Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-27 / 250. szám

Világkrónika 1997. október 27., hétfő' Magyar Távirati Iroda Az izraeli légierő harci repülőgépei szombaton ismét rakétákkal lőtték a Szíria-barát palesztin felkelők Bej­ruttól 16 kilométerre délre, Naame dombjain kiépített állá­sait. Ezt a libanoni biztonsági erők közölték. Az AP egy helyi tisztségviselőre hivatkozva jelentette, hogy az izraeli gépek két levegő-föld rakétát lőttek ki a naamei támasz­pontra. Találat érte a Népi Front Palesztina Felszabadításá­ért Főparancsnokság föld alatti alagútjait. Nem érkezett hír arról, hogy vannak-e áldozatai vagy scbcsültjei a helyi idő szerint éjjel fél kettőkor végrehajtott támadásnak. Izraeli harci gépek fél órával később két levegő-föld rakétát lőttek ki az Irán-barát Hezbollah-harcosok dél-libanoni feltételezett ál­lásaira is. A Hezbollah dél-libanoni szóvivője Szidónban úgy nyilatkozott, hogy nincsenek áldozatai az izraeli-liba­noni határövezet közelében lévő Fvajze falunál történt tá­madásnak. Hangversennyel és irodalmi esttel egybekötött megemlékezést tartottak az 1956-os forradalom tiszteletére szombaton Zágrábban a horvátországi magyar szervezetek. A Tresnjevka Kulturális Központban tartott megemlékezést a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) Zágrábi Egyesülete, a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság és a Horvát- Magyar Társaság szervezte. A megemlékezés több száz résztvevője előtt dr. Márkus Ferenc nyugalmazott tanár mél­tatta az 1956-os forradalom jelentőségét. Rendőrségi becslések szerint másfél millió, a szervezők szerint pedig kétmillió fekete asszony vonult fel szombaton Philadelphiában azon a tömegmeg­mozduláson, amelynek célja az volt, hogy demonstrálják az amerikai néger közösségek politikai, gazdasági és szociá­lis egységét - jelentette a Reuters. Az Egymillió asszony menete néven megrendezett felvonulás minden eddiginél több színes bőrű nőt mozgósított: a tömeg teljesen betöl­tötte a szépművészeti múzeumtól a városházáig vezető szé­les körutat. A résztvevők közt volt Winnie Mandela, Nel­son Mandela dél-afrikai elnök volt felesége, aki beszédé­ben méltatta az amerikai fekete nők küzdelmét a faji előítélet leküzdésében. Az orosz belügyi csapatok vasárnap lezárták a teljes dagesztáni-csecsen határt, az ellenőrzőpon­tokon szünetel mindenfajta forgalom - közölte Mahacska- lában az orosz belügyi alakulatok észak-kaukázusi parancs­noksága. Az orosz hatóságok a döntést azzal indokolták, hogy két komoly incidens is történt a határkörzetben. Isme­retlen fegyveresek meggyilkoltak egy dagesztáni rendőrt, aki az aznap eltűnt két járőrhöz tartozott. Társainak, másik hét rendőrnek és szolgálati fegyvereiknek azóta sem lelik nyomát. Emellett a belügyi csapatok egyik páncélozott szál­lító járműve alatt távirányítású aknát robbantottak, megse­besítve négy belügyi katonát. Vaha Arszanov csecsen alel- nököt sem engedték Mahacskalába utazni az orosz rendőrség különleges egységei. A helyszínen próbál bizonyítékokat szerezni a belga rendőrség arra, hogy az Európai Unió brüssze­li intézményeiben dolgozók gyermekeit foglalkoztató óvo­dában pedofil cselekményeket