Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-25 / 275. szám
Hazai és világkrónika Vasárnap este egy jelzőrakétával eltalálták Milan Bozicot, a belgrádi városi végrehajtó testület alel- nökét, a Vük Draskovic vezette Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) elnöki tanácsadóját. Bozicot a Crvena Zvezda és a Partizán közötti kosárlabda-mérkőzésen találta el egy jelzőrakéta a belgrádi Pionir-stadionban. „A közönség soraiból lőtték ki a rakétát, amely átégette a ruhámat és súlyosan megsebesített. Az első sorok egyikében ültem, s ott volt Vük Draskovic is, így elképzelhető, hogy nem is engem, hanem őt akarták eltalálni” - mondta Bozic. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő a jelek szerint kész az eddigieknél nagyobb mértékű Csapatkivonásra a Jordán folyó nyugati partján lévő palesztin területekről. Mint az izraeli rádió hétfőn beszámolt róla, Netanjahu vasárnap este egy. a minisztereivel folytatott rendkívüli megbeszélésen készségét fejezte ki. hogy a terület 6-8 százalékán a palesztinok vehessék át az ellenőrzést. A dpa által idézett rádióbeszámoló szerint a kormányfő ellenszolgáltatásként azt követelte, hogy közvetlen tárgyalásokra térjenek át a palesztinok végleges autonómiastátusáról. További csapatkivonások Netanjahu szerint csak azzal a feltétellel történhetnének, ha a Palesztin Hatóság erőteljesen fellép a szélsőséges szervezetekkel szemben. Netanjahu ajánlata messze elmarad az amerikai követeléstől. Ismét elromlott a MIR orosz űrállomás fedélzeti számítógépe, ezért az űrhajósok egy teljesen új komputert állítottak üzembe a hét végén. Az újabb - még szombatra virradóra történt - meghibásodásról csak hétfőn adlak tájékoztatást az orosz földi irányítóközpontban. A szakemberek közlése szerint a kiszolgált komputer leállása nem volt meglepetés, hiszen a szeptemberben aMIR- re küldött számítógépet évek óta üzemeltették kontroll- gépként a földi űrközpontban. Az elmúlt hónapokban történt gyakori leállások viszont kényszerhelyzetet teremtettek, s ezért küldtek fel használt számítógépet az űrállomásra. Októberben a Progressz teherűrhajó már kél új számítógépet hozott a MIR-re, de a szakemberek vártak a végleges cserével. Az újabb leállás miatt viszont szombaton már beállították az egyik új számítógépet. Ezt követően MIR ismét normálisan üzemel. Hetesiker-csoda Londoni tudósítónktól A csctdaanyaöo/t/v McCaug- hey rekordot döntött néhány nappal ezelőtt, amikor hét babának adott életet az,amerikai Iowa állambeli metodista kórházban. A négy fiú és három lány tizenhat perc alatt jött a világra, elég gyenge állapotban. Ha túlélik az életükért vívott tusát, ők lesznek a világ első, életben maradt hetes ikrei. Bobbi a 31. hetében volt terhességének, amikor a szülés elindult. Az újszülöttek súlya egy és másfél kilogramm között volt. Az orvosok szerint csoda, hogy egyáltalán ilyen „sokat nyomtak”. Először az ifjú Kenneth jött világra, akit az orvosok Herkulesnek neveztek el. O volt a legnehezebb a másfél kilójával. A babák az édesanya méhében úgy helyezkedtek el, mint egy piramis. Kenneth volt a legalsó, aki a többieket „tartotta”. Bobbinak és férjének, Kennynek már van egy kétéves kislánya, a család jelenleg egy két és fél szobás lakásban lakik, ami elég kicsinek bizonyul, figyelembe véve a hét új családtagot. Az emberek segílőkészségét bizonyítja, hogy már egymillió dollárt felajánlottak nekik. Iowa állam kormányzója. Terry Branstad bejelentette, hogy a helyi üzletemberek támogatásával építenek egy nagy házat a családnak, a Proctor and Gamble cég ingyen pelenkákat ígért a gyerekeknek, míg szükséges. Ez jó ajánlatnak bizonyul, ugyanis a bébiknek összesen 16 ezer pelenkára lesz szükségük az első szülinapjukig. A kórházi költségük - ami az életben tartásukat illeti - 1,6 millió fontba kerül majd. amit a biztosító átvállal. ~ Mint kiderült, Bobbi termékenységserkentő tablettákat szedett, hogy biztosabb legyen a teherbe esés. Az orvosok azt tanácsolták, hogy abortáljanak néhány magzatot, és ezzel nagyobb esélyt adjanak a többieknek az életben maradásra. Ok azonban a vallásukra hivatkozva nemet mondtak: „Isten adta nekünk őket, azt akarja, hogy felneveljük mindannyiukal” - mondták a szülők. Az újszü- lötlek jelenleg még lélegeztetőgépen vannak, és gyógyszerezik őket fejletlen tüdejük miatt. Nagy problémát jelent az etetésük, mivel még nem tudnak egyszerre szívni, nyelni és lélegezni, így intravénásán táplálják őket. Speciális bébitejet adnak nekik egy puha csövön keresztül, amely az orrból a gyomorba vezet. Eddig még nem maradtak életben hetes ikrek a világon sehol. Egy asszony Szaud-Arábiában hetes ikreket szült szeptemberben, de sajnos mindegyikük meghalt. A szülők és az orvosok is nagy feszültséggel tekintenek a mostani hét „törpe” további sorsa elé. Magyar-holland együttműködés MTI Somogyi Ferenc címzetes államtitkár, a Külügyminisztérium Integrációs Államtitkárságának vezetője és Eric Franciscus Charles Niehe, a Holland Királyság nagykövete hétfőn aláírta az 1998. évi holland gazdasági segítségnyújtásról szóló Emlékeztetőt. Hollandia 1990 óta mintegy 6,5 milliárd forint értékben nyújtott támogatást a magyarországi gazdasági és társadalmi átalakulás megvalósításához. 1998-ban a támogatási program fő területei az energia-megtakarítás és a környezetvédelem lesznek. Ennek keretében folytatódik több, a korábbi években megkezdett projekt, így az ipari és középületek takarékos energia-felhasználásának elősegítését, illetve a környezetvédelem területén az üvegházhatás csökkentésére aláírt nemzetközi egyezmény végrehajtását támogató program. Az Emlékeztetőben meghatározott támogatási célok alapján holland-magyar együttműködéssel 1998 elején kezdődik a konkrét projektek kidolgozása és végrehajtása. Erről a Külügyminisztérium szóvivője tájékoztatta hétfőn az MTl-t. Kisebbségek képviselete Légi növényvédelem MTI^ A magyar mezőgazdaság átalakulása a légi növényvédelem helyzetét is megváltoztatta, ezért fontos a szakemberek rendszeres továbbképzése - hangoztatták a légi növényvédelem jogi és környezetvédelmi problémáiról Pécsett tartott hétfői tanácskozáson, amelyre Baranya, Somogy és Tolna megye szakemberei - köztük a repülőgépes vállalkozók - kaptak meghívást. Eke István, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője a mintegy százhúsz hazai növényvédelmi repülőgép állapotáról szólva elmondta: azok többsége elöregedett, műszaki ellenőrzésük megoldatlan, és a cseréjükre forráshiány miatt a jövő évben még nem tudja kiter jeszteni a gépbeszerzési támogatást az agrártárca. Az új növényvédelmi törvény megalkotása a parlament tavaszi munkatervében szerepel, s a tárca addigra előkészíti a hozzá kapcsolódó alacsonyabb szintű szabályok tervezetét is, hogy a törvény mielőbb hatályba léphessen. Azt is tervezik, hogy súlyosabb szankciókkal - esetleg a jogosítvány bevonásával - sú jtják a növényvédelem kör- nvezetvédelmi követelményei ellen vétőket. A tanácskozáson elhangzott: a káresetek száma a tavalyihoz képest