Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-13 / 265. szám
Interjú 1997. november 13., csütörtök mSBm > <MKnai»-j}3a:ia3Kir3»tni«3KniwMi—w| Színház határok nélkül Venyige Sándor interjúja Jimmy T. Plooij holland egyetemistával és tanárral A Móricz Zsigmond Színház környékén hónapok óta látni egy huszonöt körüli fiatalembert, akit a díszlettervezéstől kezdve a PR-munkán keresztül a próbákig minden élénken foglalkoztat. Ez persze még magában nem lenne különös, hiszen a színház titokzatos, zárt világa sokunkat misztikus érdeklődéssel tölt el. A fiatalember azonban nem ebben az országban született, és nem beszéli a Móricz Zsigmond Színház művészeinek nyelvét. Jimmy T. Plooij holland és egyetemista. Hazájában dráma- és színházelméletet tanul, és úgy döntött; a gyakorlati képzésnek azt a kalandos formáját választja, hogy három hónapra beköltözik egy magyar színházba. Ezenfelül a Bessenyei György Tanárképző Főiskola drámapedagógiaszakának, valamint a nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium drámatagozatának foglalkozásain is feltűnik időnként - ott azonban már mint tanár. Két kultúrkör közötti különbségre voltam kíváncsi, és bár immáron sok éve és egyre inkább az európai csatlakozástól hangos a honi magán- és közvélemény, az alábbi beszélgetésből kiderül: Hollandia még mindig elég messze van. De talán már nem annyira... zekvenciái a színházi kultúrában is. Van-e eltérés Hollandiában a jó előadás, illetőleft a közönség tekintetében a Magyarországon tapasztaltakhoz képest? fülkéből sem tudtam vele telefonálni. Gondoltam, hogy hibás, visszaviszem az üzletbe, visszacserélik. Naív voltam, nem ezt tették. Elküldték a telefon— Hogy kerül Magyar- országra egy holland egyetemista?- Egy ötöd-nyíregyházá- nyi holland városban, Kam- penben tanulok az ottani művészeti akadémia drámafakultásán. Kezdetben főként a színész munkájával, a színészmesterséggel ismerkedtünk, hozzávetőleg azzal a metodikával, ahogyan azt a magyar színészképző intézetekben tanítják. Ez a klasszikus Sztanyiszlavszkij-féle módszer. A híres orosz színészpedagógus a mi országunkban is roppant népszerű. Már másodéven különböző iskolákban tartottunk színházelméleti és -gyakorlati foglalkozásokat, a hatodik szemeszterben pedig egy nagyszínházi produkció létrehozása volt a feladat. Én a Sakk című musicalt rendeztem meg. Ebben az évben elsősorban a gyakorlati munkára koncentráltunk, jómagam külföldön, Belgium számos iskolájában tartottam gyakorlati kurzusokat. Most negyedikes vagyok, és szintén gyakorlati munkával indult számomra a tanév. Magam dönthettem el, hogy mit akarok idén csinálni. Én egy színházi intézmény belső életét szerettem volna megismerni. Hogy ezt épp Nyíregyházán teszem? A magánélet erre sodort...- Hogyan fogadták a tanáraid „nyíregyházi ötletedet” ?- Az igazság az, hogy voltak, akik nem lelkesedtek érte, azonban ez nem az országnak szólt, hanem annak a sajnálatos esetnek, ami tavaly történt. Egy évfolyamtársam Gabnai Katalinnál töltötte gyakorlati idejét, s neki - nagyrészt nyelvi problémák folytán - voltak némi nehézségei. A szakvezető tanárom viszont Szta- nyiszlavszkij-megszállott, így kifejezetten örült az ötletemnek, hisz a magyar színházakban köztudottan magas szinten művelik a Sztanyiszlavszkij-módszert. Elmondhatom, most már ott tart az akadémia, hogy egy brossúrában reklámozzák a magyarországi gyakorlat lehetőségeit. Januártól egyébként a diplomamunkámon dolgozom. Az Európa Parlament drámaoktatási terveit fogom tanulmányozni. Vizsgarendezésként az Othellot állítom színpadra Utrechtben. Ha végzek, megkapom a legmagasabb fokú drámatanári diplomát, amely előadások rendezésére is feljogosít. Ezenkívül tarthatok színháztematikájú előadói kurzusokat is. I- Ebből Hollandiában meg lehet élni?- Ez nálunk is attól függ, hogy meg tudja-e az ember találni a megfelelő helyet. Abban pedig, hogy az élet egyéb területeihez képest Hollandiában sem fizetik meg a művészeket, nos, ez a gyakorlat nem nagyon tér el a magyarországitól. Ameny- nyiben a szakmámból kívánok megélni, több munkát kell vállalnom egyszerre. I- Hollandiában ez nem megy a minőség rovására?