Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-12 / 264. szám
Világkrónika A kutatást Svájcban sem fizetik túl Göncz Árpád befejezte látogatását 1997. november 12., szerda Érdemi előrelépés nélkül érlek véget kedden Richard Holbrooke amerikai különmegbízotl ciprusi tárgyalásai. Holbrooke továbbutazott Ankarába, miután tárgyalt a ciprusi görög és török közösség vezetőivel. A különmegbízott elmondta, hogy Gláfkosz Kleridesz ciprusi államfővel és Rauf Denkt ássál, a török ciprióták vezetőjével folytatott négyórás tárgyalásain nem történt áttörés. „Nem számítottam semmire. Célunk az volt, hogy folytassuk a tárgyalásokat, és új lehetőségeket teremtsünk” - hangoztatta Holbrooke. Földi csapásmérő fegyverekkel felszerelt amerikai harci repülőgépek indultak kedd délután Irak felé a Nimitz amerikai repülőgép-hordozó hajó fedélzetéről - közölte a londoni rádió. A BBC tudósítója, aki a világ legnagyobb repülőgép-hordozójának fedélzetéről küldte jelentését, elmondta: több hullámban szálltak fel a haditengerészeti légierő F-14 Tomcat, illetve F-18 Hornet típusú, földi csapásmérésre és légtérbiztosításra felfegyverzett repülőgépei. Keddi londoni értesülések szerint készenléti állapotot rendeltek el a térségben állomásozó brit és amerikai erőknél. Aszlan Maszhadov csecsen elnök és kíséretének tagjai csak érvényes orosz útlevélbe kapnak amerikai vízumot - jelentette ki kedden Moszkvában Gennagyij Taraszov. Az orosz külügyi szóvivő az amerikai fél hivatalos tájékoztatására hivatkozva arról számolt be, hogy Maszhadov valóban kért amerikai vízumot, Washington azonban ezt az ügyel úgy kezeli, hogy „az Oroszországi Föderáció egyik szubjektumának vezetője magánlátogatásáról van szó”. Taraszov ismeretei szerint a látogatás során nem terveznek találkozókat az Egyesült Államok kormányának képviselőivel, illetőleg politikai vezetőkkel - Maszhadov a Carnagie békealapítvány meghívásának tenne eleget. Az orosz külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy a csecsen elnök nem egyeztette tervezett utazását a moszkvai külügyminisztériummal. Az RMDSZ operatív tanácsa kedd délután, többórás megbeszélés után a tárgyalások folytatására adott mandátumot a szövetség megbízottainak, akik a Parasztpárttal egyeztetnek az oktatási törvény kisebbségi nyelvoktatásra vonatkozó előírásaival kapcsolatban - tájékoztatta az MTI tudósítóját Kötő József ügyvezető alelnök. Markó Béla, Takács Csaba és Verestóy Attila az ülésről egyenesen a miniszterelnökkel való megbeszélésre siettek. Németországban több éve tartó csökkenés után az idén ismét növekszik a szélsőjobboldali bűncselekmények száma, és bővül az újfasiszta csoportok tagsága is. A Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) kedden ismertté vált adatai szerint az év első kilenc hónapjában 5173 szélsőjobboldali indíttatású bűncselekményt követtek el az országban. Ez 14 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A nyomozó hatóságok nyilvántartása szerint az újfasiszta csoportok tagsága 47 ezer főre tehető, ami kétezer fővel több, mint egy évvel korábban. A bűnügyi hivatal aggasztó új fejleménynek értékeli, hogy rendkívül gyors ütemben nő a szélsőjobboldali — gyakran kifejezetten antiszemita és idegenellenes - tartalmú dalokat megszólaltató rockzenekarok népszerűsége. Hat évig tartó szünet után kedd délben felújították a Horvátország és Jugoszlávia közötti vasúti személy- és teherforgalmat. A horvátországi Vinkovcéből indult vonat délben érkezett meg a horvát-jugoszláv határ jugoszláv oldalán lévő Sid vasútállomására, s a szerelvény fél kettőkor indult vissza Horvátországba. A tervek szerint a Vinkovce- Tovarnik-Sid vonalon naponta két pár személyvonat, valamint egy tehervagonokból álló szerelvény közlekedik majd, míg a Vinkovce-Erdőd-Gombos vonalon két pár vonat jár majd naponta. Ki is volt Lenin? MTI ________________ A mai ukrán gyerekek számára a közelmúlt szovjet történelme a jelek szerint igencsak ködbe vész. A 10-11 évesek korcsoportjában - egy közvélemény-kutatás szerint - kevesebb mint ötven százalék tudja, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, ismertebb rövidítéssel a NOSZF atyja Vlagyimir Iljics Lenin volt. Néhányan e minőségben Napóleonra, Sztálinra, vagy egyenesen Hitlerre tippeltek, tíz gyereknek még elképzelése sem volt arról, kinek a személyéhez is kötődött az esemény. Többen az 1917-es évszámot 1814-re tették, s csak a csoport felénél kevesebben tudták, liogy ennek pontosan 80 éve. A szimferopoli közvélemény-kutatásban - amelyben összesen 150 diák vett részt - a 16-17 évesek korcsoportjában, még akik tanulmányaikból emlékeztek rá, sem értékelték túl nagyra Lenin munkásságát: csupán hét százalék ítélte Lenint „nagy történelmi személyiségnek”. A Noviny Havelről MTI ___________________ Vá clav Havel a Lidové Noviny című tekintélyes prágai polgári napilap szerint „beteg ember”, s ezért fel kell tenni az eretnek kérdést: Csehország számára valóban az-e a legjobb, ha a következő öt évben is Havel lenne az államfő? Az újság rámutat: Havel az új miniszterek szombati kinevezésekor tragikus látványt nyújtott, amely növelte az e téren eddig kétkedők táborát, bár az államfő gesztusával éppen az ellenkezőjét kívánta elérni. „Zavar, aggódás, megrökönyödés - ezekkel a szavakkal lehet a legjobban kifejezni azt, amit a ceremónia résztvevői és később a televízió nézői láthattak.” Havel volt az, aki mandátumának kezdete óta elutasította, hogy csak díszelnök legyen, s igyekezett hatáskörét minél jobban kiszélesíteni. Most már majdnem két hete problémái vannak az egészségével, amelyek megakadályozzák, hogy tisztségét megfelelő módon ellássa. Az orvosok további, legalább egy hónapnyi pihenést és a munkatempó jelentős csökkentését javasolják. Ez azt jelenti, hogy az ország legalább másfél hónapig lesz működő elnök nélkül. A bevezetőben feltett kérdést januárban kell majd megválaszolniuk a képviselőknek és a szenátoroknak. A döntéskor a pozitív érvek mellett, amelyek Havel megválasztása mellett szólnak, figyelembe kell majd venniük a következő tényeket is: Havel beteg ember, s kétségtelen, hogy a múló idővel egészségi állapota nem fog javulni. Az országra nehéz idők várnak, amikor sok fog múlni az államfőn. A nép választott képviselői eddig mindig alibit keresve kibújtak a döntés felelőssége alól azt hangoztatván, hogy Havel döntse el, akar-e ismét elnök lenni vagy sem. Mindez úgy néz ki, mintha nem is választásokról, hanem az uralkodó akaratának puszta jóváhagyásáról lenne itt szó. gyobb számban jelentkezhetnének a CERN-be a különböző projektekre. Magyarország 1991 óta tagja az összesen 19 tagországot számláló európai szervezetnek, amely tagjai befizetéséből tartja fenn magát. Göncz Árpád látogatása többek között azt demonstrálta, hogy Magyarország még aktívabban be akar kapcsolódni a CERN-progra- mokba, és további nagy megrendeléseket szeretne kapni ipari berendezésekre. A kutató- intézet főigazgatója elmondta a magyar államfőnek - valamint az őt elkísérő Michel- berger Pálnak, a Magyar Tudományos Akadémia alelnö- kének, valamint Siegler Andrásnak, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság ügyvezető elnökhelyettesének -, hogy a CERN komoly anyagi gondokkal küzd. Ennek megfelelően állandó alkalmazottjainak létszámát az eredeti 3000-ről máris lecsökkentette 2800-ra, s MTI _________________ Me dgyessy Péter Indiából való hazaérkezése után tárgyalni kíván a jegybank elnökével a csúszó leértékelés ütemének csökkentéséről - közölte az MTI-vel maga a pénzügyminiszter Újdelhiből, miután befejezte indiai tárgyalásait. A kedden közzétett friss inflációs adatok fényében Medgyessy megerősítve látja az általa korábban mondottakat, vagyis azt, hogy októberben tovább fog lassulni az infláció, és ez lehetővé teszi a leértékelési ütem és a kamatlábak csökkentésének fontolóra vételét. A pénzügyminiszter szerint egy tizedpont körül lehet a csökkentés mértéke. A pénzügyminiszter elmondta, hogy látogatása kapcsán komoly tárgyalások kezdődtek az Ikarus indiai eladásairól. Az végeredményben 2 ezerre akarja visszafejleszteni. Ettől függetlenül a főigazgató támogatja a magyarok létszám növelési igényét. Tájékoztatása szerint a CERN jelenleg egy új részecskegyorsítót épít. Göncz Árpádnak a svájci intézetben dolgozó magyar kutatók beszámoltak munkájukról és gondjaikról, a pénz- és eszközhiányról. Ezenkívül megerősítették: valóban nehéz Magyarországon elegendő számú megfelelő szakembert találni, aki hajlandó projekteket megpályázni, támogatókat szerezni magának, azért, hogy aránylag nehéz körülmények közölt, a családjától távol kutasson. Ehelyett inkább az a jellemző, hogy a friss diplomások a multinacionális cégeknél igyekszenek elhelyezkedni, pár év alatt gyökeret vernek, és aztán már nem akarnak elmenni az alapkutatásba - mondták a CERN-ben dolgozó magyar kutatók Göncz Árpádnak. Ikarus helyi összeszerelő üzemet hozna létre megfelelő sorozatnagyságú indiai vásárlás esetén, ennek fejében pedig a legnagyobb indiai cég, a Tata kis teherautók összeszerelésére vállalkozna Magyarországon. Medgyessy jó esélyeket lát az energetikai beruházásokban való részvételre, s tárgyalt szoftverekkel kapcsolatos értékesítési lehetőségekről is. Indiai szakemberek szerint a jelenlegi évi 70 millió dolláros forgalom pár éven belül 200, 3-5 éven belül pedig akár 500 millió dollárra is növelhető lenne - mondta. Az indiai kormány tudomásul veszi és megérti, hogy Magyarország a NATO tagjává kíván válni, hiszen ez egyebek közt esélyeket ad arra, hogy növekedjenek a külföldi beruházások Magyarországon — közölte Medgyessy Péter. Katonai együttműködés MTI ________ _____ Mo szkva és Budapest idén decemberben kormányközi megállapodást ír alá a katonai- műszaki együttműködésről, s e dokumentum előkészítése önmagában is nagy előrelépés, tekintettel Magyarország NATO- tagságra irányuló szándékaira - jelentette ki kedden az Interfax orosz hírügynökségnek adott interjújában Vlagyimir Bulgak orosz miniszterelnök-helyettes. Bulgak a magyar-orosz kereskedelmi-gazdasági együttműködési kormányközi bizottság társelnöke. A testület az elmúlt héten Moszkvában tanácskozott, s az ülésszakon a magyar küldöttséget Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter vezette. Az orosz miniszterelnök-helyettes nyilatkozata szerint az egyezményben meghatározzák a katonai-műszaki együttműködés kereteit, mindkét fél kijelöli az őt képviselő közvetítőket, s egyben munkacsoport létrehozását is tervezik a katonai-műszaki együttműködés kérdéseinek vizsgálatára. Bulgak úgy vélte, hogy „a gazdasági célszerűség és a piac győzte meg a partnereket a katonai-műszaki együttműködés folytatásának hasznosságáról”. Az orosz gazdasági vezető „sokat ígérőnek” tartja Budapest és Moszkva megállapodását „a volt Szovjetunió közreműködésével Magyarországon épült termelői kapacitások kihasználásáról, a korábban szállított orosz harci technika korszerűsítése céljából”. Egyebek között Bulgak szerint arról van szó, hogy „felélesztik a magyar hadseregnél hadrendben lévő 32 MiG korszerűsítéséhez szükséges ipari kapacitásokat”. Az orosz fél ezeket a munkákat egyedül is el tudná végezni megfelelő finanszírozás esetén. „Pénzügyi okok miatt azonban azt javasoljuk a magyar partnereinknek, hogy legalább egy MiG-re a 32 közül rendeljék meg a korszerűsítést, így kiderül, milyen irányban kell átalakítani azt az általunk épített hatalmas gyárat, amely jelenleg gyakorlatilag kihasználatlanul áll” - jelentette ki az orosz miniszterelnök-helyettes. Medgyessy Péter indiai tárgyalásai Határozattervezet MTI _________________ Az Egyesült Államok hétfőn szorgalmazta a Biztonsági Tanácsban, hogy a testület szólítsa fel Bag- dadot az amerikai ENSZ- ellenőrök kiutasítására vonatkozó javaslatának a visz- szavonására, és helyezzen kilátásba „súlyos következményekkel” járó intézkedéseket arra az esetre, ha az iraki kormány továbbra is szembeszáll a világszervezet akaratával. A helyzet bonyolultságát jelzi azonban, hogy az orosz ENSZ-kép- viselő, Szergej Lavrov közölte: Moszkva helyteleníti erő alkalmazását vagy erővel való fenyegetést a viszály elsimítására. Döntés a hét közepe előtt nemigen várható. A Biztonsági Tanács zárt ajtók mögött meghallgatta Kofi Annan beszámolóját a világszervezet háromfős küldöttségének kudarccal végződött bagdadi útjáról. A főtitkár kifejtette, hogy nem javasolja az iraki panaszok meghallgatását mindaddig, amíg Bagdad nem teljesíti maradéktalanul a vonatkozó BT-határozatokat. Hasonlóképpen vélekedett Bill Richardson amerikai ENSZ-nagykövet is, hangoztatva, hogy a New Yorkban tartózkodó Tárik Aziz iraki miniszterelnökhelyettesnek semmi keresnivalója sincs a testület előtt. A beterjesztett amerikai-brit ihletésű határozattervezet négy fő pontból áll: - kemény hangon elítéli Irakol az UNSCOM keretében tevékenykedő ENSZ-ellenő- rök munkájának akadályozása miatt; - felszólítja az iraki hatóságokat a tömegpusztító fegyverek megsemmisítését ellenőrző bizottsággal való együttműködésre és a vonatkozó BT-hatá- rozat maradéktalan teljesítésére; - nemzetközi utazási korlátozásokat vezet be azokra az iraki köztisztviselőkre, akik akadályokat gördítettek az ENSZ-szakértők tevékenységének útjába; - súlyos következményekkel járó intézkedéseket helyez kilátásba árra az esetre, ha Bagdad nem hajija végre a határozatot. Az utazási szankciók bevezetését Washington és London már hetekkel ezelőtt kezdeményezte, de az akkor jóváhagyott határozat még csak fenyegetőzött a korlátozásokkal. Az eredeti amerikai-brit indítványt ugyanis többen ellenezték a Biztonsági Tanácsban, és az állandó tagok közül hárman is tartózkodtak a szavazásnál: Oroszország, Franciaország és Kína. Az amerikai ENSZ-nagykövet jelezte, hogy az orosz kifogások ellenére is most egységesebb fellépésre számít. ENSZ-forrásokból felhívták a figyelmet arra, hogy a határozattervezet nem vádolja Irakot az Öböl-háborút lezáró 1991-estűzszünc- ti egyezmény tényleges megsértésével, ami maga után vonhatná katonai eszközök azonnali alkalmazását. Szerintük a tény arra utal, hogy az Egyesült Államok — legalábbis egyelőre - a „békés” megoldást részesíti előnyben. MTI _________________ Gö ncz Árpád köztársasági elnök kedden délelőtt kétnapos nem hivatalos svájci látogatása utolsó programpontjaként a Genf melletti Meyrinben felkereste a nemzetközi részecskefizikai kutatóintézetei, a CERN-t, majd pedig elutazott Budapestre. A CERN-ben az államfő Cris Llewellyn Smith főigazgatóval és több mint 30, időszakosan a CERN-nél dolgozó magyar fizikussal és műszaki kutatóval találkozott. Náray Péter nagykövet, a genfi magyar misszió vezetője az MTI-t tájékoztatva elmondta: a CERN főigazgatója vetette fel Göncz Árpád köztársasági elnöknek, hogy a jelenlegi egy főről növelni kellene az állandó magyar CERN- alkalmazottak számát, valamint hogy magasan képzett magyar szakemberek - és nemcsak fizikusok, hanem mérnökök és technikusok is - na-