számottevően csökkent, s e tendencia megőrizhető, ha a megrendelő gazdaságok és a légi növényvédelmi szolgáltatást nyú jtó pilóták még több gondot fordítanak a mezőgazdasági repülést szabályozó rendelet betartására, s a továbbképzéseken gyarapítják a gyakorlatban hasznosítható ú j techno- Iógai ismereteiket. A szakembereknek a konferencián bemutatták a légi úton kijuttatott növényvédő szerek elsodró- dását gátló legú jabb adalékokat, amelyek megnehezítik a kipermetezett szerek elvándorlását, és ezáltal más növénykultúrákban való kartételét. MTI A magyarországon élő kisebbségek is delegálhatnak képviselőket a parlamentbe, ha az Országgyűlés jóváhagyja az erről szóló törvényjavaslatokat. A tervezetekről hétfőn egyeztettek a parlamenti pártok képviselői. A megbeszélésen az MDF és az MDNP nem vett részt - tájékoztatta az újságírókat Kuncze Gábor belügyminiszter. Az egyeztetésen az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és a Kisgazdapárt egyetértett a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletével, valamint azzal, hogy a Ház még decemberben alkossa meg az erről szóló jogszabályokat. Ez utóbbi érdekében a tárgyaláson megjeleni pártok támogatták a Házszabálytól való eltértést is. Küncze Gábor közölte: bár természetesen igyekeznek a kérdésben kikérni az MDF és az MDNP véleményét, csütörtökön a kormány, azt követően pedig az Országgyűlés elé terjesztik az ezzel kapcsolatos két törvénymódosító javaslatot. Amennyiben a tervezetekről sikerül konszenzusra jutni, a jövő májusban esedékes parlamenti választásoMTI Hét budapesti férfi ellen indított eljárást kábítószerrel való visszaélés bűntett alapos gyanúja miatt a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni osztálya - erről hétfőn értesítették az MTI-t. A közlemény szerint a BRFK XX. kerületi kapitányságának beosztottjai november 20-án, nem sokkal éjfél előtt közúti ellenőrzés során megállítottak két személygépkocsit. Az autók átvizsgálása során az egyik autóból egy 0,22 kaliberű távcsővel felszerelt kispuska, valamint egv tasak amfetamin por került elő. A másik gépkocsiban 5 darab rádiómagnetofonra, illetve 2 zacskó amfetamin porra akadtak a rendőrök. Ezután az érintett személyeknél házkutatást tartottak, és további kábítószer-tartalmú anyagokat találtak. Az eljárás során lefoglaltak 8,485 gramm amfetamint, 17,8 gramm heroint, 25,6 gramm marihuánát, 25 ESD-bélve- get és 2 szem Extasv tabletkon a polgárok - a pártok és az egyéni jelöltek mellett - nemzetiségi képviselőket is bejuttathatnak az Országgyűlésbe. A szavazólapon a 13 magyarországi kisebbség neve lesz olvasható, ezek közül mindenki egy nemzetiségre voksolhat. A kisebbségi szavazólapot kérni kell majd, a lehetőségre azonban minden szavazókörben felhívják a választók figyelmét - mondta a belügyminiszter. A választáson tehát összesen 13 kisebbségi képviselő juthat a parlamentbe. Mandátumot várhatóan azok a nemzetiségek szereznek, amelyek legalább 7500 érvényes szavazattal rendelkeznek. A mandátumhoz szükséges szavazathatárról ugyan még várhatóan lesznek viták a parlamentben, az egyeztetésen részt vett pártok azonban elvileg elfogadták a kisebbségi szervezetek által javasolt 7500- as szavazatszámot. A javaslatok szerint a kisebbségek közös listákat is állíthatnak, elképzelhető azonban, hogy akis lélekszámúak így sem érik cl a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt. Helyükre ez esetben várhatóan más, az előírtnál több voksol megszerző kisebbségek kerülhetnek. tát. A BRFK