követtek el. A belga fővárosban számos rejtély lebegi körül az esetet, és egyes vélemények szerint az időközben eltelt idő miatt kevés az esély arra, hogy az igazság valaha is kiderül. A hatóságok egy szülői bejelentés nyomán, júniusban figyeltek fel a Clovis nevű óvodára, amelyet az Európai Bizottság megbí­zásából egy magántársaság üzemeltet. A gyanú az volt, hogy az óvoda két dolgozója legkevesebb egy hároméves kisfiú­val szemben szexuális visszaéléseket követett el. Az áldoza­tok teljes köre akár hat fő is lehet. Ceausescu lánya visszakapja ékszereit MTI-Panoráma A néhai román diktátor, Nicolae Ceausescu jelenleg súlyos beteg lánya visszakap­ja ékszereit és könyveit, ame­lyeket 1989 után elkoboztak. A Cronica Romana című lap jelentése szerint ugyanis egy bukaresti körzeti bíróság helyt adott Zoe Ceausescu ez irányú kérelmének. A hasonlóképpen elkobzott értékes festményeket azonban továbbra sem kapja vissza. Zoénak a jelenleg a bukaresti központi könyvtárban őrzött értékes könyvei közt van egy régi Biblia, Teoktiszt román ortodox pátriárka ajánlásával. A festmények a nemzeti mú­zeum tulajdonába kerültek, az ékszereket pedig a nemzeti bank széfjében őrzik. A 48 éves Zoe Ceausescu a fordulat óta visszavonultan él férjével, Mircea Oprannal Bukarest­ben, és fizikusként dolgozik egy kutatóintézetben. Jelenleg kórházban fekszik, miután rá­kos daganatot távolítottak el tüdejéből és,állapota válsá­gos. Zoe - ellentétben az egy évvel ezelőtt májzsugorban elhunyt fivérével, Nicuval - a kommunizmus alatt nem töltött be politikai tisztséget. Állítólag még bírálta is apját. Ceausescu adoptált fia, Valentin sem állott soha rivaldafényben. A magyar lecke tanulsága A nemzetközi pénzvilág közismert alakja-aki az utolsó mohikánok egyikeként, függetlenítve önmagát (és üzle­teit) a nemzetközi pénzügyi csoportosulásoktól, egyma­ga hadakozik a világban - Lennart Bohmann svéd milli­árdos. Jellemzésképpen üzleti kaliberére csak annyit, hogy amikor egy hatalmas tétel (vagy harmincötezer karát óriási kövekből álló) jakutai smaragdot ajánlottak neki megvételre, csak ennyit mondott: nem foglalkozom kis üzletekkel: A bányát ajánljátok, azt talán megveszem... Bohmann úr régóta kapcsolatban áll a magyar üzleti élet­tel, és arról „híres”, hogy 1991 óta - minden jó szándéka ellenére - sem sikerült velünk megállapodást kötnie... Dániában, koppenhágai lakásában értük utol telefonon, miután megint elviharzott Budapestről - „természetesen” üres kézzel... Palotai István telefoninterjúja- Bohmann Úr! Talán vág­junk rögtön a közepébe. Mi az, amit leginkább hiányol a ma­gyar üzleti életből?- A tisztességes puritaniz­must! Azt a szemléletet, amely megelégszik a normális ha­szonnal, és ennek fejében ma­ximális ellentételezésre kész.- Ha jól tudom, rengeteg ajánlatot kapott, mégsem kötött most sem konkrét üzletet...- Nem rajtam múlott. A ma­gam részéről azzal az eltökélt szándékkal jöttem ide, hogy legalább három megállapodást tető alá hozok, de úgy tűnik, ehhez kevés az Önök esetében négy nap. Valahányszor azt hit­tem, hogy végre összeállt a kép, a magyar partnerek mindig akartak még egyel csavarni a présen, mindig megpróbáltak rálopni valamit a tortára, vala­mi vadonatújat, és ez még mind nem elég: mindezt úgy tárták elém, mintha a világ legtermé­szetesebb dolga volna! Én biz­tonságra törekszem, ezért aztán ez a különös magyar jelenség azt sugallja, hogy legyek na­gyon óvatos... Elvégre, ha még a megállapodás megkötése előtt ilyen manővereket enged­nek meg maguknak, akkor mi lesz a megállapodások megtar­tásakor?! Nem, nem. Jobb az óvatosság.- Egyébként megfelelnének a magyar kondíciók az Ón szá­mára?- Hogyne. Persze. Főleg, ha nem változtatnák azokat félé­vente. Mindenesetre addig, ameddig ki nem alakul a stabil jogi és gazdasági háttér, addig csak „próbarepüléseket” aka­rok végezni az itt befektetni szándékozott tőkém mintegy tíz százalékáért. És látja, még ez sem sikerül...- Mégis - ha nem üzleti titok - milyen nagyságrendről van szó?- Most már semmilyenről. Annyit azonban elmondok, hogy Skandináviában egész városrészeket építek. Tető alá hoztam hét ipari parkot, magya­rán több száz gyárat. Jelenleg hét termelő nagyüzemem van szerte a világon, tengeri olaj­bányászati koncesszióim Hát- só-Indiában. Tengerhajózási flottám 21 óceánjáró teherha- jóból, három konténerhajóból és két óriástankerből áll, üzleti tevékenységemet saját pénzin­tézetem finanszírozza. Gondo­lom, ennyi elég is hozzá: ne­hogy azt higgye, hogy egy tra­fikot akartam venni a külváros­ban, és erre pazaroltam el négy napomat...- Elmondana egy esetet - természetesen nevek nélkül - a füstbe ment magyarországi üz­letei közül? Csak a tanulság kedvéért...- Hajói emlékszem, ’92-ben történt, hogy egy kiváló lehe­tőségekkel rendelkező magyar részvénytársaság felkért, hogy finanszírozzam meg számára a cég egy ázsiai országban tör­ténő aranykitermelésél. Módfe­lett elegáns körülmények kö­zött - a cég saját tulajdonú tizenakárhány személyes repü­lőgépén, összesen öten - érkez­tek Kastrupra (Koppenhága repterére), majd a Hiltonba hajtattak, ahol a tárgyalások voltak. A koncesszió — szára­zon és vízen - a kezükben volt, rendelkeztek az összes lehető engedéllyel, sőt bankot is nyit­hattak az országban, és légitár­saságuk szabadon mozoghatott az állam légterében. Mindezek ellenére egy vasuk sem volt rá, hogy lendületbe hozzák az egész rendszert, így hozzám folyamodtak tőkeinjekcióért. A lehetőségek léptéke természe­tesen az én érdeklődésemet is felkeltette, így azon voltam, hogy mindenféleképpen meg­oldást találjak. Felajánlottam, hogy részestársként beszállok. Köszönték, nem kértek belő­lem. Ekkor banki kölcsönöket ajánlottam. Ez sem kellett ne­kik. Végül aztán kibökték, hogy „fogható készpénzére volna szükség. Egymillió dol­lárra. Felvilágosítottam őket, hogy olyan pénzembert a vilá­gon nem fognak találni, aki ki­vesz a saját üzletéből egymil­liót csak azért, hogy nekik ad­hassa. Arról nem is beszélve, hogy a saját privátemberként rendelkezésre álló családi pénzekről még csak ne is ál­modjanak... Csak huzakod- tunk, tárgyalgattunk tovább, lassan elment a nap, és a végén - életemben először - megad­tam magam. Jól van, egye meg a fene, több is veszett már a vi­lágon, és rábólintottam. Rend­ben. Kiveszek egymilliót az egyik közép-amerikai cégem­ből és odaadom nekik, aztán lesz, ami