- Azért nem hiszem ezt, mert a ma kihívása az, hogy mindenre nyitottnak kell lenni, és csak akkor maradhatsz fent, ha ezerféle tapasztalatot szerzel. Itt is, ott is. Az, hogy egy tanár, rendező vagy egy színész több helyen dolgozik, nálunk régóta bevett szokás.- Ha egy ember egy másik országban, egy eltérő kultúrájú közegben kénytelen leélni az életének egy szakaszát, akkor vannak bizonyos elvárásai. Mit vártál a Magyarországon eltöltött időtől, s ehhez képest mit kaptál?- Korábban is jártam már Magyarországon, és akkori látogatásaim során azt tapasztaltam, hogy nálatok elsősorban egy hagyományos színházi kultúráról beszélhetünk, és én erre nagyon kíváncsi voltam. De nem csupán a színházi élet tradíciói vonzottak. Meglepő volt számomra, hogy például a családnak mint társadalmi egységnek milyen gazdag hagyományai vannak itt. Hogy mennyire erősek a családi kapcsolatok. A barátnőm a rokonaival havonta egyszer biztos találkozik, én az unokatestvéreimet jó, ha háromévenként látom. A klasszikus értelemben vett család Hollandiában a gyerekek középiskolai évei alatt megszűnik. Általában jellemző arra vidékre, ahol én lakom, hogy az emberek sokkal individuálisabbak, mindenki járja a maga útját. A közösség fogalma nálatok tartalmasabb, az emberek egymás iránt szociálisan érzékenyebbek, mint nálunk. Egyszóval hagyományokat vártam, és - bár a kettő nem zárja ki egymást - mégis inkább értékeket találtam. Hogy csak két dolgot említsek: a történelemnek és a szabadságnak sokkal nagyobb értékei vannak itt a magyarok számára, mint Hollandiában a hollandok számára. Nálunk a második világháború előtti történelemről szinte senki nem tud semmit. A színház területén is azt tapasztaltam, hogy az értékekre sokkal inkább koncentráltok, mint ahogy mi tesszük. Hollandiában az értékteremtő színház jobbára kimerül a Tart pour Earl kezdeményezésekben, míg nálatok a közönség az első, az előadások neki készülnek. Erre épp Nyíregyházán láttam nagyon jó példákat, ahol - úgy érzem - jobban odafigyelnek a közönségre, mint más magyar színházakban. Látható itt klasszikus magyar operett, mint például a Mágnás Miska, vagy zenés vígjáték, a Senki sem tökéletes, épp úgy, mint a most készülő Arzén és levendula, amely egy népszerű horrorbohózat. Az igazat megvallva, egy kissé úgy érzem; a közönség igényeinek kiszolgálásán túl komolyabban lehetne venni a nézők intellektuális felkészültségét, mint ahogyan például teszi ezt Verebes István, aki amellett, hogy gondoskodik a közönség felhőtlen szórakozásáról, „felrakja” a színpadra a művészetről alkotott különvéleményét, mint ahogyan tette azt a Hamletben. Nem érheti az a vád, hogy lebecsüli a közönséget. Egyébként olyan előadást is láttam Nyíregyházán, amely a nemzetközi összehasonlításban is roppant magas színvonalú darab. Szerintem A vágy villamosa a külföldi színházi élvonalban is dobogós helyet érdemelne. Sokkal több kreativitás érezhető belőle, mint a többi, általam Magyarországon eddig látott produkciókból. Mégis bevallom, számomra A vágy villamosa a rendezésnek - már ami a várható fogadtatást illeti — egy biztonságosabb formáját sugallja. A rendező már a bemutató előtt biztos lehetett benne, hogy nemcsak értékes, hanem sikeres darabot is alkotott. Engem azonban sokkal jobban meg tud érinteni az a fajta kísérletező merészség, amit a Hamlet elkészítése alatt, annak próbáin tapasztaltam. Meggyőződésem, hogy az ilyesfajta rendezői bátorság képes előrevinni a színházi kultúrál nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világon. — Melyik előadás tetszett a legjobban a nyíregyházi színházban?- A Hamlet.-Figyelemmel kísérted a próbákat, előadásokat láttál. Nem okoztak-e gondot a nyelvi nehézségek egy- egy darab befogadásában ?