Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-27 / 250. szám
Világkrónika 1997. október 27., hétfő' Magyar Távirati Iroda Az izraeli légierő harci repülőgépei szombaton ismét rakétákkal lőtték a Szíria-barát palesztin felkelők Bejruttól 16 kilométerre délre, Naame dombjain kiépített állásait. Ezt a libanoni biztonsági erők közölték. Az AP egy helyi tisztségviselőre hivatkozva jelentette, hogy az izraeli gépek két levegő-föld rakétát lőttek ki a naamei támaszpontra. Találat érte a Népi Front Palesztina Felszabadításáért Főparancsnokság föld alatti alagútjait. Nem érkezett hír arról, hogy vannak-e áldozatai vagy scbcsültjei a helyi idő szerint éjjel fél kettőkor végrehajtott támadásnak. Izraeli harci gépek fél órával később két levegő-föld rakétát lőttek ki az Irán-barát Hezbollah-harcosok dél-libanoni feltételezett állásaira is. A Hezbollah dél-libanoni szóvivője Szidónban úgy nyilatkozott, hogy nincsenek áldozatai az izraeli-libanoni határövezet közelében lévő Fvajze falunál történt támadásnak. Hangversennyel és irodalmi esttel egybekötött megemlékezést tartottak az 1956-os forradalom tiszteletére szombaton Zágrábban a horvátországi magyar szervezetek. A Tresnjevka Kulturális Központban tartott megemlékezést a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) Zágrábi Egyesülete, a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság és a Horvát- Magyar Társaság szervezte. A megemlékezés több száz résztvevője előtt dr. Márkus Ferenc nyugalmazott tanár méltatta az 1956-os forradalom jelentőségét. Rendőrségi becslések szerint másfél millió, a szervezők szerint pedig kétmillió fekete asszony vonult fel szombaton Philadelphiában azon a tömegmegmozduláson, amelynek célja az volt, hogy demonstrálják az amerikai néger közösségek politikai, gazdasági és szociális egységét - jelentette a Reuters. Az Egymillió asszony menete néven megrendezett felvonulás minden eddiginél több színes bőrű nőt mozgósított: a tömeg teljesen betöltötte a szépművészeti múzeumtól a városházáig vezető széles körutat. A résztvevők közt volt Winnie Mandela, Nelson Mandela dél-afrikai elnök volt felesége, aki beszédében méltatta az amerikai fekete nők küzdelmét a faji előítélet leküzdésében. Az orosz belügyi csapatok vasárnap lezárták a teljes dagesztáni-csecsen határt, az ellenőrzőpontokon szünetel mindenfajta forgalom - közölte Mahacska- lában az orosz belügyi alakulatok észak-kaukázusi parancsnoksága. Az orosz hatóságok a döntést azzal indokolták, hogy két komoly incidens is történt a határkörzetben. Ismeretlen fegyveresek meggyilkoltak egy dagesztáni rendőrt, aki az aznap eltűnt két járőrhöz tartozott. Társainak, másik hét rendőrnek és szolgálati fegyvereiknek azóta sem lelik nyomát. Emellett a belügyi csapatok egyik páncélozott szállító járműve alatt távirányítású aknát robbantottak, megsebesítve négy belügyi katonát. Vaha Arszanov csecsen alel- nököt sem engedték Mahacskalába utazni az orosz rendőrség különleges egységei. A helyszínen próbál bizonyítékokat szerezni a belga rendőrség arra, hogy az Európai Unió brüsszeli intézményeiben dolgozók gyermekeit foglalkoztató óvodában pedofil cselekményeket követtek el. A belga fővárosban számos rejtély lebegi körül az esetet, és egyes vélemények szerint az időközben eltelt idő miatt kevés az esély arra, hogy az igazság valaha is kiderül. A hatóságok egy szülői bejelentés nyomán, júniusban figyeltek fel a Clovis nevű óvodára, amelyet az Európai Bizottság megbízásából egy magántársaság üzemeltet. A gyanú az volt, hogy az óvoda két dolgozója legkevesebb egy hároméves kisfiúval szemben szexuális visszaéléseket követett el. Az áldozatok teljes köre akár hat fő is lehet. Ceausescu lánya visszakapja ékszereit MTI-Panoráma A néhai román diktátor, Nicolae Ceausescu jelenleg súlyos beteg lánya visszakapja ékszereit és könyveit, amelyeket 1989 után elkoboztak. A Cronica Romana című lap jelentése szerint ugyanis egy bukaresti körzeti bíróság helyt adott Zoe Ceausescu ez irányú kérelmének. A hasonlóképpen elkobzott értékes festményeket azonban továbbra sem kapja vissza. Zoénak a jelenleg a bukaresti központi könyvtárban őrzött értékes könyvei közt van egy régi Biblia, Teoktiszt román ortodox pátriárka ajánlásával. A festmények a nemzeti múzeum tulajdonába kerültek, az ékszereket pedig a nemzeti bank széfjében őrzik. A 48 éves Zoe Ceausescu a fordulat óta visszavonultan él férjével, Mircea Oprannal Bukarestben, és fizikusként dolgozik egy kutatóintézetben. Jelenleg kórházban fekszik, miután rákos daganatot távolítottak el tüdejéből és,állapota válságos. Zoe - ellentétben az egy évvel ezelőtt májzsugorban elhunyt fivérével, Nicuval - a kommunizmus alatt nem töltött be politikai tisztséget. Állítólag még bírálta is apját. Ceausescu adoptált fia, Valentin sem állott soha rivaldafényben. A magyar lecke tanulsága A nemzetközi pénzvilág közismert alakja-aki az utolsó mohikánok egyikeként, függetlenítve önmagát (és üzleteit) a nemzetközi pénzügyi csoportosulásoktól, egymaga hadakozik a világban - Lennart Bohmann svéd milliárdos. Jellemzésképpen üzleti kaliberére csak annyit, hogy amikor egy hatalmas tétel (vagy harmincötezer karát óriási kövekből álló) jakutai smaragdot ajánlottak neki megvételre, csak ennyit mondott: nem foglalkozom kis üzletekkel: A bányát ajánljátok, azt talán megveszem... Bohmann úr régóta kapcsolatban áll a magyar üzleti élettel, és arról „híres”, hogy 1991 óta - minden jó szándéka ellenére - sem sikerült velünk megállapodást kötnie... Dániában, koppenhágai lakásában értük utol telefonon, miután megint elviharzott Budapestről - „természetesen” üres kézzel... Palotai István telefoninterjúja- Bohmann Úr! Talán vágjunk rögtön a közepébe. Mi az, amit leginkább hiányol a magyar üzleti életből?- A tisztességes puritanizmust! Azt a szemléletet, amely megelégszik a normális haszonnal, és ennek fejében maximális ellentételezésre kész.- Ha jól tudom, rengeteg ajánlatot kapott, mégsem kötött most sem konkrét üzletet...- Nem rajtam múlott. A magam részéről azzal az eltökélt szándékkal jöttem ide, hogy legalább három megállapodást tető alá hozok, de úgy tűnik, ehhez kevés az Önök esetében négy nap. Valahányszor azt hittem, hogy végre összeállt a kép, a magyar partnerek mindig akartak még egyel csavarni a présen, mindig megpróbáltak rálopni valamit a tortára, valami vadonatújat, és ez még mind nem elég: mindezt úgy tárták elém, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna! Én biztonságra törekszem, ezért aztán ez a különös magyar jelenség azt sugallja, hogy legyek nagyon óvatos... Elvégre, ha még a megállapodás megkötése előtt ilyen manővereket engednek meg maguknak, akkor mi lesz a megállapodások megtartásakor?! Nem, nem. Jobb az óvatosság.- Egyébként megfelelnének a magyar kondíciók az Ón számára?- Hogyne. Persze. Főleg, ha nem változtatnák azokat félévente. Mindenesetre addig, ameddig ki nem alakul a stabil jogi és gazdasági háttér, addig csak „próbarepüléseket” akarok végezni az itt befektetni szándékozott tőkém mintegy tíz százalékáért. És látja, még ez sem sikerül...- Mégis - ha nem üzleti titok - milyen nagyságrendről van szó?- Most már semmilyenről. Annyit azonban elmondok, hogy Skandináviában egész városrészeket építek. Tető alá hoztam hét ipari parkot, magyarán több száz gyárat. Jelenleg hét termelő nagyüzemem van szerte a világon, tengeri olajbányászati koncesszióim Hát- só-Indiában. Tengerhajózási flottám 21 óceánjáró teherha- jóból, három konténerhajóból és két óriástankerből áll, üzleti tevékenységemet saját pénzintézetem finanszírozza. Gondolom, ennyi elég is hozzá: nehogy azt higgye, hogy egy trafikot akartam venni a külvárosban, és erre pazaroltam el négy napomat...- Elmondana egy esetet - természetesen nevek nélkül - a füstbe ment magyarországi üzletei közül? Csak a tanulság kedvéért...- Hajói emlékszem, ’92-ben történt, hogy egy kiváló lehetőségekkel rendelkező magyar részvénytársaság felkért, hogy finanszírozzam meg számára a cég egy ázsiai országban történő aranykitermelésél. Módfelett elegáns körülmények között - a cég saját tulajdonú tizenakárhány személyes repülőgépén, összesen öten - érkeztek Kastrupra (Koppenhága repterére), majd a Hiltonba hajtattak, ahol a tárgyalások voltak. A koncesszió — szárazon és vízen - a kezükben volt, rendelkeztek az összes lehető engedéllyel, sőt bankot is nyithattak az országban, és légitársaságuk szabadon mozoghatott az állam légterében. Mindezek ellenére egy vasuk sem volt rá, hogy lendületbe hozzák az egész rendszert, így hozzám folyamodtak tőkeinjekcióért. A lehetőségek léptéke természetesen az én érdeklődésemet is felkeltette, így azon voltam, hogy mindenféleképpen megoldást találjak. Felajánlottam, hogy részestársként beszállok. Köszönték, nem kértek belőlem. Ekkor banki kölcsönöket ajánlottam. Ez sem kellett nekik. Végül aztán kibökték, hogy „fogható készpénzére volna szükség. Egymillió dollárra. Felvilágosítottam őket, hogy olyan pénzembert a világon nem fognak találni, aki kivesz a saját üzletéből egymilliót csak azért, hogy nekik adhassa. Arról nem is beszélve, hogy a saját privátemberként rendelkezésre álló családi pénzekről még csak ne is álmodjanak... Csak huzakod- tunk, tárgyalgattunk tovább, lassan elment a nap, és a végén - életemben először - megadtam magam. Jól van, egye meg a fene, több is veszett már a világon, és rábólintottam. Rendben. Kiveszek egymilliót az egyik közép-amerikai cégemből és odaadom nekik, aztán lesz, ami lesz... Már majdnem egymás markába csaptunk, amikor szinte mintegy „mellesleg” kibökték, hogy a pénzt úgy lehet csak az adott országban aktivizálni, ha keresztülvezetik annak nemzeti bankján... Micsoda?! Hiszen alig egy hónapja történt, hogy az előző pénzügyminiszter kofferba rakta annak az országnak a pénzét és meglépett! Először azt próbálták elhitetni velem, hogy az új pénzügyminszter már „nem olyan”, aztán tanácsot kértek, hogy mit tegyenek, elvégre ez az „apróság” nem lehet az üzlet akadálya. Azt tanácsoltam nekik, hogy intézzék el az ottani kormánynál, hogy a koncessziós szerződésből - illetve annak záradékából - ezt a pontot töröljék (a nemzeti bankon történő átfuttatást), és ha ez sikerül, akkor elhiszem, hogy nincsenek hátsó szándékaik, és adom a pénzt. Ebben maradtunk. Mindez — mondom -, azt hiszem, 1992- ben vagy ’93-ban történt, és azóta nem jelentkeztek újra. Ha jól tudom, maga a részvénytársaság is összeomlott, viszont az akkor velem Koppenhágában tárgyalók közül ma egy fő már miniszter. Nos, számomra ez volt a „magyar lecke”, ami első alkalommal arra intett, hogy legyek olyan óvatos, mint egy hiúz...- Több hasonló eset is volt?- Hasonló nem, de szinte minden ajánlaton volt egy rejtett „csomó”. Félreértés ne essék. Tudom, hogy kockázat is van a világon, csakhogy az nem a szerződéskötéskor kell hogy felmerüljön, hanem később, a gyakorlati élet során! Értse meg, én magam vagyok, nem állnak mögöttem óriási tőkecsoportok, nem lehetek egy percig sem nagyvonalú...- Ezek szerint véglegesen búcsút intett Magyarországnak?- Ez csak önökön múlik. Ha normalizálódik a helyzet, ha valósággá válik a szóbeszéd, akkor visszajövök. Addig nem. Az én tőkém túlságosan tisztességes ahhoz, hogy vakrepüléseknek tegyem ki...- Megnyugtatná önt bizonyosfokig, ha a NATO vagy az Európai Unió felvenne minket soraiba?- A NATO még nem hiszem, nem vagyok olyan nemzetközi konszernnek tagja, amely fegyverkereskedelmi lobbiján keresztül képes lenne behajtani az esetleges tartozásokat. Törökországgal sem kötök üzletet; pedig a NATO tagja. Az EU az már más. Ha az unió tagjai lesznek, minden aggályom elmúlik.