Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-28 / 278. szám

Labdarúgás 1997. november 28., péntek Unchiás üzenete: Igen! Új Kelet-információ A Nyírmeggyes választ kapott. Emígyen az átjárá­si bonyadalmak miatt Uk­rajnában rekedt Vojtkó Ist­ván után Unchiás Demeter örökli a megyei első osz­tályú alakulat edzői lisztét. Mindez szerdán kristályo­sodott ki, amikor a „kisze­melt” tréner üzent: „Igen, vállalom”.- Bár csak a jövő héten ülünk le Unchiás Demeter­rel megtárgyalni az egyez­ség részleteit, ő már jelez­te együttműködési szándé­kát - tudatta Jakó József szakosztályvezető. — Hogy mit várunk tőle? A vezető­ség által meghatározott cél, hogy a csapatnak az első hatban kell végeznie! Ennek érdekében megpró­bálunk úgy erősíteni a té­len, hogy az újonnan ér­kező eleget lehessen fel­adatának. S ugyan jelen­leg a tizenegyedik helyen állunk, hátrányunk még­sem behozhatatlan. Hét pont választ el bennünket az őszt hatodikként záró Túrricsétől, ami sokkal kevesebb is lehetne, ha nem veszítettük volna cl valamennyi idegenbeli mérkőzésünket. Ilyen gyat­ra szereplés nem eshet meg még egyszer a Nyírmegy- gycsscl. Profi klubok kellenek Hegyezett és bepörgött a Kisléta Szezon végi mérleg, Közin veszt megyei I. osztály 1. Kisléta 15 11 2 2 43-15 35 Egy csapat, amely a nyáron beerősített. Egy csapat, amely esélyesként indult, de mégsem vet­ték elég komolyan. Egy csapat, amely nem pukkadt ki, bár sokan letették volna erre a nagyeskűt. Egy csapat, amely legyőzte, akit le kellett, kikapott, ahol ki lehetett kapni. Egy csapat, amely hazai pályán mindenkire verést mért. Egy csapat, amely ebukott két csúcsderbit, ennyi azon­ban belefért. Ez a csapat a Kisléta. Az őszi bajnok. Kon ez Tibor (Új Kelet) Barczi Róbert (Új Kelet) Az ezer sebből vérző lab­darúgásunkról többen el­mondták már a véleményüket sorozatunkban. Ezúttal ismét egy elnök, a Nyírbátori FC prezidentje világított rá a leg­súlyosabb gondokra. — A legnagyobb problémá­nak azt tartom, hogy nem tisz­tázottak a jelenlegi gazdasá­gi és társadalmi viszonyok, így ezek az állapotok a lab­darúgásban is jelen vannak. Ezt elsősorban arra értem, hogy az NB I-ben és az NB I B-ben - ahol a focira fordí­tott pénz kilencven százalé­ka megjelenik - olyan embe­rek tevékenykednek, akik nem tulajdonosai a klubnak. Ebből következően nincse­nek elszámolási kötelezettsé­geik, ezért csak másodlagos számukra az eredményesség. Túl sokan élnek a fociból, anélkül, hogy tennének a fel- emelkedésért. Jó példa erre a Ferencváros, ahol a Bajnokok Ligájából származó 100 mil­liós bevételek ellenére egy év múlva már anyagi nehézsé­gek jelentkeztek. Ugyanilyen probléma, hogy az amatőr csapatok nagyon kiszolgálta­tott helyzetben vannak, több­nyire egy-egy elkötelezett ember segítségével vagy he­lyi támogatásokkal tudnak fennmaradni. Feltétlenül meg kell még említeni az utánpót­lás helyzetét, ahol óriási hiá­nyosságaink vannak. Sajnos, nagyon szervezetlen az után­pótlás-nevelés, és be kell vég­re mindenkinek látni, hogy ma már meg kell fizetni az edzőket. Szinte mindenhol a fiatalokkal foglalkozó edzők kapják a legkevesebb fize­tést, holott az ő felelősségük L. T. L (Új Kelet) Horváth József t'ogla a cók- mókját, és párjával együtt Hajdú-Biharba tette át „szék­helyét”. Nem kevesebb mint kilenc esztendőn át szolgálta a Nagykállól, ez idő alatt sok emlékezetes csatát megélt a megyei első osztályban és az NB Ill-ban. Az utóbbi időben középhátvéd-szerepre ítélt játékos érzékeny veszteség az NSE számára. Vajon ki pótolja őt tavaszszal?