Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-13 / 265. szám

„A lámpásom a kezemben...” Ünnepeltek a Waldorf-iskolások Sebestyén Erzsébet „...és szívemben nő a re­mény Az égen ragyog a csillag, a földön ragyogok én. A csillagfény a földre ér...” Ezzel a kis dallal köszöntik Szent Márton ünnepét a Wal­dorf-iskolások. 1997. novem­ber 11. délután 5 óra. Bizony úgy tűnik, nem kedvez az idő az ünneplőknek. Pattognak a jégdarabok a Sóstó-erdei Szabadidő Park vadászházá­nak tetején, ahol jelenleg a Nyíregyházi Szabad Waldorf- iskola működik. Kint zuhogó eső, szél és sötétség. Bent tök­lámpások, gyertyák, mécse­sek fénye. Furulyaszóra lassan elcsendesednek az ünneplők, s felhangzik a kis dal, majd a gyerekek a tanító néni köré gyűlnek, hogy meghallgassák a mesét, amely ma Márton lo­vagról szól, aki köpenyét s kenyerét osztotta meg az átfá­zott, éhes, rongyos koldussal. Csend ül á teremben a mese végén. Néhány perc múlva azonba újra izgalom tölti meg az aulát, kiosztják a lámpáso­kat. Felnőtt és gyerek, „wal- dorfos” vagy meghívott ven­dég: mindenkinek jut. Lassan meggyulladnak a lámpások fényei, énekszóval indul a tár­saság az udvarra. Az utat kis mécsesek mutatják. Még az eső is eláll a körmenet tisztele­tére. Az iskola épületéhez visszaérve minden gyerek kap egy kis cipót, amelyet meg­oszthat valakivel. Senki sem eszi meg egyedül. Megható, felemelő pillanatok. Kis közös ének, játék után a tanítók saját sütésű almás pitével látják vendégül az ünneplőket, majd jó éjszakát kívánnak, s ki-ki indul tovább a maga útján. Szeretettel, örömmel, fénnyel gazdagabban. Önmérsékletet kérnek Kávássytól A szabaddemokraták nyíltan vállalták, hogy nem ér­tenek egyet Kávássy Sándor parlamenti alelnöki ki­nevezésével. Kérik, hogy beosztásából adódóan nyi­latkozataiban mérsékeltebb hangvételt alkalmazzon. Többek között erről volt szó tegnap Nyíregyházán, az SZDSZ irodájában. K. Z. (Új Kelet) _________ Te gnap tartották megyei küldöttgyűlésüket Nyíregy­házán a Szabaddemokraták Szövetsége tagjai, amelyen részt vett Szent-lványi István, a párt országgyűlési frakció- vezetője, a parlament külügyi bizottságának elnöke. A ta­nácskozás előtt a politikus hazánk NATO-tagsága mellett érvelt. Kijelentette: az ország csatlakozása nemcsak egy ol­csó védelmi rendszert jelent, hanem a gazdasági integráci­ós feltételeket is javítja. A ka­tonai szervezetben a magyar részvétel a keleti térségek la­kóira nemcsak jó pszichológi­ai hatást fejt ki, de a biztonság miatt nőhet a külföldi tőkések beruházási kedve. A liberális párt parlamenti csoportjának vezetője azt kérte a megye la­kóitól, hogy minél többen je­lenjenek meg a szavazáson és voksoljanak igennel. Hazánk­nak nemzetközi megítélése így tovább javulhat. Szent-lványi István elmond­ta: sajnálatosnak tartják az SZDSZ-es honatyák, hogy Kávássy Sándor kisgazdapár­ti országgyűlési képviselőt, az FKGP megyei elnökét vá­lasztották meg a parlament alelnökének. Korábbi meg­nyilvánulásai, így a szlovák­magyar lakosságcsere ötleté­nek támogatása, az ukrán­magyar kérdésekben kifejtett álláspontja komolyan ártot­tak hazánk külpolitikai tö­rekvéseinek. Kávássy beosz­tásából adódóan külföldi vendégeket fogad majd, és delegációkat vezet idegen or­szágokba. Szent-lványi kéri a parlament újonnan megvá­lasztott alelnökét, hogy jövőbeni nyilatkozataiban nagyobb önmérséklésről te­gyen tanúbizonyságot. Eb­ben a legilletékesebb az FKGP frakciójának vezetője -jegyezte meg a liberális párt politikusa. Az SZDSZ parla­menti vezérszónoka tudatta: a hasonló gondok elkerülése érdekében javasolni fogja, hogy az Országgyűlés elnö­ki és alelnöki posztjainak be­töltése előtt a pártok frakció- vezetői egyeztessenek ajelöl­tek személyéről. Megyei krónika 1997. november 13., csütörtök Osztrák mintára az ukrán határnál (Folytatás az 1. oldalról)- Az ukrán miniszterelnök delegációját