lesz... Már majdnem egymás mar­kába csaptunk, amikor szinte mintegy „mellesleg” kibökték, hogy a pénzt úgy lehet csak az adott országban aktivizálni, ha keresztülvezetik annak nemze­ti bankján... Micsoda?! Hiszen alig egy hónapja történt, hogy az előző pénzügyminiszter kof­ferba rakta annak az országnak a pénzét és meglépett! Először azt próbálták elhitetni velem, hogy az új pénzügyminszter már „nem olyan”, aztán taná­csot kértek, hogy mit tegyenek, elvégre ez az „apróság” nem lehet az üzlet akadálya. Azt ta­nácsoltam nekik, hogy intéz­zék el az ottani kormánynál, hogy a koncessziós szerződés­ből - illetve annak záradéká­ból - ezt a pontot töröljék (a nemzeti bankon történő átfut­tatást), és ha ez sikerül, akkor elhiszem, hogy nincsenek hát­só szándékaik, és adom a pénzt. Ebben maradtunk. Mindez — mondom -, azt hiszem, 1992- ben vagy ’93-ban történt, és azóta nem jelentkeztek újra. Ha jól tudom, maga a részvénytár­saság is összeomlott, viszont az akkor velem Koppenhágában tárgyalók közül ma egy fő már miniszter. Nos, számomra ez volt a „magyar lecke”, ami első alkalommal arra intett, hogy legyek olyan óvatos, mint egy hiúz...- Több hasonló eset is volt?- Hasonló nem, de szinte minden ajánlaton volt egy rej­tett „csomó”. Félreértés ne es­sék. Tudom, hogy kockázat is van a világon, csakhogy az nem a szerződéskötéskor kell hogy felmerüljön, hanem ké­sőbb, a gyakorlati élet során! Értse meg, én magam vagyok, nem állnak mögöttem óriási tőkecsoportok, nem lehetek egy percig sem nagyvonalú...- Ezek szerint véglegesen bú­csút intett Magyarországnak?- Ez csak önökön múlik. Ha normalizálódik a helyzet, ha valósággá válik a szóbeszéd, akkor visszajövök. Addig nem. Az én tőkém túlságosan tisztes­séges ahhoz, hogy vakrepülé­seknek tegyem ki...- Megnyugtatná önt bizo­nyosfokig, ha a NATO vagy az Európai Unió felvenne minket soraiba?- A NATO még nem hiszem, nem vagyok olyan nemzetkö­zi konszernnek tagja, amely fegyverkereskedelmi lobbiján keresztül képes lenne behajta­ni az esetleges tartozásokat. Törökországgal sem kötök üz­letet; pedig a NATO tagja. Az EU az már más. Ha az unió tag­jai lesznek, minden aggályom elmúlik.- Önnek és magunknak is azt kívánom: így legyen! Az alkotmánybíróság elutasította Bulatovícot MTI A montenegrói alkotmánybí­róság elutasította Momir Bu- latovic távozó montenegrói el­nök óvását, és megerősítetteMilo Djukanovic választási győ-zel- mét. Az alkotmánybíróság egy­hangúlag elfogadott döntését a FoNET hírügynökségre hivat­kozva szombat este ismertette az AFP és a Reuter. A Milosevic ju­goszláv elnökkel nyíltan szem­benálló Djukanovic a múlt va­sárnap megtartott elnökválasztá­son néhány ezer szavazattal győzött Bulatoviccsal szemben. Bulatovic választási csalásra hi­vatkozva, főként a szavazás meghosszabbítása miatt nyújtott be keresetet az alkotmánybíró­sághoz, de a testület illetéktelen­nek mondta magát a vitatott kér­désekben. Montenegróban át­menetileg enyhülőben van a köztársaságielnök-választás ok­tóber 19-ei második fordulóját követő válság. A zavargások ki­törésével fenyegető feszültség csökkenése azonban nem jelen­ti azt, hogy megoldódott volna a két vezéregyéniség, a koráb­ban