában 15-20 éves lemaradást kellene behoznunk. Különösen az alsóbbrendű utak állapota nevezhető elviselhetetlennek. A kormány szeretné, ha az ország teherbíró képessége lehetővé tenné a mostanitól gyorsabb ütemű rekonstrukciót, de ahhoz előbb a gazdaságnak kell megerősödnie. Szervezetlennek nevezte az államtitkár a jelenlegi termelési struktúrát is. Magyarországon egy dollárnyi GDP-növe- kedéshez 1 áru/tonna/kilométert tesz meg a termék, ugyanakkor Nyugat-Európában csak ennek egyharmada ez az arány. Nálunk háromszor annyi utat tesz meg a félkész termék vagy a kész áru, míg a vevőkhöz eljut, mint a fejlettebb országokban. Ez a túlzott igénybevétel jobban koptatja az úthálózatot, és a forgalmas utak mentén lakók idegeit is. Fekete Tibor (Új Kelet) A keleti régió bekapcsolása az ország vérkeringésébe nemcsak az itt élőknek fontos, hanem az egész ország érdeke is ezt kívánja. Ha a külföldi tőkének is vonzóbb lesz ez a vidék, akkor a településeknek is több jut önerős pályázatokra, és a munkahelyteremtéssel jelentősen javulnak az itt élők élet- körülményei is. A megyénkben közlekedő embereket leginkább az M 3- as autópálya továbbépítése izgatja. Az államtitkártól megtudtuk, reális esély van arra, hogy a korábban tervezettnél két évvel hamarabb, azaz 2001 végére Polgárig vezessen a‘ sztráda, és onnan autóútként folytatódjon. A Nyíregyházáig tervezett szakasz útvonala már végleges. Innentől az országhatárig vezető útvonalra nyolc javaslat is érkezett a tárcához. A legvalószínűbb változat szerint az autóút Barabásnál lépné át a határt, de Záhony irányába Kisvárda érintésével egy másik vonalat is kiépítenének. Ezzel tehermentesíthetnék a barabási átkelőhelyet, de Kisvárda és Záhony sem maradna ki az úthálózat vérkeringéséből. A gyorsított ütemű építés azonban elképzelhetetlen az itt élők áldozatvállalása nélkül. Ezzel a kerek mondattal az autópályadíj bevezetésére utalt az államtitkár. Az előzetes számítások figyelembe vették az elmaradott térségek teherbíró képességét, és semmiképpen nem szeretnének az M 5-höz hasonló tarifákat érvénybe léptetni. A szaktárca képviselője nem érti a Buda- pest-környéki települések morgolódását, hisz bebizonyosodott, a sztráda nemcsak az infrastruktúra fejlődését hozza magával, hanem azonnal reagál a kereskedelem, a vendéglátás és a beruházásra kész ipar is. Példaként megemlítette Barcs esetét, ahol az elkerülőút és egy nagy bevásárlóközpont alapkövét egyazon órában helyezték el. A mellékutak állapotáról az államtitkár is elismerte, hogy kívánnivalót hagy maga után. Sajnos 1988-1993 között fokozatosan csökkent az útalap pénze. Csak ezt követőén sikerült megállítani a tovább romló tendenciát. Jelen helyzetben még balesetmentes közlekedésre alkalmasak ezek az össze- kötőutak, de hosszú távon nem megoldás, hogy mind több helyen kell figyelmeztető és sebességkorlátozó táblát kihelyezni. Az önkormányzatok a maguk szűkös lehetőségeiből megpróbálják segíteni a felújítási munkákat, de a legszegényebb vidékeken erre nem sok pénz jut. Itt ismét a gazdaság élénkülésétől várható javulás. A kormányzat - éppen a pénzügyi korlátok miatt - módosítani szeretne a jelenlegi támogatási és pályázati rendszeren. Eddig az elbírálásoknál a forgalomterhelési adatok szerepeltek első helyen, és 30-40 százalékos önerőt kértek az