Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-15 / 267. szám
n ULMl Háttér 1997. november 15., szombat „Nincs miért szégyenkeznünk...” Hétvégi kerekasztal-beszélgetés a nyíregyházi szociális helyzetről A nyíregyházi közgyűlés legutóbbi ülésén tárgyalta azt a tájékoztatót, amely a megyeszékhelyen élők szociális helyzetéről, a szociális ellátásokról, illetve javaslatokról szólt. Erről a tájékoztatóról beszélgettünk a napokban Tukacs Istvánnal (T. I.), az MSZP frakcióvezetőjével, Bartha LászlóiB. L.) szabaddemokrata képviselővel és Tormássi Gézával (T. G.), a KDNP frakcióvezetőjével. Száraz A ttila (Új Kelet) T. L: - Már nagyon időszerű volt összefüggéseiben áttekinteni Nyíregyháza szociális helyzetét. Az anyag a legnehezebb életkörülmények között élőkkel foglalkozott, alapja egy szociológiai felmérés volt. A statisztikák, következtetések mögött nagyon nehéz ilyenkor az egyedi eseteket, a sorsokat, az „embert” megmutatni, de más módszer egyelőre nincs arra, hogy átfogó képet kapjunk a nehéz körülmények között élőkről. T. G.: - A tájékoztató csak részben mutatta be a valódi helyzetet. Nagyon sok adat a korábbi évekből származik, friss adatok nemigen szerepelnek az anyagban. 1994-től napjainkig szinte teljesen hiányoznak, pedig a jelenlegi helyzetre mindenképpen nagy befolyással volt a Bokros-csomag. Nagy hiányossága még a tájékoztatónak, hogy a második részben a bérlakásokban élők gondjaiból indul ki, azok helyzetét próbálja általánosítani az egész városra. Nyilván ez alapján globális képet nem lehet kialakítani. Az mindenesetre pozitív dolog, hogy ez az anyag elkészülhetett. Én ezt a mi sikerünknek könyvelem el, hiszen korábban Gyulai Gábor kereszténydemokrata frakciótársam vetette fel a tájékoztató szükségességét. Természetesen ahhoz kellett a többi képviselő véleménye is, hogy a munkatervbe is bekerülhessen a téma. Összességében szerintem ez csak egy kiinduló lépés volt ahhoz, hogy megismerjük a megyeszékhelyen élők valós szociális helyzetét. B. L.: - Hétéves képviselőségem alatt ez volt az első olyan anyag, ami megközelítette a valóságot a nyíregyházi szociális helyzetről. Ez csak az első lépés. Szerintem a tájékoztató alapján minden képviselőtársamban megfogalmazódott az az igény, hogy a szociális rendeleteinkben a hátrányos helyzetű lakosok javára változtassunk. A jelenlegi rendeletek alapján nagyon nehezen lehet eldönteni, hogy ki az, aki kapjon támogatást és ki az, aki nem. Örökösfoldi képviselőként naponta szembesülök azzal, hogy az ott élők 40-45 százaléka szociálisan hátrányos helyzetű. Olyan megdöbbentő esetekkel találkoztam az elmúlt 3-4 négy esztendőben, hogy kikerült a két gyermekét egyedül nevelő édesanya a szociális támogatásból, mert spórolnak, egy negyven négyzetméteres lakásban laknak hárman. Más kétszobás lakásban már kap támogatást. Van, aki nehéz helyzetében a családja elől veszi el az élelmet, és hónapról hónapra becsületesen fizeti a közszolgáltatási díjakat. Ennek ellentétté az, akinek hátraléka van, megköti a részletfizetési szerződést, befizeti az első részletet, majd egy évig a kutya se ellenőrzi, hogy fizet-e rendszeresen. A köz- szolgáltató ebbe nem szól bele, mert így megkapja az önkormányzattól a támogatást, a hátralékos nem szól, mert miért is szólna, hiszen békén hagyják... Az önkormányzat pedig fizet, és egy év múlva derül ki, hogy kit is támogatott. Megkeresett például, az egyik örökösföldi házmester megkeresett, és javasolta, hogy az egyik családnál hegesszék le a lakáson belül a szolgáltatói csöveket. Ez a család évek óta nem fizet közszolgáltatói díjakat, miközben gépkocsit tartanak fent, a gyerekeknek kerékpárjuk van. A környezet látja, hogy a család tudna fizetni, de mégsem fizet, sőt az önkormányzati „szűrőn” átmenve még szociális támogatást is kap. A jelenlegi támogatási rendszerben vannak ilyen ellentmondások. Egyértelmű, hogy a most elkészített anyag alapján át kell értékelnünk a szociális rendeleteinket, sokkal differenciáltabbá kell tenni. Még kell állítani azokat, akik sumá- kolnak, és azért nem fizetik a köz- szolgáltatói díjakat, és így valóban a rászorulók juthatnának a segítséghez.