Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-25 / 249. szám

1997. október 25., szombat Kovács követte Erdeit! A budapesti ökölvívó világbajnokságon az 57 kg-os kategória elődön­tőjében Kovács István 15- 2-es pontozással legyőzte az orosz Száján Szancsa­tot, és ezzel bejutott a döntőbe. Emígyen két magyar bunyósért (Er­dei, Kovács) szorítha­tunk a hétvégi finálék során. (MTI) Ki int pát a nyeretlenségnek? Röplabda Extraliga, nők, 5. forduló Szegedi DRE-Szakszig NRK Nyíregyháza Szeged, vasárnap 14.00. V.: ifj. Juhász, Pelikán. Most aztán tényleg a padlóról kell feltápászkodni. A vasárnapi, BVSC elleni 0-15-ös zárójátszma után mi mással lehetne példálózni: ettől csak jobb jöhet. A létező legnagyobb szetten belüli „zakót” öltötték magukra a nyíregyházi hölgyek, ebben az öltözék­ben pedig nem szerencsés sokáig feszengeni. Egy ruha éppenséggel a szegedieknek is dukálna... Ladányi Tóth Lajos (Új Kelet) A trauma kiheverésének első fokozata a hétfői fejtá­gító, mélyelemzés volt, ott aztán mindenki elmondhat­ta a magáét. A diskurzus után a focizásban kerestek és ta­láltak vigaszt a lányok, asszonyok. — A BVSC ellen az akarás­sal nem volt baj, a meccs előtti egyórás átmozgatáson is láttam a tüzet a mieinkben, viszont amitől féltem, beiga­zolódott. Hiányzott a sérült Dér blokkja, nyitásfogadása, az eligazolt Szabó és Botos ütőereje. Ezzel a kerettel ennyire tellett - ismerte el Szekér László, a Szakszig NRK vezetőedzője. A keddi edzésen Szekér mester alaposan megizzasz­totta a csapatot, a verejtéke­zésre a hét utolsó napján is szükség lesz. A soros bajno­ki nagy kérdése: vajon me­lyik fél int búcsút, pát a nye­retlenségnek? Az Extraliga mezőnyében már csupán e két együttes vár már a hőn áhított győzelemre.- Soha nem tudom elfelej­teni a „nullás” szettet. Erre egyszerűen nincs magyará­zat. Még egy olimpiai baj­nokkal szemben is lehel pon­tot elérni: egy jó nyitás, és kész... Ha így folytatjuk, sor­ban kapjuk a „gyufákat”. Abban bízok, hogy Szegeden végre elsülnek a kezek. Van esélyünk, az egyelőre talány, hogyan élünk vele. Nagyon jó lenne nyerni! - sóhajtott egyet végül Kolozsi János másodtréner. Ritkaság az a tény, hogy a Szeged és a Nyíregyháza idén immár a hetedik al­kalommal találkozik egy­mással. A tavaszi tétmeccse­ken a 5-8. helyezésért száll­tak harcba, a páros csatából a csongrádiak 2-1-gyei jöt­tek ki győztesen. A nyári fel­készülési időszakban mind­három esetben (a Feszti­vál-kupán, egy nemzetközi tornán és az Aranykorona­kupán) a nyírségiek nyer­tek, tehát legalább a közel­múlt eredményei mellettük szólnak. Az 5. forduló egyéb páro­sításai: Vasas-Budai Tégla- Vértes Volán SE, BSE-CSM- Jászberényi RK, BVSC-Ag- riacomputer RC. Fodrászhoz megy Kamarás? Új Kelet-információ A Nyíregyházi TK-Isobau férfi NB I B-s kosárlabdacsa­pata a hétvégén a Magyar Ku­pában játszik a legjobb har­minckettő közé jutásért. A sorsolás szeszélye folytán a főiskolások ismét a miskolci egyetemi csapat, a MEAFC ellen szerepelnek. Az elmúlt vasárnap bajnoki meccsen ta­lálkozott a két együttes. A nyíregyháziak ebben az idény­ben első hazai bajnoki győzel­müket aratva, az utolsó pilla­natban dobott kosárral nyer­tek, a hajrában tizenöt pontos vendégelőnyt dolgoztak le. A miskolci kirándulásra fog­híjasán utazik az Isobau együt­tese, ugyanis a szerb center, Zogovics egy húzódása miatt kisebb pihenőre kényszerült. Ezt az időt arra is felhasznál­hatja, hogy Magyarországon való