Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-01 / 255. szám

Kultúra 1997. november 1., szombat Múlásom napjai Naplójegyzetek Verebes István ________ Az emberek többségében él egy csúnya vágy: a rajtakapás kényszere!... Az ember kíván­csi, s többnyire a látszat érdek­li, mert a látszatot igencsak könnyű feldolgozni, avval nincs munka, ahhoz nem szük­séges szembesítenie magát sa­ját esendőségévei. Az embertől a teremtés csak kevés tudást zárolt, ám az a néhány titok olyan fölfedhetetlen számára, hogy bármiféle talmi bizony­ság nyomára is akad, ahhoz ki- elégületlensége gyógyításáért elvetemült megszálottsággal keres „bűnjeleket”. Egy másik ember rajtakapása győzelem. Te nem akartad, hogy én tud­jam, de lám, most itt a kikezd­hetetlen tanúság, saját sze­memmel látom, hallom, szago­lom, tapintom, ízlelem. Szerin­tem csak annak a kíváncsiság­nak a kielégítése értelmes, ami épít. Még csak ne is a kíván­csiság alanyát vagy tárgyát építse, hanem kizárólag az én legbelsőbb, személyes logika tapasztalati tartományát. Más- iránt, ami rajtakapható, vagyis könnyen feltárható, ami gond nélkül meglephető, ami csu­pán a lélekjelenlét aktivizálá­sával válik szembetűnővé, az természetes és óvatlan esetle­gessége okán is- s főleg azért! - kizárólag a hulladék-észle- letek körébe utalható. Nem ér­dekel semmitől és senkiről, ami feltételezhető belőle. Csak a rejtekező meglepetések izgat­nak, mert azok céloznak alap­vető mérlegelésekre. Ha az idő rossz, az jó. Ra­jongok a borult égboltért, esőért, hűvösért, szélért, szóval mindazért, amivel szemben a többség kibékíthetetlen. A rossz idő fegyelemre szorít, visszatérít magadhoz. A nap­sütés csábítás. Épp ezért egész életemben ellenálltam a nyár­nak, s abból sohasem az úgy­mond „szabadságot” használ­tam ki, hanem kizárólag a több szabad időt. A szabad idő sem arra való, hogy vérbe borult szemmel kajtassuk az örömöt. A nyár, a napsütés többet ígér, mint amit teljesíteni képes. A habzsolásra felbujtó időjárás csak alkalom, s a maga lehető­ségei szerint képtelen kiszol­gálni a telhetetlenséget. Miért is muszáj nekem akkor „jól éleznem” magam, amikor össz­népi az igény, csak mert nyá­ron mindenki mindig jól érez­ni akarja magáti!... Csak mert magasabb a hőmérséklet - szá­momra sokkal kellemetlenebb, mint a hűvös, hideg idő! -, csak mert a nyár felszabadulásra ki­jelölt intervallum, miért is kel­lene nekem is erre a pár hónap­ra összeszorítanom szükséges kedély igényemet?!... Az esős idő, jelesül az ősz, az igazságos, őszinte, nem kertel. Azt mond­ja: „...azt hitted, mindig süt a nap?! Nos, készülj fel az elmú­lásra és vedd tudomásul!” Be- látatja velünk a valót. És arra ösztökél, hogy visszafordul­junk az ajtóból saját magunk­hoz. A szépséges szürkeségben egyszerűen kötelez rá, hogy fölszítsuk legbelső színeinket. Isépy Tamást kizárták a KÜMP-ből. Nyilvánvaló. Rit­ka értelmes, ritka logikusan érvelő, ritka jó humoní politi­kusi. Csoda, hogy eddig húz­ta...! „A szarhoz nem lehet viszo­nyítani” mondta egy ízben ne­kem Fehér Gyuri, filmrendező. Evvel az egyetlen mondatával egyszer s mindenkorra leszok­tatott arról, hogy mentségkép­pen olyan rossz példákhoz való különbségtételekkel éljek, amelyek egy minőségelvű em­berhez méltatlanok. Teljesít­ményt vagy erkölcsöt, de bár­mit, csak az ellenálló ido- l(ok)hoz dicséretes arányítani, mert csak a legkiválóbbhoz mért elmaradásom mérve mu­tathatja meg, mit értem el, s főleg mennyi még a tenniva­lóm. Az „elszarulásnak” ma már olyan tömegesek és ag­resszívek a mutatói, és ráadásul annyira könnyedén, nyeglén, annyira cinikusan mennek el komoly hatásfokú személyisé­gek is a silányosodások mellett, hogy ha számon kérek akármi­lyen helytállást akár másoktól, akár - s főleg! - magamtól, én bizony kifejezetten csakis az idealista, a megvalósíthatatlan magasságok mércéjét vagyok már hajlandó képviselni. A krisztusi mentalitás mint kitű­zött cél, a tízparancsolat mint betartásra előírt törvényegyve­leg épp azért kell, hogy köte­lezővé, de legalábbis „reklámo- zottá” váljék, mert megvalósít­hatatlan!... Abban a világban, ahol bűnök, vétségek, csalások és hamisságok, jellemtelensé- gek és imitálások révén szinte minden lehetséges, ott már csak a lehetetlenhez szabad és kell mérni a tennivalót, mégpedig épp a célból, hogy végre is egy­szer már egyöntetűen kellő eréllyel legyen felülvizsgálva körünkben minden pocsék- ság!... Igen, a legkisebb is!... A magunké és másoké egyaránt!... Ugyanis kizárólag a mások ilyeténvaló, tökélyhez igazított megítélése mit sem ér az önma­gunk iránti, hasonlóan rigoró­zus szigorunk nélkül. Miről ju­tott ez most eszembe?!... Hát arról, hogy Hankiss Elemér a te­levízióban - többször hozzá- toldva mondandójához, hogy amit mond, az persze egyálta­lán nem ad felmentést a rossz számára! - a múlt századi Egye­sült Államokban helyzetbe ke­rült kapitalisták, köztiszt­viselők és intellektuelek tör­vényszerű korrumpálódását emlegette föl, mintegy tudato­sítva, hogy ami ma a politikai, gazdasági és egyéb értelmiségi elit bűnlajstromára írható, az tár­sadalmilag, történelmileg és gazdaságilag - talán még spiri­tuálisán és erkölcsileg is! - ve­lejárója a változásoknak. Tény­szerűen lehetséges, hogy helyt­álló a párhuzam, de felelős gon­dolkodónak ilyet ma Magya­rországon ki nem szabadna ej­tenie a száján, hacsak nem ma­szatolódik személyiségrajzá­ban neki is valami apróbb- cseprőbb, vagy épp esetleg egy-egy nagyobb mocsokság. Mondjuk olyan hangulata gyanánt, hogy valakiről, akinek elfogultan muszáj megbocsáta­nia, akiről ezért vagy azért tud valamit, annak számára szíve­sebben várna a közvélekedéstől elnézést, mint erélyt. Ha csak bármennyire is értékelhető mű­vészként akarok meghalni, je­zsuita kérlelhetetlenséggel kell felülvizsgáljak minden mu­lasztást, lettlégyen az másé vagy az enyém!... A tökéletes­séget elérni - belátom! - hiá­bavaló óhaj, de a szándék, az önellenőrzés igenis lehet töké­letes, és muszáj is volna egy egész ország, az egész szeren­csétlen nemzet közfelfogásá­ban annak lennie. Apor püspök vértanúhalála A szolgatárs-szemtanú visszaemlékezése Ritka eseményre készülünk 1997. november 9-én, ugyanis Krisztus földi helytartója, a pápa ekkor szán­dékozik ünnepélyesen a boldogok sorába iktatni Apor Vilmos vértanú győri püspököt. Apor püspök élete árán védte meg a szovjet katonák erőszakoskodásától a ki­szolgáltatott és megfélemlített győri nőket. Vértanúsá­gát nemcsak egyházi körökben övezi különleges tisz­telet, hanem a legújabbkori magyar történelem egyik kiemelkedő eseménye is. F. Sipos József (Új Kelet) „Az egyházban már a máso­dik századtól kezdve bizonyí­tékaink vannak arról, hogy szemtanúk írásba foglalták és megőrizték kiváló keresztények halálának történetét, akiket hitükért végeztek ki. Hogy val­lási értelemben kit lehet vérta­núnak nevezni, azt végső fokon az egyházi vizsgálat dönti el, hiszen tisztázni kell a körülmé­nyeket. Az alapelv már Szent Ágostonnál megtalálható az V. században: Azt kell nézni, hogy milyen ügyért vállalja a halált, nem pedig azt, hogy milyen kí­nokat szenvedett el. A lényeg mindig az volt, hogy az igaz­ság mellett tanúskodtak, és a halál elfogadásában is Krisz­tust követték. Az egyház az első századtól kezdve a szenteknek kijáró tiszteletben részesíti a vértanúkat. Példájukra szük­ség van, hiszen tanúságot tesz­nek az igazság szeretetéről, a lelki bátorságról, az Isten iránt való engedelmességről, és nem utolsósorban az emberek