- A tájékoztatóban eléggé megdöbbentő, elgondolkoztató adatok vannak, gondolok itt a születéscsökkenésre, '94-ben mindössze 61 gyerek született. 1990-ben még 446... A nettó jövedelem tavaly 15 ezer forint volt, és a városlakók hatvan százaléka a létminimum alatt él, a szegénységi küszöb alatt pedig a megyeszékhelyen élők 21.2 százaléka. Elég sokszor elhangzik Önökkel szemben az a vád, hogy „jó dolgukban” ezt a nyomort nemigen tudják átérezni. T. I.: — Nagyon nehéz helyzetbe kerülnek családok akkor, ha hirtelen az egyik vagy rosszabb esetben mind a két szülő elveszíti munkahelyét és nem talál újat. Az emberek nagy része szerintem a szociális törvényeknek köszönhetően meg tudja találni a rá vonatkozó teendőket, illetve tud élni az önkormányzatok által felkínált lehetőségekkel. A valódi probléma az, hogy aki szegény, az valóban szegény, és hátrányt szenved az információáramlásban, azaz fogalma sincs arról, hogy esetleg neki milyen szociális lehetőségei lennének. Ez az a 21.2 százalék, amelyik rettenetesen veszélyeztetett, és képtelen magán segíteni. Itt kell előbbre lépnünk. Bartha Lászlónak elmondanám, hogy kár lenne a szociális ellátórendszerrel kapcsolatban szélsőséges esetek alapján ellenérzéseket kelteni. Nem vitatom, hogy amelyeket ő példaként felhozott, nem valós esetek, de a döntő többségében azért nem ez a jellemző. Egyébként arról szó nincs, hogy a szociális rendszernek az átlag-életszínvonalat kellene garantálnia. Testközelből tudom átérezni a gondokat. Tizenkét lakásos társasházban lakom, minden családban van legalább egy munkanélküli. Rajtuk és a többi nehéz sorba jutott polgáron egyszeri segítséggel sokat elérni nem lehet, csak rendszeres odafigyeléssel. T. G.: - Nagycsaládosként naponta látom, milyen gondokkal jár a gyereknevelés, iskoláztatás. A Bokros-csomagnak nem kis szerepe van abban, hogy az ország szociálisan ilyen elkeserítő helyzetben leledzik. Több olyan fiatalt ismerek, aki felsőfokú vagy középfokú végzettséggel képtelen elhelyezkedni. Az is igaz, hogy az emberek nem tudnak élni az önkormányzatok, az alapítványok által felkínált lehetőségekkel. Jó példa erre az anyagban szereplő adat: „tartozás kiegyenlítése érdekében a megkérdezeti 393 család közül egy családfő (!) említette első helyen az önkormányzati lakásfenntartási támogatás igénylését”. Jómagam tudom, hogy a szolgáltató cégek a nagy kinnlevőségéik miatt a nagyobb adósoknál készítettek, készítenek esettanulmányokat. Megnézik, mi az oka annak, hogy nem tudnak fizetni. Tulajdonképpen ezekből az esetleírásokból is az derül ki, hogy a szociálisan nehéz helyzetbe került fogyasztók hetven százaléka nem ismeri a lehetőségeit. Nem csak rendeleteket kellene tehát hozni, hanem a meglévő információkat - amelyek az önkormányzatoknál és a szolgáltatócégeknél megvannak — fel is kellene dolgozni, és ez alapján átfogó képet kialakítani, majd a cselekvési tervet elkészíteni. Megítélésem szerint azokat azokat embereket, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe, és nem jelentkeznek segélyért, mert szégyellik a sorsukat, tehetetlenségüket, a rendelkezésre álló adatok, felmérések alapján fel kellene keresni, és segíteni kellene rajtuk.- A statisztikai adatok szerint egy kétszobás OTP-s lakásért 1970-ben hét évet és kilenc hónapot, 1992-ben 15 év és 3 hónapot kellett dolgozni. Vajon mennyit kellene érte ma? B. L.: - Biztos, hogy az utóbbi adatnál 30-40 százalékkal többet kell dolgozni. Szinte reménytelen helyzetben vannak azok a fiatalok, akik most alapítanak családot, és nincs szülői háttér. Sajnos, ez a többség. Ez a gond azonban túlnő az önkormányzaton, ennek a helyzetnek a felszámolása állami feladat. Csak valamilyen országos lakástámogatási rendszer tudná ezt megoldani. Egyébként Tukacs képviselőtársam az előbb azt mondta, hogy nem a szélsőséges példákból kell kiindulni, és ezzel jómagam is egyetértek, de szerintem egy rendelet akkor lesz minél tovább életképes, ha a szélsőséges eseteket is kezelni tudja. Az anyagból kitűnik, hogy amit az önkormányzat a szociális rendeletéivel csinál, az nem más, mint utókezelés. Azt mindenkinek látni kell, hogy az elszegényedett családok nem az önkormányzati támogatás segítségével fogják megkezdeni a felemelkedésüket. Csak az ország, a megye gazdaságának előrelépése, a munkahelyek megtartása, új munkahelyek teremtése lehet a kiút. A gazdasági jólét megteremtése tehát mindennél fontosabb!- Eddig évről évre visszatérő kritika volt az ellenzék részéről, hogy a nyíregyházi önkormányzat az eladott ingatlanjai után befolyt összeget nem forgatta vissza lakásépítésre, holott ez lett volna a feladata. Tavaly készült egy lakáskoncepció, ami szinte csak papíron létezik... T. I.: - A lakásalap visszapótlásáról már döntöttünk. Amit sem az előző, sem pedig ebben a ciklusban nem tettünk meg eddig, a lakáseladásból származó bevételeket visszapótoljuk. Bartha Lászlónak igaza van abban, hogy felemás a helyzet, hiszen az önkormányzat nem tud a segélyeivel valóságos mentőövet nyújtani a bajba jutottaknak, miközben ezek a segélyek komoly megterheléseket jelentenek az önkormányzatnak. A munkahelyteremtés nagyon fontos lenne, hiszen a „szociális” szó nemcsak azt jelenti magában, hogy segélyeket, támogatásokat adunk a rászorulóknak, hanem azt is, ne kerüljön ilyen helyzetbe, azaz legyen munkahelye. Nagy eredmény, hogy a ’93-as rekord munkanélküliséghez képest ma a megyénkben 25 ezerrel kevesebb az álláskereső.- Az anyagból kitűnik, hogy nemcsak lakásvásárláskor kilátástalan a lecsúszott emberek helyzete, de amikor már a lakásban laknak, akkor is. Jelentős a nyilvántartott díjhátralékosok száma... T. L: - A tájékoztatóban szerepel az a javaslat, hogy az önkormányzati bérlakásban élő nagy összegű díjhátralékosokat ki kell költöztetni, és el kell helyezni egy másik, természetesen alacsonyabb komfortfokozatú lakásban. Itt ő nem bérlő, hanem használója a lakásnak, és itt a hátralékait már tovább növelni nem tudja. Azt sajnos meg kell állapítani, hogy a hátralékok beszedése egy „mcgrághatatlan falat” az önkormányzat számára. Részdöntéseket tudunk hozni, de teljesen megnyugtató megoldás nincs. Megállapodásokat kötünk a hátralékok részletekben való befizetésére, támogatjuk a RÉS Alapítványt, lakásfenntartási támogatást adunk. T. G.: - Érdekes dolog az, amit az előbb István elmondott. Gondoljuk végig, van durván 2500 önkormányzati bérlakás, amihez hozzájön még további 1600 igénylő, akiről nem tudni, mikor kap bérlakást. Tisztázni kell azt is, hogy azok az alacsonyabb fokozatú bérlakások, amelyekről szó esett, gyakorlatban nem léteznek. Nem könnyű helyzet, hiszen azok, akik hozzájutnak a bérlakásokhoz, egy év múlva már a díjhátralékosok közé tartoznak... B. L.: - A nyíregyházi közgyűlésnek el kell dönteni, hogy vagy piaci lakbéreket szed a bérlakásokban és a rászorult családokat támogatja, vagy pedig bizonyos lakáskört kijelöl szociális bérlakásnak, és ahhoz mérhető alacsony lakbért állapít meg. Az előzőekből következően, ha nem tudná fizetni a lakó a piaci lakbért, akkor átkerülne a szociális bérlakásba. T. G.: - Ez szép, de ma nincs se szociális bérlakás, se alacsonyabb fokozatú bérlakás. Vagyis az egész csak fikció! T. I.: -Én úgy érzem, az anyagban szereplő javaslat, terv megvalósítása elkezdődhet. Amikor az anyagot tárgyaltuk, az derült ki, hogy minden képviselő a teremben szociális érzékenységű. Ennek majd valamilyen formában meg kell nyilvánulnia a költségvetés vitájában is, amikor ezekhez az elképzelésekhez kérjük a voksokat. Nem lesz könnyű, hiszen a közgyűlésben az alapvető viták mindig arról szólnak, melyikre adjunk több pénzt: a szociális gondok enyhítésére vagy városfejlesztésre? Ha tehát komolyan gondoljuk, ami ott a teremben a tájékozató után elhangzott, akkor mellé kell tennünk az igen voksokat is. Innentől nem lesz fikció a dolog... Erre egyébként az MSZP-nek van konkrét javaslata is.- Mennyire tudnak a szociális gondokon a karitatív szervezetek enyhíteni, illetve mennyire tekintik őket partnereknek? T. I.: - Szerencsére van a megyeszékhelyen nagyon sok ilyen szervezet. Egyelőre azonban az önkormányzat nem tisztázta velük a kapcsolatát. Szerintem, ha ezek a szervezetek szociális feladatot vesznek át az önkormányzattól, de kérik ehhez ugyanazt az összeget, amelyet az önkormányzat amúgy is arra az adott célra felhasznált, akkor nem történt semmi. Ezek a szervezetek akkor működnének jól, ha az önkormányzati forrást kiegészítve saját pénzüket tudnák hatékonyabb gondoskodásra fordítani. Erre egyébként van már jó példa. T. G.: - Szerintem minden karitatív szervezettel fel kellene venni a kapcsolatot, és csak ezután lenne érdemes arról beszélni, hogy kiket lehet, érdemes támogatni. T. I.: - Én nem hiszek abban, hogy egy karitatív szervezetnek úgy kellene feladatot vállalni, hogy kéri a várostól a munkájához a forrást... Szerintem az lenne a természetes, hogy a szervezet a munkájának egy részéhez vagy pluszpénzt szerez, vagy pedig a munkáját ellenszolgáltatás nélkül végzi el. T. G.: - Egyházi vonalon az természetes, hogy a karitatív szervezetek ingyen dolgoznak, működnek. T. I.: - És mégis az egyházi szervezetek közül jó néhány igénnyel lépett fel a kormánynál, hogy feladatvállalásukhoz, a karitatív tevékenységükhöz nyújtson forrást. Én nem hiszek az ilyesfajta karitatív tevékenységben. B. L.: - Elnézést, amiért beleszólok a vitába... Én megértem, hogy egy szűkös anyagi lehetőségű önkormányzat úgy közelíti meg ezt a kérdést, ahogy Tukacs úr mondja, de azért nem értek vele egyet teljesen, mert az elvek mögött azért emberek, emberi sorsok bújnak meg. Vannak olyan esetek, helyzetek, hogy egy karitatív szervezet felvállalja önkormányzati támogatással egy önkormányzati feladat ellátását, akkor humánusabban, emberibb módon tudja azt elvégezni, család- centrikusabb megközelítéseket tud választani, mint egy hivatal, egy hivatali apparátus, amelynek dolgozói nap mint nap gigantikus feladatot látnak el.- Befejezésül, vajon a tájékoztató javaslatai megvalósulnak-e a közeljövőben? T. G.: — A tájékoztatóban megfogalmazott felvetések, javaslatok megvalósításra érdemesek. Én nemtudok azonosulni a polgármesternek a közgyűlésen elhangzott véleményével, hogy mivel a nyugdíjasoknál lesz most egy 20-21 százalékos nyugdíjemelés - ami nyilvánvalóan választási fogás -, ezért át kell értékelnünk a szociálpolitikánkat. A mai napig nem érzek azonban semmiféle elmozdulást a nagy- családosok, a pályakezdő fiatalok érdekében. B. L.: - Azt kell mondjam, nem teljesen emlékszik vissza pontosan képviselőtársam, mit is mondott a polgármester asszony. Csabainé éppen azt mondta, hogy segíteni kell azokat a nyugdíjasokat kisebb lakásba költözni, akik ezt igénylik, azaz készüljön egy nyugdíjasház, illetve a szociális támogatásnál nagyobb figyelmet kell fordítani a nagy- családosokra, a pályakezdőkre, a fiatal házasokra és a munkanélküliekre. Nekem is az a véleményem, hogy a nyíregyházi önkormányzat lehetőségeihez mérten próbálja kezelni a problémát, de megoldani nem tudja. T. G.: - Vissza lehet nézni, mi hangzott el... T. I.: - Nincs olyan segélyezési forma, ami kifejezetten a nyugdíjasokat érintené, megkülönböztetné, így tehát a polgármester asszony nem mondhatta, amire Tormássi úr emlékszik. Ha jogos például a lakásfenntartási támogatás, az akkor is jár, ha valaki nyugdíjas, vagy ha nem az. Javasolni fogjuk: a képviselő-testület garantálja azt, hogy évről évre a költségvetésének 12 százalékát szociális célra fordítsa. Azaz azt szeretnénk, hogy az eddig meglévő százalék a költségvetésen belül ne változzon, mert megítélésünk szerint ez egy nagyon jó arány. Más megyeszékhelyekkel összehasonlítva, nincs miért szégyenkeznünk. I Tukacs István Bartha László 9 Tormássi Géza