- Korai még ezt firtatni. Más posztokra is vannak ki­szemeltjeink, azt azért elárul­hatom, hogy alig változik az összeállítás, ugyanis letet­lalán a legnagyobb. Költsé­gek nélkül ma már nem lehet játékosokat nevelni.- Mit lehetne tenni ebben a nehéz helyzetben?- A megoldás abban az irányban keresendő, amit az MTK követ. Ha a gazdasági és a társadalmi viszonyok végre rendeződnek, akkor kialakulhatnak a profi klu­bok. Ezeknek az egyesületek­nek tulajdonosai lennének, akik kialakítanának egy olyan stábot, amely profi módon képes dolgozni. Lényegében ezek a klubok úgy működné­nek, mint egy gazdasági tár­saság, és ez előbb-utóbb az eredményekben is meglát­szana. Minderre azonban sze­rintem még legalább öt-tíz évet várni kell, hiszen a je­lenlegi nézőszámból nem le­het tőkét kovácsolni. Ez alatt az idő alatt remélhetőleg ki­alakul egy olyan középréteg, amely a labdarúgás tömegbá­zisát jelenti.- Ki az a személy Ön sze­rint, aki a szövetség élén or­vosolni tudná az említett problémákat?- Szerintem nem az MLSZ elnöke a fő bűnös a jelenle­gi helyzetért. Be kell lát­nunk, hogy ebben az or­szágban, de azt is mondha­tom, egész Kelet-Európábán vezetői válság van, és ez mindenre kihat. Olyan sze­mélyre lenne szükség, aki­nek gazdasági szemszögből van rálátása a helyzetre. A szakembereket majd ő meg­választja az adott területre. Mindenesetre bármilyen szintű MLSZ is jön létre, ad­dig nem várhatunk felemel­kedést, amíg igazi profi klu­bok ki nem alakulnak, hi­szen minden ott dől el. tern a voksot a jelenlegi ke­ret mellett - nyomatékosí­tott Papp László, a káliói tré­ner. - A szezon vége óta heti két edzésen találkozunk, jövő héten teremben gyako­rolunk, hiszen részt veszünk az ICN Alkaloida-kupán. Az esztendőt december 19-én zárjuk, aznap lesz az idei utolsó összetartás. Hogy kik ölthetik maguk­ra friss erőként a Tisza-cso- port tizenkettedik helyezett­jének dresszét? A zuhanyhír­adó szerint egy komoly esé­lyes már van: ősszel kilenc gólt jegyzett a „megye egy­ben”. mindemellett terem­specialista... Szécsi Zoltán, a nyakigláb edző, másodsorban „tréfagyá­ros” immáron kilazulva közöl­te saját verziójú, a létai diadal­át mikéntjéről.- A maga nemében super­group a Kisléta, vagy igazi csapat?- Azt vallom: olyan super­group, amely igazi csapatot al­kot. Formás felfutás- Könnyű volt szót érteni ennyi jó nevű futballistával?- Az eddigi menetelésünk egyik titka éppen az, hogy maximálisan megértjük egy­mást a játékosokkal. Egy ilyen garnitúránál, ahol olyan lab­darúgók szerepelnek, akiknek többsége megjárta a magasabb osztályt is, és javarészük a ko­rosabb generációt képviseli, természetesnek tekintettem, hogy valamennyien akarják a sikert. Különben miért is fo­ciznának? Én eszerint közelí­tettem hozzájuk, így abszolút összhang alakult ki közöt­tünk.- A bajnokság kezdetekor szinte számolatlanul rúgta a gólokat a Kisléta. Ebben meny­nyi az együttes érdeme, s meny­nyi az ellenfeleké?- Kétségtelen, hogy eleinte a papíron gyengébb csapatok­kal találkoztunk. Azt hiszem, elfogadhatóan sikerült a felké­szülésünk, ennek tulajdonítha­tóan a bajnokság első szaka­szában jól pörgött a társaság. Miután a sorsolás úgy hozta, hogy a hetedik-nyolcadik for­dulóra jutottak a rangadók, ezért erre az időszakra hegyez­tük a formát. Később azzal kal­kuláltam: ha az élen tanyázva „futhatunk” neki a hajrának, akkor a lendület viszi majd a fiúkat. Amint az ábra mutatja, nagyjából beigazolódott az el­képzelésem.