sze­retetéről. A győri püspök ha­lálát követő évtizedekben a hit megvallása és a hit szerinti élet sokaktól követelt áldozatot. Az evangélium erejét mutatta azoknak a magatartása, akik készek voltak lemondani anya­gi előnyökről, és kellemetlen zaklatásokat is elviseltek azért, mert igazi keresztények akar­tak maradni. Emlékük tovább él családjukban, barátaik és ismerőseik körében. Sőt azóta valószínűleg korábbi ellenfe­leik is bevallják lelkűk mélyén, hogy nekik volt igazuk, ők kép­viselték az emberi eszményt. Apor püspök nemcsak hitét és lelki erejét bizonyította, hanem a magyar nők becsületét is vé­delmezte. Erre 52 év távolából is rá kell ébreszteni a társadal­mat." (Gál Ferencnek, a Páz­mány Péter Katolikus Egyetem rektorának gondolatai) Fent az ajtó kis résnyire nyitva maradt, azon keresztül riadt női sikoly hallatszott le: Segítség, segítség! Tehát ott fent az előtérben rejtőzködő fiatal nőre akadtak az orosz katonák, őt hurcolták éppen el a résnyire nyitott ajtó előtt. Erre a segélyki­áltásra a püspök még határozottabb lett. Erélyesen próbálta az útját elálló kapitányt félretolni, hogy felmehessen a lépcsőn segítséget nyújtani. Ettől a kapitány is ingerültebb lett. Dur­ván, erélyesen két kezével visszanyomta a püspököt, az ott szorongok első sorához, közvetlenül nekem. A kapitány szer­tartásosan, fenyegető jelleggel lépett hátrafelé egy-két lépést. Közben jobb kezével hátranyúlt a farzsebéhez, vagy az oda felszíjazott táskához. Onnét kiemelte pisztolyát. Még hallot­tam, amint mindkét kezét a zubbonya alatt tartva élesre, lövés­re készre állította fegyverét. A következő pillanatban már jobb kezét kinyújtva, abban tartva pisztolyát célzott is a püspökre és ránk, akik mögötte, mellette szorongtunk. Életem egyik legborzalmasabb pillana­ta volt ez. Arra gondoltam, elérkezett a földi életem vége. Ret­tegve vártam, hogy mikor villan fel a fegyver torkolattüze. Apor püspök vértanúhalála A könyv szerzője, dr. Cseh Sándor győri kanonok, kezé­ben az Apor püspök véres ingjének darabját őrző erek­lyetartóval Apor Vilmos rövid életrajza ahogy a szemtanú átélte Dr. Cseh Sándor egykori titkár emlékezései Alterrs Svájci-Magyar Könyvkiadó S egesváron született 1890. februárjában. Apja ekkor Nagy-Kü- küllő megye főispánja volt. A gyermek születése után hama­rosan minisztériumi államtit­kárrá nevezték ki, ezért a csa­lád átköltözött Bécsbe. így Vil­mos az iskoláit elemitől kezd­ve Bécsben és német nyelven végezte. Később jól megtanult magyarul, és a gimnázium há­rom utolsó évét már Kalocsán, a jezsuiták gimnáziumában töl­tötte el. Itt határozta el, hogy a papi. hivatást választja. Papnö­vendékként Győrben szolgált, majd mikor Széchenyi Miklós győri püspököt áthelyezték Nagyváradra, magával vitte az ifjú teológust. Pappá szentelé­se 1915. augusztus 24-én tör­tént Innsbruckban. Itthoni első állomáshelye a nagyváradi sze­minárium volt, ahol dogmatikát tanított, és tanulmányi felü­gyelői feladatokat látott el. Egy évvel később Gyulára került, s hamarosan ő lett a plébános. Győri püspöki kinevezését 1941 januárjában kapta meg, és február 24-én felszentelték a gyulai templomban. Győri beiktatása pedig március 2-án volt. Itteni működése .sajnos, csak alig több mint négy évet tett ki, mert 1945. március 2- án belehalt egy orosz katona golyóitól kapott sérülésbe. P üspöki szolgálata a háborús évekre a né­met-orosz megszál­lás idejére esett, nyilvánva­ló, hogy ezek az idők sok okosságot, leleményességet és bátorságot követeltek, amelyhez párosulni kellett az Istenbe vetett hitnek és szeretetnek. $ I ♦ Lövedéknyomok a falon I Az ajtót becsukta maga mögött, hogy hívei ne hallják a lövések zaját

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents