Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-22 / 273. szám
Kultúra 1997. november 22., szonibal „Bohózatot rendezni talán a legnehezebb” Tasnádi Csaba Az országos lapok és a média legutóbbi, róla szóló híreiből arról szerezhettek tudomást hazánk színházművészetért rajongó polgárai, hogy a József Attila Színházban a Dráma Napján megrendezett drámaíróversenyen neki ítéltetett a legjobb rendezés díja. Tasnádi Csabát régi kedves ismerősként üdvözölhetjük megyénkben, hiszen a Móricz Zsigmond Színház kérésére az elmúlt évek során jó néhányszor tisztelte meg személyével és rendezői munkájával a megyeszékhely színésztársadalmát és publikumát. Most az idei évad egyik várható sikerdarabját, az Arzén és levendula című bohózatot rendezi. Tasnádi Csabát a vígjáték színpadraálmo- dásának kulisszatitkairól kérdeztük. B. B. (Új Kelet) ___________- Nem könnyű egy legendával megküzdeni. A viszonylag régi, a negyvenes evekben született világhírű darab már 1947-ben a Művész Színház előadásában hatalmas sikert aratott. Apáti Imre rendezésében parádés szereposztáséi előadást láthatott az akkori nagyérdemű, hiszen Gobbi Hilda, Gömöri Vilma és Vár- konyi Zoltán nevét még a mai fiatalok is ismerik. Hasonló csoda volt a Pesti Színház 1969-es bemutatója, ahol Bulla Elma, Sulyok Mária, Csákányi László és Bárdy György alakították a főszerepeket, s az előadást Kapás Dezső rendezte. Sorolhatnám... A darab azóta is töretlenül folytatja dia- dalútját.- Hatott-e önre a nagy elődök, az elsöprő sikerű estek rendezői koncepciója?- Nem hathattak, mivel nem láttam ezeket az előadásokat.- Általában könnyebb vagy nehezebb egy bohózatot rendezni, mint egy másik műfajt képviselő darabot?- Bohózatot rendezni talán a legnehezebb, komoly szakmai felkészültséget igényel. Nem szabad megfeledkezni az örök szabályról, hogy a viccet komolyan kell venni. A siker kalkulálható, de ezért nagyon meg kell dolgozni. Szeretnénk a nézőnek örömet szerezni, s reméljük, ennek bizonyítéka lesz, hogy kétszer egy óra önfeledt nevetést hallunk a nézőtérről. A vígjátéknak ez a célja. A nevettetés. Ezért nem is nagyon aktualizálható, nincs újabb, a kor emberének szóló üzenete. Egyszerűen szórakoztat. Az egyik legkomolyabb erőfeszítést igénylő rendezői feladat megtalálni a nevetés elindításához a kulcsot, megfejteni, majd működésbe hozni a mechanizmust.- Változtattak-e az eredeti szövegen, elképzelésen?- A szöveget kissé felfrissítettük, pergőbbé tettük a szituációkat, s a jó ritmusú, precízen kidolgozott színészi alakításokra építünk. Ebben a színdarabban csak jó szerepek vannak. A társulat nagy kedvvel veti bele magát az ötlet- dömping uralta próbákba, naponta születnek a jobbnál jobb megoldások, alig tudunk választani közülük, reméljük, hibátlan egésszé áll össze a darab a november 28-ai premierig hátralévő napokban.- Mit lehet tenni abban az esetben, ha az előadások során kiderül, hogy nem egészen a tervek szerint sülnek el a poénok?- Már a főpróbán várjuk a visszajelzéseket, mivel egy elméletben hatásos poén esetleg „élőben” másként sikerül. A gyakorlaton változtathatunk, a végleges ritmusok, szünetek, a reakcióidők kivárása csak a közönség előtt érhet be igazán, s ez is módosulhat estéről estére a közönség habitusának, hangulatának függvényében. Az ilyen előadásközbeni visszajelzésekre való megfelelő reagálás azonban már a színészek dolga, ezért egy bohózat megjelenítése a társulat tagjaitól fokozott figyelmet és érzékenységet kíván. A rendező itt már nem sokat tehet, a színész is csak annyit változtathat, ami belefér a figura mozgásterébe, s a szituáció sérülése nélkül véghezvihető. Ady Endre -1877« november 22. Berki Antal (Új Kelet) Csámpás, konok netán ez a világ s végbe hanyatlik, kit annyian űztek... írja nem sokkal halála előli az érmindszenli hétszilvafás nemesek kései ivadéka. Akkor már nagybeteg volt, életműve szinte teljes egészében elkészült, sok javítanivalót nem engedett meg neki a szűkre szabott élet. Költőfejedelem volt, minden titkok tudója, de a halál már belépett előszobájának ajtaján. Oda lett az „őszinte ember” istentagadása, már csak a kalapot emelő, mélyen meghajló Ady Endre hódolhatott a mindenség urának. Nehéz élete volt. Nagyváradtól Párizson át Budapestig Golgota volt számára az út. Szerelmei sem hoztak számára megnyugvást, és mégis a huszadik század legnagyobb hatású dalnokát tiszteli benne hálás utókora, mind a mai napig. Költészete az idők múlásával egyre inkább kiteljesült, egyre inkább a nemzet kultúrájának kincsévé lett. Ma már senki sem fanyalog úgynevezett modernkedésc miatt, és szép lassan felismerjük azoknak a verseinek szépségét is, amelyeket a mindenkori hatalom sajátított ki magának, ideológiai magyarázatot keresve saját legitimitásának. Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga, hulltommal hullni: ez a szolga dolga, ha a Nagyúr sírja szolgákat követel. A Hunn új legenda gőgös Nagyurának szentenciája hál'is- tennek nem teljesedett be. A Nagyúr ugyan már lassan nyolcvan esztendeje eltávozott körünkből, de versei itt maradtak velünk. Vigaszt, menedéket nyújtanak az évezredvég magyarjainak, útmutatást arra: miképpen vágjunk bele az előttünk álló harmadik évezredbe. Igazi magyar költői sorsot ért meg. Olyat, ami nem engedi meg, hogy megélje az ötven esztendőt. Költészete még életében jelkép lelt. halála után pedig már nem sokkal a Nyugat nemzedéke legnagyobb alakjának ismerték cl olyan költőóriások, mint Babits Mihály vagy Kosztolányi Dezső. Az átkozott költő, a fekete garabonciás ma százhúsz esztendeje született Ermind- szenten. Nyíregyházi grafikák Hollandiában Dr. Vikár István neve ismerősen csenghet az olvasók füleinek, hiszen lapunkban is több ízben olvashattak már a grafikusművész háziorvosról. Életében a legnemesebb hivatás, az emberek gyógyítása „házasságot” kötött a művészettel. A doktor úr tehetségének elismerése lassan túlnő az országhatárokon, hiszen az ősz folyamán megismerkedhetett munkáival a holland közönség is.- Az őszi időszakban kiránBabus Andrea (Új Kelet)- Evek óta kirándulok a Zemplénben, s a Hejce nevű pici faluban gyűlünk össze társaimmal, akik között az esztendők során szoros barátság alakult ki, és akik szeretünk együtt dolgozni. Több mint tíz évvel ezelőtt a Zemplénben túrázott egy holland grafikus és egy szobrászművész, akik azonnal felfedezlek minket, s azóta is rendszeresen ellátogatnak Hcjcérc, hozzánk. Az idén nyolc-kilenc hollandot láttunk vendégül, akik videofelvételt készítettek a munkáinkról, s a filmet, hazatérve, a Rotterdam melletti Gorinchem város kulturális bizottságának mutatták meg. A bizottság tagjai kiválasztottak néhány embert, akiket felkértek, hogy rendezzenek kiállítást alkotásaikból. A hollandiai közönség szeptember elejétől október végéig láthatta a hat magyar művész közös tárlatát. Én sajnos nem voltam ott, de a munkáim szerepeltek a bemutatón.- Hasonló művészi stílust képviselnek a kiállító alkotók?- Nem, a legkülönbözőbb stílusban dolgozunk, voltak olyanok, akik teljesen absztrakt kompozíciókat mutattak be, az egyik szobrász például - idős korának megfelelően - természetes, hogy teljesen más stílusban alkot, mint a fiatalabbak... Én a rézmetszetet szeretem a legjobban, aprólékos munka, hosszú folyamat. Szabó László grafikusművész szavaival élve, „amikor már úgy gondolom, hogy kész van a mű, akkor még húzok bele kétszer annyi rovást, és akkor jó lesz”. Negyven-ötven munkaóra kell egy-egy rézmetszet megalkotásához.-Milyen eredménnyel járt a hollandiai kiállítás?- Hatalmas örömmel tölt el, hogy a gorinchemi városi tanács vállalta a hejcei telep összes kiadását. Az elöregedett faluban körülbelül kétszáz ember él, vendégszeretetüket esztendők óta veszem igénybe, és sosem kell fizetnem az ellátásért. A falu lassan felkapott hellyé vált, üdülő- és kirándulóközpont lett. Ha Hejcén rendezek kiállítást, állíthatom, többen tekintik meg, mint a nyíregyházi őszi tárlatot. Rendszeresen járok oda, mert kilométereken keresztül emberi jelenlétnek nem találni nyomát, s még mindig találkozom a természet általam eddig felfedezetlen. csodálatra méltó alkotásaival, így legutóbb egy hétszázötven méteres tengerszint feletti magasságban húzódó lenyűgöző sziklasorral.-Hol láthatja a hazai közönség a képeit?- Nem a kultúra évtizedét éljük. Hosszú éveken keresztül helyet tudtak adni a kórházban dolgozó amatőr festők, szobrászok kiállításának. Az idén egyelőre az őszi tárlatról tudok, melyen minden évben megjelenik két-három képem. A kisgrafikai biennáléra is szoktam küldeni alkotásokat, s a debreceni nyári tárlaton is részt veszek.- Hogyan küzd meg a panelházi lakás szűkös méreteivel? Hol tartja a munkáit?- Nehéz a helyzetem, a féltettebb kincseimet a heverő ágyneműtartójában tárolom, a többit dossziékban helyeztem el, s azokkal tele lett egy polc. Egyszerűen nem férnék el tőlük ezen a pár négyzetméteren.- Milyen tervei vannak a jövőre nézve? dúlni, túrázni, vízitúrázni indulok, de mindig van nálam rajzfüzet. Nem ülök le hosszan rajzolgatni, csak skicceket készítek a tájról, amely majd a hosszú téli estéken eszembe juttatja a kellemes emlékeket.- Emlékezetből rajzol?- Igen, olyankor, amikor már nem lehetek annyit a szabadban, felidézem a látott tájat, s a téli hónapokban napi öt-hét órát, hétvégeken pedig napi tíz-tizenkét órát ülök a rajzasztalomnál. Pár hét múlva eljön ez az időszak, s akkor belevetem magam a munkába. Dr. Vikár István