huzamos tartózkodásának hivatlos papírjait elrendezze. Egyelőre még Hutás László jú- tékával sem számol a csapat edzője, Kamarás György. Ő egyébként a hazai ba jnoki után azt mondta, hogy a vendége­ket idegenben is le kell győz­niük a főiskolásoknak. A mes­ter annyira biztos ebben, hogy Reszeli Soós mintájára egy haj­festést is vállalna, ha ezt a győzelmet nem teljesítené együttese. Igaz, a-kék színűre való-hajfestési fogadalom baj­noki találkozóra vonatkozott. Dennis Rodman aláírt MTI Lezárult Dennis Rodman ügye. Az észak-amerikai pro­fi kosárlabda-bajnokság (NBA) „lepattanókirálya” hosszas huzavona után egy évvel meghosszabbította szerződé­sét a Chicago Bullsnál. - Szükségünk van Rodmanre. Azt nem tudom, milyen len­ne a csapatunk nélküle, de abban biztos vagyok, hogy vele minden könnyebb - mondta Phil Jackson, az NBA-ben címvédő Bikák szakvezetője. Az új szerző­désnek köszönhetően Rod- man alapfizetése 4,5 millió dollár lesz. Sport Szülinapl meglepetés Zajácznak Röplabda Extraliga, férfiak, 8. forduló Dunaferr SE-NYVSC Szabolcs Gabona 0-3 (-13, -7, -12) Dunaújváros, 100 néző. V.: Karádi, Pelikán. Dunaferr: Gelencsér, Schildkraut, Szűcs, Klimenko, Kiss, Nagy. Csere: Szabó, Zsombók. Edző: Kelemen István NYVSC Szabolcs Gabona: Cutino, Pampuch, Horváth G., Veres, Zajácz, Bugyi. Csere: Horváth L., Zádor. Edző: Botos Ferenc. A vendégegyüttes a mérkőzés előtt nagyon fogadkozott, hogy győzelemmel ünnepli Zajácz András 25. születésnapját. 1. játszma: Az ellentétek szettje volt. Jól indult a Gabona, pontokat érően nyitottak, Veres és Pampuch bombáztak, és jó sáncokat is bemutattak (3-10). Aztán nyitásfogadási hibák és széteső mezőnyjáték miatt a ha­zaiak átvették a vezetést (13-10). Ekkor azonban egy huzamban négy pontot ütött az NYVSC, s el is dőlt a játszma sorsa. 2. játszma: Az első szett haj­rájának lendülete tovább tartott. Zajácz ütései, illetve Pampuch bombái után (1 -6) újra megtorpant a Szabolcs Gabona, de Schild­kraut ék csak két pontot „gyártot­tak”. Ekkor Cutino varázslata kö­vetkezett: ütött és sáncolt - pon­tokat érően. Pampuch egyre job­ban belelendült, és a barnára fes­tettjátszótér minden kockáját meg­találta cgy-egy labdával. 3. játszma: Ismét a Szabolcs Gabona startolt jobban. Középen is egyre erőteljesebben támadtak a nyíregyháziak (1-5). A biztos vezetés elaltatta a vendégeket, és a Dunaferr „robbantott” (7-5). Ismét Pampuch-ütések követ­keztek, a Szabolcs Gabona 9-7- re vezetett. A következő labda­menetnél is vendégpontot jelzett Karádi bíró, de Szűcs vitatta (már nem először...) és piros la­pot kapott. Ezzel már 10-7-re vezettek a nyíregyháziak. To­vábbi három pontot raboltak Zajáczék, de 7-13-nál megállt a játék, majd a negyedik próbál­kozásra a hazaiak szereztek pon­tot, és majdnem kiegyenlítettek (12-13). A hajrá nagy izgalma­kat hozott, több mint tíz labda­menet is pont nélkül ért véget, de a mérkőzés során az ellenáll­hatatlan Pampuch beütötte a mérkőzéslabdát. Az NYVSC kitűnően rajtolt, de az első játszma végén csak nagy harc árán tudta megszerez­ni a vezetést. A második játék­ban tovább tartott a lendület, míg a mérkőzés hajrájára ismét felja­vultak a dunaújvárosiak. Ekkor sem volt ellenszerük Pam­puch bombái, Zajácz okos megoldásai, Bugyi József hasz­nos játéka ellen. A vendégek igazi csapatjátékot produkál­tak, és megérdemelten nyertek, ezzel valószínűleg a forduló meglepetését okozva. Kelemen István: - Ezt a meccset mi vesztettük