- Önnek és magunknak is azt kívánom: így legyen! Az alkotmánybíróság elutasította Bulatovícot MTI A montenegrói alkotmánybíróság elutasította Momir Bu- latovic távozó montenegrói elnök óvását, és megerősítetteMilo Djukanovic választási győ-zel- mét. Az alkotmánybíróság egyhangúlag elfogadott döntését a FoNET hírügynökségre hivatkozva szombat este ismertette az AFP és a Reuter. A Milosevic jugoszláv elnökkel nyíltan szembenálló Djukanovic a múlt vasárnap megtartott elnökválasztáson néhány ezer szavazattal győzött Bulatoviccsal szemben. Bulatovic választási csalásra hivatkozva, főként a szavazás meghosszabbítása miatt nyújtott be keresetet az alkotmánybírósághoz, de a testület illetéktelennek mondta magát a vitatott kérdésekben. Montenegróban átmenetileg enyhülőben van a köztársaságielnök-választás október 19-ei második fordulóját követő válság. A zavargások kitörésével fenyegető feszültség csökkenése azonban nem jelenti azt, hogy megoldódott volna a két vezéregyéniség, a korábban szövetségben álló Bulatovic és Djukanovic közötti vita: s egybehangzó podgoricai vélemények szerint a párharc végső eldöntésére májusig, az előrehozott parlamenti választások valószínű időpontjáig kell várni. Utánunk kapkodnak? Bürget Lajos kommentárja Hát ami azt illeti, az Európai Unió nem kapkod utánunk. Igaz, más után se nagyon, de hát ez a realitás. A külügyminiszterek nem hivatalos luxemburgi tanácskozásán kiderült, hogy kínos ez a nagy kelet-európai tülekedés, hiszen vannak, akik határozottan rosszul járnak majd. ha ott toporgunk majd az EU kapujában. Egy illúzióval kevesebb megint, hiszen már többször hittük, hogy ez a térség nagyon érdekes a Nyugatnak. így volt ez ’89-ben is, akkor is kiderült. sok jó tanácson kívül nem sok egyebet adtak. Most meg, amikor itt mindenki a nagy európai menetelés eufóriájában leledzik, kiderül, nem is vagyunk annyira kívánatosak. Mindez logikus. Az Európai Unió nem szeretetszolgálat. Ott minden hűvösen racionális. Meg monetáris. Ha valaki a legkisebb mértékben is veszélyezteti a jól kialakult köröket, az legalábbis gyanús, és bár nem mondják, hogy nemkívánatos, de azt se. hogy gyertek, picinyeim, itt a tér a számotokra. Se a spanyol, se a portugál, se az osztrák nem lelkes, mindenki félti a maga kis motyóját. Meg a mezőgazdaságát. Meg a munkaerőpiacát. Meg az idegenforgalmát. Meg mindent. Fura, de amikor politikusaink ezekkel a partnerekkel tárgyalnak, akkor mindig elhangzik a mákonyos szöveg: teljes szívvel támogatjuk Magyarország és a többi kelet-európai ország felvételét. Szívből talán igen, de észből nem. Mert azt jól tudják, hogy egy bővülő európai piac, egy táguló közösség a már tagokra is kötelességeket, költségeket róna, arról nem is beszélve, hogy egyféle konkurencia is megjelenik, ami nem igazán kívánatos, piac ide, piac oda. Szóval megint kiderült, hogy szépen, lassan, ahogy a csillag megy az égen, úgy közeledhetünk majd az EU felé, és rendezhetünk mi itt annyi Európa-napot, ameny- nyit csak akarunk, gesztusaink igencsak kevéssé megha- tóak. Fütyülnek itt arra, hogy lobogtatjuk a sokcsillagos kék lobogócskát, ők inkább a csillagszaporulattól félnek, ami nem ígérkezik az évszázad, vagy éppen az évezred üzletének. Jobb egy PHARE, jobb egy kis tanácsadás, jobb egy kis felkészülési biztatás -meg atürelemre intés. Vagyis ha mi azt hisszük, hogy tárt karok és ajtók várnak, akkor alaposan tévedünk. Tegyük ehhez hozzá, hogy az egész európai uniós politika kicsit tapintatlan. Mert megosztja a kontinenst győztes és vesztes várakozókra. Ez olyan lekezelő! Mert ítélkeznek, vannak koncepciók és prekoncepciók. Hogy éppen ők lelkesítettek korábban mindenkit? Hja, az emlékezet véges, különben is: változnak az idők. És talán változik a mi realitásérzékünk is. A nagy nyomulás kicsit visszafogottabbá válhat, nem érdemes előre feláldozni mindent, amit megkívánna a nagy csatlakozás. Mert nem várnak bennünket annyira, mint szeretnénk. Tudomásul kell venni ismételten: a fölény, az erő, a gazdagság, az érdek messze erősebb minden érzelmi attitűdnél. Langyos szerelem ez. És kicsit egyoldalú. És megalázó.