szövetségben álló Bulatovic és Djukanovic közötti vita: s egybehangzó podgoricai véle­mények szerint a párharc végső eldöntésére májusig, az előreho­zott parlamenti választások va­lószínű időpontjáig kell várni. Utánunk kapkodnak? Bürget Lajos kommentárja Hát ami azt illeti, az Euró­pai Unió nem kapkod utá­nunk. Igaz, más után se na­gyon, de hát ez a realitás. A külügyminiszterek nem hi­vatalos luxemburgi tanács­kozásán kiderült, hogy kínos ez a nagy kelet-európai tü­lekedés, hiszen vannak, akik határozottan rosszul járnak majd. ha ott toporgunk majd az EU kapujában. Egy illú­zióval kevesebb megint, hi­szen már többször hittük, hogy ez a térség nagyon ér­dekes a Nyugatnak. így volt ez ’89-ben is, akkor is kide­rült. sok jó tanácson kívül nem sok egyebet adtak. Most meg, amikor itt mindenki a nagy európai menetelés eu­fóriájában leledzik, kiderül, nem is vagyunk annyira kí­vánatosak. Mindez logikus. Az Euró­pai Unió nem szeretetszolgá­lat. Ott minden hűvösen raci­onális. Meg monetáris. Ha valaki a legkisebb mértékben is veszélyezteti a jól kiala­kult köröket, az legalábbis gyanús, és bár nem mondják, hogy nemkívánatos, de azt se. hogy gyertek, picinyeim, itt a tér a számotokra. Se a spa­nyol, se a portugál, se az oszt­rák nem lelkes, mindenki fél­ti a maga kis motyóját. Meg a mezőgazdaságát. Meg a munkaerőpiacát. Meg az ide­genforgalmát. Meg mindent. Fura, de amikor politikusaink ezekkel a partnerekkel tár­gyalnak, akkor mindig el­hangzik a mákonyos szöveg: teljes szívvel támogatjuk Magyarország és a többi ke­let-európai ország felvételét. Szívből talán igen, de észből nem. Mert azt jól tudják, hogy egy bővülő európai piac, egy táguló közösség a már tagok­ra is kötelességeket, költsé­geket róna, arról nem is be­szélve, hogy egyféle konku­rencia is megjelenik, ami nem igazán kívánatos, piac ide, piac oda. Szóval megint kiderült, hogy szépen, lassan, ahogy a csillag megy az égen, úgy közeledhetünk majd az EU felé, és rendezhetünk mi itt annyi Európa-napot, ameny- nyit csak akarunk, gesztusa­ink igencsak kevéssé megha- tóak. Fütyülnek itt arra, hogy lobogtatjuk a sokcsillagos kék lobogócskát, ők inkább a csillagszaporulattól félnek, ami nem ígérkezik az évszá­zad, vagy éppen az évezred üzletének. Jobb egy PHARE, jobb egy kis tanácsadás, jobb egy kis felkészülési biztatás -meg atürelemre intés. Vagy­is ha mi azt hisszük, hogy tárt karok és ajtók várnak, akkor alaposan tévedünk. Tegyük ehhez hozzá, hogy az egész európai uniós poli­tika kicsit tapintatlan. Mert megosztja a kontinenst győz­tes és vesztes várakozókra. Ez olyan lekezelő! Mert ítélkez­nek, vannak koncepciók és prekoncepciók. Hogy éppen ők lelkesítettek korábban mindenkit? Hja, az emléke­zet véges, különben is: vál­toznak az idők. És talán vál­tozik a mi realitásérzékünk is. A nagy nyomulás kicsit visszafogottabbá válhat, nem érdemes előre feláldozni min­dent, amit megkívánna a nagy csatlakozás. Mert nem várnak bennünket annyira, mint szeretnénk. Tudomásul kell venni ismételten: a fö­lény, az erő, a gazdagság, az érdek messze erősebb min­den érzelmi attitűdnél. Lan­gyos szerelem ez. És kicsit egyoldalú. És megalázó.

Next

/
Thumbnails
Contents