Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-19 / 270. szám
1997. november 19., szerda Sport C$l)f Lll-ÍCU Már csak egy pecsét... ...és Tkacsuk Szakszig-színekben! Ladányi Tóth L. (Új Kelet) Továbbra is holtversenyben sereghajtó a Szakszig NRK Nyíregyháza a női röplabda Extraligában. A hajtás ehhez mérten fokozódik mind az edzéseken, mind a játékospiacon. Mivel a honi „felhozatal” behatárolt, Kelet felé nyitott a szakvezetés. Bő egy hete a kerettel edz a Dnyepropetrovszkból érkezett Okszana Tkacsuk, a huszonnégy éves első ütő. A tréningeken túl megtekintette a Vértes Volán és a BSE-CSM elleni bajnokikat, és könnyen meglehet, hogy a legközelebbi megmérettetésen már ő is ott lehet a pályán. Megérkezett a játékengedélye, már ott lapul Dorogi László technikai vezető „di- pójában”. A féltett kincs csütörtökön, a szövetségi napon az MRSZ-be vándorol, ahol jóformán már csak egy pecsét hiányzik a leigazolásához. A Kijevből hozott passzus érdekében a Szakszig nyúlt zsebbe... Szombaton a bajnokaspiránsnak kikiáltott, ám szintjéhez képest bukdácsoló Vasas-Budai Tégla vendégeskedik Nyíregyházán. Kalinyuk- kal, Aracelysszel és Valdesz- szel, az ukrán és a kubai légiósokkal. Kedvező esetben a túloldalon magasodik száz- kilencvenkét centijével bizonyos Okszana Tkacsuk is... Melyik „arcot” láthatjuk? Röplabda MK, férfiak, nyolcaddöntő NYVSC Szabolcs Gabona-Dunaferr SE Bujtosi Szabadidő Csarnok, szerda, 17.00 Révay Zoltán (Új Kelet) Kétarcú az NYVSC Szabolcs Gabona extraligás férfi röplabdacsapata. Egyik nap kitűnő formában lelépik a Vasast, másik nap betliznek Kazincbarcikán. Szerdán kupatalálkozón azt Du- naferrt fogadják, amelynek otthonában az első meccsen éppen rosszabbik arcát fordították a közönség felé a nyíregyháziak. Az első találkozón 21 pontot szereztek, csak akkor juthatnak tovább, ha 3-0-ra nyernek, és most a dunaújvárosiak nem gyűjtenek össze 21 pontnál többel. Ez nem lesz könnyű feladvány. Arra viszont nagy esély van, hogy jól játsszon az együttes, hisz hazai pályán általában így szokott lenni. Ebben az idényben a Szabolcs Gabona még nem kapott ki a Bujtosiban. A dunaújvárosiak egyébként az idei bajnokságban már jártak egyszer Nyíregyházán, akkor simán kikaptak. A dunaújvárosi bajnokin is nyertek Pampuchék, csak a kupatalálkozón veszítettek, igaz, akkor rendesen kikaptak. A Dunaferr csapatánál az a legnagyobb gond, hogy idegenlégiósuk, az ukrán Klimenko sérült, így bizonytalan a center nyíregyházi szereplése. A Szabolcs Gabona vasárnap még meccseit Kazincbarcikán, hétfőn egyszer, kedden kétszer gyakoroltak a Bujtosiban. Ma délelőtt átmozgató edzéssel múlatják az időt. A csapat edzőjét arról kérdeztük, ad e még esélyt a továbbjutásra csapatának.- Természetesen van esélyünk a továbbjutásra, a labda gömbölyű, minden elképzelhető. A Vasasnak a legutolsó hazai bajnokin csak tizenhárom pontot engedélyeztünk. Most ha 21-nél kevesebbet ütnek a vendégek, akkor mi megyünk tovább. Hazai közönség előtt szerepelünk, így minden adott a csapat jó játékához. Egy gondunk van: Culino továbbra is fájlalja a derekát. A Dunaferr ellen a pénteki bajnoki miatt is bizonyítanunk kell. Egyébként nem a pontokat kell számolgatnunk meccs közben, inkább a játékra kell koncentrálnunk. A Dunaferr ugyan hazautazik a találkozó után, de aztán fordulhatnak vissza, hiszen pénteken bajnoki meccs következik a két együttes között. ifi ifi 5fí Tegnapi számunkban hírt adtunk arról, hogy egy új kubai röplabdás érkezik a jövő héten az NYVSC Szabolcs Gabona csapatához. Nos, a hír igaz, csak a játékos nevét tudtuk rosszul, a kubai sportoló neve: Ernesto Rufin Hernandez. Olvasóinktól és a kubai fiútól elnézést kérünk a téves információért. Reméljük, jó játéka okán még nagyon sokszor írhatjuk le nevét helyesen! Lemond az MLSZ-elnökség! A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége hivatalosan bejelentette, hogy a december 6-ára összehívott küldöttközgyűlésen felajánlja lemondását - tudatja az a közlemény, amelyet az MLSZ juttatott el az MTI Sportszerkesztőségéhez. Ez az elhatározás már november 14- én megszületett, azonban a jugoszlávok elleni világbajnoki pótselejtező visszavágója előtt a felkészülés miatt az elnökség nem kívánta azt nyilvánosságra hozni - tűnik ki a dokumentumból. (MTI) Először az élvonalban: ASE-NYKC! Kézilabda 9. forduló, férfiak Tiszavasvári Alkaloida-Kárpát-Hús Nyíregyházi KC Tiszavasvári, szerda 17 óra. V.: Ambrus, Hummel A mérkőzést rendező vasváriaknak a legnagyobb gondjuk, hogy a megyei rangadó iránt érdeklődő nyíregyházi és hazai szurkolókat hogyan fogják zavartalanul elhelyezni a városi sportcsarnokban. Ugyanis az előzetes felméréseik szerint legalább 1500 szurkolóra számítanak, ami azt jelentheti, hogy ki kell tenniük a megtelt táblát, mert több embert képtelenség bezsúfolni a létesítménybe. Fullajtár András (Új Kelet) A fontos összecsapás előtt a két edző - Uzejrovics Mirzet és Köstner Vilmos - a bevetni szándékozó taktikáról nem szívesen nyilatkozott, hiszen nem akarták elárulni, hogy ki mivel lepi meg a másikat. Vasváriban annyira akarják a győzelmet, hogy erre az alkalomra még Uzejrovics játékengedélyét is érvényesítették, így vélhetően az edző is pályára fog lépni volt csapata ellen. (Arról nincs tudomásunk, hogy Köstner is mézét ölt-e.) Egyébként az Alkaloida gárdájában több, Nyíregyházát is megjárt kézilabdás található, mint például: Boczáik, Kuliár (kapusok) Hell inger, Berényi, Varga, Dobi és most már Jankovics, és természetesen Uzejrovics edző, ha valóban játszani fog. A hazai csapat a hét elején alapos fejmosással kezdte a felkészülést a mai mérkőzésre, ennek oka, hogy Cegléden, az újonctársuk otthonában nemvárt súlyos vereséget szenvedtek, kilenc góllal kikaptak. Uzejrovics Mirzet edző főleg az egyéni hibák javítására hívta fel a figyelmet, mert véleménye szerint a könnyelmű, felelőtlen játék miatt következett be a kudarc. Az edző úgy vélekedett a találkozó előtt, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy vetélytársukat két vállra fektessék, bár azzal is tisztában vannak, hogy nem lesz könnyű dolguk.- Ha sikerül nyernünk, nagy lépést teszünk a helyzetünk stabilizálása érdekében, és akkor bizonyára nem lesznek kiesési gondjaink. Nagyon komolyan készültünk, speciális feladatokat gyakoroltunk, aminek megvalósításával eredményesen vehetjük fel a harcot ellenük. Szerencsére sérültjeink teljesen felépültek, így Kovácsra és Alexára is számíthatok. Sikerült lerendezni az újonnan igazolt Jankovics Rudi játékengedélyét is. így lehetséges, hogy ő is helyet kap a keretben, amúgy csak közvetlen a mérkőzés előtt dől el, hogy ki játszik. Bízom a fiúkban és győzelmet várok - így Uzejrovics edző. Köstner Vilmos sem gondolja másként, ő is győzelmet vár fiaitól.- Utolsó tétmeccsét ezelőtt tíz nappal Ózdon játszotta a csapat, amikor sikerült az első idegenbeli győzelmünket megszerezni. A bajnokságnak ez a szétszórtsága nem öröm számunkra. Éppen ezért nagyon remélem, hogy a fiúk megőrizték a jó formájukat és átmentik erre a meccsre. Sokat gyakoroltunk és igyekeztünk a legalaposabban felkészülni. Mindenképpen rangadó jelzővel illetem a találkozót, még akkor is, ha a Vasvári újonc az NB I-ben. Nagyon jó játékos- állományt verbuváltak össze, és nem hiszem, hogy kiesési gondjaik lesznek. A munkánkat nehezítette Kun és Kerekes sérülése, így nem valószínű, hogy bármelyikőjiikre is számíthatok. Számunka is fontos lenne megszerezni a két bajnoki pontot, mert ezt követően hazai pályán a Fotex gárdáját fogadjuk, akik bárhonnan képesek pontot vagy pontokat rabolni. Bízom a csapatban, és egyértelműen győzelmet várok. Az esélyekről és a várható eredményről: Sulyok József, Tiszavasvári polgármestere:- Nagy izgalommal várom a két szabolcsi csapat első NB I-es találkozóját, ami valóban sport- történeti eseménynek számít. Tudom, hogy nagy az érdeklődés a találkozó iránt, de bízom egy sportszerű mérkőzésben és szurkolásban. Remélem, a meccs után a két csapat közötti sportbarátság - bármi is legyen az eredmény - nem fog megromlani. Erre sajnos rossz példák az azonos osztályban szereplő labdarúgó-együtteseink. Úgy érzem, egy szoros mérkőzésen itthon tartjuk a két bajnoki pontot. Mészáros László, ASE ügyvezető elnök:- Kétgólos hazai győzelemre számítok. Baráth László, a Kárpát- Hús Kft. tulajdonosa, a csapat fő szponzora:- A kitűzött céljaink eléréséhez a Tiszavasvári elleni két pontot is beterveztük. Varga György, a Kárpát- Hús Nyíregyházi KC elnöke:- Presztízsmérkőzést fog játszani egymással a két csapat. A mi győzelmi esélyeink mellett szól a nagyobb NB I-es rutin, és az, hogy az utóbbi időben sokat javult a játékunk. Szoros meccsen győzelmet várok. A férfi kézilabda NB I állása: 1. Dunaferr 7 0 1 220-151 14 2. Győri ETO KC 7 0 1 220-202 14 3. Fotex KVC 6 0 1 190-149 12 4. Bp. Elektromos 5 1 1 173-138 11 5. Pick-Szeged 5 0 2 188-169 10 6. Kárpát-Hús NYKC 4 0 3 173-158 8 7. Komlói Bányász 3 1 4 194-184 7 8. Cegép SE 3 0 4 170-171 6 9. Százhalombatta VSE 3 0 5 234-248 6 10. MÓL Szolnok SE 2 1 4 164-188 5 11. Alkaloida SE 2 1 4 156-185 5 12. Ózdi KC 2 1 5 174-204 5 13. Debreceni Dózsa 0 2 6 183-223 2 14. Pécsi Mecsek KC 0 1 7 167-236 1 Gondosan készülnek a rangadóra Sporttörténeti esemény színhelye lesz szerdán a tiszavasvári sportcsarnok. Mint ismert. 17 órától rendezik meg a Tiszavasvári Alkaloida-Kárpát-Hús Nyíregyházi KC NB I-es férfi bajnoki mérkőzést. Azért számít rendkívülinek az összecsapás, mert eddig még nem volt két első osztályú csapata megyénknek. Az előkészületekről Gazdag József az ASE szakosztályvezetője tájékoztatta lapunkat.- Hatalmas az érdeklődés a megyei rangadó iránt, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a cserepaddal szembeni lelátót teljes egészében a Nyíregyházáról érkezett szurkolóknak adjuk át, ami számításaink szerint eléri majd az ötszáz főt. A helybéliek sem lesznek kevesebben. így rekordnézőszám mellett kerül majd sor a találkozóra. Összesen mintegy 1500 szurkoló fogadására vagyunk felkészülve. Többen nem férnek be. Az a kérésünk, hogy aki teheti, a kezdés előtt legalább félórával foglalja el a helyét, mert a későn érkezők nem biztos, hogy be tudnak menni a sportcsarnokba. Természetesen megfelelő számú biztonsági személyzetről is gondoskodtunk, így reméljük, hogy a két szurkolótábor sportszerűen fogja biztatni kedvenceit, és nem lesz botrány. Én azt mondom, hogy győzzön a jobbik. A papírforma szerint a nyíregyháziaknál van az esély, de nem adjuk könnyen a bőrünket. Mindenképpen nyerni szeretnénk. A tervek szerint Jankovics Rudi és Uzejrovics Mirzet edző is játszani fog. A teljes keretet közvetlenül a mérkőzés előtt hirdeti ki az edző. Tájékoztatásul a jegyárak 200 és 100 forintba kerülnek. Több pénztár is üzemelni fog, hogy a tumultust elkerüljük. Hanufer Sándor, a nyíregyháziak technikai vezetője elmondta, hogy valóban sokan érdeklődnek az összecsapás iránt. Főleg arra kíváncsiak a szurkolók, hogy indítanak-e szurkolói buszt.- A rövid távolság miatt nem szerveztünk külön- buszokat, így a mérkőzés iránt érdeklődők maguk oldják meg a kiutazásukat. Mi is kérjük, hogy időben érkezzenek Tiszavasvá- riba, hogy legyen idő elfoglalni a helyüket. Jó ötletnek tartjuk, hogy az egyik oldali lelátót a nyíregyházi szurkolóknak tartják fenn. Mindenképpen nyerni szeretnénk Vasváriban. Mi úgy tudjuk segíteni őket, hogy az ellenlábasaikat megverjük, mint ahogy tettük Ozdon is. Reméljük, sportszerű keretek között zajlik majd a meccs, és nem lesz semmilyen incidens. Még ötödikek lehetnek... Új Kelet-információ írhatnánk: egy banánhéjon csúszott el a Bökönyi DSK. Ám nem... Ne szépítsük: erős bírói segédlettel maradt alul a birkózótársulat az országos utánpótláscsapatbajnokság elődöntőjének második fordulójában. A Fradi-csarnokban 20-19-re nyert a Kecskemét, és míg a Bököny csak 24-16-rc kapott ki az FTC- től, addig a Kecskemét 26- 9-re vesztett a zöld-fehér együttessel szemben. A bökönyiek az 5. helyért szállhatnak harcba, az oda- vágót vasárnap rendezik a BVSC otthonában. Másfél hét múlva Marcaliban rendezik a tizenhét-tizennyolc évesek ob-ját. A BDSK részéről hatan indulnak el: Szálki1 Szabolcs, Tóth Zsolt, Szabó Ferenc, Kondor János, Taskó Tamás és Seres Attila. Radócz János edző két érmet feltétlen remél tanítványaitól. Szezonbúcsú győzelemmel Új Kelet-információ NB II-es tekeeredmény: SZÉSE-Salgó-Sik TC 5-3 (3079-3004) Pontszerzők: Kosa 556 fa, Mártonfalvi 529 fa, Ko- leszár 525 fa. Az őszi forduló utolsó mérkőzésén biztos hazai győzelem született. NB lll-as tekeeredmény: DMTEIINvíregyházi Taurus 3-5 (2445-2462) Pontszerzők: Szlovensz- ki 451 fa, Spisák 425 fa. Nagy 421 fa. Szorgalmasan gyűjti a pontokat a Taurus csapata. Ezúttal Debrecenből hozták el 17 fás győzelemmel a két bajnoki pontot. Mikulás-túra Új Kelet-információ Immár negyedik alkalommal várja az érdeklődőket a Bükk hegység: december 6-án Mikulás-gyalogtúrát rendez a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Szabadidősport Szövetség. A túrán saját felszereléssel és felelősségére bárki indulhat. Két táv lesz: egy 25 és egy 13 km-cs. A hosz- szabbik útvonala: Lillafüred, büfék előtti parkírozó — Vesszős völgy - J ávorkút — Csipkéskút - Bánkút — Dédesi vár - Recem-völgy — Szentlélek-Omassa, a rö- videbbik táv: Lillafüred, büfék előtti parkírozó - Vesszős völgy - .Jávorkút — Csipkéskút - Ómassa. Nevezési díj: százötven forint. Reggel nyolc és kilenc között lehet startolni, a cél este hétig „üzemel”. Ajánlott felszerelés: Bükk-tér- kép, tájoló, elemlámpa, elsősegélycsomag, időjárásnak megfelelő öltözék, magasszárú cipő. Egyéb információval Vincellér Tibor szolgál a 06-30/283- 778-as telefonszámon.