azért választották ketté, mert hangsúlyozottan szeretnénk a regionális együtt­működést előtérbe állítani - húzta áléi Baja Ferenc. - A mi­niszterelnök úr Győrbe látoga­tott, ahol tanulmányozza a tíz­éves osztrák-magyar regioná­lis határ menti kormányközi vegyes bizottság működésé­nek eredményeit. A Záhonyba és környékére érkezett másik küldöttség ebben a térségben igyekszik rávilágítani arra, hogy az osztrák-magyar terület- fejlesztési vegyes bizottság mintájára szükség van hasonló testület létrehozására magyar­ukrán vonatkozásban is. Ezen az intézményrendszeren keresz­tül tudunk a régió Európájához intézményesítetten csatlakozni, segítségével térségi programfi­nanszírozás keretében valósul­hat meg az együttműködés. Ez pedig azért fontos, mert egy­részt a két ország, másrészt pe­dig a határ menti térségek for­rásait lehet e rendszeren keresz­K. Z. (Új Kelet) ___________ Eg yebek mellett az ország 1998. évi költségvetési ter­vezetét vitatják meg novem­ber 13-án, csütörtökön a Ma­gyar Szakszervezetek Orszá­gos Szövetsége (MSZOSZ) megyei testületének tagjai ­tül koordinálni, s ezáltal az európai uniós és más segélyek e régióba áramoltathatok. Záhony térségében kiépült az az infrastruktúra, amely szükséges ahhoz, hogy a két ország egy közös logisztikai rendszerbe foglalva kormány­közi egyezmény kialakításá­nak lehetőségével mozdítsa elő a Záhony-Csap különleges gazdasági övezet további fej­lődését. Ez az övezet az úgy­nevezett európai 5-ös korridor­nak az egyik csomópontja. A vegyes bizottság létrejöt­te azért is fontos, mert jelen pil­lanatban Ukrajnában nincs te­rületfejlesztési minisztérium, ez a feladat nincs a kormány­zati rendszerbe artikulálva. Kosztenko miniszter úrral ki- bővítjük tevékenységünket erre a területre, osztrák mintá­ra, és a magyar—román határ­menti vegyes bizottság műkö­désének tapasztalatai alapján. Döntés született arról is, hogy az év végéig a két minisztérium legfelsőbb hivatalvezetői kidol­gozzák a Felső-Tisza és az uk­tájékoztatta lapunkat Vas­kó Mihály, az MSZOSZ sza- bolcs-szatmár-beregi képvi­seletének vezetője. Az ülésen Wittich Tamás, az MSZOSZ alelnöke ad információt az érdekegyeztető tanács meg­állapodásairól és az adótör­vények várható módosításá­rajnai területhez kötődő termé­szetvédelmi terület, esetleg nemzeti park koncepcióját, amely talán a határon is átnyú­lik. Egyezményt kötöttünk a szennyezett vízről szóló euró­pai deklaráció érvényesítésé­ről is. Ez azt jelenti, hogy ha a vízminőség romlása Ukrajna területén történik, akkor a költ­ségeket az ukrán fél fizeti. Rendkívül jelentős Ukrajná­nak ez a lépése. Mindaddig, amíg a megfelelő felszerelések és források hiányoznak Ukraj­nában, átmeneti jelleggel a ma­gyar Környezetvédelmi Mi­nisztérium a központi kárelhá­rítási keretből kisegíti az uk­rán felet. A tájékoztatón Szergej Usz- tics, a Kárpátaljai Megyei Ál­lami Közigazgatási Hivatal el­nöke, Zilahi József, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Köz­gyűlés elnöke, Tóth Mihály, az ukrán és Bajor Tibor, a magyar parlament képviselője a két or­szág és a két régió további együttműködésének fontossá­gáról beszélt. ról. A tanácskozáson szó lesz még a tb-önkormány- zatok helyi testületéinek to­vábbi működéséről, a me­gyei munkaügyi tanács és a megyei területfejlesztési ta­nács munkájáról, valamint időszerű szakszervezeti fel­adatokról. A kedden Budapesten kez­dődött magyar-ukrán kor­mányfői és miniszteri tanács­kozások szerdán Győrben, Záhonyban és Nyíregyházán folytatódtak. Tegnap dél­után a megyeházán minisz­terek, országos hatáskörű szervek vezetői és gazdasá­gi szakemberek egyeztették álláspontjukat a kapcsolat- építés aktuális feladatairól. Zilahi Józsefnek, a megyei közgyűlés elnökének kö­szöntője után Baja Ferenc környezetvédelmi és terület- fejlesztési miniszter elmond­ta: a két miniszterelnök támo­gatja a határ menti együtt­működés feljesztését, az együttes munka elmélyítését ugyanis a kisebb térségek között kell kezdeni. Szólt ar­ról, hogy a két ország kor­mányközi területfejlesztési bizottságot alakít, amely ko­ordinálja a térségek közötti együttműködést. A testület mcchatározza az elsőbbséget élvező feladatokat. Tudatta: a határ mentén a két ország szak­emberei az év végéig elkezdik a természetvédelmi területek felmérését. Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere ar­ról beszélt, hogy minden fel­tétel adott a város régióköz­ponti szerepének kialakításá­hoz. Javasolta, hogy ukrán konzulátus kezdje meg műkö­dését Nyíregyházán. A diplo­máciai testület munkatársai egyes esetekben segítséget nyújthatnak a megyében nagy számban megforduló ukrán tu­ristáknak. Jurij Kosztenko, Ukrajna környezetvédelmi és energia- ipari minisztere úgy látja, hogy a két ország között hatalmas a kihasználásra váró gazdasági lehetőség. A tárca vezetője is azon véleményének adott han­got, hogy a fejlesztéseket a ha­tár menti regionális szinten kell elkezdeni. Szergej Usztics, Kárpátalja megyei tanácsának elnöke szerint közösen kell ki­alakítani az elképzeléseket a záhonyi és csapi szállítási, rakodási kapacitások növe­léséről. A szomszédos me­gye vezetője attól tart, hogy hazánk európai uniós csat­lakozása után a határátkelő- helyeken nehézségek jelent­keznek a személy- és a te­herforgalomban. Bencze Jó­zsefdandártábornok, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának főigaz­gatója azt javasolta, hogy a két ország illetékes vezetői kezdjenek tárgyalásokat a kamionok várakozási idejé­nek csökkentésére. Munka­társai nevében vállalta, hogy a korábbi, rögzített, órán­kénti 12 helyett húsz kami­on ki-, illetve beléptetését elvégzik Záhonyban a pénz­ügyőrök. A politikusok és a szak­emberek a közeljövőben megkezdik a felvetődött kérdések és problémák ki- doleozását. megoldását. Érdekegyeztető megállapodások Életrevaló plussz Tudósítónktól A mátészalkai Széche­nyi István Általános Is­kola 6/a. és 5/a. osztályo­sai is bekapcsolódtak a Pharmavit által meghir­detett Életrevaló plussz országos akcióba. A kö­zelmúltban a 6/a.-ból két, az 5/a.-ból pedig egy csoport végzett hasznos tevékenységet: osztály- főnökeik irányításával szemetet szedtek, parko­sítottak, rendezettebbé tették környezetüket - többek között - a volt Hősök téri iskola terüle­tén. Ezzel teljesítették az egészségmegőrző prog­ram egyik feladatát, ame­lyért pontok járnak. Apróképek: A „városépítő” Berki Antal (Új Kelet)- Amikor ’94-ben a köz­ség bizalmat szavazott a képviselő-testületnek és személy szerint nekem, el­határoztuk, mindent elkö­vetünk azért, hogy Dcme- cser nagyközség belátható időn belül megkapja a vá­rosi címet - foglalta össze a településvezetők törek­véseinek lényegét Fóiky László demecseri polgár- mester. Elhatározásunkat annyi­ra komolyan vettük, hogy testületi határozatot is hoztunk a cél elérésének érdekében. Azóta a napi gondokon kívül, fölös energiáinkat a városi cím elnyeréséért áldoztuk. Nem könnyű errefelé az élet, de igyekeztünk min­dent úgy végezni, hogy a lakosságot ne terheljék túl­ságosan azok a pluszkiadá­sok, amelyek a különféle beruházásokhoz szüksége­sek voltak. Építettünk uta­kat, avattunk rendőrőrsöt, jövőre kezdjük a szenny­víztisztító telep kialakítá­sát, és a régi, engedély nél­kül használt szemétlerakót visszaadjuk a természet­nek. Demecser nagyközség központi helyzeténél fog­va is alkalmas a városi cím­re, van gimnáziumunk, itt működik az ÁFÉSZ-köz- pont, itt a Tigáz-társulás centruma. A testület, a köz­ség vezetősége és a lakos­ság minden szükséges fel­tételt megteremtett azért, hogy a pályázaton sikere­sen szerepeljünk. Most már a földön kívüli hatalmak és a belügy illetékesei kezé­ben vagyunk. y oto bozso Kutat A nyíregyházi „négyszögasztal”

Next

/
Thumbnails
Contents