Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-25 / 275. szám
...de mi lesz télen? 1997. november 25., kedd „A miSajtánk nemkívánatos vendég” Társadalmi különbségek a nincstelenek között is vannak. Úgy látszik, mi, „normális” körülmények között élők ezt a világot nem ismerjük igazán. Számunkra egyforma a koszos, borotválatlan kukás és a munkát vállaló hajléktalan. Közöttük is van szegény és szegényebb. Legesendőbb, aki a szemetesből szedi össze a mindennapi betevőt, a szabad ég alatt alszik, és nincs se munkája, se egyéb jövedelme. Őket lenézik az éjjeli menedékhelyen megszállók, a népkonyhán étkezők. A nyugdíjas, járadékos fedél nélküliek a Bokréta utcai épület emeletén laknak. Ok alkotják a vagyontalan réget elitjét. Napjaikat bérelt szobájukban tölthetik, s nem kényszerülnek arra, hogy nej- lontasakkal a kezükben járják a város utcáit téli zimankóban és nyári forróságban. Kozma Ibolya riportja Ötven-hatvan ember sorakozik Nyíregyházán, az Árpád utcai nappali melegedő ebédlőjében. Tésztát és pörköltet kínálnak a rászorulóknak. A népkonyhán sokféle ember megfordul, de közöttük csak kevesen bíznak jövőjükben. Nyaranta alkalmi munkából tartják fenn magukat, olyankor kevesebben járnak ingyen ebédért. A Családsegítő és Hajléktalanellátó Szolgálat mellett a Periféria Egyesület munkatársai foglalkoznak a nicstelenül maradt emberekkel. Az egyesület tagjai az utcán keresik fel a rászorulókat, s tájékoztatják őket arról, hogyan juthatnak élelemhez, menedékhez. Reggel nyolctól az Árpád utcán a nappali melegedőben húzhatják meg magukat, itt hamarosan zsíros kenyeret és teát is osztanak majd. A Periféria irodája is itt található. Hétfőn és szerdán este hatkor itt adnak vacsorát, kedden és csütörtökön pedig a Luther téren délután fél öttől. A nappali melegedő négy óráig tart nyitva. Ezután a Bokréta utcai szállóra vándorolnak a hajléktalanok, esetleg más helyen keresnek menedéket maguknak. Betegen, fedél nélkül- Beteg vagyok én is, a feleségem is - mondja Józsi, miután befejezte ebédjét. - A gyermek óvodába jár, ott eszik. Az asszony már nem tud eljönni eddig, néha viszek neki enni. A szívével műtötték, felnyitották majd az egész felsőtestét. Egy- szer-kétszer veszünk egy-egy zsák krumplit, azt főzzük. Most van munkám, Oroson árkot ásunk. A doktornő engem is ki akart írni, szívizomgyulladásom van, de nem engedtem. Miből élünk, ha én is otthon maradok? Elfoglaltunk egy háromszobás lakást, ahonnan kihalt az előző lakó. A bátyámék is odaköltöztek négy gyerekkel. Az önkormányzat azt akarja, én fizessem, de egyedül nem vállalhatom. A fűtést az erdőből oldjuk meg, villany már két éve nincs. Ha mienk lenne a lakás, nem járnék ide - mondja védekezőn. - Azt senki se látja, az asszonyt hogyan kell fellocsolnom, mikor kilcrül. Gyertyát teszek a hasára és dörzsölöm a szívét. Idegkimerültsége van, a gyermek asztmás. Attila a negyvenes éveit tapossa. Őszül, hatalmas kék szeme van és szürkés szakálla. Ápoltnak tűnik, farmerja foltját maga varrhatta meg fehér cérnával. Húga családja fogadta be. Tudja, hogy nemkívánt személy. - A mi fajtánk nemkívánatos vendég - suttogja. Ennivalót nem kérek tőlük, igyekszem nem szorulni rájuk. Többször vállaltam már alkalmi munkát, eddig kétszer fordult elő velem, hogy két hónap után sem fizetett ki a vállalkozó. Hamarosan Sopronba megyek, ott kapok munkál egy kőműves mellett. Szerelnék Ausztriába menni két évre, hogy összeszedjem magam. Amit keresek, lerakom, már van egy kis gyűjtött pénzem, de még nagyon sok kell hozzá, hogy önálló otthonom lehessen. lakásért dolgozni, családot eltartani és szeretetben élni. Némelyikük közmunkát vállal, s néhány hónapon ál dolgozik. Pepi ágya mellett Zorán-poszter, a kedvenc énekese. Pépi mosok gós, fekete bajszú fiatalember. Volt felesége is. meg két gyereke. Lakásra vár, reméli, majd kap a Gyivitől. Este far-hátért küldik ki egyik társukat. Kis lábaskában tíz embernek főznek. Hangulatuk jó, félpucéron szaladgálnak a konyha és a szoba között. Az idősebbek között már feszült a légkör. Szalonnát és kenyeret esznek. Asztal helyett az ágyra terítenek, abrosz helyett újságpapíron falatoznak. Mindenki azt, amije van. Egy vörös arcú férfi kiabál a sarokban. Ennivalóját keresi, amit tegnap tett a szekrénybe. Átkozódik és ordít, társa csitítja, de hiába. Egy hatvan év körüli férfi boldogan újságolja, hogy a nyugdíját intézte aznap. Elérte a korhatárt, hamarosan állandó jövedelme lesz és felköltözhet az emeletre.- Ács vagyok én, kérem szépen - mondja nyájaskodva -, dolgozom, mióta élek. Ugye, látszik ez rajtam? A második feleségem meghalt, a házat meg eladták a gyermekei, engem kiebrudaltak. A fiaim nem tudják, hogy itt vagyok, nekik rendes családjuk van. miért zavarnám őket? Talpra állok még, nem kérek segítséget. Rokonom az egyik megyei vezető! - suttogja - Nem engednének a közelébe, igaz, nem is igyekszem. Ebben a szobában gyakoriak a viták, verekedések. Bihari Gáborné, a Családsegítő és Hajléktalanellátó Szolgálat igazgatóhelyettese és Giziké, az ügyeletes alig tudja kordában tartani a pattanásig feszülő indulatokat. Van. akinek scgélyosz- táskor semmi se drága, máskor meg kopog a szeme az éhségtől. Az épület előtt taxi fékez, az egyik lakó száll ki belőle. Bizonytalanul botorkál az ajtóig, az alkohol és a füst szaga érzik, amint belép azt ajtón. Átmenetileg titokban élnék A harmadik szoba a dolgozóké. A férfiak alsónadrágban fekszenek az ágyon, néhányan beszélgetnek, de a többség olvas. Fejükre húzzák a könyvet vagy elfordulnak, mikor megtud ják. idegen érkezett. Nem akarnak nyilatkozni, éppen elég nekik a saját nyomorúságuk, nincs kedvük megosztani mással. Napközben dolgoznak, s jobb sorsra vágynak. Remélik, ez csak átmeneti állapot, s ezután csak jó következik. A női részlegen két fiatalasszony tartózkodik meg két férfi. Egyikük ágyban fekszik ruhástól, a férfi mellette. Azt mondja, vigyáz rá, mert most műtötték a barátnőt. Az emeleten él Gábor, mindig vasalt inget, vasalt nadrá got visel. Nem szeretné, ha ápolatlannak tartanák. Nem sok pénze van. de ruhára egy keveset mindig félretesz. Hamarosan újságkihordást vállal, hogy valamennyivel több jövedelme legyen. Bihari Gáborné szerint kétszázötven körül lehet Nyíregyházán a hajléktalanok száma. Közülük hetvenen étkeznek a népkonyhán. az éjjeli menedékhelyen negyvenen kérnek szállási. A téli hidegben várható, többen is betérnek, s nem a hideg pincéket, lépcsőházakat választják fekvőhelyül, ezért pótmatracokat szereztek be. hogy fogadni tudják a nincsteleneket. \ kevéske megtakarított pénzből konzerveket, zsírt és egyéb élelmet vásároltak, amivel az ínségesebb időben etethetik a hajléktalanokat. Karácsonykor, újév napján ebből adnak majd plusz ennivalót. Késő estére elcsendesednek a Bokréta utcai menedékhely lakói. Az emeleten tévét néznek, majd mindannyian nyugovóra térnek. Talán csak álmaikban érzik jól magukat, hisz ez az egyetlen, ami az övék. „Zajácz úrnak” nincs munkája, járadéka, lakása, hozzátartozója. Elvált, két gyermeke született, de nem látogatja őket. A volt felesége megkérte, hogy ne zaklassa a családot. Egy évvel ezelőtt volt egy balesete, megsérült a lába. A kórházi kezelés után a Bokréta utcai hajléktalanszállón töltött néhány napot.- Ellopták a ruhámat és az ennivalómat - mondja. - Kinek panaszkodjak? Nem segít senki. Azóta se járok oda, egy pincében alszom, néha fázom, de többet ér nekem a békesség. Egyedül fekszem és egyedül kelek, amikor nekem tetszik. Felhúzza nadrágja szárát, mutatja a sebet. Sajnálattal és undorral nézem, de leginkább az őt körüllengő szag zavaró. Izzadtság, alkohol és a pincedoh keveréke. Nadrágja, kabátja fekete a kosztól.- Nem kapok semmiféle járadékot, nem adott az önkormány zat - panaszolja. - Azt mondták, vállaljak alkalmi munkát, de a fájós lábammal erre képtelen vagyok. Reggelente körüljárom az ismerősöket, elbeszélgetek velük. Fizetnek is, egy-két deci bort, mikor mit kérek, még egy kis aprót is adnak, hogy vegyek ennivalót magamnak. Tudják, hogy én nem tudok adni semmit, de régen jobb időket láttam. Villanyt szereltem, autót vezettem. Éjjeli menedék a Bokrétán Este öt órakor megnyílik a Bokréta utcai szálló ajtaja. Már foglalt helyük van a naponta vándorló hajléktalanoknak. A fiatalok szobája, ahol huszonéves fiúk-férfiak élnek, tele van poszterrel. Valamennyien állami gondozottak voltak, s nagykorúságuk után ide vezetett első útjuk, itt is maradtak. Az intézményes élet tökéletesen megfelel számukra, talán nem is tudják, mi az. Riport A meleg még legalább biztos...