önkormányzatoktól. A későbbiekben inkább azokat az ön- kormányzati kezdeményezéseket támogatnák, ahol mind nagyobb részesedést vállalnának a települések. A szaktárca célként jelölte meg az 50 százalékos költségmegosztást. Az önerős részt nem feltétlenül csak a helyi önkormányzatoknak lehet előteremteni; hanem' a megyei és a régiós fejlesztési alapokból is kiegészíthetik ezeket az összegeket. Tájékoztató a kormányülésről A kormánynak és a fővárosi önkormányzatnak sikerült megállapodnia, így a 65 éven felüliek a BKV járatain ingyen utazhatnak január elsejétől. Emellett ennek a korosztálynak jövő év elejétől nem kell jegyet váltania a MÁV, a Volánbusz és a GYSEV honi járataira sem. A GYSEV azt is felajánlotta, hogy az általa működtetett ausztriai vonalakon is ingyen utazhatnak a 65 évnél idősebb magyar állampolgárok. Mindezt Kiss Elemér jelentette be a csütörtöki kormányülést követő tájékoztatón. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára azt is elmondta, hogy a Malév járatain igénybe vehető kedvezmények koncepcióját január 20-áig kell kidolgozni. MTI __ __ To vábbi, az utazási kedvezményeket érintő intézkedésekről is döntött a kormány. Mivel a kötelező sorkatonai szolgálat ideje 12 hónapról 9 hónapra csökkent, így mérséklik a sorkatonák által igénybe vehető ingyenes utazások számát. Az így jelentkező megtakarításokat átcsoportosítják, és belőlük további kedvezményeket adnak a nagycsaládosoknak és az állami gondozottaknak. A kabinet döntése értelmében a nagycsaládosokra vorfat- kozó 90 százalékos utazási kedvezményt a jövőben nemcsak a vasútvonalakon, hanem a Volánbusz-járatokon is érvényesítik. Amennyiben az állami gondozottak csoportosan utaznak a MÁV járatain, akkor a jövőben ők is 90 százalékos utazási kedvezményben részesülnek. A kormány áttekintette a rendőrség gazdasági helyzetéi is. A múlt évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény hatályba lépését követően még mindig több mint 5,3 milliárd forintnyi adóssága maradt a rendőrségnek. Ebből a kormány 0,6 milliárd forintnyi adótartozást elengedett, 2,5 milliárd forintnyi adósságot pedig az általános tartalékból rendez. A kormány csütörtökön foglalkozott azzal a jelentéssel is, amelyet a Kormányzati Ellenőrzési Iroda készített az agrár- támogatások felhasználásáról. A jelentés két és fél évet fog át: 1995 elejétől 1997 első félévének végéig vizsgálja a központi agrártámogatások fel- használását. A KEI megállapította: túl sok központi intézmény vesz részt a támogatási rendszer működtetésében. Az ellenőrző tevékenységet az IKIM, a támogatás kiközvetítését az APEH látja el, emellett a VPOP regisztrálja az adott támogatásokat, tehát valójában nincs központi gazdája a rendszernek. Ezért a kormány döntött arról, hogy jövőre fel kell állítani az úgynevezett agrárintegrációs központot, mely részben működtetné az agrár- információs rendszert, és figyelemmel kísérné a támogatások felhasználását is. A KEI arra a megállapításra jutott, hogy 1,6 milliárd forint agrártámogatást nem rendeltetésszerűen használtak fel. Mivel a mostani információs rendszer nem elég hatékony, a KEI szerint ennél ' jóval nagyobb lehet a jogtalanul igénybe vett központi pénz összege. Jövőre szűkebb körben nyújtanak majd központi támogatási pénzeket, és a rendszer pályázati alapon működik majd. A