- A hazai mérkőzések előtt nem kellett reggelig virraszta- nia az izgalomtól, merthogy otthon akárhányszor léptek pá­lyára, ugyanannyiszor nyertek.- Azért ez nem egészen így van. A fokozottabb várakozás miatt általában a kötelezőre vett győzelmeket a legnehe­zebb megszerezni, bár utólag azt mondhatom: a nyolc hazai mérkőzés mindegyikét arány­lag simán „hoztuk”, még ha néha ezt az eredmény nem is tükrözte. MTI _________ A Reuter jelentése szerint nem lesz spanyol labdarúgó­bajnoki forduló e hét végén. Az ibériai futballban köz­reműködő játékvezetők amiatt dühösek, mert a játékosok és számos klub-tisztségviselő szerintük tűrhetetlen módon és hangnemben véleményezik Tévedtek az okosok-A rangadók viszont rosszul sültek el: Ibrányban, majd Nyírlugoson kikaptak - nem is akárhogy...- Tagadhatatlan, hogy a há­rom legrázósabbnak ígérkezett összecsapásból kettő balul végződött számunkra. Az ib- rányi és a lugosi vereség kö­zött azonban óriási a különb­ség. Az ibrányi meccsről három standard játékosunk — gyakor­latilag a tengely - hiányzott: a Kósa-Kórász-Rása hármas kényszerű kiválása miatt eleve nem lehettek vérmes reménye­ink. Nyírlugoson pedig - nincs rá jobb szó: egész egyszerűen betliztünk. Minden csapat éle­tében megesik, hogy tizenöt for­duló során egyszer mélyen a tu­dása alatt játszik. Nekünk olyan szerencsétlenül jött össze, hogy pont azzal a Nyírlugossal talál­koztunk, amely akkor csúcs­formában volt.- A rajt előtt sokan mond­ták: jó, jó a Kisléta, de úgyis kipukkan a végére...- A magyar labdarúgás baj­ban van, de a csapatokra jutó „fociológusok” száma itt a leg­magasabb. Ennek ellenére úgy látszik: ez a jóslat nem vált valóra. Alátámasztja ezt az is, hogy az utolsó öt mérkőzésből négyet megnyertünk, miköz­ben Túrricsén ikszeltünk. Rá­adásul nem egyszer szemre is tetszetősen, mit ne mondjak, sziporkázva játszottunk. működésüket, teljesítményü­ket. Jose Lopez Nieto, az egyik legjobb spanyol „ítész” a CO­PE nevű rádióadónak nyilat­kozván megerősítette a hírt, azaz szerinte is lesz sztrájk, és ők bizony nem veszik kézbe a sípot.- Eljött az ideje annak, hogy azt mondjuk: elég - jelentette- Mi bosszantotta fel legin­kább az idény alatt?- A Guiness-rekordok köny­vébe illik az az eset, hogy a baj­nokság folyamán kilenc gólun­kat érvénytelenítették, a két rangadó jellegű meccsünkön pedig a játékvezetők egyértel­műen a kárunkra tévedtek. Ha majd minket is az Sl-mértékrend- szerben fognak kezelni, akkor még nagyobb sanszunk lesz ál­maink megvalósítására. „Senkivel sem szórakoztam”- Gondolom, nincs olyan já­tékos, akit ilyen szereplés után bírálna...- Igazán elmarasztalni nem lehet senkit, ám azt látni kell, s ez biztató a jövőt illetően, hogy azért jó néhány játékos ennél is többet tud. Van, aki­ben a jó játék, van, akiben a gólok maradtak benne, egye­sekben mindkettő. Másfelől nem lenne illdomos bárkit ki­emelten dicsérni, tény: a játé­kosok választottak egymás között, emígyen Rézműves László lett az év labdarúgója Kislétán.- Hallott róla, hogy némely nyilatkozata miatt nagyképű­nek titulálták?- Na, most erre azt tudom válaszolni: aki ismerengem, az tisztában van vele, hogy ez egyáltalán nem így „működik” nálam. Én egy ilyen mentalitá­sú ember vagyok... Soha sen­kit szándékosan meg nem bán­tottam, akik azt hiszik, hogy velük szórakoztam, azok talán picit félreértettek.- Szilveszterkor mire fog koccintani?- Hogy ennél eredménye­sebb évet zárjon a Kisléta.- Ennél is?