három személyt őrizetbe vett, a többiek szabadlábon védekezhetnek. Ugyancsak november 20- án - állampolgári bejelentés alap ján - a BRFK munkatársai egy XIII. kerületi lakást ellenőriztek. Ennek során a 26 éves férfi tulajdonostól 25 gramm kanabisz tartalmú növényi anyagot és 3,1 gramm amfetamint foglaltak le. A lakásban tartózkodó 19 éves lány ruházatából 3,1 gramm amfetamin került elő. Az intézkedés ideje alatt a helyszínre érkezett egy 29 éves kétegyházi férfi és 21 éves barátnője, akiktől 25 gramm kanabiszt és 8,4 gramm amfetamint foglaltak le. A lakásból távozó rendőrök karjaiba futott egy újabb pár, akiknél 0,129 gramm amfetaminra, valamint 1,1 gramm kanabisz- törmelékre bukkantak a nyomozók. A fent említett személyek ellen szabadlábon hagyásuk mellett kábítószerrel való visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás - tartalmazza a közlemény. Kábítószerek sorozatban Parlamentesdi B. A. (Új Kelet) _____ Mé g csak egy hete, hogy a NATO-népszavazás sikerének utóhatásaként kormány és ellenzéke egymás nyakába borulva ünnepelte a mindent elsöprő igen szavazatokat, és lám, mostanra visszaállt a parlamenti vízválasztó. Folytatódott az, a nyilvános veszekedés, ami igazán élvezetessé teszi hétfőnként a napirend előtti felszólalásokat. Sajnos, az új módi szerint lényegesen lerövidült az idő, amit honatyáink erre a célra fordíthatnak, de azért abban a körülbelül egy órában benne maradt a napirend előtti felszólalások sava-borsa. Mostanában már nemcsak az ellenzék él ezzel a lehetőséggel, de a választások közeledtével egyre inkább élnek az ilyesfajta megszólalás módszerével a konnányzó pártok képviselői is. Felemás érzelmekkel hallgathattuk az éhező gyermekek érdekében felszólaló kormánypárti képviselőt, aki úgy vélte, hogy ilyenek ma nincsenek olyan nagy számban Magyarországon, csak a felelőtlen, szenzáció- hajhász sajtó csinál elefántot a bolhából, és ha mégis vannak éhező gycrhlfekek, akkor azért nem a kormány, hanem a szülők és az ön- kormányzatok felelősek. Kétségkívül érdekes megközelítése a problémának, mintha nem is ez a kormány utasította volna cl a családi adózás lehetőségét, mintha nem is ez a kormány fölözné le az amúgy is szűkén mért szülői jövedelmek gyermekek eltartására szánt részét is. Úgy tűnik, a hatalom is rájött a napirend előtti felszólalásokban rejlő propaganda lehetőségére. Eddig csak a kisgazdapárt elnöke használta ezt a fórumot pártja mindenáron való népszerűsítésére, de most az MSZP frakció- vezetője is tartott egy olyan, hurráoptimista beszámolót gazdasági életünkről, hogy felszólalásának vegére gazdagabbaknak érezhettük magunkat az. Egyesült Államok polgárainál is. Az ellenzéknek tegnap nem sokra futotta. Lerúgott csontokról hallhattunk újabb variációkat. Kit érdekelnek az ügynökbírák jelentései, kit érdekel közbiztonságunk nyomorúságos állapota? Régóta, már a választások előtt tudtuk, kikre adjuk voksunkat, és ha akkor az ország népének jó részéi nem zavarta az általuk megválasztott képviselők addigi tevékenysége, akkor most így, a ciklus vége felé igazán nem fog törődni senki azzal, hogy az érintettek maradnak-e helyükön, vagy megszégyenülten kullognak ki a Parlament épületéből? Csendes volt a hétfői üléskezdet, de nem minden tanúság nélkül való. Úgy tűnik, a pártok képviselőit sokkal jobban érdekli saját maguk és pártjuk dicsőítése, mini az. hogy valóban közérdekű és halaszthatatlan ügyekre használják azt a szűkre szabott időt, amit a szigorú Házszabály ma még megenged számúkra.