változtatások kiterjednek arra is, hogy a mezőgazdasági termelők forgótőke- hiányuk pótlására hitelt vehetnek fel, valamint az állattenyésztő gazdák és az erdőtelepítéssel foglalkozó mező- gazdasági vállalkozások is támogatásban részesülhetnek. Új elem, hogy kezdő mezőgazdasági vállalkozók is igényelhetnek központi pénzt, valamint a legális agrárfoglalkoztatás támogatására is nyújtanak majd forrást. Kisebb módosításokat hajtott végre a kormány a mezőgazdasági őstennelői igazolvány vonatkozásában: a jövőben nem kell évente érvényesíteni azokat, a már kiadottak és a most kibocsátandók 1999. december 31-ig érvényesek. Az őstermelői igazolványban arról is kell majd nyilatkozni, hogy milyen a termelő földjének vetés-szerkezete, és milyen állattartással foglalkozik. •* ‘. iS pph fi p jp Pl *■ A Munka Pártja Berki Antal (Új Kelet) Lassan teljes lendületet vesz aj öv esztendei választási kampány. A nagy pártok mellett ismételten jelentkeznek a különféle lázálmokat képviselő elképesztő csoportosulások. A legfrissebb csoda a december 6-án alapított MUNKA PÁRT. (Csak nem a koreai félsziget hallhatatlan géniuszának, a néhai Kim ír Szén elvtársnak útmutatásai alapján?) Az új társadalmi egyesülés tézisei igen figyelemreméltók: adjunk oda mindent a dolgozó népnek, és aztán majd csak lesz valahogy. A terv szerinti ötszáz forintos nettó órabér, közterhek nélkül még álomnak is - gyönyörű. Ez a mindenkori minimálbér sokszorosát jelentené. Hozzávetőlegesen havi nyolcvanezer fixszel tényleg könnyebben viccelne a dolgozó nép, de hát miből? Erre nem tér ki a Munka Párt programja. .A munkáltatók azon kívül, hogy mentesülnek a közterhek fizetése alól, egyéb kedvezményekben is részesülnek.” Ez a legjobb. Leírjuk az egyéb szót, és mindenki azt képzel hozzá, amit akar. Tényleg. Mik lehetnek azok az egyéb kedvezmények? Minden vállalkozó havonta kap két puszit a kormányfőtől? Nem feledkeznek meg Kim ír Szén magyarországi követői a munkásosztályról sem. Bevezetnék'a-haf órás munkaidőt, ami nem lenne rossz, csak hát a fejlettebb Nyugat is vért izzad, még sem tudja általánossá tenni a heti harmincnégy órás munkaidőt, a Munka párt pedig minden komolyabb előkészítés nélkül harminc órára csökkentené a heti munkaidőalapot. Ügyes. „Or- szágyűlési képviselők 75-re csökkentése.’’ Ez nem lenne rossz. Akkor talán köny- nyebben lehetne ellenőrizni, hogy részt vcsznek-e az üléseken a honatyák? Most olyan sokan vannak, hogy egyszerűen nem lehet számba venni őket. És hogy Kim ír Szén szelleme hallhatatlan, íme szó szerint: „A rendőrség hatáskörét növeljük. Bizonyos esetekben a rendőrség mellé kirendelt bíró tárgyalás nélkül a jegyzőkönyv felvételének pillanatában éjjel- nappal és azonnal ítéletet hoz. Fellebbezés van, de nem halasztó hatályú." Istenem, a régi szép idők. Volt már ilyen nálunk. Csak a rendőrség mellé kirendelt bíró érthetetlen. Minek az? Bekaszlizzák a pácienst, és már vihetik is internálótáborba, börtönbe, akasztófára. Kinek mi tetszik. De félre a tréfát. Májusig még sok csodabogár politikai csoportosulással találkozhatunk. így volt ez '90- ben, ’94-ben és így lesz ez ’98-ban is. De azért a voksolás fontos dolog. Illik komolyan venni választoltnak, választónak egyaránt. Ha nem így lesz, '98-ban esélyünk sem marad az európai integrációra. Kovács Kálmán államtitkár