- Most csak őszi elsők va­gyunk. Az igazi bizonyítvány­osztás nyáron lesz. ki Lopez Nieto az említett rá­dióállomás riporterének. Az elmúlt hétvégét követően a spanyol lapok sportoldalain számos kritika fogalmazódott meg. Különösen az FC Barcelona labdarúgói és az Atletico Mad­rid legfelső klubvezetői nyilat­koztak arról, hogy nem elégedet­tek a játékvezetők ítéleteivel. . Ion Rosu Csengerben! L. Tóth L. (Új Kelet) Újabb kortyok az 5. ICN Alkaloida-kupából. Ezúttal ínyenceknek!... Kivételes helyzetben érezhetik magukat a cscn- geri drukkerek, hiszen jövő szombaton, a pénz­díjas nyílt teremlabdarú­gó-torna országos finálé- j jának első napján a határ j menti város sportcsarnoká­ban testközelből szemlél­hetnek élvonalbeli focistákat. Foster’s néven, impozáns szerelésben a „B” csoport­ban lép pályára az elitala­kulat. Az alkalmi válogatott háttérembere Juhász Ró­bert, ő „lasszózta össze” a csapatot. Csak erre a tor­nára tér vissza Romániá­ból a Tiszavasvári két volt játékosa, Rosu és Gaica, utóbbi révén „kép­ben van” a DVSC-Epona erőssége, Goján is. Jön Kecskemétről Lajkovics Tubollyal, Vácról Bánföl­di, Nyikos, valamint Ko­vács P., továbbá Vámosi a Ferencvárosból. A lista még nem teljes, a hátrale­vő egy hétben még hízik a keret. Nem céljuk a tor­nagyőzelem, egyszerűen csak közönségcsalogató játékra törekszenek. Jávort marasztalják K. T. (Új Kelet) _____ Ah ogy az dukál: záró- vacsorával zárult az idény Nyírkárászban. A megyei első osztályú egylet meg­tette a magáét: masszív bel­tagja lett a középmezőny­nek. Ebbéli örömét juttatta kifejezésre Félegyházi Gá­bor. Az egyesület elnöke ennél már csak akkor len­ne boldogabb, ha a karászi fiúk kikosaraznák a körü­löttük legyeskedő csábító­kat. — Szeretnénk, ha együtt maradna a csapat. Ugyan­akkor azt kértük a játéko­soktól: az, aki esetleg men­ni óhajt, ne az utolsó pilla­natban szóljon, hanem idő­ben jelezze szándékát. így megkíméljük egymást a fe­lesleges idegeskedéstől. Az elért hetedik hellyel mind a vezetés, mind a szurkoló- tábor elégedett, a bajnok­ság második felében már valóban játszottak a fiúk. Éppen ezért természetes, hogy Jávor Pál edző mun­kájára a továbbiakban is igényt tartunk, úgy hiszem: meg tudunk egyezni vele. S hogy mit mond mind­erre Jávor Pál? Nos, se igent, se nemet...- Az egyesülettel kötött megállapodásom decem­ber 31-én lejár. Hogy mit hoz a folytatás? Nem tu­dom... Szívem szerint csak akkor dolgoznék tovább, ha erősítést kapok. A jelen­legi keret ugyanis „vé­kony”, ebből a csapatból nehéz többet kihozni. Én nem világsztárokat kérek, hanem olyan játékosokat, akik jelenlétükkel elő­segítik a táblázaton való feljebbkapaszkodást. „Letettem a voksot NB III Tisza-csoport „Babó” mínuszban van Rézműves „Babó” László maga sem tudja: ki ragasz­totta rá a „középső nevet”. A csapatból valaki. Hogy ki, arra már nem emlékszik. Arra azonban igen, tizenöt gólt „vállalt be” az őszre, összesen pedig harmincat. Nos, pillanatnyilag mínusz­ban van - ámbátor a hiány­zó négy találat benne volt a lábában. Sajna, ott is ma­radt.- Azért még meglehet a harminc, egyáltalán nem tettem le róla, hogy „meg­rúgjam” ezt a mennyiséget - merengett a legprímább kislétai játékosnak jelölt csatár. - Kicsit meglepőd­tem a választás eredmé­nyén, hisz annyi jó futbal­lista van nálunk, hogy más is nyerhetett volna a sza­vazáson. Mindenesetre fel­dobott, hogy rám esett a vá­lasztás. Nincs anynyi pénz, amiért most eligazolnék in­nen.- Bajnok lesz a Kisléta?-Ó... ez nem lehet kérdé­ses. Másra nem is gondo­lunk. Sztrájkolnak a spanyol bírók

Next

/
Thumbnails
Contents