cl, kap­kodtunk, és nem volt támadó­játékunk. Botos Ferenc: - Nagyon fe­gyelmezetten, taktikusan küz­döttünk, és ütőerőben felül­múltuk a dunaújvárosiakat. A Botos-legénység né­hány órát pihenhet csupán: a hét utolsó napján újfent pályára szólítja a köteles­ség. NYVSC Szabolcs Gabo­na-Kecskeméti RC Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidő Csarnok, vasár­nap 17.00. Busongás után „harapós” Kisvárda Női kézilabda NB I, 7. forduló Pécsi EAC Falcotrade-Kisvárda Papp-Ker KC Pécs, szombat 17.00. V.: Rózsa, Szabó. A Kisvárda Papp-Ker KC játékosainak nincs idejük arra, hogy a szerdai történéseken, a Győr elleni mérkőzésük­nek az elmaradásán búslakodjanak. Szombaton a Me­csek alján a pécsiek ellen bizonyíthatnak. Bár idegen­ben még a pontszerzés is gyakran bravúrnak számít, ezúttal jó játékkal erre is lehet esély. A vendéglátók az idei bajnokságban még pont nélküliek. Munkatársunktól A szerdai eseményeken nem érdemes tovább rágódni. Az el­maradt mérkőzéssel kapcsolat­ban most már a versenybizott­ságnak kell dönteni, vagy ha győriek vállalják a mérkőzés újrajátszását, akkor újabb idő­pontot kell keresni a mérkő­zésre. Ha a versenybizottság elé kerül az ügy, nem kétséges a döntés: a két pont a vétlen ven­dégeké. A szombati meccsről Rácz Sándor edzőt kérdeztük. — A vendéglátóink fogad- koznak, hogy ellenünk meg­szerzik első pontjaikat, így nem biztos, hogy könnyű dolgunk lesz a Dunántúlon. Mindeneset­re mi legalább egy pontért uta­zunk Pécsre, és ennek megszer­zésére van is esélyünk.- Mennyire téma a lányok között a Győr elleni elmaradt mérkőzés?-Természetesen foglalkoztat­ja őket, mivel tapasztalataik sze­rint a győri játékosok is nagyon féltek a meccstől. Nagy Anikó sérült volt, és három játékosuk is lázasan érkezett a folyosói hírek szerint. Ezért bosszankodtak na­gyon a mieink. Mindenesetre megbeszéltük, a játékosok ne foglalkozzanak többet ezzel az esettel. Most már a vezetők dolga, a történtek után meghoz­ni a megfelelő intézkedéseket. Megjegyzem, engem is megvi­selt a dolog, de most már a meccsre koncentrálok. Még pénteken elindulunk Pécsre, és aztán szombaton követ­kezhet a meccs. Nekünk a pé­csi találkozóra kell kon­centrálnunk.- Mindenki egészséges?- A teljes kerettel vágha­tunk neki az útnak. Nincse­nek sérültjeink, és a harci szellem is megfelelő.- Mit tud a vendéglátók­ról?- Játszik náluk egy szerb átlövő, odaigazolt a tavaly még Kisvárdán szereplő Er­dei Virág is. Az előkészü­letek során Kiskunhalason megvertük őket. ASE, NYKC: soha rosszabb ne legyen Fullajtár András (Új Kelet) Igazán eredményes hétközi meccseket tudhatnak maguk mögött az NB I-es férfi kézilab­dacsapataink. Mint ismert, a Tiszavasvári Alkaloida gárdá­ja idegenben is megszerezte az első bajnoki pontját. A Debre­ceni Dózsától rabolt el egyet. A Kárpát-Hús Nyíregyházi KC együttese hazai pályán küldte „padlóra” a bajnokságban ed­dig még veretlen győrieket. Varga mentett egy pontot A tiszavasvári csapat eddig a várakozásnak megfelelően szerepel a bajnokságban. Az eddigi nyerhető meccseiket si­mán hozták. Ez két hazai mér­kőzés volt. Az egyik a Szolnok, míg a másik a Pécs ellen. A Debrecen ellen jött el az idő, amikor úgy „gondolták”, hogy idegeneben is megpróbálkoz­nak a pontszerzéssel. Erre az adott lehetőséget, hogy a szebb napokat látott dózsások ebben a bajnokságban nem remekel­nek, sőt a szakmai berkekben egyik kiesőként emlegetik őket. Nos, a pont nélküli Deb­recen otthonában