- Általában jól meg tudom érteni a darabokat. Gondok csupán vígjátékoknál adódhatnak, mert ott a szóbeliségen nagyobb a hangsúly, így egy-egy poén számomra esetenként csak a szövegből derülne ki. A Hamletiéi nem volt különösebb problémám, mert jól ismerem a darabot. A megértésnek különben vannak egyéb akadályai is. Budapesten a Nemzeti Színházban láttam A kiátkozott című darabot, amit azért nem tudtam teljesen befogadni, mert a színészi játék kimerült abban, hogy a színészek álltak egymással szemben és mondták a szöveget. Gyakorlatilag nem volt a színpadon mozgás, és ilyenkor az embernek nem sok ötlete van, hogy mi a történet. Ez még a magyar fülnek is unalmas lehet. Ha viszont a színjáték mély és árnyalt, egyszóval jó, akkor - még ha nem is beszéled a nyelvet - könnyű a dolgod, sőt rájössz, hogy a szöveg nem is igazán fontos, mert a látott játékból minden nyilvánvalóvá válik. — Eltérő a két ország gazdasága, éghajlata, másmás kulturális gyökerekkel rendelkezünk, és Európa története is különböző szerepeket osztott ránk. Vajon a színpadi szerepeket is másként játsszuk? Össze tudnád hasonlítani a holland és a magyar színészeket?- Hollandiában a színészek elsősorban önmaguk keresik meg az alakítandó figura belső személyiségét, és ebben a folyamatban sokkal kisebb a rendező szerepe, mint itt. A magyar színész technikailag sokkal képzettebb és sokoldalúbb. Tud táncolni, énekelni vagy vívni, ha kell, miközben a prózai szerepekben is képes helytállni. Van egy olyan érzésem, hogy a ti színészeitek a kisujjukból kirázzák a szakmát. — Ha ilyen nagy a különbség színész és színész között, akkor ennek bizonyára megvannak a kon- Attól függ. A közönség ott sem homogén. Hollandiában nem létezik az a magyar színházi gyakorlat, hogy az előadások egy-egy településhez, színházhoz kötődnek. Nincs egy helyben álló színház, az előadásokkal a bemutató után utazni kezdenek, hogy minél többen lássák őket, és minél több bevételt hozzanak. Létezik nyolc, államilag támogatott nagyszínház, melyeknek a közönsége főként intellektuális igényeket támaszt, és érdekelt az új, gondolatokat ébresztő próbálkozásokban. Ezek számomra „a” színházak, amelyek elsősorban modern darabokat játszanak. A közönségnek a népszerűbb előadásokra fogékony része manapság, csakúgy, mint Magyarországon, a musicaleket szereti. Ezekben az előadásokban van a legtöbb pénz. Ezek ott magánvállalkozások, amelyek létrehozásában az állam nem vállal szerepet. A musicalnek saját magát kell eltartania, és el is tartja magát. Az államilag szubvencionált nagyszínházaknak mintegy egymillió nézője van évente, míg az úgynevezett, főleg látványosságra törekvő kereskedelmi színházakat hozzávetőleg négymillióan látogatják ugyanennyi idő alatt.- Sok külföldi számára Magyarországon az egzotikumot nem a gulyás vagy a tokaji jelenti, hanem az a mérhetetlen menyiségű érthetetlen dolog, amit soha nem szűnő találékonysággal a „ hivatal” képes produkálni. Mi volt az az eset, amivel itt, Magyarországon elsőként találkoztál, és nem értetted, hogy az miért úgy van?- Telefonkártyát vásároltam, azonban egy telefontársasághoz, ahol másfél óráig kellett sorban áll- nom. Kissé ugyan elbizonytalanított, hogy több sor is volt, információval azonban - hogy hol orvosolják majd problémámat - senki sem tudott szolgálni. Szerencsére sorra kerültem, s rövid kávézás után a kártyái beletették egy ketyerébe, kiderült, hogy az a hibás, és nem én, pedig már kezdtem azt hinni. Megnyugodtam, de csak addig, amíg nem töltettek ki velem öt különböző nyomtatványt. Ha ez így megy tovább, és mindenhez ennyi papírt használtok föl, Magyarországon két éven belül nem lesznek fák. Ha itt bármit el akarok intézni, egy papírhoz legalább ötven pecsét szükséges, míg valaki komolyan vesz. — Tudnál-e egy komplex képpel szolgálni öt mondatban Magyarországról?- Inkább öt szóban. Növekedés, hagyománytisztelet, pecsétek, tanulni vágyás és gyönyörű.- Elképzelhetőnek tartod, hogy valamikor a későbbiek során egy magyar színház plakátján ezt olvashatjuk: rendező - Jimmy Teunis Plooij?- Az ambíció arra, hogy rendezzek, otthon is megvan bennem; arról van szó csupán, hogy ezt az ambíciót át kell helyezni Magyarországra, és ennek több összetevője van. Mindenesetre szeretném egyszer majd úgy beszélni ezt a nyelvet, hogy meg tudjak rendezni egy magyar darabot.