reális esélye volt az újoncnak, akiket fűt a bizonyítási vágy. Minden úgy alakult, ahogy Uzejrovics Mir- zet edző eltervezte. Az első percektől kezükbe vették a já­ték irányítását, és pillanatokon belül tetemes előnyre tettek szert. Mindez tartott a második félidő jó közepéig. Am ekkor a lelkesen játszó, megfiatalított Dózsa fokozatosan ledolgozta hátrányát, sőt az utolsó pilla­natokban kiegyenlített, és már egy góllal vezettek is, amikor az egyébként végig kitűnően játszó Varga Zsolt megmen­tette az egyik pontot. Végül örülhettek, hogy nem pont nél­kül utaztak haza a szomszéd­vári rangadóról. Uzejrovics edző utólag is érthetetlennek tartja, hogy csak az egyik pont lett meg, holott egyértelműen nekik állt a meccs. Valószínű­leg az történhetett, hogy a Vas­vári már tarsolyában érezte akét pontot, és elkezdtek könnyel- műsködni, amit kihasznált a kiesőjelölt és megmentették az egyik pontot. Mindenesetre az is dicséretes az újonctól, hogy idegenben sem ijedtek meg a lehetőségtől. A csapat legközelebb no­vember 14-én, Cegléden lép pályára. Az ilyen játékra vevő a közönség Régen látott jó meccset ját­szott a bujtosi sportcsarnokban a Kárpát-Hús Nyíregyházi KC. Ezúttal a közönség vevő volt a meccsre, és a legközelebbi ha­zai derbin már minden bi­zonnyal telt ház várja a fiúkat. A találkozó után Köstner Vil­mos értékelte csapata teljesít­ményét.- Nagyon készültünk a Győr ellen, hiszen az idei bajnokság­ban ez volt az első meccs, ami­kor teljes kerettel tudtunk kiáll­ni. Fokozta a várakozásunkat, hogy a Győr kitűnő rajtott vett a bajnokságban, és eddig még veretlenek voltak. Nem utolsó­sorban meg akartuk mutatni a közönségünknek, szponzora­inknak és mindenkinek, aki fi­gyelemmel kíséri a szereplésün­ket, hogy a Dunaferr elleni ha­zai meccsünk egy kisiklás volt. A találkozó úgy indult, ahogy elterveztük. Agresszív védeke­zésből gyors támadásokat ve­zettünk. Bécsi és Habuczki jól fékezte Barant irányítót és Bogdanovics beállóst, de Med­ve és Tóvizi is eredményesen semlegesítette az átlövőiket. Nem utolsósorban jól felkészül­tünk a legendás 4-2-es győri vé­dekezés ellen is. Már az nagy sikernek számított, hogy az eddig gólerős ellenfelünk az első félidőben mindössze hét gólt lőtt. A kapuban Lencsés kiválóan védett, szinte min­den hárítható lövést megfo­gott. Fegyelmezetten játszott és kiszolgálta társait Kun. A második félidő első 15 percé­ben folytatódott remeklésünk, és a kapuban a csereként be­állt Szabó is helytállt. Petru- sevszkij is megtalálta az utat az ellenfél hálójába. Medve meg mindvégig csúcsformá­ban kézilabdázott, és a talál­kozó végén megérdemelten lett a legjobb a nyíregyházi játékos. Összességében min­denki magas szinten teljesített. A sérüléséből felépült Kiss is bizonyította, hogy helye van a csapatban. Nagyon remé­lem, hogy ezt a formát meg tudjuk őrizni a legközelebbi. Ózd elleni rangadóra, ami november 7-én Ózdon lesz. Kiköszörülni a csorbát Kézilabda NB I B Kalocsa KE-Fehérgyarmati VSE Kalocsa, vasárnap 11 óra A legutóbbi hazai kudarc alaposan megviselte a csapa­tot. A heti edzéseken egyik legfontosabb feladat volt a hibák kijavítása és a sorok rendezése. A csapat eltökélt szándéka, hogy Kalocsán megpróbálják a TF ellen el­vesztett két bajnoki pontot visszaszerezni, ami nem lesz könnyű feladat, de fegyelmezett játékkal megoldható. Nem utolsósorban jó egyéni teljesítményekre is szükség lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents